Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1919-11-08 / 9. szám
2 V TOLNA MEGYEI ÚJSÁG tott mindenfelé. A gyülöletnek és a szeretetnek teret. Ez világitotta meg útját egész pályafutása alatt. És ő, mint egy régebbi hajós, hideg nyugalommal, szenvedély nélkül evezett e két ellenkező pólus világánál. Hogy melyiknél látott tisztábban és melyiket szerette inkább, azt eldönteni nem könnyű. Csak két jelenetre utalok. Egyiknek színhelye a Vigadó. A másiké a képviselőhöz. Amott eset, meg ezer főből álló sokaság. Az óriási terem zúg a lelkesedéstől. Az arcok kipirulnak, a szemek égnek. Az orgonának egy-egy megdöbbent sípja tompa Lógással adja a visszhangot. És az elragadtatás tüzének közepette ott áll egy férfin. Sötéten, hidegen, mintha nem látna semmit, nem hallana semmit. Mintha nem is tudna a körülötte csapkodó lángokról, melyeket pedig az ő lelkének tüze gyújtott meg. Emitt a képviselőházban zúg az ellenzék. A padsorokból öklök emelkednek, gyermekdobok peregnek, szirénák búgnak és mindezeknek zúgó riadalmát áthatja két éles csattanás. Egy pisztolynak dörrenése, mely az elnöki szék felé van irányítva. És az elnöki székben ott ül egy férfiú. Arca meg nem rándul. Szempillái meg nem rezdülnek. A megdöbbenésnek némaságában nyugodtan szól: Uraim, menjünk tovább! Mind a két jelenetnek főalakja Ugyanaz. És e főalak mind a két jelenetben Tisza István. Ez a két mozzanat híven mutatja be egész jellemét. A maga belső világában élt. Útja a tömegnek útja volt. Útja az a gyalogösvény, amelyet egyesek, kiválasztottak törnek. S még inkább a magasságnak az a régiója, melyen csak a sasok járnak. Mindenkor azt az irányt követte amelyet igaznak és helyesnek ismert föl. És ettől az iránytól nem téritette el sem a szeretet, sem a gyűlölet. A felismert igazságot sohasem hagyta el azért, mert az a kicsinyekből gyűlöletet váltott ki. Jelszavakat sohasem mondott azért, hogy érte a sokaság fölemelje. Sohasem ígért olyat, amit beváltani nem akart. S amit mondott, annak teljesítéséért küzdött is egy egész férfi teljes erejével. Ha kellett, tudott hallgatni, de hazugságot mosdani nem tudott soha. Körülötte hullámzott az élet, zúgtak a habok. És ő a hullámok között a habok felett ott állott változatlanul és felségesen, mint ahogy változatlan és felséges maga is igazság. Jellem volt. Nagy jellem abban a korban, mikor szegény, boldogtalan, elvakitott nemzetem szemében a jellemtelenség volt az érdem. A magasságban él akkor, midőn ott nem várja más, ősak fagylaló hideg, mikor »Völgyben ül s gyáva kor, s határa ’ Szűk köréből őse saslakára, Szédeleg, ha néha felpillant.« «Xrliffl dalt.) Mondhatok-e többet, hogy az ő nagyságát jellemezzem? Nem mondottam meg mindent? Még szólanom kell. Tartozom neki. Fel kell mutatnom életének utolsó munkáját. Csak így áll előttünk nagysága teljes megvilágításban, ő a maga kivételes jellemével párosítani tudta azt a konszerelmet, amelyet csak ő tudott érezni.. Kitört a világháború. És minálunk őt találta legfelelősebb állásban. Hogy azt a diplomáciának milyen munkája előzte meg, azt nem tudtuk. Még mi, akik Tisza Istvánt szerettük, még mi is azt gondoltuk róla, hogy ő akarta a háborút, mivel látta annak elkerülhetetlenségét és úgy hitte, hogy most kevesebb áldozatba kerül, mintha későbbre marad. És a vihar megindult. Aniták tombolása közben mindenütt ott találjuk őt, ahol ember kell a gálrs. Ott a diplomáciában és ott a harcmezőn. Míg a hadi szerencse ránk mosolygott, úgy nézte a tömeg, mint emberfölötti embert. S mikor az