Tolnamegyei Közlöny, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-23 / 21. szám

II­I. utánzataink; és felköltve e téren is a verseny, a nemes vetélkedésnek s a haladásban való utánzási vágynak az Ügyet előmozdító szellemét. De másrészt saját, nem tagadhatjuk a hosszas szun­nyadás, a több évi tétlenség szülte kimerültség kórjeleit magán igen észrevehetőleg föltüntető társu­­latiJubeléletre nézve is hasznos lendületet adó s ezen egylet fejlesztésére és megszilárdítására jótékonyan ható eszközt hitt és remélt a jelen kiállításban fel­találhatni.­­És hogy ezek közöl egy irányban sem csaló­dott az egylet, mutatja egyfelől azon kiváló szeren­cse, hogy a kiállítás ügyét a magas kormány is ke­gyes figyelmére méltatva, földmivelés-, ipar- és ke­reskedelmi minister ur ő nagyméltósága megyei fő­ispán urunk ő méltósága által magát ez alkalommal képviseltetni méltóztatott; de mutatja egyszersmind azon szép szám is, melyben ezen tisztelt közönség a kiállítás körül érdeklődvén, itt összegyűlni szives volt; de fényesen bizonyítja ezt másfelől az elért eredmény, melynek önöket e perczben szere­ncsések leszünk tanúivá tehetni. Szerény ugyan kiállításunk, de azért méltó Tol­na megyének az állattenyésztés terén is több évtize­den át kivívott és megalapított s azóta folytonos gonddal ápolt s fenntartott jó hírnevéhez, mely meg­nyugtatóig hathat úgy szükebb mezei, mint tágabb értelemben vett általános nemzetgazdasági jövőnk iránt, de egyúttal mivel az anyagi jólét nélkülöz­­hetlen föltétele a szellemi haladásnak, egyszersmind pedig legfőbb kelléke és biztosítéka a szabadság és függetlenségnek, nem minden megnyugtató hatás nélkül lehet szellemi és politikai életünk jövője iránt is. És most midőn Tolna megye gazdasági egyesü­letének állatkiállítását rendező bizottság nevében meg­­nyitottnak ezennel ünnepélyesen kijelenteném, van szerencsém méltóságos főispán urat, mint a magas kormány képviselőjét s a tisztelt közönséget felhívni annak szíves megszemlélésére.“ A beszéd végén a bejáratnál összegyűlt díszes közönség éljenzésbe tört ki s utánna főispán úr a kormány képviseletében rövid szavakban azon meg­győződésnek adott kifejezést, hogy reményli, misze­rint a kiállítás sikerét illetőleg kedvező jelentést te­het a magas kormánynak. Mielőtt a kiállítás anyagi eredményét s a jury ítéletét közölnők, legyen szabad tájékozásul belter­­jére vonatkozó következő adatokkal olvasóinkat meg­ismertetni. Bejelentés történt összesen 40 kiállító ré­széről s a kiállított állatok száma meghaladta a 400-at. Az egyes csoportok szerint a kiállítási helyiségben volt 18 ló, 39 szarvasmarha, 141 darab juh s a többi számot az apró hasznos házi állatok szolgál­tatták. A kiállítás anyagi eredményére nézve megje­gyezhetjük, hogy ha az a várakozáson innen maradt is mégis elkedvetlenítőnek nem vehető és kedvezőt­lennek nem mondható. * A kiállítást látogatta a három nap alatt 1500 egyén s a pénztárnál befolyt körülbelül 700 frt (részletes számadás még e pillanatban nem áll ren­delkezésünkre) s minthogy a versenyjuttatás alkal­mával beléptijegyek is árusíttattak el , az is a gaz­dasági egyesület pénztárába fog befolyni, a