Történelemtanítás, 1986 (31. évfolyam, 1-6. szám)
1986 / 1. szám
sák be a tanulók. Ne csak ismeretekről, hanem szemléletekről, alkalmazó és feldolgozó képességeikről is számot adjanak. Mindarról tehát, amit továbbvihetnek felnőttkorukba, amikor is a „mindenkori jelen” történelmében kell szerzett ismereteik alapján állást foglalniok, helyesen cselekedniök. Ez az előírás új, nehezebb követelmények elé állítja a szaktanárt is, a jelöltet is. Elsősorban azért, mert egy régebben is megkívánt, az érettségi vizsgák gyakorlatában azonban kevéssé érvényesült igényt fogalmaz meg előírás formájában. Természetes, hogy ebben az esetben sem valami erőltetésről van szó. Nem arról tehát, hogy minden esetben szorosan betartsuk ezt az előírást, akkor is, ha a feladat jellegéhez nem illik az eszközhasználat. Sokkal inkább azt a törekvést jelzi, hogy az érettségi feleletnek váljék szerves elemévé a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet kapva az elemzés, az értékelés, az értelmezés a vizsgán. Hasonló a helyzet a fakultáció hatásával is. Az elmúlt két év érettségi tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy a vizsgákon nem jelentkezik eléggé a fakultáció, hogy kevéssé érzékelhető, melyik vizsgázó foglalkozott 110—130 többletórában a történelemmel. Nyilvánvaló, hogy a fakultáció sokat adott a tanulónak ismeretekben is, elemző és értékelő készségben, kifejezésbeli pontosságban, a szakmai terminusok használatában, s fejlesztette történelemszemléletét is a folyamatok alaposabb megismerése révén. Kívánatos, hogy ez a többlet a feleletekben is megnyilvánuljon. Mivel az alaptantervi követelmények a mértékadók s az értékelés, az érdemjegy megállapítása is ennek alapján történik, a fakultációs oktatás során szerzett ismereteket nem kérheti számon a szaktanár. Ehelyett tudassa tanulóival, hogy feleleteik értékesebbek, tartalmasabbak lehetnek, ha többet mutatnak be képességeikből és tudásukból, ha szélesebb áttekintéssel, alaposabb elemzőképességgel számolnak be feladataikról. Késztetni kell őket arra tehát, hogy a felkészülési időszakban úgy gyűjtsék össze egyegy témakörben ismereteiket, úgy készüljenek feleleteikre, hogy abban a fakultatív többlet is helyet kapjon. Az elmúlt két évben nagyszámú történelmi érettségi tételsort gyűjtöttünk be és elemeztünk, sok érettségi elnöki jelentést olvastunk át a történelmi tételsorokból. Általános bizonytalanságot állapíthattunk meg a történelmi tételek ,,B”-feladatait illetően. Ennek a bizonytalankodásnak érthető, természetes okai vannak. Az új érettségi vizsgán ul. a történelmi tételek „B”-feladatai a régi Világnézetünk alapjai, ill. annak utóda, a Bevezetés a filozófiába „A”, ill. „В” variánsainak (a közgazdasági és kereskedelmi szakközépiskolákban a politikai gazdaságtannak) olyan részeiből származnak, amelyek a két stúdium közös ismeretkörei, érintkezési pontjai. A „B”-feladatok kijelölése önmagában is nehéz volt. További nehézséget okoz,hogy időközben megváltozott a társtantárgy tartalma, ismeretanyaga s az elmúlt év végi vizsgákon már ebből az új ismeretanyagból kellett a vizsgáztató tanároknak válogatniok, egy új, még „be nem járódott”, oktatásában kevés tapasztalatot felmutató ismeretanyaggal kellett dolgozniok. Érthető, hogy a kétszeres nehézség hatással volt a feladatok kijelölésére. Tapasztalhattuk, hogy egyes tételsorokban a GÉV és a SZÉV előírásaival ellentétesen csak történelmi, ill. csak filozófiai (politikai gazdaságtani) anyag szerepelt a „B”-feladatok között. Más esetekben az arányokkal volt a baj. A GÉV és a SZÉV világosan kimondja, hogy a ,,B”-feladatok a mindkét tantárgyban oktatott ismeretek köréből kerülhetnek ki. Nem lehet tehát százalékos arányokról szólni, sem megoszlásról beszélni, mivel az összes „B”-feladatnak a két tan