ellenségeinkhez szegődött, úgy néztOj mint egy gonosztevőt. És ellene megindult a héjasa A megfélemlített parlamentben, a megvesztegetett sajtóban és az utcán egyaránt. Majd jött a nagy összeomlás. Annak robajában eldördült három lövés. És Tisza István ott feküdt a Hermina utcai villa erkélyén. Holtan mozdulatlanul. Utolsó szavai: Ennek igy kellett történnie. Temetésére síig ment el néhány jó barát. A napilapok pár hideg szót vesztegettek rá. A képviselőházban, amelynek lelke volt, nem hangzott el fölötte a veszteség fájdalmának egyetlen szava. Csak a távoli Erdélynek protestáns lelke zokogott fel és küldött siratót. Szivárványt, »mely föléje borult dicsfény gyanánt. Szivárványt, melyet a szeretet sugara csókolt a sötét felhőkre. Azután csönd lett. Mélységes hallgatás. Mi, akik sirattak, titokban sirattuk. S mikor jött a gonoszok uralma, mikor a vasvessző alatt sírni szégyeltünk és átkozódni nem akartunk, összeszoritott ajkunk egy nevet susogott. Az ő nevét. Csak ő élne! Csak ő jönne! Mikor hajnalodni kezdett ismét, új fényt vetett reá a pirkadat. Megtudtuk róla, amit nem gondoltunk. Egymás után láttak napvilágot a titkos akták. Egymás után jelentek meg ellenségeinek nyilatkozatai. És ezek azt mondják, hogy a lsielessek közül egyedül ő volt az, aki előre látta a háború következményeit és aki küzdött ellene teljes erővel és ő volt az, aki a harc tombolása közben is folyton annak enyhítésén és befejeséers juttatásán fáradozott. Nemcsak elméje volt nagy, de nagy volt szive is. Sajnált egyetlen magyar legényt, egy csöpp magyar vért és egyetlen magyar könnycseppet. Méltóságot és nagyméltóságú ellenséget, miért hallgattatok eddig ? Miért nem szóltatok előbb ? Miért nem sorakoztatok elé ?Miért nem védtétek testetekkel a nagy szivet ? Nemzetem, magyar nemzetem fiai, kik egykor ellene fenyegetőleg emeltetek kezet, most melleteket verjétek és zokogjatok meg kulpát! Hazám, szegény hszáro gyermekeinek százezernyi szivei, adjatok neki csak egy csöpp vért, hadd induljon meg ismét az a szivét hajtó patak! Hadd dobogjon ismét! Hadd vezessen ismét! Hiába! A geszti öreg fák ezt susogják, sohasem ! Itt volt a legnagyobb. Az ellene indított hajszában beszélt, felvilágosított, vigasztalt, de a maga mentségére nem volt egyetlen szava, mert attól félt, hogy ez az egy szó hajója gyengeségét árulja el. Hazája drágább volt életénél. Sőt még most is, mikor a sír takarja, újra, meg újra visszatér, mint nemzetének védő szelleme, hogy az eltiport magyarnak igaza mellett bizonyságot tegyen. danom.Ezt még, tisztelt közönség, el kellett monNagy volt. Rendkívüli tünemény. Egy Szélike, jégajakkal, izzó kebellel. Vezér. Tán egy a hét vezér közül. Együtt harcolva, együtt győzve az Utolsó katonával, együtt vérezve, együtt bukva, mint Zrínyi holtan borulva a füstölgő romokra. Méltán mondja róla az erdélyi protestánsok siratója: „Nem máról holnapra termett: alakján ezer esztendő dolgozott. Hozzáfoghatók csak azok lehetnek, akik századok óta utrakeltek. Magyarságát Pusztaszerről hozta, lovagiasságot az Árpádok udvarában tanult, ereje, virtusa a fekete seregben izmosodott ki, hitét a reformátorok gyújtották fel, látni Bethlen Gábor tanította, hideg szenvedélye Széchenyiből rögződött bele. Minden benne volt, ami magyar, még végzetünk is. Benne megnőve és elbukva önmagunkat látjuk. A Mait nagy, kongó boltívei alá temetjük őt. És imádkozunk, hogy halott kezében ne vigye magával a Jövendő parányi piros virágát.