Történelmi szemle, 1986 (29. évfolyam)

1. szám - TANULMÁNY - Kiss Endre: Apponyi Albert, az ideológus és politikus

Tanulmányok KISS ENDRE Apponyi Albert, az ideológus és politikus Nem túlzás, ha sajátos, szinte személyre szabott módszertani elvek ki­dolgozását tartanánk szükségesnek Apponyi Albert eszmei arculatának meg­rajzolásakor. Azok közé tartozott ő, akinél a sok beszéd (a legkonkrétabb érte­lemben parlamenti szónoklatainak híres retorikus teljesítményei), illetve az ugyancsak tekintélyes mennyiségű írás inkább elrejtette, mintsem egyértelműen artikulálta a legfontosabb álláspontokat.­ Az eszmetörténeti vizsgálódás nem egy esetben ki tudja mutatni, hogy egy-egy ideológus kettős, nemegyszer hármas vagy négyes gondolatvilággal, módszertannal, személyiséggel rendelke­zik. Amikor tehát a többszörösség hipotézise nélkül nem sok remény lenne egy összegező igényű kép felvázolására, további két eset lehetséges. Az első az, amikor a szóban forgó ideológus, politikus stb. világos tudattal rendelkezik e többszörösségről, többé vagy kevésbé tudatosan mozog e változatok között, s mi több, a többszörösség ténye elmélet és gyakorlat, lehetőség és valóság eltéréseiből bizonyos összefüggésekben még ,,logikusan" is adódhat? A második esetben erről értelemszerűen nem lehet szó; a többszörösség eredője ekkor az, hogy az ideoló­gus mintegy elveszíti áttekintését gondolatvilágának szintjei, tartalmai, sőt, céljai és következményei között. Apponyi, egész munkánk egyik végeredményét előlegezzük ezzel, ez utóbbi csoportba sorolható. Hadd utaljunk politikai gon­dolkodásának egyik vezérmotívumára, a kizárólag Ausztria ellen irányuló, minden más értelmes célt nélkülöző megfogalmazására „nemzeti élet egységé"­ről a „nemzet biológiai érdekeinek teljességé"-ről, mely meglehetősen egységes megítélésre talált a századelőn, gyakorlatilag részese volt a dualizmus politikai válságának. S ha e politikai válságot nem is hozzuk egyenes vonalú összefüggés­be a monarchia felbomlásával, akkor is világos, Apponyi nem egy más, mélyebb ! Ez a felismerés a munka során számos részletmegfigyelésből tevődött össze, s az ideológiai többszörösség hipotézisének erősödésével mind nagyobb jelentőségre tett szert. Figyelemfelhívó volt például Apponyi következetes hallgatása apja politikai köré­ről, a 48 előtti ókonzervatívokről, hiszen alighanem ő lett volna az egyetlen és az utolsó tanú, aki számot tudott volna adni e kör ötvenes-hatvanas évekbeli belső fejlődéséről, majd kiegyezés utáni sorsáról. Az elleplezés tudásszociológiai értelmezése, amelyet Szende Pál állított ideológiai­ kutatásainak középpontjába, Apponyi pályájára azonban szintén érvényes. Szende Pál meghatározásának szellemében például a harmonisztikát az ellep­lező ideológiák közé kellene sorolnunk (ld. Paul Szende: Verhüllung und Enthüllung, in: Ideologielehre und Wissenssoziologie. Die Diskussion um das Ideologieproblem in den zwanziger Jahren. Herausgegeben von Hans-Joachim Lieber, 1974. 62.). 2 Ez történik például a politikai kompromisszum esetében, de ez következik a való­ságos politikai tevékenység pragmatikus természetéből is. 1 Történelmi Szemle 88/1

Next