Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1920-02-14 / 7. szám

II. évfolyam. TOLNANEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 22 K, negyedévre 12 K, Vidéken 5, illetve 2—2 K-val több. — Egyes szám ára 1 K Megjelenik mindén szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét­­ ---- illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Szekszárd, 1920 február 14. «------------------- Jegyzetek. A politika boszorkánykonyháján izzik, forr­ás fist. A nemzeti gyász sem békíti ki a magyar testvéreket, az örökség még ádázabb ell­nségekké teszi őket. Az ideiglenes államfő személye körül folyik a harc a legszenvedélyesebben. Megindult a mozgalom József kir. herceg kormányzósága mellett. Erre később az antant tiltakozása, támogatva Jugoszlávia csatlakozásával. Azután gróf Apponyi Albert sze­mélyét igyekeztek előtérbe tolni és amikor ez a nagy államférfiú, — aki magas kora dacára mindent elkövet, hogy világtekintélyével, óriási tudásával és izzó hazaszeretetével a magyar nemzet érdekeit az antanttal szemben eredményesen megvédje, — el­hárította magától a napi politika torzsalkodásának és gáncsának kitett kormányzói tisztet és maga helyett Wlassits Gyulát, a főrendiház elnökét hozta javaslatba, akkor Horthy Miklós fővezér személyi­sége került előtérbe. Úgy látszott, hogy a nemzeti hadsereg életrekeltőjének és közszeretetben álló vezérének személyében, aki mellett a vármegyék és városok Dunántúl és a Duna—Tisza között is egymásután nyilatkoznak meg, a politikát vezető tényezők is megnyugosznak. Az újabb hírek azon­ban azt a látszatot keltik, hogy Friedrichék nem kívánják Horthyt a kormányzói tisztben. Mi Horthy kormányzóságában nem látunk veszélyt, mert tudjuk, hogy a nemzeti hadsereg közszeretetben áll­ó vezére, aki az ország sok vidékén megismerhette a nép érzését, tudja, hogy a magyar nép nagy zöme királypárti, ha a Horthy Miklós pártpolitikán felül álló személyisége, bölcs mérséklete, külföld előtt is tiszteletben állósága, szerintünk garancia arra, hogy kiváló közjogi állásában csakis amel­lett foglalhat állást, aki ennek a szerencsétlen or­szág területi integritásának leghatásosabb biztosítá­sát, gazdasági és kulturális fellendülését hozhatja. # A Friedrich féle ügy még mindig kisért. A minisztertanács és a keresztény nemzeti párt állás­­foglalása után, a tábornokok zsűrije fog dönteni.­­ Szerettük volna, ha a keresztény politikai kurzus ezen exponált férfiúi ellen nem hangzottak volna fel oly gyanúsítások, amelyek habár nem is elég­ségesek egy ember perrendszerű elítéléséhez, de amelyeknek látszata is lerontja egy politikai vezér­­ presztízsét és ezzel nemcsak egy pártnak, de az­ egész országnak is a külföld előtti súlyát. Politikai­­ ellenfelei Friedrichnek azt vitatják, hogy gyanú alatt álló férfi vonuljon vissza közjogi méltóságá­ból, míg az arra hivatott független bíróság nem döntött, hogy ne mondhassa senki, hogy a minisz­teri palást védte meg, az bénította meg az igaz­ság sújtó kezét. Úgy tudjuk, hogy ezzel szemben Friedrichék álláspontja az, hogy a magyar igazság­szolgáltatás három kiváló ügyészének írásbeli vé­leménye alapján Bárczy István igazságügyminisz­­ter, aki nem mondható Friedrich politikája hívé­nek, két ízben igazoltnak találta Friedrichet, tehát Friedrich visszavonulására szükség nincs, tisztázva van és visszavonulása csak a bűnösség látszatát­­ keltené nemcsak itthon, de a külföldön is. Hivat­koznak arra is, hogy a keresztény kurzusnak Friedrich a legerősebb és leghatározottabb expo­nense, a mai nagy fontosságú tárgyalások idejében az ő bátor és egyenes személyiségére szükség van. * Befejeződtek a pótválasztások is. Nemsokára tisztán látjuk, hogy a világ legradikálisabb válasz­tási formájával melyik párt került ki többséggel.