mutat­kozó hiány nem lesz több azon 500 frtnyi összeg­nél, melyet kiállítási czélokra a gazdasági egyesület már az ezelőtt két évvel tartott kiállítás alkalmával megszavazott. A gazdasági egyesületnek tehát ezúttal az er­­k­ö­l­c­s­i eredménnyel kell megelégednie. A kiállítás harmadnapon már kevéssé látogat­tatok s délután 4 órakor Perczel Dezső kiállí­tási bizottsági elnök ur által bezáratott. Ugyanakkor lett kihirdetve a jury ítélete, me­lyet a következőkben közlünk. I. Ezüst érmet nyertek: Pesthy Mór uzdi lakos 3 éves s. k. lova; Bernrieder József 2 éves pej ménje; Sztankovánszky János és Mária 4 éves m. f. bikája; gróf Apponyi Károly 10 éves m. f. te­hene; Sztankovánszky János és Mária m. f. 3 éves üszője; Fördős Dezső m. f. 2 éves üszője; báró Rudnyánszky Iván m. f. 1 éves üszője; Bernrieder József a. f. 3 éves bikája; Schneman Lajos 3 éves a. f. tehene; Pleszky Antal b. f. 4 éves tehene; Strasszer Alajos és Zsigmond posztógyapjas ®/1 sz. anyabirkája­ és S 1 sz. kossá; Döry Frigyes ®/263 sz. anyabirkája és $/2 sz. kossá; herczeg Maurocor­­dató György 7—8 sz. anyabirkája; és $/10 sz. kossá; Strasszer Alajos és Zsigmond fésűs gyapjas 6/16 sz. anyabirkája és 6/193 sz. kossá; Sztankovánszky Já­nos és Mária 1—2 sz. anyabirkája és 6/55 sz. kossá; Bernrieder József 6 sz. a. anyabirkája és 12 sz. kossá; Kovács László és György 2 éves magkanja és 1 öreg magkoczája; Bernreder József 4 drb. 1 éves göbéje. II. Bronzérmet nyertek: Baráth Mihály 2 éves v. p. ménje; Bernrieder József 1 éves fekete ménje; Baráth Mihály 4 éves v. pej kanczája; Fördős De­­zső 9 éves pej kanczája; Szabó Pál 1 éves sárga ménje; báró Jeszenszky József 1 éves f. ménje; Korbulyi Sándor 2 éves szürke ménje; báró Rud­nyánszky Iván m. f. 4 éves bikája; Bernrieder Jó­zsef m. f. 1 éves bikája; Bernrieder József m. f. 5 éves tehene; Fördős Dezső m. f. 2 éves üszője; Fördős Dezső m. f. 1 éves üszője; Pleszky Antal b. f. 5 éves tehene ; Parall Gusztáv b. f. 1 éves üszője; Pleszkyj Antal k. f. 1 éves bikája; Wagner Sámuel k. f. 5 éves tehene; Geng József k. f. 1 éves bikája s k. f. 1 éves üszője; Fördős Dezső k. f. 1 éves üszője; gróf Apponyi Károly finom posztós gyapjas s/21 sz. anyabirkája s /42 sz. kossa; gróf Széchenyi Sándor 4/, 3 sz. anyabirkája; gróf Zichy Edmund 303 sz. anyabirkája és 6/85 sz. kossá; gróf Apponyi Sándor ®/36 sz. anyabirkája és ®/n sz. kossá; báró Bésán János 1 sz. anyabirkája; Bernrieder László 4 sz. a. anyabirkája és 4/2s sz. kossá; herczeg Maurocordató György hízott ürüjei; báró Bésán János hízott ürü­­jei; Daróczy Tamás 1 dr. 1% éves magkanja és 1 dr. 2 éves, magkoczája; Forgách Antal 1 drb. öreg kan és 1 öreg magkoczája; Bernrieder József 1 dr. két éves magkoczája és Sztankovánszky János és Mária 1 dr. hízott öreg ártányja. m­. I. osztályú oklevelet nyertek: Báró Rud­nyánszky Iván m. f. 4 éves bikája; gróf Apponyi Károly m. f. 8 éves tehene; Sztankovánszky János és Mária m. f. 5 éves tehene; báró Rudnyánszky Iván m. f. 1 éves üszője; Sztankovánszky János és Mária m. f. 1 éves üszője; Bernrieder József a. f. 4 éves tehene; Parall Gusztáv b. f. 2 éves üszője; Parall Gusztáv k. f. 1 