Történelmi szemle, 1999 (41. évfolyam)

1-2. szám - TANULMÁNYOK - A KARLÓCAI RÉKA 300. ÉVFORDULÓJÁRA - Gebei Sándor: A karlócai béke kelet-európai összefüggései

2 GEBEI SÁNDOR álló katonai szövetséghez csatlakozott a Velencei Köztársaság 1684. március 5-én Linz várában. Szent Márk országának csatlakozásával létrejött az az offenzív és defenzív hadműveletekre egyaránt vállalkozó katonai koalíció, amelyet Szent Liga néven ismerünk. A Szent Ligába tömörült felek, a császár és utódai, a len­gyel király-litván nagyfejedelem és utódaik, valamint a Velencei Köztársaság arra kötelezték magukat, hogy a kereszténység közös ellensége ellen, az Oszmán Birodalom ellen mindaddig együttesen harcolnak, amíg általános, mindenkire kiterjedő­, mindenkire egyformán elő­nyös béke nem születik. A szerződő felek arra is ígéretet tettek, hogy szeparatív békét nem kötnek az ellenséggel.­ A 16 pontból álló szerződés 13. articulusa különösen érdekes, mert konkrétan meg­nevezték azt az országot, illetve uralkodót, akit „minden fáradozást" bevetve a szövetség ügyének megnyernek. Ez az uralkodó pedig nem volt más, mint az oroszok cárja.­ A végzésnek megfelelően, a császári követek (Sebastyan Blumberg, Krzysz­tof Zierowski) már 1684 májusában felbukkantak Moszkvában, azzal a határozott céllal, hogy Oroszországot bekapcsolják a nagy, európai, közös hadivállalkozás­ba. Vaszilij Golicin bojár és társai (Seremetyev P., Romodanovszkij M., Ukra­incev Je.) őszintén örültek a felkérésnek, de a csatlakozás előfeltételeként az orosz-lengyel viszony végleges rendezését szabták. Konkrétan azt kívánták, hogy az érvényben lévő, az 1667-ben megkötött, majd 1678-ban megerősített, orosz­lengyel fegyverszünetet „örökbéke" (vecsnij mir) váltsa fel. Ez az orosz köve­telés viszont a Rzeczpospolitának hatalmas anyagi és politikai veszteségeket oko­zott volna, ezért a lengyel-litván állam - érthető módon - vonakodott az óriási ár megfizetésétől. Oroszország a török háború fejében Jan Sobieski királytól és a rendektől örökre megkapta volna a Balparti Ukrajnát, Kijevet, Szmolenszket, Csernyigovot, Novgorod-Szeverszkijt stb., az orosz cár titulusa, a Nagy-, Kis-, Fehér-Oroszország egyeduralkodója, visszavonhatatlanul az orosz uralkodó len­gyel király fölé emelkedését fejezte volna ki, rövidebben szólva: a Rzeczpospo­litának ország-világ előtt be kellett volna ismernie, hogy az 1654 óta húzódó orosz-lengyel háborúban vereséget szenvedett, ukrajnai területeit elveszítette és egy megkötendő „örökbéke" alapján a területek visszakövetelésének még a jogi alapjáról is lemondott. A vereség és a legyőzöttség beismerése helyett közvetlen orosz-lengyel tár­gyalások kezdődtek az „örökbéke" megkötésének feltételeiről Moszkvában, ami de facto Oroszország Szent Ligába való belépését készítette elő. A lengyelek tárgyalási készségükkel kettős cél elérésére törekedtek: egyrészt a császár előtt igazolták a közös ügy melletti elkötelezettségüket, másrészt az oroszokkal folytatott tárgyalá­sokon - pozíciójukat javítandó - időhúzásra rendezkedtek be. Ugyanis a moszkvai diplomáciai eseményekkel párhuzamosan, a Rzeczpospolita a török fronton, Podó- 3 Eudoxiu de Hurmuzaki: Documente privitoare la Istoria Rom­înilor. V. 1. 1650-1699. București, 1885. 10-103. 4 I. m. 104.

Next