Tolnavármegye, 1892 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1892-09-11 / 37. szám

2.______________ miatt nem érintkezhetnek a társaséletben az intelligenciával s igy aztán ellenségük­nek tartják azt. Ezeknek a szomorú és egész­ségtelen viszonyoknak pedig egyedüli oka az, hogy iparosaink legnagyobb része na­gyon hiányos nevelésben és igen csekély iskoláztatásban részesült, később pedig nem lévén módja és alkalma az önművelődésre, teljesen visszamaradt. Mindenesetre nem örvendetes tünet te­hát az, hogy a szegzárdi „iparos ifjak ön­képző köre“ ily hamar feloszlott, mert ne­mes céljánál fo­gva nagy szükség volt reá Szegzárdon is. Hogy mi volt oka feloszlá­sának, azt nem kutatjuk, mert az ily egy­letekben gyakran a rossz vezetés, vagy a személyi érdekek és hiúságok szoktak lenni gátló akadályai a cél megvalósításának; s a feloszlás nem azt jelenti, hogy az iparos ifjúságnak nincs szüksége önművelődési egy­letre és hogy azt nem kívánja, hanem azt, hogy ez az egylet nem volt életképes. Éppen azért nem szabad belenyugodni a felosztás és megsemmisülés gondolatába az iparos ifjak önérzetes és műveltebb tag­jainak, kik tudják azt, hogy manap már a szerszám mellé ész és műveltség is kell, hogy az iparos osztály hasznavehető, intel­ligens tagja lehessen , hanem újra szervez­kedniük kell helyesebb, szilárdabb alapon, hogy az eltemetett egylet új erővel, megif­­jodva feltámadjon és az iparos ifjak önkép­zésének egyik hatalmas előmozdítójává vál­jék. Mert jegyezzék meg jól, hogy Magyar­­ország iparának felvirágoztatását csak ak­kor érhetjük el, ha iparosaink a műveltség olyan fokára fognak emelkedni, mint kül­földi szaktársaik ! Virágzó ipar csak művelt iparosság mellett képzelhető ; e nélkül ipa­runk nem lehet önállóvá, nem lehet ver­senyképessé. Sorakozzanak tehát iparosifjaink újra az önművelődés zászlaja körül, mert a fia­tal korban elkövetett hibájukért — a férfi korban, — mesterkorukban fognak kese­rűen meglakolni! Veterán. TOLNAVÁRMEGYE. _______ 1892. szeptember 11. A pécsi hadgyakorlatok. Azok az idők, mikor a katonát csak ember­anyagnak tekintették, melyet ágyutölteléknek hasz­nált fel a szoldateszka hadvezéri bölcsesség, már rég letűntek. Az alkotmányosság a hadsereg elzár­kózott kínai falai mögé és belevitte a liberalizmus szellemét és hogy ez a sokat rettegett szellem nem volt ártalmára a katonai fegyelemnek, sem a kato­nai kiképzés tökéletességének, azt a tények bizo­nyítják, melyek fényes igazolását képezik annak, hogy a militarizmus igen jól megférhet a huma­nizmussal és hogy csak akkor áll igazán hivatása magaslatán, ha az utóbbinak követelményeit nem utasítja el magától. Ezelőtt huszonöt esztendővel még csak gon­dolni sem lehetett arra, hogy a hadsereg generáli­sai leszálljanak a nép közé tudakolni, hogy mit kö­vetel a legénység érdeke. A kaszárnyák parancs­noksági irodájában kifőzték a terveket a hadsereg élelmezése és kiképzésére vonatkozólag és ami itt határozatba ment, azon a civil népség nem változ­tathatott, ha mindjárt ,a feje búbjára állott volna is. Persze, hogy akkor talán nem is volt a pol­gárságnak akkora köze a hadsereghez, mint ma, mikor mindnyájan kötelékéhez tartozunk. A had­sereg szigorú elszigeteltsége végkép megszűnt, ma minden magyar ember katona, a­ki válság idején a hazát és a trónt vérével is kész megvédeni és az összetartozandóság ez érzete nemcsak a polgárt hozta közelebb a hadsereghez, hanem a hadsere­get is a polgársághoz és ma olyan viszonyosság áll fenn a kettő között­, mely csak üdvös lehet a hazára nézve. Igaz ugyan, hogy e viszony bensősé­­gét még mindig igyekeznek megzavarni olyan elemek, kik még a véderő gyöngítésével se törőd­nek, ha kortescélokról van szó; ámde szerencsére sokkal erősebb a kötelék polgár