Történelemtanítás, 1978 (23. évfolyam, 1-4. szám)
1978 / 1. szám
Szabó Károly A történelmi példaképadás zavarai Témánk a történelemszemlélet és az erkölcsi nevelés határterületén helyezhető el. A személyiségalakítás szempontjából tehát két egyenrangú kérdésről van szó. A történelemszemléletre nevelés értelme az, hogy a történelmi összefüggésekben való látás iránytű legyen, amely kijelöli egy-egy generáció számára a megoldandó feladatokat. Az erkölcsi nevelés célja olyan embereknek a nevelése, akik a fölismert feladatot vállalni is akarják. Az első a fölismerés és megoldás, a második az akarás és vállalás körébe esik. A kettő együtt azt segíti elő, hogy az ifjúság tudja és akarja vállalni azt, amit a történelem számára előírt. A történelemszemlélet az emberi fejlődés beláttatásán és megvalósulásának bemutatásán alapszik. Legfőbb eszköze a történelmi folyamat törvényszerűségeinek feltárása. Az erkölcsi nevelés az emberre összpontosít. Erkölcsiségünket az emberi szándékokból, tettekből, a feladatok vállalásából vagy elutasításából levonható következtetések és tanulságok alapozzák meg. A történelemszemlélet és az erkölcs kategóriái azonban nem mindig esnek egybe. A történelem folyamán a haladás és erkölcs megnyilvánulásai élesen szétválhatnak; magyarán: a történelmi fejlődés nem mindig az erkölcs jegyében zajlik le, s az erkölcs nem mindig vagy nem minden vonatkozásban képviseli a történelmi fejlődést. Marx a Tőke híres 24. fejezetében leírja az eredeti tőkefelhalmozás folyamatát. Egy pillanatra sem rejti meggyőződését, hogy történelmileg ez a folyamat a haladást szolgálja. Szükségszerűnek tartja, mert a szétaprózáson alapuló termelési mód „kizárja a termelőerők koncentrációját”, a „termelés társadalmi szabályozását”, „társadalom uralmát a természet felett”, s a „társadalmi termelőerők szabad fejlődését”. Erkölcsileg azonban mélyen elítéli az eredeti tőke felhalmozásának a módját. Kíméletlen vandalizmusról beszél, amelyet „a leggyalázatosabb, legpiszkosabb, legkicsinyesebben gyűlölködő szenvedélyek” irányítottak. S nem véletlen, hogy az egész folyamatot a bibliai bűnbeeséshez hasonlítja. Lehet tehát egy történelmi folyamat, tett, szándék, törekvés történelmileg (s objektíve) a fejlődést előre mozdító, s ugyanakkor erkölcsileg (s szubjektíve) erkölcstelen. A haladás és erkölcs problémáját szűkítsük le most a történelmi példaképadás területére. Annál is inkább, mert a példaképadás történelemtanításunk egyik legnagyobb hatású eszköze és törekvése, ugyanakkor az egyik legtöbb buktatót rejtő terepe. A nagy történelmi személyiségben szinte kitapinthatóvá válhatnak a fejlődés tendenciái, s együtt lehetnek mindazok az erkölcsi eszmények és értékek, amelyeket el akarunk fogadtatni tanítványainkkal.