éves üszője; gróf Apponyi Sándor k. f. 1­­/2 éves üszője; báró Jeszenszky Jó­zsef juhai; báró Rudnyászky Iván juhai; gróf Ap­ponyi Sándor b­izott ürl­i; Pleszky Antal 1 dr. öreg malaczos koczája; és Bernrieder József 3 dr. 6 he­tes malaczai. IV. II. osztályú oklevelet nyertek: Sztanko­vánszky János és Mária m. f. 5 éves tehene; Ka­marás Fülöp k. f. 8 éves tehene. V. A kiállítás iránt tanúsított érdekeltségért köszö­net szavaztatott: Pleszky Antalnak csibékért; Ujf­a­­lusy Imrének galambokért; Hahn Pálnak galambo­kért. Bari i­ai. — A szegzárdi kiállításra. — mond a kanász — van már tőlünk ott kétszer oly kövér disznó is, mint az úr. —­ Köszönöm kedves barátom ! — Nincs mit!* * * A kiállítási pénztárnál. Pénz­tárnok: (a látogatóhoz) Milyen jeg­gyel szolgálhatok? — Látogató: Van többféle is? — Pénzt. Igen, van ideiglenes és állandó beléptijegy. — Látog. (csodálkozva) Állandó jegy is kapható! — Pénzt. Igen. — Látog. Így hát kérek azonnal 3 darabot. — Pénzt. S kinek lesz a másik kettő ? — Látog. Izé, izé, hát két kis fiam van még otthon, azok részére veszem, hogy mire megnőnek, hadd lás­sanak valamit ők is. Bent a kiállításon. — Látogató: Különös, hogy egyetlen szamár sem látható a kiállításon! — Másik látogató: Hiba! kérem, ma már szá­mító korban élünk, ez oka annak, hogy szamár válla­latokba nem ereszkedünk. Különfélék. — Az akadályverseny, mely a kiállítás másodnapján d. u. 4 órakor vette kezdetét, roppant néptömeg jelenlétében folyt le ; nem csalódunk, ha a jelenlevők számát 5000-re tesszük; ezenkívül mintegy 200 logat állta körül a versenytért. Az első mezei gazdák versenye, jelentkezők hiány­ában elmaradt tanúságául annak, hogy alkalmas lovak megyénkben e téren sincsenek kellő számban. A mezei gazdák második versenye igen érdekes lefolyású volt, összesen öt nevezés történt: dr. Merkler József, Grósz János, Grósz Ferencz, Varga Ist­ván és Benkő Pál lovai pályáztak a díjjért. Az indulás leg­szebb alakban megtörténvén, az 1600 méter hosszúságú téren dr. Merkler József 4 éves „Lilla“ kanczája vezetett a pálya­közepéig s társait nagyon megelőzte. Ekkor azonban B­e­n­k­ő Pál sár­szentlörinczi lakos „kese“ 4 éves kanczája, gazdája által lovagolva, kezdett előrenyomulni s gyönyörű futással mintegy 50 méterrel „Lillát“ megelőzve, győzött. Második­nak érkezett Varga István 5 éves pej kanczája. A kö­zönség lelkes éljenzéssel fogadta a győzőket, midőn a futás után körülvezettettek. Az urlovarok versenye egyátalán nem mondható sikerültnek. Nevezés négy történt s futott egy leánykának első és második szerelme. Angolból. (Folytatás.) A­mint Károly a levél végéhez ért, szemeibe könyek lopóztak. Könyek ! ha férfi volt is. Felemelkedett,­ujjait tör­delte , gyorsan kezdett járni a szobában. — Ö félreismeri erőnket! Nem tudja mit cselekszik. Iste­nemre! Mariska kegyed mindkettőnk szivét össze akarja zúzni! — Ismét leült a pamlagra, felemelte a könyvet, de ol­vasni, illetőleg az olvasottak értelmét felfogni képtelen volt. Bár az elbeszélés mesteri kézzel volt írva, figyelmét nem tudta az egész lekötni s indulatosan dobta a könyvet az asztalra. Egy óra múlt el ... . Hiába remélette, hogy