Tükör, 1940 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1940-01-01 / 1. szám
Monsieur Maginot nevét először 1933- ban hallottam. Párisból utaztunk autón a Saar-vidék felé s útközben, egy chalonssur-marnei vadaskert közepén álló kis kastélyban, esti kandallótűz körüli beszélgetés során bukkant fel ez az azóta világhírűvé lett név, Maginot hadügyi államtitkáré, aki 1914-ben közlegényként vonult be s 1918-ban őrmesteri rangban szerelt le, hogy aztán, mint hadügyminiszter megépítse a híres erődvonalat a német határon. Másnap és a rákövetkező napon ott kószáltunk a verduni csatatér és a Maginot-vonal között. A mourmelon-le-grandi repülőtérről felszálló «SAB 20» típusú éjszakai bombázók motordörgése kísért az egykori verduni pokol felé, ahol 600,000 érta KERTÉSZ RÓBERT férfi adta életét hazájáért. Ez a tájék hadászatilag ismét kiépült : a Verdun— Metz—Nancy—Belfort-vonal ma a Maginot várlánc harmadik acélsora. Kényelmesen megfigyelhettük még laikus szemmel is, hogy a völgygátak érdekes lezárásai, a lapályos részeket uraló magassági pontok minde kopások. Furcsa formájú, de színben a környezethez simuló buckák, rézsűk mutatkoznak, különlegesen levágott szélű meredélyek, fűvel, alacsony cserjéssel benőve, de sehol egyetlen fa sem. Aki valaha látott álcázott erődöket, tudja, hogy valóságos várlánc központjába vezet az út. (A kilométerköveket bronz rohamsisak és babérág díszíti s rajtuk a felírás : «voie sacré», szent út.) Fantasztikus a szcenéria, ha a képzelet visszaszáll azokba az időkbe, amikor remegtek a bíborlila dombok és pergőtűz, alatt feszültek az embertestek idegszála. Sok romemléket meghagytak eredeti pusztult állapotában. Elhagyott, rozsdás drótsövények közt lomposfarkú róka menekül az autó elől egy szétlőtt betonkazamatába. Dermesztő szél cibálja a gyümölcsfákat, amelyeket a régi tüskésdrót karámja védelmez, összelőtt házak. Egy egész falu kísérteties csontváza a hegyoldalban, ezernyi gránáttölcsér a mezőkön. Vörös jelzés mutatja a tilos utakat. A pusztulás birodalmában új halált készít elő leselkedő fegyvercsövek légiója. Óriási területek voltak lezárva a champs de bataille-ra tóduló turisták, egykori tűzharcosok, amerikai légionisták látogató tízezrei elől. A romok helyén új erősségek épültek. Fedezékgerendák, hullámos vasbádogdarabok látszanak elő a földből, amelyet Hold-térképpé, megszámlálhatatlan krátertömeggé formált a bombázás. Tölcsér tölcsér mellett, a «tűzfüggönyök», «tűzhengerek» nyomai. Csupa csalit, cserjés. Az egész horizonton csak három leborotvált, legyilkolt csonka fatörzs mered elő, feketén a sűrű bozótból, az egykori erdőt kipusztította az ágyútűz. A fennsík szélén Vaux erődjének romjai. Óriási cement-betontömeg, amelyet oldalról minden támadott a pergőtűz. Németek vívták, elfoglalták, öt hónapig tartották, aztán újra a franciáké lett. Földalatti sziklafolyosókban folyt a közelharc, rohamkéssel és gázzal, kézigránáttal és gyalogsági ágyúval. A régi kazamatákban a csepegő víz jégszalagúitokat épít a kőpadlón, fertőtlenítő klórcsomagok kibuggyanva, zöldesfehér pihés masszává A Maginot-vonal páncéltornyának belseje