Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
2 tolnamegyei közlöny 1912. január 7. Mért Bökött meg a dunaföldwil Búzássá# sesélyes élet? A kinek alkalma volt az egylet alapszabályait és ügykezelését némileg betekinthetni, ne cseppet sem csodálkozhatok azon, hogy ez az egylet az egész környék lakosságát ily érzékenyen megkárosítva, ily csúfosan megbukott. — Mert alapszabálya valóságos tákolmány és az egylet ügykezelése a visszaélések egész láncolatát képezte kezdettől végig. Lársuk csakföldváron szövetkezett gondolom 1895-ben néhány ember, kik maguk közt elhatározták, hogy kiházasitó egyletet létesítenek. Összeállított a vaalósággal tákolmánynak nevezhető alapszabályt. Ennek megszerezték a belügyminiszteri jóváhagyást és az egylet megkezdte működését. Azaz tulajdonképen nem az egylet, hanem az igazgatósága és felügyelő bizottsága kezdte meg működését. Mert az alapszabályok 26. §-a szerint: „az egylet igazgatósága intézi az egylet összes ügyeit, és az alapítóknak volt gondja arra, hogy igazgatósági tagokul őket válassza meg a közgyűlés. Hogy pedig tagokat is minél nagyobb számmal toborozhassanak, dupla pénzt ígértek a tagoknak befizetéseikre (13. 14. §.). A tagoknak csak »00 koronát kellett befizetniük és 1000 koronát kapott minden férjhez menő (leány) tag. Sőt az 1000 korona niszjutalék kijárt a tagnak akkor is, ha az 500 korona járulékának bármely csekély részét is fizette még csak be az illető tag, (13. §.) azzal, hogy az ilyentől az 500 koronáig még be nem fizetett összeget az 1000 korona jutalékból levonták. Az alapszabálynak ezen intézkedései, valamint az, hogy „bármely nagykorú magyar állampolgár akárkinek a gyermekét beírathatta az ügyletbe tagul 16 éves koráig, törvényes képviselője beleegyezésével“ — a visszaéléseknek és a legcsúnyább üzérkedésnek nyitott tág kaput mindjárt kezdettől fogva. Mert ennek alapján egyesek s elsősorban igazgatósági tagok nemcsak a maguk gyermekeit íratták be tagokul az egyletbe, hanem mások, boldog-boldogtalanét, némelyik 20—30 at is közvetlen 16. életévüknek betöltése előtt, sokszor mikor az illető már menyasszony volt, befizették néhányszor az eseti járulékokat és azután felvették az 1000 korona jutalékot azon összeg levonásával, amelyet 500 koronából még nem fizettek be, így megtörtént például, hogy aki tán 10 koronát fizetett még csak be, kikapott 1000 koronát 490 korona levonásával, azaz 10 koronája néhány hét, vagy hónap alatt hozott neki 500 korona nyereséget. Az ily lehetetlenségeken kételkedőket pedig azzal iparkodott az igazgatóság mindjárt kezdettől a belépésre bírni, hogy önérzetesen hivatkozott arra, hogy az egyletnek „miniszterileg jóváhagyott alapszabályai vannak.“ Sajnos ennek aztán sokan fel is ültek nem csak Dunaföldváron, hanem az egész környéken, azt gondolva, hogy egy m. minisztérium csak nem — Valahol nyiló leanderbokrok vannak a folyóparton. Azoknak a szagát érzem . . . Az keltette az imént fel. A leandervirág illata. Most is érzi, még erősebben, mint előbb. A szellő egyre hozza. — Azokon a bokrokon teljes nyilásban lehetnek a virágok ... Mohón szívja a könnyű, édeses illatot. Talán maga se tudja, hogy susogni kezd. Csak halkan, csendesen. Nem is susogás az. Inkább, előtörő sóhaj. — Aissa . . . Megtörli homlokát, mintha támadó gondolatait