Történelemtanítás, 1960 (5. évfolyam, 1-6. szám)

1960 / 1-2. szám

пек továbbtanulását középiskolákban, főiskolákon és az egyetemeken. Ideológiai téren elért eredményeink közé tartozik, hogy megkezdődött az emberek gondolkodásának átformálása, szocialista tudatának kialakítása. Mindezekben nem kis szerepe volt egész oktató-nevelő munkánknak, s ezen belül történelemtanításunknak, történelemtanáraink munkájának. Felszabadulásunk nagy ünnepén megváltozott új életünkért, az eddigi nagy eredményekért hálával és szeretettel gondolunk a Vörös Hadseregre, amely felszabadította hazánkat, és pártunkra, amely munkára lelkesítette, új és új győzelmekre vezette az egész dolgozó magyar népet. A Szovjetunió nemcsak felszabadította hazánkat a német fasizmus alól, hanem példájával, gyakorlati tapasztalataival utat is mutatott, és állandóan segítette népün­ket szocializmust építő harcában. Amikor az 1956. évi ellenforradalom ide­jén a külső és belső ellenség a néphatalom ellen tört, szintén a testvéri Szovjetunió sietett elsőnek segítségünkre. Ez az önzetlen segítség igaz megnyilvánulása volt a népeink közötti baráti együttműködésnek és a pro­letár nemzetköziségnek. Az évforduló emlékeztet, de egyben új lendületre és új munkára is serkent. Nagy erőfeszítéseket tettünk, nagyok az eredményeink is, de még nagyobbak az előttünk álló feladatok. Pártunk VII. kongresszusa felhívta figyelmünket, hogy az elkövetkezendő években legfőbb célkitűzésünk: a szocializmus alapjai lerakásának befejezése és a szocializmus felépítésének meggyorsítása hazánkban. E nagyszerű célkitűzések egyben nagy feladatot is jelentenek szá­munkra, mert a szocializmus teljes győzelemre jutásához elengedhetetlenül szükség van az emberek tudatának átalakítására is. Ezért a mi minkm­­területünkön a történelemtanítás keretében, az oktató- és nevelőmunka során az eddiginél még következetesebben kell harcolnunk az emberek tudatában meglevő burzsoá nézetek: a nacionalizmus és a sovinizmus ellen, valamint a szocializmus győzelmét gátló más kispolgári nézetek és marad­ványok ellen. Történelemtanításunk színvonalát éppen azáltal tudjuk emelni, hogy a jövőben a tananyag maximalizmusa elleni küzdelem mellett nagyobb gondot fordítunk a társadalom fejlődését és az összefüggéseket bemutató korszerű történelmi művelődési anyag kiválasztására. A törté­nelemórákon helyesebb és jobb módszerek alkalmazásával következeteseb­ben törekszünk a tanulók marxista-leninista világnézetének kialakítására. A technikában, tudományban megnyilvánuló hatalmas iramú fejlődés megköveteli, hogy történelemtanításunkat is korszerűbbé, szemlélete­sebbé tegyük, és ezáltal a tudományos világnézet kialakítása terén is nagyobb eredményeket tudjunk elérni. Felszabadulásunk 15-ik évfordulóját akkor ünnepeljük legméltóbban, ha minden erőnkkel, feladataink megvalósításával segítjük pártunkat művelődéspolitikai célkitűzéseinek valóraváltásában. . fmt

Next