Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1892-09-11 / 37. szám
2.______________ miatt nem érintkezhetnek a társaséletben az intelligenciával s igy aztán ellenségüknek tartják azt. Ezeknek a szomorú és egészségtelen viszonyoknak pedig egyedüli oka az, hogy iparosaink legnagyobb része nagyon hiányos nevelésben és igen csekély iskoláztatásban részesült, később pedig nem lévén módja és alkalma az önművelődésre, teljesen visszamaradt. Mindenesetre nem örvendetes tünet tehát az, hogy a szegzárdi „iparos ifjak önképző köre“ ily hamar feloszlott, mert nemes céljánál fogva nagy szükség volt reá Szegzárdon is. Hogy mi volt oka feloszlásának, azt nem kutatjuk, mert az ily egyletekben gyakran a rossz vezetés, vagy a személyi érdekek és hiúságok szoktak lenni gátló akadályai a cél megvalósításának; s a feloszlás nem azt jelenti, hogy az iparos ifjúságnak nincs szüksége önművelődési egyletre és hogy azt nem kívánja, hanem azt, hogy ez az egylet nem volt életképes. Éppen azért nem szabad belenyugodni a felosztás és megsemmisülés gondolatába az iparos ifjak önérzetes és műveltebb tagjainak, kik tudják azt, hogy manap már a szerszám mellé ész és műveltség is kell, hogy az iparos osztály hasznavehető, intelligens tagja lehessen , hanem újra szervezkedniük kell helyesebb, szilárdabb alapon, hogy az eltemetett egylet új erővel, megifjodva feltámadjon és az iparos ifjak önképzésének egyik hatalmas előmozdítójává váljék. Mert jegyezzék meg jól, hogy Magyarország iparának felvirágoztatását csak akkor érhetjük el, ha iparosaink a műveltség olyan fokára fognak emelkedni, mint külföldi szaktársaik ! Virágzó ipar csak művelt iparosság mellett képzelhető ; e nélkül iparunk nem lehet önállóvá, nem lehet versenyképessé. Sorakozzanak tehát iparosifjaink újra az önművelődés zászlaja körül, mert a fiatal korban elkövetett hibájukért — a férfi korban, — mesterkorukban fognak keserűen meglakolni! Veterán. TOLNAVÁRMEGYE. _______ 1892. szeptember 11. A pécsi hadgyakorlatok. Azok az idők, mikor a katonát csak emberanyagnak tekintették, melyet ágyutölteléknek használt fel a szoldateszka hadvezéri bölcsesség, már rég letűntek. Az alkotmányosság a hadsereg elzárkózott kínai falai mögé és belevitte a liberalizmus szellemét és hogy ez a sokat rettegett szellem nem volt ártalmára a katonai fegyelemnek, sem a katonai kiképzés tökéletességének, azt a tények bizonyítják, melyek fényes igazolását képezik annak, hogy a militarizmus igen jól megférhet a humanizmussal és hogy csak akkor áll igazán hivatása magaslatán, ha az utóbbinak követelményeit nem utasítja el magától. Ezelőtt huszonöt esztendővel még csak gondolni sem lehetett arra, hogy a hadsereg generálisai leszálljanak a nép közé tudakolni, hogy mit követel a legénység érdeke. A kaszárnyák parancsnoksági irodájában kifőzték a terveket a hadsereg élelmezése és kiképzésére vonatkozólag és ami itt határozatba ment, azon a civil népség nem változtathatott, ha mindjárt ,a feje búbjára állott volna is. Persze, hogy akkor talán nem is volt a polgárságnak akkora köze a hadsereghez, mint ma, mikor mindnyájan kötelékéhez tartozunk. A hadsereg szigorú elszigeteltsége végkép megszűnt, ma minden magyar ember katona, aki válság idején a hazát és a trónt vérével is kész megvédeni és az összetartozandóság ez érzete nemcsak a polgárt hozta közelebb a hadsereghez, hanem a hadsereget is a polgársághoz és ma olyan viszonyosság áll fenn a kettő között, mely csak üdvös lehet a hazára nézve. Igaz ugyan, hogy e viszony bensőségét még mindig igyekeznek megzavarni olyan elemek, kik még a véderő gyöngítésével se törődnek, ha kortescélokról van szó; ámde szerencsére sokkal erősebb a kötelék polgár és katona