Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-26 / 13. szám

XXI. évfolyam. 13. szám. Szegzárd, 1893. márczius 26. I KÖZLÖNY Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Egész évre Előfizetési ár: _. .......................6 frt — Fél évre Negyed évre ...........................3 „ ......................I „ 50 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetézendők, küldendők, tések jutányosan számittatnak. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Előfizetési felhívás a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1893. évi XXI. évfolyamának 11-ik negyedére. Egész évre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt == 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr — 3 korona, egy hóra 50 krt^= 1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Lapunk legalább féléves előfizetői Lévai Dezső munkatársunk „Otthon44 czmű könyvét, mely 16 válogatott beszélyt tartalmaz, ingyen és bérmentve kapják. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, az előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Magyarosító kör. Hazafius örömmel olvastam e becses lap 12. számában a »Szabadság ünneplése« czim alatt magyar szabadságunk ujjászületéserunk évfordulója alkalmából tartott ünneplésekről szóló tudósításodat; ezek egyikében Engel Mór ur azon lelkes s életrevaló indítványa ragadta meg figyelmemet, melyet egy Bállaszéken létesítendő »Magyarosító kör« megalakítása érdekében tett. Minden hazafias törekvés feltétlenül elismerést érdemel, mely zengzetes nyelvünk terjesztésére, hazafias érzésélesztésére és a magyarság erősödésére irányul. Ily buzdításra és dicséretre méltó törekvést s fellángolást látok én Engel úr indítványában ; mert én is azt tartom, hogy Magyarország minden hű fiának szent kötelessége hazánk édes nyelvét megtanulni; mert csak így érhetjük el, hogy e mndenben bővelkedő haza összes lakosai értelemben és nyelvben egységes megtörhetetlen egészet képezzenek. Nemes példát mutattak a lelkes báttaszékiek sok másoknak, midőn a magyarosítás érdekében tett nagy fontosságú indítványt elfogadva, elhatározták, hogy megalakítják a »Magyar ősi tó kör«-t. Valljuk be őszintén, hogy nemcsak Báttaszéken, hanem Tolna vármegye még sok más nagyközségében is a lelkészek és tanítók minden ügybuzgóságuk mellett sem voltak képesek olyan eredményt elérni, mint amilyent óhajtottak volna. S ennek okát abban kell keresnünk, hogy az idegenajku honfitestvéreink megmagyarosítására nem voltak meg a kellő eszközök. Ily eszköznek kell tekintenünk a Bátaszéken alakulandó »Magyar ősi tó kör«-t, mely ha egészséges alapra lesz fektetve, társadalmi úton áldásos működést fejthet ki zengzetes nyelvünk terjesztésében, munk Nemzetünk nagyságának emelkedése, állaerősödése csakis nyelvünknek édes testvéreink közt való megkedveltetésében és elterjesztésében nyilvánulhat a legfenségesebb módon. Semmi sem lehet megnyugtatóbb s biztatóbb nemzetünk jövőjére, mintha azt látjuk, hogy a magyar haza iránti tántoríthatlan hűséggel az édes magyar nyelv örvendetesen hódít az idegenajku honfitestvéreink között. Sok tennivaló van e tekintetben Tolnavármegyében, a mi szűkebb hazánkban, amennyiben területén nem csekély azon német községek száma, melyeknek szorgalmas lakosai bár jó hazafiak, de sem szóban, sem írásban nem használják édes nyelvünket. Serényi kitartó munkát kell az óvodák és iskolák mellett kifejtenie a társadalomnak és a magyarositó kulturegyesületeknek, hogy megyénk minden hű fia édes nyelvünket vegye ajkára és vallja magáénak, hogy ne csak értelemben, hanem nyelvben is igaz magyar legyen s hogy szeretett hazájának tekintse azt a földet, mely emlőjén táplálja. Azt minden leplezgetés nélkül be