Top Gun, 1991 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1991 / 2. szám
repülés szerelmesei körében ma kétségtelenül a vadászrepülők a legnépszerűbbek, a legkedveltebbek, a legirigyeltebbek. A lapunk első számában közzétett jelentkezési szelvényeken legtöbben a vadászrepülő-látogatásra voksoltak, s bizony olykor csak kemény viták árán sikerült tudatosítani az érintettekben, hogy a Pápára induló buszban - sajnos - ötvennél többen nem férnek el. A pápára eljutó első szerencsés kiválasztottak viszont - reméljük! - szép emlékeik között raktározzák el azt a néhány órát, amit a vadászrepülőknél töltöttünk. Budapesten induláskor még csepergett az eső, Győr felé felszakadoztak a felhők, s amikor bekanyarodtunk a laktanya kapuja elé, feltámadt a remény, hogy Eörsten mégis kegyelmes hozzánk, és - ahogy elterveztük - lesz REPÜLÉS! Ebédig minden rendben is ment. Pápai vendéglátóink - Buczkó alezredes, ezredparancsnok vezetésével készségesen álltak a rendelkezésünkre. Örömmel állapíthattuk meg, hogy Pápán a tragédiákat követő sokkhangulat múlófélben, a munka folyik tovább, ma már ismét a napi feladatok kötik le a figyelmet, az energiákat. S eközben még jut idő a magunkfajta vendégekre is, akik között - fiatalabb és idősebb repülő egyaránt - tisztelettel, olykor meghatottsággal köszöntötte Tabak Tibort, a legendás Puma repülőezred időközben alezredessé előléptetett veterán pilótáját. De mint a beszélgetésekből gyorsan kiderült, akadt a látogatók között egykor Pápán szolgált katona, a laktanyák környékéről évtizedekig „száműzött" szakmabeli, megszállott gyűjtő és makettező, könyveket bújó, vagy csak úgy rajongásból érdeklődő tinilány és idősebb házaspár is. Ahányan annyiféle helyről érkeztek pályázóink, de egyvalami mégis összefűzte ezt a heterogén társaságot: Pápán mindenre kíváncsiak voltak, mindent látni akartak a múzeumtól a hangárokig, a felszállópályától az irányítótoronyig. Számunkra az a pár óra Pápán az emlékezés, a felfedezés, a rácsodálkozás vagy a viszontlátás ideje volt. S hol volt már a korábbi látogatásaink alkalmával tapasztalt titkolózás, óvatosság, szigor?! Vendéglátóink végigkalauzoltak bennünket a laktanyán, a tantermeken, a különböző objektumokon, aki kíváncsi volt a „feelingre", beülhetett a szimulátorba és megmarkolhatta a botkormányt, felpróbálhatta a halózók ruháját, fényképeztethette magát, s nem utolsósorban maga is fényképezhetett. Mindenhol türelmesen, készségesen válaszoltak a kérdésekre. Ami nem is volt olyan könnyű dolog, hiszen ez a kis csoport többségében volt „profikból" vagy profi szinten tudó amatőrökből állt. De a parancsnokok, a pilóták állták a rohamot. Csak éppen az időjárás nem fogadott bennünket a kegyeibe. Alighogy autóbuszunk megállt délután kettőkor az irányítótorony előtt, szemerkélni kezdett az eső. A korábbi látogatások alkalmával megismert Perjési Zoltán főhadnagy, Cseporán Mihály őrnagy, Pető István őrnagy és mások hiába fogadtak bennünket szívderítően, a szomorú hírt tudomásul kellett venni: a repülés végleg elmarad. Helyette viszont a fiúk, amit lehetett megmutattak, elmagyaráztak, elmeséltek. A vendégsereg természetesen elsősorban a gépekre, a hangárokra volt kíváncsi. S mialatt mi beszélgettünk, addig a többiek közelről is megtekintették az addig többnyire csak az égen látott MiG-21- eseket és MiG-23-sokat. A Top Gun stábja azért is szívesen utazott Pápára, mert mi viszont kifejezetten berepülőpilótákkal szerettünk volna beszélni. A lap egyik cikke már foglalkozott azzal, hogy a nyugati országokban mi is rejlik a misztifikált foglalkozásnév mögött. Mi azt szerettük volna megtudni, hogy nálunk - ahol nincsenek repülőgépgyárak, nincs harcirepülőgép-gyártás, ennek megfelelően nem is kell kipróbálni új gépeket, az új változatokat - mit takar ez a fogalom? Mit csinál egy magyar berepülőpilóta? Kántor László őrnagy és Pető „Pinyó" István őrnagy a maguk 1700, illetve 1500 órányi repülési idejével az öreg rókák közé számítanak Pápán. Ahogy mondani szokás, a szülésen kívül már sok minden megtörtént velük repülés közben. Egy dolog viszont még nem, a berepülőpilótákról még nem kérdezték őket. Pedig nem véletlenül beszélgethetünk velük, amit a repülésről tudni lehet és tudni kell, azt ők tudják, másrészt Kántor Lászlóé az egyetlen berepülőpilóta-státus Pápán. Hiába, kis ország - kevés státus. Na, meg a repülőkre mostanában amúgy is szűkös idők járnak. S hiába kezdjük a beszélgetést az Öböl-konfliktus problémáinál, az ott felsorakozó légierők esélyeinél, Pető István hamarosan a hazai légterek felé kanyarodik. Magyarországon - ezt kár is lenne tagadni - a repülés most elég nehéz helyzetben van. A fiatalok évi 80, az idősebbek évi 90-100 órát repülhetnek. A MiG-21 -sei 35- 40 perc, a MiG-23-ra 1 40-50 percnyi repülést jelent egyetlen felszállás. Évente egy-egy hajózó 200-250 felszállással számolhat, naponként 2,5-3 órát tölthet a levegőben, s ez igencsak kevés. Csupán egy adat összehasonlításképpen: a német légierőnél a repülési idő évi 180-200 óra... Emellett évente kb. 50 órányi szimulátoros repülésre nyílik lehetőség, ami hasznos, de semmiképpen sem pótolhatja a levegőben eltöltött időt. Bizonyos automatizmusok begyakorlását lehetővé teszi, de repülésbiztonságot, tapasztalatot nem adhat, nem pótol. És ráadásul e téren is van pótolnivalónk, mert a technikai lehetőségeknek köszönhetően az USA-ban például az óraszámot tekintve a szimulátoros gyakorlat szerepel az első helyen.De talán ennél kedvezőbb helyzetben vannak a berepülőpilóták. Ezt a fogalmat az utóbbi években a film, a video, a könyvek kissé misztifikálták. Magyarországon miféle foglalkozást takar? - Nálunk nem új konstrukciók kipróbálása folyik, hanem javítás utáni berepülés - veszi át a szót Kántor László, az „érdekelt". - Ennek megfelelően nem is tör- 4 TOP GUN