Tolnamegyei Ujság, 1927 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1927-01-01 / 1. szám
J Egyes szám ára 25 fülér*IX- évfolyam. Szekszárdi 1927 január 1.I. szám. fi Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. — Egyes szám ára: 20 fillér. Előfizetési díj félévre 4 pengő (50 000 korona), egész évre 8 pengő (100.000 K). Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. A lap megjelenik minden szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés díja 1 pengő. A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon milliméter soronként 8 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyílttér soronként 60 fillérbe kerül. Visszapillantás. írta: dr. Magyarász Ferenc. Az idők Urának érdemelhetetlen és meghálálhatatlan kegyelméből ismét átléptük egy esztendőnek küszöbét : honnan ha visszatekintünk arra az évre, mely immár visszajöhetlenül lepörgött az örökkévalóságnak szorgalmas rokkáján : önkéntelenül is ajkunkra tódul a kérdés, hogy milyen is volt tehát ez az elmúlt év, mit hozott, mit vitt el, boldogabbá tette-e életünket, avagy pedig csak újra csalódásokkal gazdagította-e amúgy is csak a búbánatban gazdag lelkünket ? Bizony, ha őszinték akarunk lenni, nagyon sok jót nem mondhatunk az elmúlt esztendőről. S ha e visszapillantásban össze akarjuk adni a jót is, a rosszat is, amelyet hozott: a mérleget a sok erkölcsi, nemzeti, gazdasági, politikai, kulturális és társadalmi rossznak szomorú tehertételei nagyon is lefelé húzzák. Kezdjük a legfontosabban, az erkölcsön. Hiszen az erkölcsi állapotoknak tisztasága a költő szerint is minden nemzetnek támasza, talpköve. Az elmúlt esztendőben zárta le a legfőbb igazságosztó fórum több olyan pörnek — Léderer, Bácsy, Frohreich 3. aktáit, mely az emberi gonoszság legmélyebb, legaljasabb örvényeibe enged bepillantást. De maga a frankpör is mustja, hoagy néha a legjobb és legnemesebb szándék is mennyire ki tud siklani, ha csak egy szemernyire is enged a tételes törvény által határolt erkölcsi mesgyéből. Hátha, a törvény meg a romantikus felfogás nehezen fér össze . . . Nemzeti szempontból csak elszomorkodva gondolhatunk az utódállamok idegen jármába nyögő magyar testvéreinkre, kik közül újra több százat utasítottak ki, kiknek helyzete tehát a közelmúltban nem javult, nem is javulhatott jóformán semmit sem, hisz a Népszövetségnek csúfolt legfőbb nemzetközi ítélőszék egy végtelenül gőgös és otromba kézlegyintéssel egyszerűen azt jelentette ki, hogy a nemzeti kisebbségek nem illetékesek a saját panaszaik benyújtására. Tehát a cseh, vagy oláh hatalom alatt szenvedő magyar mehet a panaszával a közmondásos sóhivatalba. Ugyanakkor azonban a londoni zsidóknak ellenünk való panaszát, hogy nem akarjuk elzsidósodni engedni egyetemünket , fölvette a Népszövetség a tárgysorozatába. A gazdasági helyzettel úgy vagyunk, mint az egyszeri török, mikor föl akart ülni a lovára és közben egyre fohászkodott: Allah segíts ! Végre föl tudott kapaszkodni, de a „svung” ja akkora volt, hogy a másik oldalon menten le is fordult, szuszogva, sóhajtva: — de ne olyan nagyon ! Mi is kezdünk már fölkapaszkodni a gazdasági egyensu yba — Eddig mi laikusok is csak értjük, szólt közbe a falusi kistanuló, s de mit jelentsen a kis csontváz ott a medence tájékán és a hosszú tű a baloldali bordák között? — Ez csakugyan talány én előttem is, feleli a régész. A csontváz eredetét még csak meg tudom magyarázni, mert vagy magzaté, vagy pedig egy anya ölbe fektetett