Történelemtanítás, 1987 (32. évfolyam, 1-6. szám)

1987 / 1. szám

A részleteket három más előadás mutatta be. Ezek igyekeztek megrajzolni az európai fejlődés jelentősebb vonásait a 16—19. század során. E fejlődéskép a témakijelölést figyelembe véve a vallás és a racionalizmus eszmei pólusai kö­zötti területekre összpontosított. Abban a nagyszabású átrendeződési folyamat­ban, melynek során a középkori Európából újkori Európa lett, valóban na­gyon fontos a vallás és — vele szoros kapcsolatban — a szekularizáció prob­lematikája. Hiszen — ha úgy fogjuk fel — az újkor lényegi vonásaiban fellel­hető a középkor „kritikája”, a vallás és elvilágiasodás fejlődési vonala. A kez­detek a 15. századra nyúlnak vissza, amikor is az egyház válasza a vallást megújítani törekvő teológiai mozgalmakra Husz János eretnekként való meg­­égetése volt. Luthert már nem eretnekként kezelte a katolikus egyház, hanem tudományos tévedései miatt ítélte el. Megjegyzendő, hogy míg Luther feudá­lis keretek között, a német fejedelmek védőszárnyai alatt vagy támadásai kö­zepette működött, a reformáció kálvini ágának a polgárság volt a befogadó eleme. A vallási megújulásnak nemcsak német nyelvterületen voltak centru­mai, hiszen a salamancai egyetem neves katolikus teológusai a másik oldalról, a katolicizmus oldaláról törekedtek az egyház és a hit megújítására. Míg azon­ban a figyelem ezen főbb irányzatok elméleti — és fegyveres — harcára össz­pontosul, azt is regisztrálni kell, hogy a kontinensen hét jelentősebb vallási centrum alakult ki (anglikánok, unitáriusok stb.), s ezzel megszűnt a közép­kori Európa keresztény vallási homogenitása, mely földrészünket oly sok év­századon át jellemezte. Mindez együtt járt Európa politikai arculatának az átrendeződésével is. Ko­rai kezdetként végbement Csehországban a huszitizmus hatására az ott élő népek egyesülését elindító folyamat, amit Németalföldön Hollandia megalaku­lása követett. A felfedezések hatására Nyugat-Európa figyelme már nem a kontinens felé irányul, hanem a tengerentúli részek, az újonnan megismert területek felé. Közép-Európa válik egy időre a politikai átrendeződés fő szín­terévé, ezt az 1648. évi vesztfáliai béke zárja le, s hatására hosszabb időre ki­alakulnak a történelmi határok. A 17. század közepétől a megújult vallás és a kibontakozó szekularizációs irányzatok egyensúlykeresése válik jelentőssé. Ha felsoroljuk a fontosabb ese­ményeket — csak évszámmal és a hozzájuk tartozó nevekkel, eseményekkel —, az irányzat szembetűnővé válik: 1620 fehérhegyi csata, 1624-től Richelieu szerepe Franciaországban, 1625 dán háború, 1633 Galilei az inkvizíció előtt, 1640 a janzenizmus Franciaországban, 1640 az angol ■ forradalom kezdete, 1648 vesztfáliai béke, 1653 után a raszkolnyikovok fellépése (ó hitűek a reformált orosz egyház ellen), 1663 Descartes műveit elítéli a Sorbonne, 1683 és 1686 a török kiűzésének nagy dátumai, 1688—89 a „dicsőséges” forradalom és az al­kotmányos monarchia Angliában, 1685 a nantesi ediktum, 1714-ben Poroszor­szágban betiltják a boszorkányüldözést, jönnek a „másodikok”, azaz II. Fri­gyes Poroszországban, II. Katalin Oroszországban, II. József az Osztrák Biro­dalomban, hogy országaikat a felvilágosodás eszméi szerint törekedjenek kor­mányozni. Az évszázadnyi időszak a vallási háborúk elcsitultával és a felvilágosodás eszméinek hatására magával hozta a vallási békét, a tolerancia megjelenését, egyben kialakította az államegyházakat, melyek igen hathatósan szolgálták az uralkodói állameszme kiépülését. A vallási tolerancia segítette hozzá a kor gondolkodóit és államférfiait a nem kötelező hit vallási formulájához, ami nagy lépést jelentett az ember autonómiájának a megvalósulása felé. г

Next