között, hogysem könnyű szerrel kettészakítani lehetne. Azok, kik minden alkalommal a szoldateszka szellem brutalitásairól zengedeznek és kárörvendő kiabálással utalnak egyes esetekre, ahol a látszat nekik ad igazat, kellemetlenül csalódva fogadták azt a hírt, hogy a hadtest gyakorlatok az idén elmaradnak és hogy Pécs környékén mindössze csak néhány ezer embert koncentráló hadosztálygyakorlatok fognak e hó 12. és 14. napjain megtartatni. Milyen zajt ütöttek volna ama táborban, ahol a hadsereg intéző köreinek minden tényét bizalmatlanul fogadják, ha a legfőbb katonai körök a manőverek megtartásánál , egyedül csak a katonai szemponttól engedték volna vezérelni magukat. Az ellenzéki szótár legtrágárabb kortes kifakadásaival állottak volna elő a szoldateszka nemzet tipró eljárásának jellemzésére. Pedig könnyen megeshetett volna, hogy azok a sokat bántott legfőbb katonai körök a hadtest manőverek megtartása mellett nyilatkozzanak, mert a polgári hatóságok főnökei az illető vidék egészségi viszonyairól a legmegnyugtatóbb jelentéseket terjesztették a hadügyminisztérium elé. Csak a király atyai aggodalma az oka, hogy a hadtest gyakorlatok a kedvező főispáni jelentés dacára sem fognak megtartatni. Ő Felsége a megnyugtató egészségi viszonyokról szóló jelentést örvendetes tudomásul vette ugyan, de hogy e kielégítő egészségi viszonyokat, a hadtest gyakorlatok által összevont 50.000-nyi ember sokaság ne veszélyeztesse, inkább elhatározta, hogy a manőverek elmaradjanak és igy mindössze csak pár ezer katona fog összevonulni hadosztály gyakorlatra Pécs környékén, ahová maga a király is le fog utazni e hó 12-én reggel. Ebből a legmagasabb elhatározásból nemcsak az tűnik ki, hogy Ő Felsége mily féltékenyen őrködik népe jóléte fölött, hanem, hogy a nép és a hadsereg érdekei között ellentét egyáltalán nincsen és hogy azok, kik azt után útfélen hirdetik vagy maguk leledzenek végzetes tévedésben, vagy másokat akarnak végzetes tévedésbe ejteni. Hála a királynak, ki nemes, szivének sugallatával lerombolja az előítéleteket, melyek még néhol tápláltatnak a hadsereg külön érdekei felől; felkent szava példát ad a hadsereg táborkarának, mely nem helyezheti magát ellentétbe a legfőbb hadúr intencióival. Ilyen nemes elhatározás, ennyi bölcs óvatosság mellett csak szerencsének tekintheti mindenki, ha a hadsereg és a nép összeolvadásának ténye mielőbb bekövetkezik, mert ennek a ténynek be kell következnie, ha azt akarjuk, hogy a hadsereg a nemzet igazi véderejét képezze minden megtámadtatás ellen. Pécs vidékének népe pedig, ki a mely abban a szerencsében részesül, hogy királyát nemsokára körében üdvözölheti, bizonyára mindent el fog követni, hogy a király úgy érezze magát, mint atya gyermekei közt, kik imádattal és szeretettel csüngnek rajta. Pécs és vidéke az utóbbi időben magyar lett egészen. Magyar szó hallatszik a szép város díszes palotáiban és a kies vidék lakosságának ajkán. Egyesüljenek a városi paloták lakói a távol vidék népével az igaz magyar szívből fakadó magyar üdvözletben : Éljen a magyar király ! VÁRMEGYE. — Közigazgatási bizottsági ülés. Tolna vármegye közigazgatási bizottsága szeptember 14-én, szerdán délelőtt 10 órakor ülést tart, ez a jó német olyan csiklandós magyar nótákat dalolt torkaszakadtából, hogy szegény nagynéném, a jegyzőnő, minden követ megmozdított Péter barátunk kiszabadítására. Mert csak ez a módja volt — rossz nyelvét elhallgattatni. A magyar nép természetében feküdt a könnyű gúny az idegen nyelvűekkel szemben, kiket magukkal egyranguaknak, egyenjogosultaknak ez országban tekinteni — nagyon soká nem tudták megszokni. E részben csak az 1848-ik év fordított nagyot, mikor a legkülönbözőbb fajokat