Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1919-11-08 / 9. szám

2 V TOLNA MEGYEI ÚJSÁG tott mindenfelé. A gyülöletnek és a szeretetnek teret. Ez világit­ott­a meg útját egész pályafutása alatt. És ő, mint egy régebb­i hajós, hideg nyuga­lommal, szenvedély nélkül evezett e két ellenkező pólus világánál. Hogy melyiknél látott tisztábban és melyiket szerette inkább, azt eldönteni nem könnyű. Csak két jelenetre utalok. Egyiknek szín­helye a Vigadó. A másiké a képviselőhöz. Amott eset, meg ezer főből álló sokaság. Az óriási terem zúg a lelkesedéstől. Az arcok kipirulnak, a szemek égnek. Az orgonának egy-egy megdöbbent sípja tompa Lógással adja a visszhangot. És az elragad­tatás tüzének közepette ott áll egy férfin. Sötéten, hidegen, mintha nem látna semmit, nem hallana semmit. Mintha nem is tudna a körülötte csap­kodó lángokról, melyeket pedig az ő lelkének tüze gyújtott meg. Emitt a képviselőházban zúg az ellenzék. A padsorokból öklök emelkednek, gyer­mekdobok peregnek, szirénák búgnak és mind­ezeknek zúgó riadalmát áthatja két éles csattanás. Egy pisztolynak dörrenése, mely az elnöki szék felé van irányítva. És az elnöki székben ott ül egy férfiú. Arca meg nem rándul. Szempillái meg nem rezdü­lnek. A megdöbbenésnek némaságában nyu­godtan szól: Uraim, menjünk tovább! Mind a két jelenetnek főalakja Ugyanaz. És e főalak mind a két jelenetben Tisza István. Ez a két mozzanat híven mutatja be egész jellemét. A maga belső világában élt. Útja a tö­megnek útja volt. Útja az a gyalogösvény, ame­lyet egyesek, kiválasztottak törnek. S még inkább a magasságnak az a régiója, melyen csak a sasok járnak. Mindenkor azt az irányt követte amelyet igaznak és helyesnek ismert föl. És ettől az irány­tól nem téritette el sem a szeretet, sem a gyűlö­let. A felismert igazságot sohasem hagyta el azért, mert az a kicsinyekből gyűlöletet váltott ki. Jel­szavakat sohasem mondott azért, hogy érte a so­kaság fölemelje. Sohasem ígért olyat, amit bevál­tani nem akart. S amit mondott, annak teljesíté­séért küzdött is egy egész férfi teljes erejével. Ha kellett, tudott hallgatni, de hazugságot mosdani nem tudott soha. Körülötte hullámzott az élet, zúgtak a habok. És ő a hullámok között a habok felett ott állott változatlanul és felségesen, m­int ahogy változatlan és felséges maga is igazság. Jellem volt. Nagy jellem abban a korban, mikor szegény, boldogtalan, elvakitott nemzetem szemében a jellemtelenség volt az érdem. A ma­gasságban él akkor, midőn ott nem várja más, ősak fagylaló hideg, mikor »Völgyben ül s gyáva kor, s határa ’ Szűk köréből őse saslakára, Szédeleg, ha néha felpillant.« «­­Xrliffl dalt.) Mondhatok-e többet, hogy az ő nagyságát jellemezzem? Nem mondottam­ meg mindent? Még szólanom kell. Tartozom neki. Fel kell mu­tatnom életének utolsó munkáját. Csak így áll előttünk nagysága teljes megvilágításban, ő a maga kivételes jellemével párosítani tudta azt a konsze­­relmet, amelyet csak­ ő tudott érezni.. Kitört a világháború. És minálunk őt találta legfelelősebb állásban. Hogy azt a diplomáciának milyen munkája előzte meg, azt nem tudtuk. Még mi, akik Tisza Istvánt szerettük, még mi is azt gondoltuk róla, hogy ő akarta a háborút, mivel látta annak elkerülhetetlenségét és úgy hitte, hogy most kevesebb áldozatba kerül, mintha későbbre marad. És a vihar megindult. Aniták tombolása közben mindenütt ott találjuk őt, ahol ember kell a gálrs. Ott a diplomáciában és ott a harcmezőn. Míg a hadi szerencse ránk mosolygott, úgy nézte a tömeg, mint emberfölötti embert. S mikor az ellenségeinkhez