Történelmi szemle, 1993 (35. évfolyam)
1-2. szám - TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Sárospatak kezdetei és a pataki erdőuradalom
SÁROSPATAK KEZDETEI nemzetség őseinek, Ednek és Edömérnek adományoztassa Árpáddal, hanem kommentárt is fűz a dologhoz: „Ezek utódai Isten kegyelméből máig [usque nunc] érdemesek a földek birtoklására". Ez az egész műben feltűnően egyedülálló aktualizálás félreérthetetlenül mutatja, hogy az író kapcsolatának az Abákkal minden más úri nemzetségénél szorosabbnak kellett lennie. A nemzetség környékbeli birtoktömbjeit az író, a valóságot híven és pontosan tükrözve, a Taktaközben (iuxta Tocotam) és az „erdők alatt" (infra silvas) nevezi meg. Azokról az erdőkről van szó, melyeknek alján a 16. fejezetben végiglovagoltatta hőseit, tanúsítva, hogy nagyjából mégiscsak ismeri a vidéket, a ma zempléninek nevezett, akkoriban jóval kiterjedtebb erdőségről. A hajdani nagy pataki uradalomból 1200 körül, mint látni fogjuk, a nyugatnak tartó utazó valóban az Aba nemzetség egyik ága birtokára, Bodrogkeresztúr földjére lépett, melyhez észak felől szintén e nemzetség Erdőbénye és Tállya birtokai csatlakoztak." A helyrajzilag kissé elcsúsztatott történet tehát akár az Abák elbeszéléseiből is származhatott. De P. magister elbeszélésének történeti értéke természetesen nem az elöljáróban előadott mondai jellegű epizódon fordul meg, hanem a következő két elemen, ahol az író az anekdotázásról, érzékelhető hangváltással, áttér egy kettős birtoktörténeti értekezésre. Anonymus elsősorban nem is „Ketelpatakáról" akart beszélni, hanem Ketel utódai korabeli birtokainak eredetéről, ahogy ezt már a fejezet címével is világosan kifejezésre juttatta: „Komárom váráról" (De Camaro Castro). Maga Ketel ugyanis nem mondai vagy fiktív alak, hanem a Katapán vagy Koppány nemzetség őse; az ős emléke a nemzetségi névadás hagyományában még a 13. században is elevenen élt.10 A nemzetség birtokai 1200 táján csakugyan Komárom megyében terültek el,11 „néhai Béla király jegyzőjének" főnöke a kancelláriában pedig e nemzetség korabeli kiemelkedő sarja, Katapán székesfehérvári prépost ( 1192-1198), majd egri püspök (1198-1216) volt.12 Ha tehát a 11. század közepe táján valóban létrejött az elbeszélt birtokcsere, melyre az író a fejezet végén, miután tisztázta a Komárom megyei birtokok történeti „jogforrását", visszakanyarodik, a nemzetségi hagyomány közvetítőcsatornája kézenfekvő. Valószínűsíti különben a nemzetségi és hajdani birtoklását ezen a tájon, hogy nevével összefüggésbe hozható egy másik vízfolyás eredeti megnevezése is, jóllehet ez már a Bodrogközön. A Karcsa érrendszere egyik főágának, a Karcsa falutól északra K-Ny irányban folyó, majd északnak kanyarodó, és a Bodrogszerdahelynél a Bodrogba ömlő Kis Karcsának régi megnevezése fluvius Kecel (1271) volt.13 A racionális modorban előadott („két ok miatt: először... másodszor...") kerek kis birtoktörténeti értekezés hitele iránti bizalmat éppen nem csökkentik a benne foglalt történeti elemek, már amennyiben további történeti vagy régészeti támpontokkal összhangba hozhatók, minderről még lesz szó. Mindenesetre Endre király egyéb forrásokból is ismert orosz feleségének, vagy akár félelmének emlegetése a Péter elűzését követő császári támadástól, de még a királyi vadászatokra való utalás is szemmel láthatóan más természetű motívumok, mint a SBH. I. 58. A kommentár jelentőségére Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Bp. 1948. 115. A kutatás különben régóta felfigyelt arra, hogy Anonymus leginkább Dél-Zemplén és Borsod topográfiáját ismeri; sokan éppen ezen az alapon keresték szűkebb hazáját e térségben. A „Ketelpatakáról" Tarcal felé transcunlcs silvam iuxta fluvium Budrug equitando ... SRH. I. 56. 9 Az Abák zempléni birtokaira részleteiben Id. a II. fejezetet. 10 Pl. az 1244 előtt elhalt Althumon fia Kethel nevében. W. VII. 180. Vö. V. II. 332.; Györffy Gy.: Krónikáink i. m. 118. 11 K.II. 336.; Gy. III. 390. 12 Györffy Gy.: Krónikáink i. m. 117-118. 13 1271/1400 Kengyeltelki határjárásában: Prima meta incipitur a parte meridionali... ex parte terre Bechked (ma Becsked puszta vagy tanya Karcsától északra); deinde versus (?) aquionem, ei cadit in fluvium Redd vocatum; et in eodem fluvio currendo versus occidentem... A határjárás csak az 1400. átiratban: Reg. Arp. 2128. Az azonosításhoz lásd a Kis Karcsa folyását még jól ábrázoló II. katonai felvétel (1853) térképét és a Karcsa érrendszerének a vízszabályozások előtti rekonstrukcióját Walter Hona: A Bodrogköz honfoglalás kori és középkori településtörténete. In: Agrártörténeti Szemle 16 (1974) 32-33.