Történelmi szemle, 1971 (14. évfolyam)

Jemnitz János: Kortársak a Párizsi Kommünről

2 JEMNITZ JÁNOS után távollétében halálra ítélik. Londonban az Internacionálé tagja. Az 1880. évi amnesztia után visszatér és a szocialista párt életében játszik igen fontos — sajnos, a magyar irodalomban alig megvilágított — szerepet. Louis Rossel (1844—1871) hivatásos tiszt, radikális politikai pályafutása a sedani katasztrófa után kezdődik. Metz helyőrségének megadása után Gambetta oldalára áll, március 20-án érkezik Párizsba, 22-én nevezik ki légióparancsnokká. Április elejétől a Kommün vezérkari főnöke. Május 9-én lemond megbízatásairól, a Kommün bukása után, június 8-án letartóztatják, s november 28-án kivégzik. Gaston-Pierre Da Costa (1850—1928?) blanquista publicista, éles polémiá­ban a proudhonistákkal, az Internacionáléval és a szocialistákkal kibékülő Vaillant-nal, de mindég szembenállva a régi rend képviselőivel. Részt vesz a Kommün harcaiban, R. Rigault helyettese. A Kommün bukása után távollétében halálra ítélik. Az 1880. évi amnesztia után hazatér, de eltávolodik a munkás­mozgalomtól, baloldali boulanger-istaként H. Rocheforthoz közeledik. l­ouise Michel (1830—1905) tanítónő, költő,forradalmár,később anarchista. A Kommün történetének legbefolyásosabb nőalakja. A versaillesiek száműze­tésre ítélik; Új-Kaledóniából anarchistaként tér vissza, ezután még többször elítélik. Miután az eseményekhez nem szeretnénk kiegészítéseket fűzni — célunk, mint azt már elöljáróban leszögeztük, a kommünárok megszólaltatása volt — csupán a válogatáshoz volna megjegyzésünk. Az alfejezetek csoportosításán talán lehet vitatkozni, s úgy véljük, szerencsésebb lett volna, ha a megemlékezé­sekből a Kommün szociális, politikai és kulturális tevékenységéről is többet adhattunk volna. Hogy ez mégsem sikerült, abban elsősorban a jelzett objektív körülmények játszottak szerepet. A memoárírók mellett a Kommün néhány szereplőjének más jellegű vallo­mását is közöltük, s végül — tulajdonképpen inkább függelékként — két író: Zola és Flaubert benyomásait is a sorsdöntő napokról. Itt meg kell jegyeznünk, hogy míg a legjelentősebb francia képzőművészek (Courbet, Daumier, Manet, Millet) mind a Kommün oldalára álltak, s ezt tette az újságírók egy csoportja is, az írók nem követték példájukat. Bár Zola és Flaubert magatartása között nagy az eltérés, s e napokban szavuk nem volt perdöntő — az utókor számára mégis feltűnő, hogy mennyire nem ismerte fel egyikük sem a lényeget. I. A Kommün előtörténetéhez 1. . . . Párizs népe megértette végre, hogy milyen csapdába esett, s kegyetlen éleslátással számlálgatja a szégyenletes szövevény szálait, amelyben elfogatta magát. A frakciókban egyetlen hang nem emelkedett Jules Favre vagy Trochu védelmére. Az ítélet egyhangú volt. Naponta százszor, ezerszer hallhattuk a polgártársak felkiáltását: „Ó, ha mi ezt tudjuk október 31-én!" É­s komolyan, keserűen sajnálkoznak rajta, hogy a mozgalom nem járt sikerrel ezen a napon. A kendő lehullt a szemekről. Párizs tisztán látott, Párizs látta, hogy megvolt az ereje önmaga és önmagával együtt Franciaország és a Köztársaság megmentésére, de nem tudott vele idejében élni. Párizs látta, hogy ha nem fogadott volna el régi monarcho-burzsoá tradícióból egy tőle

Next