szegődött, úgy néztOj­ mint egy gonosztevőt. És ellene megindult a héjasa A meg­félemlített parlamentben, a megvesztegetett sajtóban és az utcán egyaránt. Majd jött a nagy összeom­lás. Annak robajában eldördült három lövés. És Tisza István ott feküdt a Hermina utcai villa er­kélyén. Holtan mozdulatlanul. Utolsó szavai: Ennek igy kellett történnie. Temetésére síig ment el né­hány jó barát. A napilapok pár hideg szót vesz­tegettek rá. A képviselőházban, amelynek lelke volt, nem hangzott el fölötte a veszteség fájdal­mának egyetlen szava. Csak a távoli Erdélynek protestáns lelke zokogott fel és küldött siratót. Szivárványt, »mely föléje borult dicsfény gyanánt. Szivárványt, melyet a szeretet sugara csókolt a sötét felhőkre. Azután csönd lett. Mélységes hallgatás. Mi, akik sirattak, titokban sirattuk. S mikor jött a gonoszok uralma, mikor a vasvessző alatt sírni szégy­el­tünk és átkozódni nem akartunk, összeszo­­ritott ajkunk egy nevet susogott. Az ő nevét. Csak ő élne! Csak ő jönne! Mikor hajnalodni kezdett ismét, új fényt vetett reá a pirkadat. Megtudtuk róla, amit nem gondol­tunk. Egymás után láttak napvilágot a titkos akták. Egymás után jelentek meg ellenségeinek nyilatko­zatai. És ezek azt mondják, hogy a lsielessek kö­zül egyedül ő volt az, aki előre látta a háború következményeit és aki küzdött ellene teljes erő­vel és ő volt az, aki a harc tombolása közben is folyton annak enyhítésén és befejeséers juttatásán fáradozott. Nemcsak elméje volt nagy, de nagy volt szive is. Sajnált egyetlen magyar legényt, egy csöpp magyar vért és egyetlen magyar könny­cseppet. Méltóságot és nagym­éltóságú ellenséget, miért hallgattatok eddig ? Miért nem szóltatok előbb ? Miért nem sorakoztatok elé ?­­Miért nem védtétek testetekkel a nagy szivet ? Nemzetem, magyar nemzetem fiai, kik egykor ellene fenyegetőleg emel­­tetek kezet, most melleteket verjétek és zokogja­tok meg kulpát! Hazám, szegény hszáro gyerme­keinek százezernyi szivei, adjatok neki csak egy csöpp vért, hadd induljon meg ismét az a szivét hajtó patak! Hadd dobogjon ismét! Hadd vezes­sen ismét! Hiába! A geszti öreg fák ezt susog­ják, sohasem ! Itt volt a legnagyobb. Az ellene indított hajszában beszélt, felvilágosított, vigasztalt, de a maga mentségére nem volt egyetlen szava, mert attól félt, hogy ez az egy szó ha­jója gyengeségét árulja el. Hazája drágább volt életénél. Sőt még most is, mikor a sír takarja, újra, meg újra vissza­tér, mint nemzetének védő szelleme, hogy az el­tiport magyarnak igaza mellett bizonyságot tegyen. danom.Ezt még, tisztelt közönség, el kellett mon­Nagy volt. Rendkívüli tünemény. Egy Szélike, jégajakkal, izzó kebellel. Vezér. Tán egy a hét vezér közül. Együtt harcolva, együtt győzve az Utolsó katonával, együtt vérezve, együtt bukva, mint Zrínyi holtan borulva a füstölgő romokra. Méltán mondja róla az erdélyi protestánsok siratója: „Nem máról holnapra termett: alakján ezer esztendő dolgozott. Hozzáfoghatók csak azok lehet­nek, akik századok óta utrakeltek. Magyarságát Pusztaszerről hozta, lovagiasságot az Árpádok ud­varában tanult, ereje, virtusa a fekete seregben izmosodott ki, hitét a reformátorok gyújtották fel, látni Bethlen Gábor tanította, hideg szenvedélye Széchenyiből rögződött bele. Minden benne volt, ami magyar, még végzetünk is. Benne megnőve és elbukva önmagunkat látjuk. A Mait nagy, kongó boltívei alá temetjük őt. És imádkozunk, hogy halott kezében ne vigye magával a Jövendő parányi piros virágát.