Történelmi szemle, 1976 (19. évfolyam)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Diószegi István: Andrássy indulása és megtorpanása
2 DIÓSZEGI ISTVÁN külpolitikai hadrendhez. Nem lehetett kétséges, hogy e padsorok előtt helyesléssel találkozik. Maga a párt vezetője, Eduard Herbst jelentette ki, hogy teljesen egyetért a külügyi vezetés irányvonalával. A külügyminiszter beszámolóját a magyar delegáció is rokonszenvesnek találta. A Bismarckkal szembeni ellenszenv a magyar liberálisok körében ugyan nem oldódott fel egykönnyen, és Franciaország sorsa továbbra is aggodalmat váltott ki, de a friss tapasztalatok olyan erővel cáfoltak számos régi nézetet, hogy revideálásuk elől nem lehetett elzárkózni. Mindenekelőtt tárgytalanná vált előttük a porosz hódítástól való félelem. Kiderült, hogy az egységes Németország nem törekszik Ausztria német részének annektálására, és az is bebizonyosodott, hogy az osztrák-német lakosság német vonzalma sem veszélyezteti a Monarchia egzisztenciáját. A porosz—orosz barátságról, Németország függő helyzetéről felállított tétel sem igazolódott. Megmutatkozott, hogy Németország egyáltalán nem alárendelt partner ebben az együttműködésben, és a német külpolitika nem a cárizmus járszalagán mozog. Végül az is eléggé szembeszökő volt, hogy az egységes Németország léte a legjobb biztosíték az ellen, hogy Ausztria visszanyerje régi praeponderáló németországi szerepét. Az új felismerések a magyar liberálisok számára egyáltalán nem szóltak az új németországi helyzet tudomásulvétele ellen, sőt a kapcsolatok normalizálását, szorosabbá tételét sürgették. Az osztrák—német együttműködésnek persze a magyarok egészen más tartalmat tulajdonítottak, mint az osztrák liberálisok, és a végeredményben az utóbbiak nézeteit kifejezésre juttató külügyminiszter. Számukra Németország nem önmagáért, német mivolta miatt jelentett partnert és potenciális szövetségest, hanem az együttműködés kecsegtető tartalmi lehetőségei folytán. Pesten azt remélték, hogy Franciaország majd Oroszország ellen lesz szövetségese a Monarchiának. Mivel a külügyminiszter nyilvánosságra hozott programja ezt a lehetőséget nem helyezte kilátásba, magyar részről csak fenntartásos támogatásra számíthatott. A kilátásba helyezett német-barát politika a Monarchia szláv népeinek körében heves ellenállást és ingerült elutasítást váltott ki. Poroszországot az északi és déli szlávok egyaránt potenciális ellenségnek tekintették, és most, hogy egész Németország a porosz militarizmus markába került, Prágában, Zágrábban, de még Krakkóban is elemi erővel tört fel a német expanziótól való félelem. Rieger és Palacky már Sedan után arról beszélt, hogy Németország nemcsak Ciszlejtániára teszi rá a kezét, hanem fokozatosan kiterjeszti hatásait az Adriáig és a Feketetengerig, és közvetve majd még Oroszországot is veszélyezteti.4 Strossmayer hasonlóképpen úgy nyilatkozott, hogy Poroszország amit a Rajnánál elkezdett, a Duna mentén folytatja és Európa végül majd tehetetlenül áll a hatvan millióra duzzadt hatalmas birodalom előtt.5 Az ideges aktivitás, amit a csehek 1870 őszén Elzász német annexiója ellen és a párizsi béke orosz revíziója mellett kifejtették, tulajdonképpen szláv önvédelmi reflex volt, amely valamiféle külső támaszték . Stenographische Sitzungs-Protokolle der Delegation des Reichsrathes. Dritte Session 1870. Wien 1871. 217—243. Vö. Diószegi István: Ausztria-Magyarország és a francia—porosz háború 1870—1871. Bp. 1965. 227—231. 2 Pesti Napló, 1870. dec. 24. 3 Diószegi , i. m. 224—227. 4 Novicow a Gortchakow, Vienne, le 12/24 septembre 1870. Nr. 22. Archiv Vnyesnyej Politiki Rosszii (a továbbiakban: AVPR) Moszkva. Fond Kancellarii 1870. gy. 146. 5 Novicow a Gortchakow, Vienne, le 12/24 septembre 1870. Nr. 23. AVPR Moszkva. Fond Kancellarii 1870. gy. 146.