Történelmi szemle, 2003 (45. évfolyam)

1-2. szám - I. FERDINÁND ÉS MAGYARORSZÁG - Ágoston Gábor: Ideológia, propaganda és politikai pragmatizmus: A Habsburg-Oszmán nagyhatalmi vetélkedés és a közép-európai konfrontáció

2 ÁGOSTON GÁBOR E nagyhatalmi vetélkedés nemcsak a tengereken és a csatatereken folyt. A 16. században két rivális birodalmi ideológia feszült egymásnak, amely mind­két oldalon megfogalmazta igényét a világuralomra és ezt a korabeli propaganda eszközeivel terjesztette. Jóllehet az egymásnak feszülő Habsburg és Oszmán bi­rodalmi ideológia és propaganda része volt a két birodalom nagyhatalmi vetél­kedésének, az elsősorban a két dinasztia és a két uralkodó legitimitásának és hatalmának erősítésére szolgált, azaz mindenekelőtt hazai közönségnek, a Habs­burgok esetében a birodalmon kívüli keresztény Európának, az Oszmánok ese­tében pedig az iszlám világnak szólt. Erre azért volt szükség, mert a közhie­delemmel ellentétben egyik „világhódító" sem érezhette teljes biztonságban magát, hisz mind a Habsburg, mind pedig az Oszmán Birodalomban, illetve ezek közvetlen szomszédságában jelentős erők vonták kétségbe Károly, illetve Szulejmán uralmát. Az, hogy erről az utókor is jobbára megfeledkezett, és hogy mindkét uralkodót páratlan politikusi és hadvezéri képességekkel ruházta fel, vagy hogy a történetírás szinte napjainkig kettejük uralkodásához kötötte e biro­dalmak „aranykorát", amit a közvélekedés szerint mind Spanyolországban, mind pedig az Oszmán Birodalomban „hanyatlás" követett, a károlyi és szulejmáni propaganda és arculatformálók sikerét mutatja. Bár a károlyi birodalmi ideológia, politika és propaganda megítélésében ko­ránt sincs egyetértés a kutatók között, az azonban látható, hogy a Habsburg bi­rodalmi ideológia és propaganda igen sokszínű és többfunkciójú volt, és V. Ká­roly uralkodása alatt is többször módosult. E sokszínűségből azonban már az 1520-as években kirajzolódott egy jól látható vonulat, amelynek célja egy keresz­tény világbirodalom megteremtése volt V. Károly fősége alatt. A károlyi ideoló­gia legfőbb alakítója és a monarchia universalis eszméjének legfáradhatatlanabb propagálója Mercurino Arborio de Gattinara, a császár főkancellárja (1518-1530) volt. Gattinara, aki feltétlen hűséggel és az egyébként igen munkabíró és szorgos uralkodót is felülmúló teherbírással szolgálta a dinasztia és a birodalom érdekeit, és akinek pozíciójánál fogva lehetősége is volt, hogy elgondolásait, vagy legalább azok egy részét a gyakorlatba is átültesse, írásos memorandumok sokaságával halmozta el Károlyt. Úgy tűnik, hogy bár a fiatal császár szívesen hallgatott az idős és tapasztalt főkancellárra, Gattinara világuralmi terveivel szemben, és főként e terveket megvalósítani hivatott politika alakításában, job­bára bölcs szkepticizmust tanúsított. Politikáját nem az ideológia, sokkal inkább praktikus szempontok, lehetőségek és kényszerek határozták meg. Az is látható azonban, hogy Károly sok esetben szabad kezet adott hű tanácsadójának a biro­dalmi ideológia, reprezentáció és propaganda alakításában, kivált, ha az egy olyan uralkodói kép kialakítását segítette, ami a császárnak is kedvére volt.2­ 2 Ld. pl. Ramon Menéndez Pidai. Idea imperial de Carlos V. Madrid, 1940.; Franz Bosbach: Mo­narchia Universalis. Ein politischer Leitbegriff der frühen Neuzeit. Göttingen, 1988.; Hartmut Lehmann: Universales Kaisertum, dynastische Weltmacht oder Imperialismus. Zur Beurteilung der Politik Karls V. In: Beiträge zur neueren Geschichte Österreichs. [Adam Wandruszka zur Vollendung des 60. Lebensjahres.] Hg. Heinrich Fichtenau-Erich Zöllner. Wien-Köln-Graz,

Next