Top Gun, 1995 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 1. szám
A Bornborough '94 kiállításon megjelent, világszerte ismert repülőmagazinok különkiadásai egyértelműen bizonyították, hogy az 1994-ben másodízben megrendezett Gripen-sajtóutazás elérte célkitűzését. A négynapos, bőséges látnivalót nyújtó rendezvényen részt vett közel negyven szakíró, illetve újságíró terjedelmes ismertetői, szakcikkei eredményeként a világ repülő-közvéleményének figyelme a svéd repülőipar, s a kapcsolódó iparágak eredményeire összpontosult. A sajtóutazás tervezői minden bizonnyal tanulmányozták a tavalyi, a Le Bourget-i repülőszalont megelőző, első ilyen rendezvény tapasztalatait. Ennek nyomán alakították ki az elmúlt évinél sokkalta gazdagabb programot, melynek során a JAS Ipari Egyesülést alkotó összes nagyvállalattal, a Saab Military Aircrafton kívül az FFV Aerotech, a Volvo Aero Corporation és az Ericsson Radar Electronics gyárakkal, s fontosabb termékeikkel is megismerkedhettünk. A tavalyinál sokkal átfogóbb képet kaptak azok a hozzám hasonló résztvevők, akik már 1993-ban is a meghívottak között voltak. Ismét megcsodálhattuk a Flygrapnet pilótáinak felkészültségét, a Vigyenek fantasztikus képességeit, az országútszakaszokon kialakított ideiglenes „repülőterek" működését, a főként sorállományú katonákból álló földi kiszolgáló állomány céltudatos, összehangolt, fegyelmezett tevékenységét, melynek során mintegy 10 perc alatt helyezték ismételt bevetésre kész állapotba töltötték fel tüzelőanyaggal, lőszerrel, rakétákkal az országútszakasz mellett kialakított, aszfalttal burkolt „tenyérnyi" területen a „bevetésről" visszatért harci repülőgépet. Magazinunk nyomdai átfutási ideje, s a „bőség zavara" miatt kissé megkésve megjelenő beszámolómban nem követem e hihetetlenül gazdag sajtóutazás történéseit, nem a túra viszontagságait, hanem az ott látottakat, a házigazdáinktól kapott információkat kívánom olvasóinkkal megosztani. Középpontban a Gripen Annak ellenére, hogy a JAS Ipari Egyesülés üzemeiben számos más terméket, a légierő bázisain pedig több repülőeszközt láttunk, a sajtóutazás nem titkolt fő célja a világon az egyetlen sorozatgyártásban lévő ezredfordulós vadászrepülőgép-váltótípus, a svéd JAS 39 Gripen jelenlegi helyzetének bemutatása, a típus néhány fontos szerkezeti sajátosságának, alkotóelemének ismertetése volt, így különleges élményt nyújtott a Saab Military Aircraft linköpingi repülőgépgyárának megtekintése, melynek hatalmas szerelőcsarnokában meggyőződhettünk arról, hogy az eredeti program szerint folyik a Flygrapnet számára két sorozatban (30+110) megrendelt JAS 39-esek gyártása. Végszerelési fázisban 10 gépet, míg a sárkányszerkezet összeszerelésének fázisában 13 gépet láttunk. Eddig 3 Gripent adtak át a svéd légierőnek, míg 4 példány az átadás-átvétel stádiumában volt. Külön csarnokban végzik a kétüléses gyakorló-harci változat prototípusának építését, melynek végszerelése 1995- ben befejeződik. A JAS 39B prototípus első repülése 1996-ban, a sorozatgyártott kétüléses Gripen első példányának szolgálatba állítása 1998-ban várható. A jelenleg megrendelt 140 gépből 14 példány készül kétüléses változatban. Az egyre fokozódó ütemű sorozatgyártással egyidejűleg folytatódik a 4 prototípus, s az első szériapéldány berepülése. Augusztus végéig túlhaladták az 1430 felszállást. A gépek berepülését, s a pilóta, illetve a földi kiszolgáló állomány átképzését az új típusra a Saab gyár, valamint a hadsereg beszerzési hivatala linköpingi kiképzőközpontjában végzik. Ez azonban ideiglenes megoldás. A légierő F7 jelű bázisán, Larenesban már Gripenek a végszereldében 4 TOP GUN A Gripen PS-05/A típusú fedélzeti radarja A berepülést végző Gripen prototípusok A GRIPEN PRESS TOUR'94 SZAKMAI PROGRAMJA Augusztus 30., kedd 0 Stockholm Arlanda repülőterének bemutatása 0 A Linköpingi Saab Aircraft AB bemutatása 9 Az első Saab 2000-es repülőgép átadási ünnepsége 0 A Saab 340 AEW & C ismertetése 0 A Gotland-szigeten lévő Viggen repülőegység megtekintése Augusztus 31., szerda 0 A linköpingi Saab Military Aircraft Gripen szerelőcsarnokainak megtekintése 0 Látogatás a linköpingi FW Aerotech cégnél Szeptember 1., csütörtök 0 A satenasi F7 légi bázis meglátogatása 0 A repülőtér technikájának bemutatása 0 Viggen országúti le- és felszállásának, ismételt bevetésre való felkészítésének bemutatása 0 Látogatás a trolhattani Volvo Aero Corporation repülőgéphajtómű-gyárban Szeptember 2., péntek 0 Látogatás az Ericsson cég göteborgi üzemében.