csecsemőé, de a tű határozottan nem barbár készítmény, római stílus az. Hogy mikép került a kelta sírba, azt csak a mi ábrándos természetű kistanítónk tudná megfejteni valami novellában. — Nohát akkor térjünk be présházamba egy pohár borra, szól nótárus uram, majd ott felvillanyozva szabadjára eresztheti fiatal barátunk pegazusát. A régész ezalatt ridegen táskájába sülyesztette a sírmellékleteket, majd egy réteg földet szórt a csontvázra, mely így eltakarva másodszor bucsúzott a lenyugvó nappal ez árnyékvilágtól. Nem minden megindulás nélkül szemlélte ezt a kistanító, míg ábrándos képzelete régmúlt idők szerelmes meséjét kezdte szövögeti. Sürü poharazás mellett és gomolyó cigarettafüstben aztán szóban is megindult a pelyhedző tanitóajkakról a meseszövés. — Nem is olyan rejtélyes a sír titka, mint régész bátyánk gondolja. ripájára ; az árak állandósultak, valamelyest lejebb is mentek, ha nem is az egész vonalon, a spekuláció — hála Isten — belefult a saját hínárjába, a börze több kétes eredetű vagyont temetett el, mint mennyit szerzett — de mit ér mindez, ha a rettenetes adóteher a másik oldalon menten lehúzza az embert a lováról ?! Valljuk be, a földreform sem hozta meg azt az eredményt, amelyet tőle vártunk — de erről lesz még alkalmunk oly részletesen szólni, ahogy a kérdés nagy fontossága meg is érdemli, meg is követeli. Szóval, a gazdasági törökök is méltán sóhajtanak Búd—Alléhoz : Allah segíts, de ne olyan nagyon ! Poltikai tekintetben csak egy szót: az elmúlt évben is újra egy nagy arányú kommunista merénylettervről rántotta le a leplet a rendőrség ébersége. Az ördög nem alszik . . . Kulturális tekintetben is az elmúlt évben még csak biztató jelekről számolhatunk be, amelyeknek legelejére tesszük a kultuszminiszter nagyszabásra tervét az elemi (tanyai) iskoláknak kiadós fejlesztéséről. Több száz új iskoláról van szó. Sajnos, az a nyomasztó gazdasági helyzet itt is kerékkötőként jelentkezik. Társadalmi téren is még mindig kísért a régi magyar átok, az egyenetlenség, vagy, mint őseink mondták, akik e bajt sajnos szintén jól ismerték: a visszavonás. Egyéni érdekeket nem tudunk alárendelni a közérdeknek, sértett hiúságunk a keresztbetett szalmaszálon is megbotlik, nevetséges okokért duzzogva vonulunk vissza a közös munkától, egymásban nem bízunk úgy, mint kellene, szóval, itt is még sok dudva nőtt a múlt esztendő kertjében. De ebben a kérdésben mégis legerősebb a jövőbe vetett bizodalmunk, mert a választások eredményét zálogként tekinthetjük, hogy megindul végre az egységes honmentő és nemzetfönntartó munka az egész vonalon, s hogy az országgyűlés fogja megadni azt a jó példát, melyet a nemzetgyűlés megadni nem tudott. Emberek, földi vándorok, az esztendő csak fogalom, melynek mi vagyunk a hordozói. Az esztendő olyan volt, amioővé mi tettük, és olyan lesz, amilyenek mi leszünk benne. Kettőn áll az újév boldogsága : Istenen, meg magunkon. Az ő áldása segíti a mi akaratunkat, emennek meg kell amazt érdemelnie. Emellett a meggyőződés mellett nem üres szó, ha minden olvasónknak boldog újévet kívánunk. a közeljövő feladatai. Irta: dr. őrffy Imre országgyűlési képviselő. Hogy egy nemzet sorsa minként alakul, az nem függ tisztán törvényhozásától. Elsősorban függ az olyan történelmi adottságoktól, melyet máról holnapra semmiféle törvényhozás megváltoztatni nem tud a kelta sir titka.