** Dunaszentgyörgy község képviselőtestülete október hó 31-én tartott ülésén Takács Gyula főjegyző meleg hangon emlékezett meg Tisza Istvánnak elévülhetetlen nagy érdemeiről és indítványára a képviselőtestület kimondotta, hogy a vértanú halált halt nagy férfiúnak emlékét jegyzőkönyvében megörökíti. 19IS november 8. Újdonságok. — Ultin Ferenc Szekszárdon. Ulain Ferenc, a Magyar Nemzeti Szövetség társelnöke, a „Szósat“ politikai napilap főszerkesztője szombaton este Szekszárdra érkezik és f. hó 9 én, vasárnap d. e. 10 órakor a vármegyeház nagytermében a nemzeti szellem ápolásáról és annak fejlesztéséről előadást fog tartani. — A bíróság köréből. Az igazságügymiiniszter a szekszárdi törvényszék területére Vizsgálóbíróul Joób Imre törvényszéki bírót, helyetteséül pedig dr. László Sándor törvényszéki bírót rendelte ki. — Jegyzőválasztás Tolnán. Kliegl Bélának Simonpaajorra történt megválasztásával Tolnán megüresedett közigazgatási jegyzői állásra októ. hó 2- án egyhangúlag Cseh Jenő ellenőrjegyző választatott meg. — Megszűnik a vasúti mizéria. A rettenetes összeköttetés miatt Szekszárdról és vidékéről lehetetlen volt vasuton Budapestre utázni. Törvényhatóságunk kormánybiztosa, dr. Battlay Dezső belátván ezen tanhatatlan állapotot, a vasútigazgatóságnál hathatósan közbelépett és ennek eredményeként jelezhetjük, hogy a közeljövőben kedvező kapcsolást kapunk a fővonalon járó vonathoz, úgy, hogy nem kell 24 órát tölteni a sárborárdi állomáson. — Esküvő: Tóth Ilonka és dr. Sass Elemér belügyminiszteri segédtitkár folyó évi november hó 8 in délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket aszekszárdi református templomban. — Uj jegyzőség: Dunaszentgyörgy község képviselőtestülete egyhangúlag elhatározta, hogy közigazgatási jegyzői állást rendszeresít. Ugyanezen ülésen az adóügyi jegyző illetményei is rendeztettek. és Sajtóestély. Szombaton este a Szekszárd Szálló termében a Leány Club által tartandó sajtóestély iránt városszerte igen nagy az érdeklődés. Az érdeklődés felkeltésében jelentékeny része van a művészies falragaszoknak is, amelyek Ferencz Lajos pénzügyi tisztviselő kiváló ügyességéről tesznek tanúságot. ... — Küldöttségek az entente meghatalmazott jártál. Sir George Clerknek, a Zichy Rafael p*0. tájában levő szállását ezrével keresik föl a vidéki küldöttségek, kik tájékoztatják az entente hatalmak teljhatalmú megbízottját a magyarság hangulatáról és óhajáról. Minden küldöttség azon óhajának ad élénk kifejezést, hogy az entente ismerje el a jelenlegi kormányt, mely a tiszta keresztény nemzeti irányt képviseli, s kezdje meg vele haladéktalanul a béketárgyalásokat. Tiltakozik egy esetleges nem keresztény alapon álló szocialista kormány ellen s kéri a román csapatok kivonultatását, kikkel tulajdonképen csak a hazaárulóknak pénze tart még ma is a fővárosban. Sir Clerk a legnagyobb jóindulatáról biztosította a küldöttségeket s Ígéretet tett, hogy az átnyújtott feliratokban foglalt kérelmeket lehető kedvező elintézésben részesíti. Beavatott politikai körökben ugyan elkerülhetetlennek tartják egy koncentrációs kormány alakulását >gy a békeszerződés felelőssége egyformán nehezüljön minden társadalmi osztáiy villába. Ez a kormány természetesen csak a választásig maradna meg, mert azután majd a többség jut kormányra. Vármegyénkből október 31-én volt Sir Clerknél nagyobb küldöttség, melyben részt vettek Dunaszentgyörgy, Nagydorog, Dunakömlőd, Dunaföldvár, Bölcske , Pest megyéből: Kőcser, Somogymegyéből : Lengyeltóti küldöttei. A küldöttségek föliratait Dömötör Sándor dunaszentgyörgyi