és katona között, hogysem könnyű szerrel kettészakítani lehetne. Azok, kik minden alkalommal a szoldateszka szellem brutalitásairól zengedeznek és kárörvendő kiabálással utalnak egyes esetekre, a­hol a látszat nekik ad igazat, kellemetlenül csalódva fogadták azt a hírt, hogy a hadtest gyakorlatok az idén el­maradnak és hogy Pécs környékén mindössze csak néhány ezer embert koncentráló hadosztálygyakor­latok fognak e hó 12. és 14. napjain megtartatni. Milyen zajt ütöttek volna ama táborban, a­hol a hadsereg intéző köreinek minden tényét bi­zalmatlanul fogadják, ha a legfőbb katonai körök a manőverek megtartásánál , egyedül csak a ka­tonai szemponttól engedték volna vezérelni magu­kat. Az ellenzéki szótár legtrágárabb kortes kifaka­­dásaival állottak volna elő a szoldateszka nemzet­ tipró eljárásának jellemzésére. Pedig könnyen meg­eshetett volna, hogy azok a sokat bántott legfőbb katonai körök a hadtest manőverek megtartása mel­lett nyilatkozzanak, mert a polgári hatóságok főnö­kei az illető vidék egészségi viszonyairól a legmeg­nyugtatóbb jelentéseket terjesztették a hadügymi­nisztérium elé. Csak a király atyai aggodalma az oka, hogy a hadtest gyakorlatok a kedvező főispáni jelentés dacára sem fognak megtartatni. Ő Felsége a megnyugtató egészségi viszonyokról szóló jelen­tést örvendetes tudomásul vette ugyan, de hogy e kielégítő egészségi viszonyokat, a hadtest gya­korlatok által összevont 50.000-nyi ember soka­ság ne veszélyeztesse, inkább elhatározta, hogy a manőverek elmaradjanak és igy mindössze csak pár ezer katona fog összevonulni hadosztály gya­korlatra Pécs környékén, a­hová maga a király is le fog utazni e hó 12-én reggel. Ebből a legmagasabb elhatározásból nemcsak az tűnik ki, hogy Ő Felsége mily féltékenyen őr­ködik népe jóléte fölött, hanem, hogy a nép és a hadsereg érdekei között ellentét egyáltalán nincsen és hogy azok, kik azt után útfélen hirdetik vagy maguk leledzenek végzetes tévedésben, vagy má­sokat akarnak végzetes tévedésbe ejteni. Hála a királynak, ki nemes, szivének sugalla­tával lerombolja az előítéleteket, melyek még né­hol tápláltatnak a hadsereg külön érdekei felől; felkent szava példát ad a hadsereg táborkarának, mely nem helyezheti magát ellentétbe a legfőbb hadúr intencióival. Ilyen nemes elhatározás, ennyi bölcs óvatos­ság mellett csak szerencsének tekintheti mindenki, ha a hadsereg és a nép összeolvadásának ténye mielőbb bekövetkezik, mert ennek a ténynek be kell következnie, ha azt akarjuk, hogy a hadsereg a nemzet igazi véderejét képezze minden megtá­­madtatás ellen. Pécs vidékének népe pedig, ki a mely abban a szerencsében részesül, hogy királyát nemsokára köré­ben üdvözölheti, bizonyára mindent el fog követni, hogy a király úgy érezze magát, mint atya gyer­mekei közt, kik imádattal és szeretettel csüngnek rajta. Pécs és vidéke az utóbbi időben magyar lett egészen. Magyar szó hallatszik a szép város dí­szes palotáiban és a kies vidék lakosságának aj­kán. Egyesüljenek a városi paloták lakói a távol vidék népével az igaz magyar szívből fakadó ma­gyar üdvözletben : Éljen a magyar király ! VÁRMEGYE. — Közigazgatási bizottsági ülés. Tolna vár­megye közigazgatási bizottsága szeptember 14-én, szerdán délelőtt 10 órakor ülést tart, ez a jó német olyan csiklandós magyar nótá­kat dalolt torkaszakadtából, hogy szegény nagyné­­ném, a jegyzőnő, minden követ megmozdított Pé­ter barátunk kiszabadítására. Mert csak ez a módja volt — rossz nyelvét elhallgattatni. A magyar nép természetében feküdt a könnyű gúny az idegen nyelvűekkel szemben, kiket maguk­kal egyranguaknak, egyenjogosultaknak ez ország­ban tekinteni — nagyon soká nem tudták meg­szokni. E részben csak az 1848-ik év fordított na­gyot, mikor a legkülönbözőbb fajokat egész