Történelmi szemle, 1976 (19. évfolyam)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - Diószegi István: Andrássy indulása és megtorpanása

2 DIÓSZEGI ISTVÁ­N külpolitikai hadrendhez. Nem lehetett kétséges, hogy e padsorok előtt helyeslés­sel találkozik. Maga a párt vezetője, Eduard Herbst jelentette ki, hogy teljesen egyetért a külügyi vezetés irányvonalával.­ A külügyminiszter beszámolóját a magyar delegáció is rokonszenvesnek találta. A Bismarck­kal szembeni ellenszenv a magyar liberálisok körében ugyan nem oldódott fel egykönnyen, és Franciaország sorsa továbbra is aggodalmat vál­tott ki, de a friss tapasztalatok olyan erővel cáfoltak számos régi nézetet, hogy revideálásuk elől nem lehetett elzárkózni. Mindenekelőtt tárgytalanná vált előt­tük a porosz hódítástól való félelem. Kiderült, hogy az egységes Németország nem törekszik Ausztria német részének annektálására, és az is bebizonyosodott, hogy az osztrák-német lakosság német vonzalma sem veszélyezteti a Monarchia egzisztenciáját. A porosz—orosz barátságról, Németország függő helyzetéről fel­állított tétel sem igazolódott. Megmutatkozott, hogy Németország egyáltalán nem alárendelt partner ebben az együttműködésben, és a német külpolitika nem a cárizmus járszalagán mozog. Végül az is eléggé szembeszökő volt, hogy az egysé­ges Németország léte a legjobb biztosíték az ellen, hogy Ausztria visszanyerje régi praeponderáló németországi szerepét.­ Az új felismerések a magyar liberálisok számára egyáltalán nem szóltak az új németországi helyzet tudomásulvétele ellen, sőt a kapcsolatok normalizálását, szorosabbá tételét sürgették. Az osztrák—német együttműködésnek persze a magyarok egészen más tartalmat tulajdonítottak, mint az osztrák liberálisok, és a végeredményben az utóbbiak nézeteit kifejezésre juttató külügyminiszter. Szá­mukra Németország nem önmagáért, német mivolta miatt jelentett partnert és potenciális szövetségest, hanem az együttműködés kecsegtető tartalmi lehetőségei folytán. Pesten azt remélték, hogy Franciaország majd Oroszország ellen lesz szövetségese a Monarchiának. Mivel a külügyminiszter nyilvánosságra hozott programja ezt a lehetőséget nem helyezte kilátásba, magyar részről csak fenntar­tásos támogatásra számíthatott.­ A kilátásba helyezett német-barát politika a Monarchia szláv népeinek köré­ben heves ellenállást és ingerült elutasítást váltott ki. Poroszországot az északi és déli szlávok egyaránt potenciális ellenségnek tekintették, és most, hogy egész Németország a porosz militarizmus markába került, Prágában, Zágrábban, de még Krakkóban is elemi erővel tört fel a német expanziótól való félelem. Rieger és Palacky már Sedan után arról beszélt, hogy Németország nemcsak Ciszlejtániá­ra teszi rá a kezét, hanem fokozatosan kiterjeszti hatásait az Adriáig és a Fekete­tengerig, és közvetve majd még Oroszországot is veszélyezteti.4 Strossmayer hasonlóképpen úgy nyilatkozott, hogy Poroszország amit a Rajnánál elkezdett, a Duna mentén folytatja és Európa végül majd tehetetlenül áll a hatvan millióra duzzadt hatalmas birodalom előtt.5 Az ideges aktivitás, amit a csehek 1870 őszén Elzász német annexiója ellen és a párizsi béke orosz revíziója mellett kifejtették, tulajdonképpen szláv önvédelmi reflex volt, amely valamiféle külső támaszték . Stenographische Sitzungs-Protokolle der Delegation des Reichsrathes. Dritte Session 1870. Wien 1871. 217—243. Vö. Diószegi István: Ausztria-Magyarország és a francia—porosz háború 1870—1871. Bp. 1965. 227—231. 2 Pesti Napló, 1870. dec. 24. 3 Diószegi , i. m. 224—227. 4 Novicow a Gortchakow, Vienne, le 12/24 septembre 1870. Nr. 22. Archiv Vnyesnyej Po­litiki Rosszii (a továbbiakban: AVPR) Moszkva. Fond Kancellarii 1870. gy. 146. 5 Novicow a Gortchakow, Vienne, le 12/24 septembre 1870. Nr. 23. AVPR Moszkva. Fond Kancellarii 1870. gy. 146.

Next