egész lelkesedéssel látta maga mellett harcolni. Innen van, hogy azon községekben, hol magyarok és németek vegyest laktak, hajdanában magyar fiú német leányt, vagy német fiú magyar leányt feleségül nem vett. Másban is nyilatkozott a nem magyar fajok kicsinylése. Köztudomású, hogy a magyar nép nehezen tanulja meg a német neveket, de nem is erőltette magát, hanem egyszerűen valami rokon hangzású szót használt a német tulajdonnév megjelölésére. Volt községünknek gyermekkoromban egy előkelő magyar családja: Marcsáék. Ennek derék, eleven eszű, és nem mindennapias szellemű egyik fiatal tagja a gyönki német neveket, melyek a magyar nép nyelvén nem voltak könnyen kiejthetők, füzérbe gyűjtve, azokról tréfás verset csinált, és e versben G—th Péter neve is nem a leghizelgőbb jelzővel szerepelt. Egy szép nap egy fiúcska hoz a jegyzőre címzett levelet, melyben a beküldő arra kéri a jegyzőt: doboltatná ki a mellékelt Hirdetményt. E hirdetmény magyar gúnyvers volt Marosára, melyben a kölcsönt borsosan visszaadta —■ G—th Péter. Nagyon szép volt Gyönk környéke gyermekkoromban, mikor még a gerenyási és „öreg erdő“ letarolva nem voltak, és a szőlőket Szakadáth, Szárazd és Hidegkút felől körülvett legelők termő földekké fel nem szántattak. Nagy vadászterületek állottak hivatott és hívatlannak rendelkezésére , és biz ezeket fel is használták. A gerenyási erdő egy része irtvány volt és a község csordái és gulyái számára legelőül szolgált. De volt ennek egy emlékezetes pontja is, a — kenderáztató. Sok idillről regélhetne az. Örült legény, leány, menyecske , mikor a kenderáztatás ideje bekövetkezett, mert akkor Pista, Gyuri stb. a kaposi rétekre menet órákat töltöttek az áztató partján dévajkodva Zsuzsival, Örzsivel, Lizl-el vagy Grétl-el. Persze azt nem vették észre, hogy Sz. aki jobb szerette a puska agyát szorongatni, mint az eke szarvát, mindezeket meglátta, s azután vagy a Kati néninek, vagy az Annamarie mamának, vagy Bálint gazdának — megtoldva — elreferálta, aminek azután este kisírt szemek, vagy elfojtott káromkodás voltak szomorú utójátékai! A fonodákban, kukorica fosztásnál, szüret alkalmával nálunk is termettek uj meg uj nóták; hogy mennyiben járultak a vad pegazus fenyegetéséhez a deákok is, kik közt akkor már 22—44 éves ifjak is voltak, (poesist tanulók), ezt nem tudom; de ezekben a mulatságokban részt szerettek venni. Két napja volt Gyönknek, a melyen az egész vidék oda tódult. Az egyik a majális, a másik a búcsú napja; amaz tavaszi mulatsága a deákoknak, emez ősszel országos vásár az egész vidék számára; amaz inkább előkelőbb közönséget, emez pedig vegyest mindenkit oda csőditett, igazi demokrata ünnep — a Szent Mihály napja. Szép leányai a vidéknek ott találkoztak a környék minden házasuló ifjával. A majális egy fiatal erdő csalitos részén tartatott, hol a felesleges bokrok kiirtása után tánchelyet improvizált a deákság. Gyönyörű üde női arcok, életkedv, fesztelenség és báj voltak e szép délutánok állandó jellemvonásai; ezek mellett elfeledtük, ha a zene nem mindig kifogástalan összhangban vagy rithmikus ütemekben folyt össze, hanem koronként döcögve és mérges felhangokban riasztotta meg az egymás szemébe mélyedt táncoló ifjuságot. Élet, élet! ifjú élet! csakis miattad és reád visszaemlékezve érdemes a haladt kor nehéz küzdelmeit kitartani. Hisz mit nyújt nekünk már a jelen ? mit a jövő ? ambitió kielégítését ? miben ? kinek részére ? Egy állás, melynek kiküzdési ára fejében lépésről lépésre egy-egy darabot életünkből kell oda vetnünk : egy ily állás, mire elérjük — életünket nyelte el! Ez a szegény ember sorsa és hátránya vagyonossal szemben! Azok, kik kívülről és távolról csak az eredményeket látják, ezt