Ma­riska a szobába fog jönni, egyszer még látni fogja, haszta­lan . . . néhányat magához vett tehát a leánykának saját maga által szedett kedvencz virágaiból, elhagyta azt a szo­bát, hol oly sok boldog felejthetlen órát töltött el, bálvá­nyozott jegyesével. Még egyszer vissza­pillantott —s rápil­lantott a még felhangolt húru­­ hárfára, melynek hangjainál oly boldog volt ismeretségük régebbi napjaiban . . . soha sem fogja ő többé azokat az andalító hangokat hallani ? !.. A halál gondolata fordult meg agyában. Határozott léptekkel hagyta el a szobát és sebes léptekkel indult szállása felé. Egy álmatlanul eltöltött éjszaka után a következőket írta naplójába: „Ezen az éjszakán oly irtózatos küzdelmeket álltam ki, minőket elviselni többé képes semmi esetre se volnék, a reggellel azonban oly szoikus fásultság szállott meg, mi­nőt csak évek múltával várhattam volna. A bálványozásig szerettem Clifton Mariskát. Még most is szeretem, de meg­­vetőleg gondolok érzelgős bölcselkedésére, mel­lyel érzéseit oly igen-igen különösökké tette. Ő még fiatal — 16 éves sincsen . . . néhány év múlva fogja ennélfogva igazán meg­ismerni fogalmának sajátságos voltát. Én most Európába utazom és midőn visszajövök, ha oly igazán szeretett enge­­met, a­mily forrón én szerettem őt, meg fogja őrizni emlé­kemet és becsesebb lesz rá nézve az én szerelmem, melyet most magától oly megvetőleg elutasított.“ A legközelebbi napon útban volt New­ York felé, el­utazása napja után csak egy hétre olvasta Mariska nevét, az Oxford hajó utasainak nevei között. Megragadta a lapot két kezével, hevesen szorította arczához és elkezdett zokogni mint a gyermek. Ezek voltak Grenville Károlyért hullatott első könyei, de bizony nem az utolsók . . . Egy gyönyörű júniusi reggelen ugyanazon szobában találjuk Mariskát, hol ama kínos jelenet tanúi valánk. Sötét szemei mint mindig most is gondolkozók voltak, de vereses szinök a könyöknek elpalástolhatatlan nyomait árulta el még a selyem pillák alatt is. Most már Grenville Károlynak má­sodik szerelme is drágább lett volna neki, mint bárki másé az egész világon. Egész lelkét kész lett volna oda lehelni a papírra, ha ezzel őt visszaidézhette volna . . . Nem tudott arról nem gondolkozni. Hallgatagon tűrte volna sorsát — ha nem ismerte volna szivének valódi érzelmeit. Találhatott volna uj szerelmet, mert hiszen szép volt , . . . Megtanul­hatta volna nevét más névvel összeköttetésben hallani , . . hidegen . . . fagyosan gondolt mind­erre, nem árulta ekkor már érzelmét szemének egyetlen pillantásával sem. Szótla­nul ürítette ki az előtte fekvő telt csészét és csak magában mon­dotta, hogy álmodozása sötétebb mint a legsötétebb éjszaka. Egy kéz nyúlt most Mariska felé a mire felriadt.... Gondolatainak lánczolata megszakadt . . . atyját látta maga ellett. Mintha annak arczán saját gondolatai tükröződtek volna vissza, oly gondolatteljesnek látszott előtte. Mariska! gyermekem szomorú újságaim vannak, jöjj szobámba! szólít leányához, kézen fogva öt. Szó nélkül kö­vette a leányka, de szíve minden lépésnél hevesebben do­bogott, épen ideje volt. Hogy leülhetett a széles pumlftgi’U. (Folytatjuk.)

Next