Polgári fiúiskola, Törökszentmiklós, 1928

Az 1928—29. tanév története. Iskolánk, mint községi polgári fiúiskola az elmúlt tanévvel 26-ik esztendejét töltötte be. Munkásságában ugyanazon cél és ugyanazon eszközök vezérelték, mint az előző években. Működése mindenkor odairányult, hogy növendékeit megnyerje a hazaszere­tetnek, a magyar nemzeti eszmének, a magyar művelődésnek és a vallás ápolásának. Szomorú jelentést kell tennem e helyen, mert meg kell em­lékeznem arról a halálesetről, mely az elmúlt iskolai évben inté­zetünket érte. F. é. január hó 25-én gyászlobogót tűztünk ki az iskolánk épületére. Váratlanul, hirtelen elhunyt méltóságos zsadá­­nyi és törökszentmiklósi dr. gróf Almásy Imre nagybirtokos, községi iskolaszékünknek lelkes tagja. Szerette és becsülte isko­lánkat. Intézetünk történetében örökre megörökítette az általánosan tisztelt nevét. Szivének minden dobbanása, agyának minden gon­dolata a köz, — a község — a tanügy és a haza érdekében volt. Temetésén a tanári testület megjelent. Vele mindnyájunk által tisztelt és szeretett tanügybarát szállt a sírba. Áldás emlékére ! Béke lebegjen porai felett! Magánvizsgálatot a tanév elején augusztus hó 31-én tartottunk. Magánvizsgálatra 1 tanuló jelentkezett, aki a vizsgát sikerrel letette és a polg. isk. IV. osztályának rendes tanulója lett. A magánvizsgán az igazgató elnökölt. Javító-, pót-, tantervkülönbözeti vizsgálat. Iskolánk­ban a folyó tanévben sem pót-, sem pedig tantervkülönbözeti vizsgálat nem volt. Javító vizsgálatok szeptember 1 és 3-án dél­után tartattak meg az igazgató elnöklete alatt. Javító vizsgálatra jelentkezett 25 rendes tanuló, kik a vizsgálatot sikerrel le is tették. Behratások. A tanulók felvétele és beírása június hó 30-án, a pótbeiratás pedig szept. 1 és 3-án délelőtt volt. Beiratkozott az I. osztályba 32, a II. osztályba 27, a III. osztályba 22, a IV. osztályba 35 tanuló. Összesen: 116 rendes tanuló. A rendes tanulók létszáma e tanévben 5-el kevesebb a múlt évihez képest, ami a háború következményének tekinthető s ez még 1-2 éven át valószínűleg éreztetni fogja hatását. E tanévben 12 magántanuló nyert viszgálati engedélyt. A tanulók létszáma így összesen 128 volt, vagyis 4-el több, mint az előző évben. A tanév megnyitása szeptember hó 4-én történt. A ta­nári testület tagjai s a növendékek előbb vallásfelekezet szerint istentiszteletre vonultak, majd ünnepélyes megnyitó volt, melyen az igazgató buzdította a tanulókat munkaszeretetre, rendszeretetre és az új iskola megbecsülésére. Figyelmeztette a növendékeket a

Next