akarná elűzni. — Aissa gitánja (sátor) körül is . . . leanderek nyiltak . . . Lehunyta szemeit, hogy másra tudjon gondolni. A hunyt szemek sötétében annál erősebben rajzolódik a kép . . . Leanderbokrok közt, rejtve, kicsi, barna gitán s benne egy arab leányka . . . Aissa óh, csak egy árva, egyedül élő beduin lányka, aki talán maga se tudta, miért él éppen ott, kecskéivel, birkáival. Talán ott feledték a szülei. Talán, apját tetemtette egy puskagolyó s nem mehetett érte. Sohase kérdezte tőle, csak ő szerette. Szerette halvány barna arcát, melyen rózsák gyúltak az ő láttára. A nagy pillájú, árnyékos fekete szemeket, mikor felragyogtak tüzes, szenvedélyes ragyogással közeledtére. Gránátvirág ajkát, mikor önfeledten, szerelemmel tapadtak az övéire. Halk, acélos csengés támadt az éjszakában... Csak a kiállított őrszemeket váltották fel. A visszatérőknek a bajonettesei csendültek meg halkan, amint fekvés közben combjaikhoz ütődtek. A többi aludt nyugodtan, mintha a biztos erődben feküdne s nem az Ouled Djama partján, erősíthet meg oly egyleti alapszabályt, amely a tagok anyagi érdekeit veszélyezteti. Azonban a hatóság nem csak ezen egyesek nyerészkedése céljából összetákolt alapszabály megerősítésével követett el nagy mulasztást, hanem még nagyobbat , akkor, mikor a belátóbb tagok, az említett ügykezelést látva, meggyőződtek arról, hogy az egylet ily kezelés mellett fenn nem állhat, hanem ezen ügykezelés a jóhiszemű tagok legnagyobb megkárosításával járó legcsufasabb bukásra fog vezetni. 1901-ben Tusák János és társai felterjesztést intéztek a m. belügyminiszterhez, rámutattak a tapasztalt visszaélésekre és a tagokat fenyegető veszélyre és kérték az ügykezelés alapos megvizsgálását és a tagok anyagi érdekeinek megóvása szempontjából az alapszabályok megfelelő módosítását. Ekkor azonban a belügyi kormány a megyei hatóság közbejöttével az akkori megyei számvevőt küldte ki az egylet ügyeinek megvizsgálására és e hatósági kiküldött, mindent a legnagyobb rendben talált . Igaz,hogy a kiküldött hatósági számvizsgáló ezen ténykedése után nem sokára öngyilkos lett. Az igazgatóság azonban ezzel valósággal hatósági felhatalmazást nyert vétkes üzelmeinek még nagyobb mérvben való folytatására és ezen vizsgálat eredményére hivatkozva még nagyobb számmal hálózhatta be a lakosokat, beíratván őket a tagok sorába. Sőt az egyletnek fiókjai létesültek a közeli s távoli környékbeli községekben, még Tolnán és Mözsön is. Annál inkább, mivel az így rehabilitált igazgatóság bűnvádi feljelentést tett a bíróság előtt Tusák és társai ellen, kik csak nagy bajjal kerülhették el, hogy hatóság előtti alaptalan vádaskodás miatt meg nem büntették őket. Az igazgatóság annál inkább is és annál könnyebben vihette keresztül visszaéléseit, mivel a 25. §. szerint az egylet elnökét, jegyzőjét és pénztárnokát a 11 tagból álló igazgatóság a maga kebeléből választotta. Ezzel természetesen minden felelőség az igazgatóságra hárul. De még ezen gyatra alapszabályt sem tartotta meg az igazgatóság, így például nagyban s főleg hozzájárult a káros bukás előidézéséhez az is, hogy a 13. § azt rendeli, hogy az egylet tiszta hasznának 16 százaléka az elnök, az igazgatóság és a felügyelő-bizottság jutalékát képezi az igazgatóság pedig, mikor jjnár j fent irt módon annyi