Katolikus gimnázium, Trencsén, 1892
Kirándulás a Manin-szoroson át a szulyós völgybe. A közoktatási ministériumnak az újabb időben kiadott rendeletei között bizonyára egyike a legüdvösebbeknek az, mely a tanárokat és a tanulókat azáltal is buzdítja a kirándulások tételére, hogy őket állami segélyben részesíti. Sok tanulója van a trencséni főgymnasiumnak, kik Trencsén közvetlen vidékén és saját szülővárosukon vagy falujukon kivül a Vágvölgy gyönyörű részleteiből alig láttak valamit. Már pedig ez, eltekintve a vidék szépségétől, melynek szemlélése okvetetlenül emeli a fiatal kedély aesthetikai érzetét, természetrajzi szempontból is rendkívül tanulságos. A múzeumokban felhalmozott gyűjteményekben az ásvány, kőzet, növény vagy állat sohasem jelentkezik úgy, mint az a természetben elő szokott fordulni. Egész más képet nyer a tanuló a Dianthus Hungaricusról, ha azt maga szakítja a Manin-szikláról, vagy pedig a Lacerta viridisről, mikor azt a bokrok között ide-oda szökdécselni látja, mintha az elsőt a herbarium szárított példányai közt leli és a másikat a spiritusban mozdulatlanul, szinevesztetten szendéli. Ezek a gondolatok vezéreltek minket akkor, midőn elhatároztuk, hogy a gymnasium tanulóinak azon részével, akik természetrajzot tanulnak, kiránduljunk a Vágvölgy két gyönyörű pontjába: a Manin-szorosba és a szulvói völgybe. Négy tanártársam, u. m. Erdélyi Gyula, Krasznyánszky 19