­­ Már előzőleg is, főként megyebeli képviselőink agitációjára erős mozgalom indult meg, hogy sí keresztény alapon álló kisgazdapárt és a keresz­tény nemzeti egyesülés pártja egyesüljön. Ámde ennek a fúziónak hagy “akadálya a nagyatádi Szabó István féle kisgazdapárt, amely a magas pártérdekét elébe helyezi az ország egysége érde­kének és tartózkodik az egy pártba olvadástól,­ enélkül pe­dig a sokorópátkai Szabóék is húzódoz­nak a fúziótól. Mi, akik a megyei párt egységének meg­teremtésében tevékenységet fejtettünk ki, nemcsak örömmel, de büszkeséggel is tekintünk megyei képviselőink lelkes tevékenységére, akik átérzik, hogy ma az egész nemzetnek egy pártban kell tömörülnie, hadd lássa a külföld, hogy ezt a nem­zetet kirabolhatta a múltban a vörös hordó, le­­­­gázolhatta a román csorda, megalázhatta a békét i diktáló ántánt de most egy táborban küzd, csak | Hints reményt! . .. Csend, ájult, halotti csend. — Most mondták az­ Ament. A gyilkos tör talált, A szívverés elállt. Gyász, komor, siralmas gyász, Vad fogcsikorgatás. Tehetetlenségnek * Tűzlángjai égnek. Hol vagy égnek Ura, hol ? — Óh merre bujdosol? Halld hozzád kiáltok: Rajtunk szörnyű átok. Nézz szegény népedre, nézz! Az átok oly nehéz, Az égbolt oly borult; — Halott a dicső múlt . . . Hints reményt lelkünkbe, hints ! S az édes békekincs . Szent áldássá nyiljon, — Szemünk már ne sirjon !... Brandeiszné Frey Melanie. 7. szám. egy gondolat ól agyában, egy érzés lángol szívé­ben, egy szent akarattal felépíteni, újra naggyá tenni ezt a rombadöntött országot. S. 5 szekszárdi sajtópropaganda népgyülés. Nem túlozunk, ha megállapítjuk, hogy régen volt Tolna vármegye székvárosában olyan látoga­tott és a hallgatóság egész érzelmi világát annyira megkapó népgyülés, mint az, amelyet vasárnap délután tartott a Magyar Országos Véderő Egye­sület a keresztény sajtótermékek terjesztése érde­kében. A rendezőség a városháza nagytermébe hívta össze a sajtóügy iránt érdeklődő polgársá­got, amely azonban olyan zsúfolásig megtöltötte az egyébként nagyméretű termet és a folyosókat, hogy a több ezer főre menő lelkes seregnek a városháza udvarára kellett kivonulni. A meleg, napsütéses délután verőfénnyel aranyozta be a tö­meget, amely kipirulva hallgatta és helyeselte a szónokok által hangoztatott igazságokat, a keresz­tény haza újjáépítésének, a becsületes magyar sajtó újjáalakításának alapelveit. Dr. Fejős Imréné, a sajtópropaganda hölgy­bizottság elnöknője buzgó munkatársai élén üdvö­zölte a népgyűlés szónokait és felkérte Molnár József vármegyei gazdasági előadót, hogy nyissa meg a gyűlést és tájékoztassa a közönséget az összejövetel céljáról. Molnár József lendületes szavakban üdvö­zölte az érdeklődőket és előadta, hogy a Move, a­mely az egész országra kiterjedőig szervezi a ke­resztény sajtópropagandát, azért hívta össze a népgyűlést, hogy Szekszárd közönségét is tájékoz­tassa a sajtóügyről. A sajtó — úgymond — az az intézmény, amely eszközt ad arra, hogy gondola­tait annak utján kiki másokkal közölhesse ; hitét, igazát másokba átplántálja és hogy mások gondo­latvilágát arra a mesgyére vezethesse, amelyet maga is helyesnek tart. A sajtónak ilyeténképen nagy a hatalma, nevel, de rombolhat is. Az eddigi magyar sajtó csak rombolt. Istentagadó, erkölcs­telen eszméket terjesztett és erkölcsromboló hatá­sával előidézte azt a rettenetes katasztrófát, amely alatt ma egész Magyarország oly fájdalmasan szén. Szökés Szibériából. A bolsevizmus hullámai a Csita város mel­­letti Piestschanka nevű fogolytáborban értek ben­nünket. Azt hittük, hogy most már ütött annyira óhajtott szabadulásunk órája. Futó tűsként terjedt közöttünk a közeli hazautazás híre. Örömünk ha­tártalan volt ! Már a hazautazó csoportokat is ös­­szeállították és