Történelemtanítás, 1981 (26. évfolyam, 1-6. szám)
1981 / 1. szám
Minden egyes személy — így a tanuló is — a történelemmel jelenségfokon csak mint egyedivel találkozik. Ezért ahhoz, hogy az egyedi — tehát a véletlenszerű sok jegyét magában foglaló történelmi jelenség — elvezessen számára a lényeghez, az általánoshoz, be kell járnia az elvonatkoztatás hosszú útját. Nem az a döntő, hogy ezt az utat a konkrét egyeditől az általánosig,, a jelenségtől a törvényszerűségig, vagy fordítva: a törvényszerűségtől az egyediig járja be, hanem maga a puszta tény, hogy be tudja járni, egyedül is képes végigmenni ezen az úton. Nem kis mértékben ebben rejlik végső fokon a történelemtanítás maisága, időszerűsége és óriási nevelési jelentősége az egész személyiség formálása, gazdagítása szempontjából. Korunk embere ugyanis számos forrásból rendkívül sok információt kap a társadalomról, a múlt és a jelen társadalmáról egyaránt. Az iskolának, benne a történelemtanításnak nem egyszerűen - és sietve tegyük hozzá: nem is elsősorban — az a feladata, hogy ezeket az információkat növelje, sőt még csak nem is csupán a rendszerezés, hanem hogy kulcsot adjon a tanulónak a bárhonnan kapott történelmi-társadalmi információk befogadására, feldolgozására, s azokból helyes értékítéletek nyerésére, alkotására. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges megtanítani az információk feldolgozását. Informálódás megtanulására csak magukon az információkon keresztül lehet nevelni az információk rendszeres, szisztematikus, módszeres feldolgozásával. Ezért került a modern pedagógiában előtérbe a feldolgozás terepe, az oktatási folyamat, s anyaga a történelem mindennemű feldolgozható, illetve feldolgozandó forrása. Ezért épít a modern történelemtanítás gazdag kelléktárában talán legnagyobb mértékben a forráselemzésre, mint a szisztematikus ténymegismerés és egyben a megismerés megismerésének anyagára és módszerére. Előtérbe került tehát a történelmi forrás két szempontból is; egyrészt mint a megismerés tényalapja, másrészt mint a megismerés módja elsajátításának s rögzítésének eszköze. Mert nem elég egyszerűen megismertetni a történelem-társadalom mozgása megismerésének alapvető folyamatát, hanem azt a tanulókban élővé, működővé kell tenni. Be kell azt gyakoroltatni a tanulóval egészen addig, amíg az információkapás esetén automatikusan működővé válik, egészen az ítéletalkotás képességének s a ráépülő cselekvési akarat kialakulásának fokáig. Ezt a begyakorlást pedig elsősorban a források szisztematikus elemzésével lehet elérni. A történelemtanítás tehát egyszerre tartalom: a társadalmi mozgás tartalmának megismerése. Ugyanakkor módszer: a társadalmi mozgás megismerése módjainak megértése és elsajátítása, a társadalmi mozgás felfogásának a képessége. Érthető, hogy az oktatási folyamatban olyan utat keresünk, amely mindkettőt — a társadalmi mozgás alapvető tényalapját és annak megismerését — nagy mértékben, tisztán és a leggazdaságosabban képes nyújtani. ______ A történelmi megismerés tartalma és módszere tehát a legalapvetőbb elemzési anyagokat keresi, amelyek világosan és hitelesen — s ami nem közömbös —, pedagógiailag a leggazdaságosabban vezetnek el a történelmi valóság megismeréséhez. Eközben modellt adnak a megismerés elsajátításához is. A viszonylag szűkös oktatási idő ugyanis csak úgy lehet elegendő a korszerű történelemtanítás nagy feladatának teljesítéséhez — az egész történelmi folyamat lényegi totalitásában való megismeréséhez és a történelmi megismerés képességének a tanuló tudatába és idegtevékenységébe rögzítéséhez —, ha az oktatási folyamatban valódi és gazdaságos lehetőségekkel élünk. Ezért nem közömbös, hogy milyen anyagokat használunk fel, milyen forrásokhoz nyúlunk. Azokat kell kiválogatni, amelyek legracionálisabban magukban rejtik a történelmi igazság sok jegyét és lényegi .