** Dunaszentgyörgy község képviselőtestülete október hó 31-én tartott ülésén Takács Gyula fő­jegyző meleg hangon emlékezett meg Tisza István­nak elévülhetetlen nagy érdemeiről és indítványára a képviselőtestület kimondotta, hogy a vértanú halált halt nagy férfiúnak emlékét jegyzőkönyvében megörökíti. 19IS november 8. Újdonságok. — Ultin Ferenc Szekszárdon. Ulain Ferenc, a Magyar Nemzeti Szövetség társelnöke, a „Szósat“ politikai napilap főszerkesztője szombaton este Szekszárdra érkezik és f. hó 9 én, vasárnap d. e. 10 órakor a vármegyeház nagytermében a nem­zeti szellem ápolásáról és annak fejlesztéséről elő­adást fog tartani. — A bíróság köréből. Az igazságügymiiniszter a szekszárdi törvényszék területére Vizsgálóbíróul Joób Imre törvényszéki bírót, helyetteséül pedig dr. László Sándor törvényszéki bírót rendelte ki. — Jegyzőválasztás Tolnán. Kliegl Bélának Simonpaajorra történt megválasztásával Tolnán meg­üresedett közigazgatási jegyzői állásra októ. hó 2- án egyhangúlag Cseh Jenő ellenőrjegyző válasz­tatott meg. — Megszűnik a vasúti mizéria. A rettenetes összeköttetés miatt Szekszárdról és vidékéről lehe­tetlen volt vasuton Budapestre utázni. Törvény­­hatóságunk kormánybiztosa, dr. Battlay Dezső belátván ezen tanhatatlan állapotot, a vasútigaz­­gatóságnál hathatósan közbelépett és ennek eredmé­nyeként jelezhetjük, hogy a közeljövőben kedvező kapcsolást kapunk a fővonalon járó vonathoz, úgy, hogy nem kell 24 órát tölteni a sárborárdi állo­máson. — Esküvő: Tóth Ilonka és dr. Sass Elemér belügyminiszteri segédtitkár folyó évi november hó 8 in délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket a­­szekszárdi református templomban. — Uj jegyzőség: Dunaszentgyörgy község képviselőtestülete egyhangúlag elhatározta, hogy közigazgatási jegyzői állást rendszeresít. Ugyan­ezen ülésen az adóügyi jegyző illetményei is ren­­deztettek. és Sajtóestély. Szombaton este a Szekszárd Szálló termében a Leány Club által tartandó sajtó­­estély iránt városszerte igen nagy az érdeklődés. Az érdeklődés felkeltésében jelentékeny része van a művészies falragaszoknak is, amelyek Ferencz Lajos pénzügyi tisztviselő kiváló ügyességéről tesz­nek tanúságot. ... — Küldöttségek az entente meghatalmazott jártál. Sir George Cle­rk­nek, a Zichy Rafael p*­0. tájában levő szállását ezrével keresik föl a vidéki küldöttségek, kik tájékoztatják az entente hatalm­ak teljhatalmú megbízottját a magyarság hangulatáról és óhajáról. Minden küldöttség azon óhajának ad élénk kifejezést, hogy az entente ismerje el a jelen­­legi kormányt, mely a tiszta keresztény nemzeti irányt képviseli, s kezdje meg vele haladéktalanul a béketárgyalásokat. Tiltakozik egy esetleges nem keresztény alapon álló szocialista kormány ellen s kéri a román csapatok kivonultatását, kikkel tulaj­­donképen csak a hazaárulóknak pénze tart még ma is a fővárosban. Sir Clerk a legnagyobb jó­indulatáról biztosította a küldöttségeket s Ígéretet tett, hogy az átnyújtott feliratokban foglalt kérel­­meket lehető kedvező elintézésben részesíti. Be­avatott politikai körökben ugyan elkerü­lhetetlen­­nek tartják egy koncentrációs kormány alakulását >gy a békeszerződés felelőssége egyformán nehezüljön minden társadalmi osztáiy villáb­a. Ez a kormán­y természetesen csak a választásig ma­radna m­eg, mert azután majd a többség jut kor­mányra. Vármegyénkből október 31-én volt Sir Clerknél nagyobb küldöttség, melyben részt vettek Dunaszentgyörgy, Nagydorog, Dunakömlőd, Duna­­földvár, Bölcske , Pest megyéből: Kőcser, Somogy­m­egyéből : Lengyeltóti küldöttei. A küldöttségek föliratait Dömötör Sándor dunaszentgyörgyi kis­gazda nyújtotta