Történelemtanítás, 1986 (31. évfolyam, 1-6. szám)

1986 / 1. szám

sák be a tanulók. Ne csak ismeretekről, hanem szemléletekről, alkalmazó és feldolgozó képességeikről is számot adjanak. Mindarról tehát, amit továbbvi­hetnek felnőttkorukba, amikor is a „mindenkori jelen” történelmében kell szer­zett ismereteik alapján állást foglalniok, helyesen cselekedniök. Ez az előírás új, nehezebb követelmények elé állítja a szaktanárt is, a jelöl­tet is. Elsősorban azért, mert egy régebben is megkívánt, az érettségi vizsgák gyakorlatában azonban kevéssé érvényesült igényt fogalmaz meg előírás for­májában. Természetes, hogy ebben az esetben sem valami erőltetésről van szó. Nem arról tehát, hogy minden esetben szorosan betartsuk ezt az előírást, ak­kor is, ha a feladat jellegéhez nem illik az eszközhasználat. Sokkal inkább azt a törekvést jelzi, hogy az érettségi feleletnek váljék szerves elemévé a jelenle­ginél sokkal nagyobb szerepet kapva az elemzés, az értékelés, az értelmezés a vizsgán. Hasonló a helyzet a fakultáció hatásával is. Az elmúlt két év érettségi ta­pasztalatai arról tanúskodnak, hogy a vizsgákon nem jelentkezik eléggé a fa­kultáció, hogy kevéssé érzékelhető, melyik vizsgázó foglalkozott 110—130 több­letórában a történelemmel. Nyilvánvaló, hogy a fakultáció sokat adott a tanu­lónak ismeretekben is, elemző és értékelő készségben, kifejezésbeli pontosság­ban, a szakmai terminusok használatában, s fejlesztette történelemszemléletét is a folyamatok alaposabb megismerése révén. Kívánatos, hogy ez a többlet a fe­leletekben is megnyilvánuljon. Mivel az alaptantervi követelmények a mérték­adók s az értékelés, az érdemjegy megállapítása is ennek alapján történik, a fakultációs oktatás során szerzett ismereteket nem kérheti számon a szaktanár. Ehelyett tudassa tanulóival, hogy feleleteik értékesebbek, tartalmasabbak le­hetnek, ha többet mutatnak be képességeikből és tudásukból, ha szélesebb át­tekintéssel, alaposabb elemzőképességgel számolnak be feladataikról. Késztet­ni kell őket arra tehát, hogy a felkészülési időszakban úgy gyűjtsék össze egy­­egy témakörben ismereteiket, úgy készüljenek feleleteikre, hogy abban a fa­kultatív többlet is helyet kapjon. Az elmúlt két évben nagyszámú történelmi érettségi tételsort gyűjtöttünk be és elemeztünk, sok érettségi elnöki jelentést olvastunk át a történelmi tételso­rokból. Általános bizonytalanságot állapíthattunk meg a történelmi tételek ,,B”-feladatait illetően. Ennek a bizonytalankodásnak érthető, természetes okai vannak. Az új érettségi vizsgán ul. a történelmi tételek „B”-feladatai a régi Világnézetünk alapjai, ill. annak utóda, a Bevezetés a filozófiába „A”, ill. „В” variánsainak (a közgazdasági és kereskedelmi szakközépiskolákban a politikai gazdaságtannak) olyan részeiből származnak, amelyek a két stúdium közös is­meretkörei, érintkezési pontjai. A „B”-feladatok kijelölése önmagában is ne­héz volt. További nehézséget okoz,­­hogy időközben megváltozott a társtantárgy tartalma, ismeretanyaga s az elmúlt év végi vizsgákon már ebből az új ismeret­­anyagból kellett a vizsgáztató tanároknak válogatniok, egy új, még „be nem járódott”, oktatásában kevés tapasztalatot felmutató ismeretanyaggal kellett dolgozniok. Érthető, hogy a kétszeres nehézség hatással volt a feladatok kije­lölésére. Tapasztalhattuk, hogy egyes tételsorokban a GÉV és a SZÉV előírásaival el­lentétesen csak történelmi, ill. csak filozófiai (politikai gazdaságtani) anyag sze­repelt a „B”-feladatok között. Más esetekben az arányokkal volt a baj. A GÉV és a SZÉV világosan kimondja, hogy a ,,B”-feladatok a mindkét tantárgyban oktatott ismeretek köréből kerülhetnek ki. Nem lehet tehát százalékos arányok­ról szólni, sem megoszlásról beszélni, mivel az összes „B”-feladatnak a két tan­

Next