kell vallanunk, hogy vármegyénkben nem szólhatunk a magyar nyelv óhajtott általános diadaláról, mert akárhány községe van, hol csupán az iskolás gyermekek hallják a magyar szót, míg a felnőttek előtt úgyszólván ismeretlen az. Magyarország pedig csak úgy virulhat fel, csak akkor emelkedhetik valódi nagyságra, ha polgárait egy nyelv, egy érzelem fűzi össze. Gondolják csak meg azok, kik idegenkednek a magyar nyelv megtanulásától: vajjon nem szégyen-e az, ha valaki magyar alattvalónak és jó hazafinak vallja magát s idegen nemzet nyelvét hangoztatja? Tekintve azt, hogy megyénk egyes községében a magyarosítás csak lassan halad előre, kell, hogy arra késztesse a vezető igaz hazafiakat, hogy a báttaszékiek példáját követve, magyarosító köröket alkossanak. Kétségtelen, hogy nagy szolgálatot tesz a hazának és elévülhetetlen érdemeket szerez TÁRCZA. Mariska születésnapjára. Rég letettem már a lantot, Ma fölveszem újra! Elég soká pihent némán, Csendüljön a húrja. Zengjen ismét fönnen a dal, Hisz nagy ünnep van ma: Kökényszemű szőke kislány Születése napja. Mégse bántom. Hadd nyugodjon! Hej, mert mind mit érez? Úgysem tudja eldalolni. A szivem mit érez. Zengjen a dal ibolyáról, Napsugárról, fényről. Madárdalról, szerelemről, öröm, mámor s kéjről. Zengjen a dal . . . Mégse bántom. Hej! mert mind mit érez ? Úgysem tudja elmondani. . . . . A szivem mit érez. A harag. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — írta : Sebők (Schwartz) Jenő. Jolántay Gyurka gálába csapta magát. Felvette a legszebb báli ingét. Kétségtelen tisztaságú gallérja köré elegáns fehér nyakkendőt csatolt, piczi kis, kaczér rubintos tűvel. Belebújt utolsó divatú, angol mintájú frakkjába, felhúzta fényes lakkczipőit. Mikor az öltözködéssel készen volt, a haját hozta rendbe, gondosan kipomádozva, s nagy műgonddal lesimitva, középen szépen ketté választva. A tükör elé állott s szépen kipödrötte a bajuszát s meg-megsimogatta a la XVI. Louis szakállát. Hosszasan bámulta magát a tükörben. Végig jártatta a szemeit magamagán, kezdve a feje búbján, le a lakk-féle cipőinek a sarkáig. Megelégedett mosoly futott végig arczán, mikor a toilettjét — hosszas vizsgálódás után — rendben találta. A szekrény fiából elővette a monokliját, s szemeibe illesztette több sikertelen kísérlet után. Azután gondolataiba merült. Elgondolkozott sok mindenféléről, ami majd ma este az athleták bálján meg fog vele történni, s amit ő meg fog tenni. Agyában már egy egész dikcziót gondolt ki, mellyel a „kicsike“-t, a kis Szánday Ilust fogja üdvözölni. Gondolatai azután a kis Szánday Ilus körül csoportosultak. Maga előképzelte egészen a kis Ilus alakját: kis, dundi fruska, szeme közé lógó fekete haját, fitos orr, piczi száj, orr és fülek. Omló puha karok .. . pihegő keblek . . . Mennél többet gondolt a „kicsike“-re, annál inkább hevült érette. Végül hangosan felkiáltott: — Jaj Ilus nagysám!án szeretem magát. Künn már besötétedett. A gargon szoba nagy fali órája tompán verte el a kilenczet. Jolántay összerezzent. Már kilencz óra ? Kapkodva gyufát szedett elő valahonnan s sietve gyújtotta meg a lámpát. Kinyitotta a szekrényt. Kivette a nagy mencsikoffját, felvette a sárczipőit, nagyot dobbantva, hogy a legotrombább ruházati czikk, a galosni, jól álljon meg a lábán. A szekrény mélyjéből valahogyan előkotorászta a klakk-skátulyát. Kivette a klakkját, kiugrasztotta, s föltette a fejére. Lecsavarta a lámpát és búcsút vett a kapufélfától. Lement a lépcsőházon. Kiérve az utczára, a kapu előtt bérkocsit intett magához, beleült kényelmesen elhelyezkedve benne. Csakhamar ott volt az athléták palotája előtt. Kifizette a bérkocsit s fölment a fényesen megvilágított feljáraton *a rendezőségi irodába.