Tolnamegyei Ujság, 1933 (15. évfolyam, 1-104. szám)

1933-01-04 / 1. szám

Hetenként kétszer megjelenő keresztény politikai és társadalmi lap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Előfizetési díj: félévre_______6 pengő.­­ Egész évre______12 pengő. Főszerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Felelős szerkesztő: BLAZSIK FERENC. A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árai: A legkisebb hirdetés díja 1 pengő. A hír­­detés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronkén­t 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék engedmény.­­ A hír­rovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyilttér soronként 60 fillérbe kérdi. A tanítói munka megbecsülése. Az ország tanítóságának nagy­gyűlése mindig eseménye a fővárosn­ak. De a most lefolyt nagygyűlés jelentősége fokozódott a mattakéhoz képest, mert azon megjelent az ország miniszterelnöke is, hogy nagy elvi jelentőségű kérdésekről beszéljen a tanítóság előtt. Amikor a Gömbös­ormány nemzeti munkaterve nap­ágra került, kitűnt, hogy az uj­­*nyu magyar politika a népnevelés *rén is új szellemet képvisel, mely egyik legfontosabb függvénye öncélú nemzeti­ politikánk programrajának. Ez a politika a nép széles rétegeinek működését­ és nemzetünk nevelését erőteljes közművelődési programmal kívánja előmozdítani s fő irányelvéül szegezte a tanítóság elé azt a szem­pontot, hogy az iskolákban az oktatás terén tapasztalható túltengés meg­­szüntetésével szemben minden fokon, tehát kezdve az elemi szinttől fel az egyetemi fokig, nagyobb hangsúlyt adjunk a nevelő munkának. Ezt mondja a nemzeti munkaterv 89. pontja. Az ország közvéleménye ér­deklődéssel várta, hogy ezek a szem­ pontok milyen hatást keltenek abban a dolgozó, hivatást betöltő társada­­lomban, melynek feladata nemzetünk ifjúsági nevelését és oktatását szol­gálni. A tanítóság budapesti legutóbbi nagygyűlése méltó volt azokhoz a hagyományokhoz, amelyek ebben a tisztes társadalomban régtől fogva élnek. Örömmel látjuk, hogy azok a gondolatok, amelyek Gömbös Gyula miniszterelnök irány vezetésével ma már a társadalom legszélesebb réte­geiben végzik regeneráló munkájukat, mély hatást gyakorolnak a tanítóságra is. Örvendetes tény ez, mert alig van foglalkozási ág, melynek munkája annyira megkívánná a lelkesedést, az eszmék becsületes szolgálatát, mint a tanítói munka. A magyar tanító a nemzeti nevelés ügyének legfontosabb tényezője. Maga Gömbös Gyula hir­deti ezt, de ezen továbbmenőleg han­goztatta, hogyha a tanító a nemzet jövője szempontjából ilyen fontos munkát végez, akkor az államra az a kötelesség hárul, hogy segítségére siessen minden gondjában. Ma alig van ember e hazában, akinek szive panasszal ne volna tele. Sokan van­nak a szűkölködők s úgyszólván min­denkinek le kellett szállítania meg­szokott életszínvonalát. A magyar tanítóság, sajnos, sohasem volt mág fenn a Parnasszuson. De anyagiak tekintetében sem élvezhette a gond­talan életet. Hosszú évtizedeken át az élet mellőzöttje volt s ma, amikor a felelős kormányzat miniszterelnöke hirdeti a tanítói munka értékét s megbecsülését, fokozott jelentőséggel bír Gömbös Gyula kijelentése: „a tanítói problémát úgy anyagiakban, mint szellemiekben megoldjuk és min­den erőnkkel arra törekszünk, hogy a tanítóság anyagi és erkölcsi szín­vonala emelkedjék". Reményekre jo­gosító felelős vallomások ezek, melyek elvekből fakadtak. Gömbös miniszter­elnök a tanítóság problémáinak­­ rész­letkérdéseiről nem nyilatkozott, ő mint a magyar politikai élet irányító té­nyezője elveket vetített a tanítóság elé. A nemzeti egység megszervezésének gondolatát kívánja szolgálni a törvény­hozói élet terén az érdekképviseleti rendszer is.­Jóleső érzéssel értesült a tanítóság arról, hogy a miniszterelnök máris gondolt arra, hogy a tanítóság megkapja a jelentőségének megfelelő helyet ebben a rendszerben. Hogy ez a jelentőség mily mérvű, annak kör­vonalait is megrajzolta a miniszter­elnök, amikor kijelentette, hogy az „önök munkája a legfontosabb nem­zeti munka és a jövő Magyarország úgy fog alakulni, ahogyan a tanítók az ifjú nemzedéket nevelik". A közvélemény amikor értesült ezekről az őszinte s becsületes munka­értékelésekről, jóleső érzéssel gondol arra, hogy" az amúgy is hivatása ma­gaslatán álló tanítóságnak módjában állott megfűröszteni gondolatait egy magasabb eszmekör világában s így visszatérve munkaasztalukhoz, hiva­tásuk közben nem feledkeznek el pillanatnyilag sem arról, hogy az ő munkájuk nemcsak egyszerű köteles­­ségteljesítés, hanem egy szent kül­detés, az ifjú nemzedék megtisztult lelkével és megerősített szívével meg­­építeni az új Magyarországot. Szakértők vizsgálata a nagymányoki bányaszerencsétlenség ügyében. Részletesen