Történelmi szemle, 1986 (29. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNY - Kiss Endre: Apponyi Albert, az ideológus és politikus
Tanulmányok KISS ENDRE Apponyi Albert, az ideológus és politikus Nem túlzás, ha sajátos, szinte személyre szabott módszertani elvek kidolgozását tartanánk szükségesnek Apponyi Albert eszmei arculatának megrajzolásakor. Azok közé tartozott ő, akinél a sok beszéd (a legkonkrétabb értelemben parlamenti szónoklatainak híres retorikus teljesítményei), illetve az ugyancsak tekintélyes mennyiségű írás inkább elrejtette, mintsem egyértelműen artikulálta a legfontosabb álláspontokat. Az eszmetörténeti vizsgálódás nem egy esetben ki tudja mutatni, hogy egy-egy ideológus kettős, nemegyszer hármas vagy négyes gondolatvilággal, módszertannal, személyiséggel rendelkezik. Amikor tehát a többszörösség hipotézise nélkül nem sok remény lenne egy összegező igényű kép felvázolására, további két eset lehetséges. Az első az, amikor a szóban forgó ideológus, politikus stb. világos tudattal rendelkezik e többszörösségről, többé vagy kevésbé tudatosan mozog e változatok között, s mi több, a többszörösség ténye elmélet és gyakorlat, lehetőség és valóság eltéréseiből bizonyos összefüggésekben még ,,logikusan" is adódhat? A második esetben erről értelemszerűen nem lehet szó; a többszörösség eredője ekkor az, hogy az ideológus mintegy elveszíti áttekintését gondolatvilágának szintjei, tartalmai, sőt, céljai és következményei között. Apponyi, egész munkánk egyik végeredményét előlegezzük ezzel, ez utóbbi csoportba sorolható. Hadd utaljunk politikai gondolkodásának egyik vezérmotívumára, a kizárólag Ausztria ellen irányuló, minden más értelmes célt nélkülöző megfogalmazására „nemzeti élet egységé"ről a „nemzet biológiai érdekeinek teljességé"-ről, mely meglehetősen egységes megítélésre talált a századelőn, gyakorlatilag részese volt a dualizmus politikai válságának. S ha e politikai válságot nem is hozzuk egyenes vonalú összefüggésbe a monarchia felbomlásával, akkor is világos, Apponyi nem egy más, mélyebb ! Ez a felismerés a munka során számos részletmegfigyelésből tevődött össze, s az ideológiai többszörösség hipotézisének erősödésével mind nagyobb jelentőségre tett szert. Figyelemfelhívó volt például Apponyi következetes hallgatása apja politikai köréről, a 48 előtti ókonzervatívokről, hiszen alighanem ő lett volna az egyetlen és az utolsó tanú, aki számot tudott volna adni e kör ötvenes-hatvanas évekbeli belső fejlődéséről, majd kiegyezés utáni sorsáról. Az elleplezés tudásszociológiai értelmezése, amelyet Szende Pál állított ideológiai kutatásainak középpontjába, Apponyi pályájára azonban szintén érvényes. Szende Pál meghatározásának szellemében például a harmonisztikát az elleplező ideológiák közé kellene sorolnunk (ld. Paul Szende: Verhüllung und Enthüllung, in: Ideologielehre und Wissenssoziologie. Die Diskussion um das Ideologieproblem in den zwanziger Jahren. Herausgegeben von Hans-Joachim Lieber, 1974. 62.). 2 Ez történik például a politikai kompromisszum esetében, de ez következik a valóságos politikai tevékenység pragmatikus természetéből is. 1 Történelmi Szemle 88/1