kisgazda nyújtotta át, szóval is tolmácsolva a küldöttségek óhajait. Este az „Erzsébet“-szálló éttermében társasvacsorára gyűltek össze, melyen résztvettek : Rubinek Gyula, Ereky Károly és sokorópátkai Szabó István miniszterek, Meskó Zoltán, Gnti Tivadar államtitkárok, Mayer Károly, Bartos Tivadar miniszteri tanácsosok, Novik János, Szilágyi Lajos képviselők, Sarlasay Zoltán, az Origo igazgatója, Láng József, a Gazdák Biztosító Szövetkezete vezérigazgató, dr. Dömötör László, a „Hangya“ igazgatója, Gallé Tivadar, az Országos Központi Hitelszövetkezet főtisztviselője, Horváth Jenő, a Pestmegyei Gazdaszövetség igazgatója, Lukovics Aladár, a Földbérlők igazgatója, Buday Barna, a „Köztelek“ szerkesztője, dr. Sehandl Károly, a „Barázda“ szerkeszője, Okos Gyula ókécskei, Joó András nagydorogi ref. lelkészek és Szőnyi József dunaszentgyörgyi ref. segédlelkész. — Vásár. Hosszú szünet után Szekszárdon f. hó 17 én tartatik meg az országos vásár. — Bátaszéki hirek. Megyénk megszállott sarkában mozgolódás észlelhető. Lapunknak a következő információkat sikerült szerelnie: A szerbek legnagyobb része már eltávozott Bátaszékről Túszokat ugyan vittek magukkal Pécsváradra, azonban másnap visszaeresztették őket. Hadisarcra vonatkozó hírek nem felelnek meg a valóságnak, az üzleteket azonban lezárták, a nagymérvű csempészetet hozván fel okul. A lakosságnak igen nagy borkészlete van, még a tavalyi termést sem adták el. Az ára hektónként 2—3 korona, vendéglőkben 5 korona. Hordószükséglet nagy, Eszék vidékéről igyekeznek azt fedezni. — Horthy fővezér és a szociáldemokrata munkások. Fővezérünket október hó 20-án, főhadiszállásán a budapesti szociáldemokrata munkások háromtagú küldöttsége kereste föl. Az volt megbízatásuk, hogy a nemzeti hadsereg szelleméről és céljairól magától a fővezértől nyerjenek felvilágosítást, mert nemzeti hadseregünknek küszöbön levő budapesti bevonulásit igen rosszakaratú híresztelések előzik meg. A fővezér magyaros nyíltsággal fogadta őket. Kifejtette előttük, hogy a nemzeti hadseregnek egyetlen célja van, ebben a szerencsétlen és sokat szenvedett hazában a nyugalmat és rendet biztosítani. A magyar munkást egy vérből valónak ismeri és testvéri szeretettel öleli magához, de csak addig, míg a hazafias nemzeti irányban a munkájuk egy úton halad. A munkások azon érdeklődésére, hogy mi lesz a szakszervezetekkel , azok vagyonával, kijelentette a fővezér, hogy a szakszervezetek megmaradhatnak, miként más erősen sovén politikát követő országokban, de csak úgy, ha maga a munkásság is belátja, hogy eddigi hazafiatlén, nemzetközi destruktív irányt követő Izrael vezetőit elcsapja s helyettük a munka tüzében edzett lelkű s a szakmájában kérgesetlen kezű új munkásvezetőket, szakszervezeti irányitókat választ. A lefolyt rémuralomnak éppen a munkásság volt az oka, mert nem eszmélt arra idejében, hogy mig az ország a sír peremére jutott s az egész ország lakossága éhezett, a galád vezetők zsebeiket tömték és tivornyázva daridóztak. A szakszervezetek vagyona csakis népjóléti célokra lesz fordítható. Beszélt még a fővezér a hadsereg fegyelméről s azt üzentette az egész munkásságnak, hogy vegyék ismét jelszavuknak az Isten és Haza fogalmát, s akkor meg fogják egymást érteni. Újra testvére lesz a magyar a magyarnak s Magyarországra szép jövő vár, ahol mindenki boldog megelégedésben fog élni. — A küldöttség teljes megelégedéssel s azon elhatározssi.1ávezett, hogy » munkási víz és a hadsereg egyetértő hazafias össze■ forrásán tövább fogunk dügJzíti.