tagot toborozott össze, hogy ezeknek eseti járulékaiból nemcsak egy-egy férjhez ment leány tagnak nászjutaléka (1000 kor.) került ki, hanem még tetemes felesleg is maradt, ezen felesleget az egylet „tiszta hasznának“ minősítette és az igazgatóság tagjai közt felosztotta és jutalomdijakat adott belőle elnöknek, pénztárnoknak, boldognak-boldogtalannak. Mikor aztán ily módon az örvény széléig vitte az igazgatóság az egyletet, folyó évi november elejére rendkívüli közgyűlést hívott öszsze. E gyülés tudomást szerezvén az egylet válságos helyzetéről és az igazgatóság vétkes sáfárkodásáról, felfüggesztette az igazgatósággal együtt lázadó arab törzs közelében. Lieutenant Courcelle álmodozhatott tovább. Aissa szerette. Szerette a nomád leányok tiszta, mélységes, semmivel se törődő szerelmével, ő is szerette Aissát. Szerette egy európait nélkülöző, erődben élő afrikai tiszt szenvedélyes vadságával. Az arab városka falain kívül sétált s megszomjazott. Úgy talált rá véletlenül a leány kunyhójára. A leány vizet adott neki. — Zaeha ! (Köszönöm.) Hogy hivnak ? — Aissa. — Egyedül élsz itt? A kis arab leány kecskéire mutatott— Hogy élnék egyedül . . . meg, birkáim is vannak. Most oda vannak a forrásnál inni. A slügi (kutya) kíséri őket. A hadnagy mosolygott. — Hát a szüleid ? — A szüleim, azok . . . Nem fejezte be a mondatát.Szemei felragyogtak, mint mikor valaki kincset talál. Megfogta a hadnagy blúzán az egyik gombot. — Szép gomb ... fényes. .. add nekem ... A hadnagy újra mosolygott , levágta a gombot. Tetszett neki a leányka mesterkéletlen naivsága. — Nesze... Majd eljövök megint « akkor hozok gyöngysort íb a nyakadra. Mindennap eljárt a leándere» gitánba v vitt Aiss Anná csecse becséket. A gyanútlan, tudatlan nomád leány igy fogott tüzet. (’) pedig tanította szeretni a puszták hamar felgyulladó vadvirágát. Egyszer aztán néhány európai nő jött a kis városkába, szórakoztatni a tiszteket — énekükkel. Egyiknek a kedvéért aztán elfeledkezett az ügylét további működését és kiküldött «igy 12 tagú bizottságot az egylet könyveinek és ügykezelésének megvizsgálására azon megbízatással, hogy működéséről egy újból összehívandó közgyűlésén jelentését terjessze elő Az újabb közgyűlést nem az ügyek vezetésével megbízott bizottság hívta össze december 10-ére, hanem az igazgatóság és különféle mahinációval igyekezett a közgyűlést félrevezetni. Ez azonban elsősorban a kiküldött bizottság jelentésének előterjesztését követelte. E jelentés ezután az igazgatóság visszaéléseinek és vétkes szabálytalanságainak hosszú, sorozatáról rántotta le a leplet, így például megtudták a tagok, hogy a legutóbbi közgyűlésről nem annak lefolyásához híven vették fel a jegyzőkönyvet. Továbbá dacára annak, hogy a közgyűlés az igazgatóságnak bizalmatlanságot szavazott és betiltott minden be és kifizetést és az egylet ügyeinek intézésével a kiküldött bizottságot bízta meg, ennek a jegyzőkönyvben nyoma sem volt és mikor az egylet az ügykezelésre vonatkozó iratok előadását kérte, Hahn Gyula elnök fügét mutatott a bizottságnak. Azt mégis konstatálták a kiküldöttek, hogy az egyletügyeiből folyó évi január óta nem volt elkönyvelve semmi és az igazgatóság a közgyűlés letiltása ellenére is eszközölt kifizetéseket stb. A közgyűlés ennyi visszaélés hallatára egyik