Trianoni Szemle, 2019 (11. évfolyam, 1-2. szám)
2019-01-01 / 1-2. szám
ANDRÁSFALVY BERTALAN A MAGYARSÁGTUDOMÁNY TÁVLATAI kongresszus* fő témája: Kultúra- és tudományköziség s magyarságtudomány a XXL században. „A magyarságtudomány.. nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem különböző tudományágak együttműködésének kerete. A magyarság nyelvi, etnikai és kulturális jellemezői, művészi önreprezentációjának formái, politikai és társadalmi szerveződésének típusai, érintkezésének története Európa és a világ többi népeivel és kultúráival - e kérdések szinkron és történeti vetületben egyaránt eredményesen vizsgálhatók a kulturális antropológia, a néprajz, a nyelv, a történet- és az irodalomtudomány, a zenetudomány, a film- és színháztudomány, a művészettörténet, a filozófia, valamint a szélesebb perspektívájú kultúratudomány szemszögéből is... A magyarságtudomány tehát - mint interdiszciplináris, jelentős múlttal és komoly nemzetközi tudásbázissal rendelkező kutatási terület - nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. A tudományköziség módszertani előnyeinek felismeréséből egyszersmind újabb feladat is származik. A különböző megközelítésmódok párbeszéde, a módszertani intergráció lehetőségének megteremtése. - idéztem a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Programfüzetéből. Mindezen különböző tudományágak eredményeinek összevetése alapján jutottam arra a felismerésre, hogy a magyar történetírás és az általa kialakított, általánosnak nevezhető történetszemlélet felülvizsgálatát szorgalmazzam, mint a hungarológia ma legsürgetőbb feladatát. Történészeink nagy, összefoglaló munkáikat „a magyar nemzet történetének” nevezték. Asztalos Miklós történészen kívül a nem történészként nevet szerző Németh László adott csak magyarázatot a nemzet szó értelmezésére a fentebbi szókapcsolatban. Asztalos Miklós világosan fogalmazott: A 13. századra alakult ki a rendek, lényegében a legnagyobb birtokkal rendelkező nemesek nemzete, mely megfogalmazta jogaikat a királlyal szemben és kizárta a magyarul beszélő népesség túlnyomó többségét, a jobbágyokat, a nemzetből. Dózsa György és vele egy második nándorfehérvári diadalban reménykedő mintegy hetvenezer kuruc kivégzése után Werbőczi fogalmazta Hármaskönyv szerint a jobbágy a nemes föltétlen és örökös szolgálatára van kárhoztatva, birtokképtelen soraikból kikerültek magasabb tisztséget az egyházban sem viselhetnek, „röghöz vannak kötve”, tehát el sem költözhetnek. A mai napig is nagyrabecsült Tripartitum alapján még a 19. században is azt tanították az iskolákban, hogy „a honfoglalók utódai a magyar nemesek, a köznép (a jobbágyság) az itt talált és fegyverrel meghódított népek fiaiból áll, akiket a rabszolgaságból később jobbágyságra emeltek”. Németh László pedig így fogalmazott 1940-ben: „Nyugat nemzetei az új kor folyamán a parasztságot is magukba fogadták - úgyhogy náluk csak osztályok vannak, de nincs a nemzet alatt egy kitaszított emberiség. Keleten parasztság és művelt nemzet nemcsak egymás alatt él, (hanem) két külön világban és kultúrában. Nyugaton nincs nép, ahogy keleten. Keleten pedig nincs igazi nemzet, (ezek csak)... tétova műveltekből és kitagadott parasztokból álló félnemzetek.” (Németh 1992.1275.) Maga Németh László sem állítja azonban azt, hogy ez minden kelet-európainak tartott népre egyformán érvényes. Azt írja, hogy irigyli . " Elhangzott a Vili. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyitóelőadásaként 2016. augusztus 22-én Pécsett 2019. JANUÁRHÚNIUS A MAGYARSÁGTUDOMANYTÁVLATAI