át, szóval is tolmácsolva a kül­döttségek óhajait. Este az „Erzsébet“-szálló étter­mében társasvacsorára gyűltek össze, melyen részt­­vettek : Rubinek Gyula, Ereky Károly és sokoró­­pátkai Szabó István miniszterek, Meskó Zoltán, Gnti Tivadar államtitkárok, Mayer Károly, Bartos Tivadar miniszteri tanácsosok, Novik János, Szi­­lág­yi Lajos képviselők, Sarlasay Zoltán, az Origo igazgatója, Láng József, a Gazdák Biztosító Szö­vetkezete vezérigazgató, dr. Dömötör László, a „Hangya“ igazgatója, Gallé Tivadar, az Országos Központi Hitelszövetkezet főtisztviselője, Horváth Jenő, a Pestmegyei Gazdaszövetség igazgatója, Lukovics Aladár, a Földbérlők igazgatója, Buday Barna, a „Köztelek“ szerkesztője, dr. Sehandl Károly, a „Barázda“ szerkesz­ője, Okos Gyula ókécskei, Joó András nagydorogi ref. lelkészek és Szőnyi József dunaszentgyörgyi ref. segédlelkész. — Vásár. Hosszú szünet után Szekszárdon f. hó 17 én tartatik meg az országos vásár. — Bátaszéki hirek. Megyénk megszállott sar­kában mozgolódás észlelhető. Lapunknak a követ­kező információkat sikerült szerelnie: A szerbek legnagyobb része már eltávozott Bátaszékről Tú­szokat ugyan vittek magukkal Pécsváradra, azon­ban másnap visszaeresztették őket. Hadisarcra vonatkozó hírek nem­ felelnek meg a valóságnak, az üzleteket azonban lezárták, a nagymérvű csem­pészetet hozván fel okul. A lakosságnak igen nagy borkészlete van, még a tavalyi termést sem adták el. Az ára hektónként 2—3 korona, vendéglőkben 5 korona. Hordószükséglet nagy, Eszék vidékéről igyekeznek azt fedezni. — Horthy fővezér és a szociáldemokrata munkások. Fővezérünket október hó 20-án, főhadi­szállásán a budapesti szociáldemokrata munkások háromtagú küldöttsége kereste föl. Az volt meg­bízatásuk, hogy a nemzeti hadsereg szelleméről és céljairól magától a fővezértől nyerjenek felvilágo­sítást, mert nemzeti hadseregünknek küszöbön levő budapesti bevonulásit igen rossza­karatú híreszte­lések előzik meg. A fővezér magyaros nyíltsággal fogadta őket. Kifejtette előttük, hogy a nemzeti hadseregnek egyetlen célja van, ebben a szeren­csétlen és sokat szenvedett hazában a nyugalmat és rendet biztosítani. A magyar munkást egy vér­ből valónak ismeri és testvéri szeretettel öleli ma­gához, de csak addig, míg a hazafias nemzeti irány­ban a munkájuk egy úton halad.­­ A munkások azon érdeklődésére, hogy mi lesz a szakszerveze­tekkel , azok vagyonával, kijelentette a fővezér, hogy a szakszervezetek megmaradhatnak, miként más erősen sovén politikát követő országokban, de csak úgy, ha maga a munkásság is belátja, hogy eddigi hazafiatlén, nemzetközi destruktív irányt követő Izrael vezetőit elcsapja s helyettük a munka tüzében edzett lelkű s a szakmájában kérgesetlen kezű új munkásvezetőket, szakszervezeti irányitó­­kat választ. A lefolyt rémuralomnak éppen a m­un­­­kásság volt az oka, mert nem eszmélt arra idejé­ben, hogy mig az ország a sír peremére jutott s az egész ország lakossága éhezett, a galád vezetők zsebeiket tömték és tivornyázva daridóztak. A szakszervezetek vagyona csakis népjóléti célokra lesz fordítható. Beszélt még a fővezér a hadsereg fegyelméről s azt üzentette az egész munkásságnak, hogy vegyék ismét jelszavuknak az Isten és Haza fogalmát, s akkor meg fogják egymást érteni. Újra testvére lesz a magyar a magyarnak s Magyar­­országra szép jövő vár, ahol mindenki boldog meg­elégedésben fog éln­i. — A küldöttség teljes meg­elégedéssel s azon elhatároz­­ssi.1­ávezett, hogy » munkási víz és a hadsereg egyetértő hazafias össze­­■ forrásán tövább fogunk d­ügJzíti.

Next