* — Régészeti elbeszélés. — írta: Knábel Vilmos. A regölyi sáncok mögül kiváncsiaskodott már az alacsonyan járó nap, mikor az átelleni szárazdi lankáson a régész elkészült a kelta sir feltárásával. A lenyugvó nap vörös sugarai valami furcsa táncot jártak a szabályos női koponyán. Úgy tetszett, mintha a csillogó fogak fölött halványpiros ajkak formálódnának, melyek huzomosan azt suttogják: ,Hiába bámészkodnak, úgysem árulom el titkomat!“ Rácáfolni próbált nyomban a régész, mikor a körülállóknak a következő szakszerű magyarázatot adta. — Fiatalabb, kelta szépség lehetett és nem is valami szegény. A csinosan kidolgozott haj abroncs ott a koponyán hátra szorította a hajhullámokat a tüzesen villogó szemekről. Ez a zöldessárga borostyán nyaklánc karcsú, napbarnitotta nyakán jól festhetett, az ezüst fülkarika meg szinte csinrgelt ringó járásán formás fülcsimp*in. Hosszúkás, kecses ujjain a gyűrű valami szerelmi vallomás emléke. Kigyófejben végződik s ez talán a női hamisságot akarja jelképezni. • Szerző székfoglalója az Orsz. Gárdonyi G. Irodalmi Társaságban. Persze ő csak a csontokat és ékszereket vizsgálja s azokból vonja le a következtetéseit. Én a csontokat fedő, húsból és vérből lett por titkát kutatom, mely egy szerelmes szív nagy tragédiáját tárja elém. A kelta ékszer és a bordák közt talált római stílus szerintem elég világosan bizonyitja, kelta római szerelmi históriával van dolgunk, mely halálos tragikumban végződött. — Elmesélem, hogy hogyan képzelem el. — Velünk szemben, a regölyi várhegyen lakott e vidék hatalmas fejedelme, a kelta Biatac. Merész lovasaitól messze földön rettegtek, saját öntéses púpos pénzei meg egyenértékűek voltak a görög macedón érmékkel. Történetünk ott kezdődik azonban, mikor hatalma és tekintélye már hanyatlóban volt. Lassacskán beszivárogtak ugyanis a rómaiak és már városa szélén is körülsáncolt tábort ütöttek. A vitéz kelta lovasok a rómaiktól csalogatva és megvesztegetve hűtlenek lettek és jó zsold fejében beálltak a légiókba szekereseknek, vagy lovasküldöncöknek. Árnyék-fejedelem lett Biatac. Udvarának fényt egyedül csak a régész bátyánk szerinti fekete hajú és villogó szemű Laraca tanya kölcsönzött. Ez a lány volt különben Biatacnak is minden reménye. Valami gazdag római dux-hoz szerette volna feleségül adni s efféle látogatókban nem is volt hiány. A Sopianaeből Aquincum és Arrabona felé haladó légiók parancsnokai sohasem kerülték el palotáját, mert mindegyikük hallott már Saracáról, a kelta szépségről. Közönyösen fogadta azonban Saraca a lovagok kedveskedéseit, a messze vidékről ajándékba hozott illatos rózsavizet, a drága bíborszövetet, vagy mesés értékű ékszereket még csak magára sem rakta. Egy akadt csak, kinek saját faragása borostyánkőláncát és bronzgyürüjét hordta , ez az egy szegény kelta ördög volt. Igaz, hogy Regőcnél bátrabb és gyorsabb lovasküldöccöt nem ismertek az egész római táborban. Aztán bronz vörös karján úgy feszültek az izmok, hogy az iramodó szarvast is halálosan találta elhajított dárcája, lábizmai meg egy szc»rítással fékezték meg a legvadabb sirmiai lovat. Szebb férfitestet római istent mintázó szobrász sem tudott volna faragni, csak a szeme félelmetes villámlása árult el valami vadságot. Ezt leste, ezt várta Lpace palotájuk ablakából naphosszat mint felhangzott az ismert lódobogás s és a pajzshoz ütődő dárda hangja, nyomban sietett őt egy egy rejtett csókintéssel üdvözölni. Hogy történt, hogy nem, besúgás, vagy rajtakapás folytán, de egyszer csak tudomására jutott Biatacnak Laraca vonzalma Regőc iránt. Volt aztán szegény lány.