mindenki lázasan készült az epedve óhajtott hosszú útra, mely annyi nélkülözésnek és szenvedésnek lett volna a befejezése. Az idő azon­ban mást hozott. Saját embereink gátolták meg hazautalásunkat, azok az emberek, a­kik a „Kraszna aki név kötelékébe léptek és nem néz­hették nyugodt le.kiism­er­ette­, hogy a táborban békésen élő bajtársiak hamarosan visszatérjenek szeretteik körébe, ők pedig továbbra is messze idegenben éljék le hányt-vetett életüket. „Előbb majd mi megyünk haza fegyverrel, azután jöttek itt, volt a válasz, ha hazautazásunkról érdeklőd­tünk. Az erőszak legválogatottabb formáját talál­ták ki számunkra, hogy a szervezetbe kénysze­rítsenek ily körülmények között ismét felhő bo­rult hazautazásunk már már derengő csillagára. Ezerkilencszáztizennyolc nyara azonban vál­tozást hozott számunkra! — Augusztus közepén Verhnyendinszkinál (Ztbajkál) a szibériai vörösök utolsó erőfeszítését is összeropp­intotta a jól szer­vezett, fegyelmezett si­ker garda, úgy, hogy gyor­san kellett menekülniük Szibéria legkeletibb ré­szére, az Amur mellé, Blagovcsenszk vidékére, hol már japánok vették fel velük a harcot. Táborunk élete a vörösök futása után ismét a régi kerék­vágásba terelődött vissza s mi a közeli hazajutás­nak édes reményétől megfosztva, szárnyaszeget­­ten álltunk Ekkor érlelődött meg bennem és né­hány társamban a szökés gondolata. Hogy a táborból kijuthassunk, munkára je­lentkezünk­ az I­ső szibériai vasutezredhez, (mely ezred mindég a fronton teljesít szolgálatot) gon­dolva, hogy így könnyebben és biztosabban elér­hetjük majd a nyugati vörös—fehér frontot, ahon­nét már rövid uton Oroszországba szökhetünk. Számításunk azonban látszólag balul ütött ki, mert az ezred a keleti fronton teljesített szolgálatot egész a késő őszig Telre Omszkba jöttünk vissza, miközben azt is megtudtuk, hogy kora tavasszal a nyugati frontra megyünk. Alig vártuk már a kegyetlen tél végét, mely idő alatt a hideg borzal­mai miatt a szökésre még csak gondolni sem mer­tünk. Áprilisban már Európában, a Csepca folyó­­nál dolgoztunk a vörösöktől felrobbantott vasúti híd kijavításán. A hídtól csak 20—25 km­-re ál­lott a front. Egy napon a körülöttünk tapasztalt ideges kapkodásból­ hamarosan megtudtuk, hogy itt visszavonulásról van szó. Úgy gondoltuk, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy a megbomlott arcvonalon átjussunk a másik oldalra. A hátrálás azonban oly gyorsan történt, hogy mind an számí­tásunkat megelőzte és így Permig visszavonultunk. Mikor már a Káma hidját is felrobbantották a fehérek és a vonatok a legnagyobb rendetlenség­ben hagyták el a permi pályaudvart, mi csomag­jainkká együtt egy épülő fürdőépületben húztuk meg magunkat s vártunk sorsunkra. Szerencsére hamar átestünk a krízisen. Perm városát rövid fegyver- és ágyútűz után átadták a fehérek. Szo­morúan kell itt megemlítenem, hogy két társun­kat, kiket egy közelünk­be eső gránát szilánkja megsebesített, a vihar elmúltával a permi kór­házba kellett szállítanunk. Az első vörös járőr késő este jött a városba s igy unnak nyugat felé már szabaddá vált. Az utazási engedély megszerzése után töb­ben a vonatközlekedésre vártak, ami előrelátható­lag csak hetek múltán indul meg meg Mi négyen nem vártunk erre, hanem csónakba ültünk és bú­csút intve Permnek, eg­y alkonyattájban megindí­tottuk csónakunkat a Káma folyón lefelé. Hónai­ban 30 kilométeres út után 5 hajóból álló hajó­rajjal találkoztunk, melynek parancsnoka készség­gel engedélyt adott a Buhhara nevű hajón való utazásra, sőt a legnagyobb előzékenységgel anyagi segítséget is nyújtott, amennyiben rendes élelme­zést kaptunk a két heti utazásnnk alatt, akár csak a hajó matrózai. (Mellőzöm itt a Kánaán és a Vol­gán Nizsninongorodig terjedő festői szép vidék

Next