ámulásból a másikba esett. Ott került szóba egyeseknek azon üzérkedése is, hogy 20—30 és még több idegen leányt, is beírattak, volt eset, hogy már esküvőjük után és felszedték azután igy az ezrekre menő nászjutalékokat és ezáltal annyira megszaporitották a házasságok számit, hogy szegényebb tagok csak nehezen, vagy éppen nem is tudták mindenkor pontosan befizetni az eseti díjakat. Ez üzérek ott a gyűlésen is hangoztatták, hogy az ily módon hátralékban maradt tagok a 16. §. alkalmazásával az egyletből kizárassanak, hogy befizetéseiket az egylet javára elveszítsék, mert ezáltal felszámolás esetében legalább 30—40 százalékkal felemeltetnék az ő osztalékuk. A közgyűlés ennyi vétkes visszaélés hallatára újból kimondta az igazgatóság felfüggesztését, Ravasz Lajos ev. tanító elnöklete alatt újból 12 tagú bizottságot küldött ki és felhatalmazta az egylet könyveinek és vagyonának átvételére és megbízta az ügyvitel és a számadások legalaposabb megvizsgálásával és az igazgatósággal való rendezésével. Hogy pedig a végleges rendezésig új közgyűlést ne kelljen összehívni, egy 50 tagú választmányt bízott meg azzal, hogy a bizottságnak szükség esetben segítségére legyen és végül, ha békés úton nem rendezhetné az egylet ügyeit, büntető útra vigye és minden intézkedéséről jelentést terjesszen a közgyűlés elé Azonban a közgyűlés intézkedését és határozatait a kiküldött bizottság ez alkalommal sem foganatosíthatta, mivel az igazgatóság nem volt hajlandó az egylet vagyonát és könyveit a bizottságnak kiadni. De a legutóbbi közgyűlésre kiküldött hatósági kiküldöttekhez : Niefergall községi főjegyzőhöz, sőt Rassovszky főszolgabiróhoz a kis egyszerű, műveletlen, félvad leánykáról. Elhagyta durván, kegyetlenül, az elégült vágyak lelkiismeretlenségével, mint mikor valaki eldob valamit, amire ráunt. Lelkiismeret, becsület, egy félvad leánnyal szemben, akit senki se kér számon? . . . Eszébe se jutott. Csak mikor az európai nők eltávoztak, kereste újra a kis arab leányt. Nem találta a gitánjában. A sátor üres volt. A leány eltűnt. Senki se tudta, hova. Hanem a leanderek édeskés illata, az ott maradt. Azt nem vitte magával. Az ott terjengett azután is. A bokrok virágai nyíltak tovább is. Az emlékeivel küzködő hadnagy újra felriadt. Katonái nyugodtan aludtak. Csak az előbbi szél fújt erősebben. Most a hegyek irányából jött s megborzongatta a lázas, álmatlan katonát. A selymes fű éles, bántó sziszegéssel suhogott körülötte. A virágok lehajtották fejeiket. A halfabokrok tűszerű hegye idegránditó nyisszentéssel hajolt a szél irányába. Titokzatos zaj támadt a pusztán. Rejtelmes, hosszantartó sóhaj, mintha láthatatlan szellemek repülnének közel a földhöz s azoknak a köduszálya súrolná a bokrokat folyton, kínosan, ijesztve. Az Ouled-Drama habjai sistergő tajtékkal vágják cseppjeiket a parthoz. Az Atlasok felől morajló zúgás kelt, mint a nagy szakadékok lassan elhaló dugása, ha a leroppant szikla megáll a fenéken s zuhanása hangját tovább adják a szirtfokok. A katonák nem ébredtek fel. Elnyúlt testüket betakarta, megvédte a magas fű. Csak Lieutenant Courcelle testén futott át valami hirtelen borzongás. Felkelt s összegombolta mellén a félig nyitott blúzt. — Biztos, hogy a láz gyötör ... Gépiesen nézett körül. Nem látta a kiállított őrök silhuettjeit.