Történelmi szemle, 2007 (49. évfolyam)
1. szám - TANULMÁNYOK - Veszprémy László: Aventinus híradása a magyarok 907. évi győzelméről. Csata Pozsonynál
2 VESZPRÉMY LÁSZLÓ írott levelében a történetírás célját a „voluptas" és „utilitcis"-ban ('élvezet' és 'hasznosság') jelöli meg. Ezért állította művét a bajor patriotizmus szolgálatába, amihez csatlakozott a megfelelő „stílus" és „ítélet" (stylus et iudicium) megtalálása. Ennek elmaradhatatlan elemei voltak a kitalált - „rekonstruált" - szónoklatok és csataleírások. Ezekre a történetíróknak sokkal nagyobb mennyiségben volt szükségük, mint ahogyan azokat forrásaikban megtalálták, noha a források szerzőinek a középkori szóbeliség viszonyai között még akkor sem lehetett semmi esélyük egy csatatéri beszéd lejegyzésére, ha az valóban elhangzott volna. A csataleírásokra pedig általában igaz, hogy egy csatának az előkészületeire és következményeire mindig sokkal több forrás vonatkozik, mint magára a harci küzdelemnek a részvevők számára is átláthatatlan forgatagára. Amint találóan megjegyzi: „retorikailag belenyúltunk a szövegbe, de történelem törvényeinek a határain belül" (rhetoricati sumus, sed lex históriae coegit). Szakmailag mindezt az „ítélet, megítélés" szabályai határozzák meg, azaz a történeti kép kialakítása. Ebben meghatározó szerep jut a források megtalálásának és kiválasztásának, miként azokat emlegette: „az igazság tiszta forrásai" (puri verttcitis fontes). A történeti információk elsődleges vagy másodlagos jellegének tudatos megkülönböztetése persze még távol állt tőle, még ha alkalomszerűen tesz is ilyen megjegyzéseket, mint például akkor, amikor Arnpeck egy adatát olvasva felfigyel arra, hogy az Bernardus Noricustól származik. Ugyanakkor, nagyon helyesen, elsőrangú forrásokként az okleveleket, hivatalos iratokat, törvényeket, utasításokat, leveleket kezeli (certissimaeque históriáe sunt fundamental, miközben, szintén helyesen, az elbeszélő forrásokat mellékes, kiegészítő forrásnak tartja. Aventinus, aki maga is számos egyetemen végzett tanulmányokat - így a szülővárosától, az Aventinus-szá latinosított Abensbergtől nem is messze fekvő Ingolstadtban, továbbá Krakkóban, Bécsben és Párizsban - nagy olvasottságra és széles humanista műveltségre tett szert. A híres humanista, Conrad Celtis tanítványa, majd barátja lett, sőt, még egy rövid itáliai utazást is maga mögött tudhatott. A bajor hercegek, Lajos és Ernő nevelőjeként, majd udvari történetírójaként állította össze a bajorok történetét Annalium Bolomm libri septem (A Bajor évkönyvek hét könyve) címmel, a világ teremtésétől 1460-ig terjedően.' A bajó A. Sclimid: i. m. 393., és az Aventinus által elsőként kiadott „Vita Hcinrici IV. imperatoris" modern kiadásához fűzött megjegyzéseket Wilhelm Wattenbachtól, ld. Monumenta Germaniae Historica Scriptores (= MGH SS) in usum scholarum. [58.] Hannoverae, 1899. (Nachdruck: 1949.) bevezető, 3.; Harold Steinacker: Zu Aventin und den Quellen des dritten Kreuzzuges. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung (= MIOG) 41(1926) 165-167. 5 A. Schmid: i. m. 346. 6 I. m. 347.; SW III. 8., VI. 74. 7 A. Schmid: i. m. 349.; SW VI. 126. 8 Ezzel kapcsolatban jegyzi meg: „nem a krónikások, hogy úgy mondjam hazugságait követem" (non conquiram chronicariorum, uti vocant, mendacia). SW III. 109. 9 A krónika első kiadásai (a latiné: Ingolstadt, 1554., a német változaté, azaz a Bajor krónikáé, Frankfurt, 1566.) egyházpolitikai okokból megrostált és cenzúrázott kiadások voltak, hiszen Aventinus a reformáció elkötelezett híve volt.