lelke­sedéssel látta maga mellett harcolni. Innen van, hogy azon községekben, hol magyarok és németek vegyest laktak, hajdanában magyar fiú német leányt, vagy német fiú magyar leányt feleségül nem vett. Másban is nyilatkozott a nem magyar fajok ki­csinylése. Köztudomású, hogy a magyar nép nehe­zen tanulja meg a német neveket, de nem is eről­tette magát, hanem egyszerűen valami rokon hang­zású szót használt a német tulajdonnév megjelölésére. Volt községünknek gyermekkoromban egy elő­kelő magyar családja: M­a­r­c­s­á­é­k. Ennek derék, eleven eszű, és nem mindennapias szellemű egyik fiatal tagja a gyönki német neveket, melyek a ma­gyar nép nyelvén nem voltak könnyen kiejthetők, füzérbe gyűjtve, azokról tréfás verset csinált, és e versben G—th Péter neve is nem a leghizelgőbb jelzővel szerepelt. Egy szép nap egy fiúcska hoz a jegyzőre címzett levelet, melyben a beküldő arra kéri a jegyzőt: doboltatná ki a mellékelt Hirdet­mén­y­t. E hirdetmény magyar gúnyvers volt Mar­osára, melyben a kölcsönt borsosan visszaadta —■ G—th Péter. Nagyon szép volt Gyönk környéke gyermek­koromban, mikor még a g­e­r­e­n­y­á­s­i és „öreg erdő“ letarolva nem voltak, és a szőlőket Szaka­­dáth, Szárazd és Hidegkút felől körülvett legelők termő földekké fel nem szántattak. Nagy vadász­­területek állottak hivatott és hívatlannak rendelke­zésére , és biz ezeket fel is használták. A gere­­nyási erdő egy része irtvány volt és a község csor­dái és gulyái számára legelőül szolgált. De volt ennek egy emlékezetes pontja is, a — kender­áztató. Sok idillről regélhetne az. Örült legény, leány, menyecske , mikor a kenderáztatás ideje be­következett, mert akkor Pista, Gyuri stb. a kaposi rétekre menet órákat töltöttek az áztató partján dé­­vajkodva Zsuzsival, Örzsivel, Lizl-el vagy Grétl-el. Persze azt nem vették észre, hogy Sz. a­ki jobb szerette a puska agyát szorongatni, mint az eke szar­vát, mindezeket meglátta, s azután vagy a Kati né­ninek, vagy az Annamarie mamának, vagy Bálint gazdának — megtoldva — elreferálta, a­minek azután este kisírt szemek, vagy elfojtott káromko­dás voltak szomorú utójátékai! A fonodákban, kukorica fosztásnál, szüret al­kalmával nálunk is termettek uj meg uj nóták; hogy mennyiben járultak a vad pegazus fenyege­téséhez a deákok is, kik közt akkor már 22—44 éves ifjak is voltak, (poesist tanulók), ezt nem tu­dom; de ezekben a mulatságokban részt szerettek venni. Két napja volt Gyönknek, a melyen az egész vidék oda tódult. Az egyik a majális, a másik­ a búcsú napja; amaz tavaszi mulatsága a deá­koknak, emez ős­szel országos vásár az egész vi­dék számára; amaz inkább előkelőbb közönséget, emez pedig vegyest mindenkit oda csőditett, igazi demokrata ünnep — a Szent Mihály napja. Szép leányai a vidéknek ott­­ találkoztak a környék min­den házasuló ifjával. A majális egy fiatal erdő csa­­litos részén tartatott, hol a felesleges bokrok kiir­tása után tánchelyet improvizált a deákság. Gyö­nyörű üde női arcok, életkedv, fesztelenség és báj voltak e szép délutánok állandó jellemvonásai; ezek mellett elfeledtük, ha a zene nem mindig kifogás­talan összhangban vagy rithmikus ütemekben folyt össze, hanem koronként döcögve és mérges felhan­gokban riasztotta meg az egymás szemébe mélyedt táncoló ifjuságot. Élet, élet! ifjú élet! csakis miattad és reád visszaemlékezve érdemes a haladt kor nehéz küz­delmeit kitartani. Hisz mit nyújt nekünk már a je­len ? mit a jövő ? ambitió kielégítését ? miben ? kinek részére ? Egy állás, melynek kiküzdési ára fejében lépésről lépésre egy-egy darabot életünk­ből kell oda vetnünk : egy ily állás, mire elérjük — életünket nyelte el! Ez a szegény ember sorsa és hátránya vagyonossal szemben! Azok, kik kívül­ről és távolról csak az eredményeket látják, ezt

Next