beszámoltunk már arról a rettenetes szerencsétlenségről, amely a nagymányoki kőszénbánya tizen­­négy bányászának a halálát és ugyan­annyi családnak a gyászát okozta. Előző közleményünk csak 13 halott­ról szólt, ez a szám azonban 14-re emelkedett, mert a szekszárdi kór­házban rettenetes szenvedések után meghalt Müller György, a súlyosan sérült bányász is, aki élve, de elkép­­­zelhetetlenül összeégetten került ki a borzalmak poklából. A bányának ezt a tizennegyedik vértanúját, aki öz­vegyet és 2 apró árvát hagyott hátra, hazaszállították Kismányokra és ott­hon temették el a bányaigazgatóság és a bányászok óriási részvételével. A katasztrófa okának a felderítésére Tassonyi Ernő bányamérnök, a pénz­ügyminisztériumba beosztott bánya­ügyi főtanácsos, valamint Kerényi István bányahatósági főtanácsos, a pécsi bányakapitányság képviselőjének a vezetésével az alábbi szakértők tar­tottak helyszíni szemlét: dr Schmidt Sándor bánya főtanácsos, dorogi bá­nyaigazgató, Reimann Ernő, a Salgó­tarjáni Kőszénb­ánya ügyvezető igaz­gatója, Erdős Jenő nagymányoki bá­nya főfelügyelő, Róth Flóris bányaügyi főtanácsos, a Salgótarjáni Kőszén­bánya Rt. műszaki igazgatója, Fritz Jenő főfelügyelő, a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatai bányaigazga­tója, Szabolcs Rezső, a Dunagőzhajó­­zási Rt. pécs vasasi bányafőfelügyelője és Beuer Gyula, a pécsi káptalan bányafőfelügyelője, akiket Huszth Aladár nagymányoki bányaigazgató kalauzolt a szerencsétlenség színhelyén. A bizottság a legszorgosabb vizs­gálat dacára sem tudta mindezidáig megállapítani a baleset okát, amelyre vonatkozóan a szakértők mind más és más véleményen vannak. Vannak, akik bányalégrobbanást gyanítanak, de ugyanannyian a szénporrobbanásra gondolnak, ami úgy állhatott elő, hogy az egyik dinamittöltény a többinél később robbanhatott fel. Mindkét feltevés ellen ellenérveket is sorakoz­tattak fel a szakértők, akik hétfőn anélkül zárták le a felvett jegyző­könyveket, hogy pontos feleletet tud­­tak volna adni a végzetes explózió keletkezésére nézve. Az ügyre vonatkozóan lapzárta előtt kérdést intéztünk dr Gaal Dezső kir. ügyészhez, a szekszárdi királyi ügyészség vezetőjéhez, aki azt a fel­világosítást adta, hogy a szakértői szemle eredményét vele hivatalosan a pécsi bányakapitányság fogja kö­zölni, aki átteszi az ügyészséghez a vizsgálat összes iratait is. A szakér­tők vizsgálatának mostani állása sze­rint — úgymond dr Gaal Dezső — a katasztrófa megtörténtéért gondat­lansággal senki sem vádolható. Egyes szám­ára 12 fillér» A Szociális MISSZIÓIUM szekszárdi szervezetének karácsonya Mint minden évben, a Szociális Missziótársulat az idei karácsonykor is arra törekedett, hogy a nélkülöző, szenvedő emberek szent ünnepét elé­gedetté, boldoggá tegye. Szekszárd polgármesterének megértő támogatá­sával 353 szegényt ajándékozott meg december hó 22-én fejenként 2 kg kenyér, 1 kg kalácsliszttel, Vs kg zsírral, */a kg cukorral és 50 kg aprított tűzifával. Sok használt ruhát és 10 pengőtől 50 fillérig terjedő összeget, összesen 200 pengőt osztott azonkívül szét közöttük. A kiosztás nehéz és fáradságos munkáját a Misszió lelkes elnöknője, Száváld Oszkárné fáradhatatlan gárdájával, özvegy Ha­­­dekker Károlynéval, a szegényügy­osztály vezetőjével, valamint Berényi Bélánéval, Vigh Bélánéval, Jártas Rózával, Krémer Józsefnével, Haspelt Gézánéval és Orbán Istvánnéval vé­gezte gyorsan és nagy-nagy szere­tettel. A szegények behívóját, név­sorba szedését pedig a mindig szol­gálatkész Lendvayné Gacsályi Ilonka készítette el. A Misszió a Szeretet melegét el­vitte a fogház lakói közé is, ahol Ujsághy Gézáné megható, lelkes ün­nepi beszéde után kiosztották a misszió ajándékát, a foszlós meleg kalácsot, kenyeret, húst és 1—1 édességgel megrakott tasakot. A ragyogó kará­csonyfa alatt könnyes szemekkel vet­ték át a rabok a szervezet ajándékát. A kórházban is megjelent a Szer­vezet a rendezett karácsony­faünne­pélyen, ott azonban a megajándéko­zást a kórház igazgatósága végezte. A gyermekek között is szét­hintette örömvirágait a Szervezet, a menhelyi kihelyezett gyermekeknek édességet, játékot osztott ki. De elért megemlékezése az elhagya­tott, öreg és tehetetlen szegényházi lakókhoz is. A szent­estén Berényi Béláné finom húsos vacsorával, vitéz Vendel Istvánná pedig jó vörösbor­ral vendégelte meg az ottlakókat, a Misszió pedig gondoskodott, hogy az ünnep két napján jó ebédet és kalácsot kaphassanak. Kiss Annus, Gockler György­né, Obermayer And­­rásné, Sárossy Károlyné, Zsigmond Dezsőné, Ujsághy Gézáné és Vinko­­vits Kata ajándékai pedig a férfi­­szobában keltettek nagy örömet, mi­vel nevezettek meleg alsó- és felső­ruhával, harisnyával, cipővel és do­hánnyal ajándékozták meg őket.

Next