Tükör, 1965. október-december (2. évfolyam, 40-52. szám)

1965-10-05 / 40. szám

A Baross tér egy másik terve Az új Baross tér egyik terve M­­ETRÓZÜEZŐBEIY A BAROSS TÉR ALATT B­aross tér. Szeptember vége. A deszkapalánkon belül mintha tűzvész pusztított volna. Csak a szobor áll, némán. A tér közepén azonban a két szel­lőzőtorok arról árulkodik, hogy a föld alatt még dolgoznak a Köz­lekedési Építő Vállalat 5-ös számú munkahelyén. De miért csak a föld alatt? A tér­re is alaposan ráférne némi szé­pítés, hiszen a látvány, amely a pályaudvarról kilépőt fogadja, nem nagyon illik a városképhez. A helyszínen rögtönzött „sajtótá­jékoztatónak” csak három részt­vevője van. A két szakember: Müller József technológus, Pau­lovits Ferenc műszaki ellenőr, és jómagam. Kérdéseimre felváltva válaszolnak. Paulovits Ferenc: — A tér jövő­jét illetően még nem született végleges döntés. A tervek elké­szültek, kivitelezésükre azonban még várni kell. Hogy melyiket fogadják el, azt a gazdaságosság és a célszerűség dönti el. Ez a je­lenlegi állapot ideiglenes. Arra még jól emlékeznek a pestiek, hogy a mozgólépcső indítószekré­nyét, ferde alagúttal itt építettük meg és süllyesztettük a kívánt mélységbe. A felszínen két évig még csend lesz. Akkor építjük meg azt a süllyesztett térszintet, amelyhez csatlakoznak majd a Keleti pályaudvar peronjai, a vil­lamosok, a troli- és buszmegál­lókhoz vezető gyalogos aluljárók. Az is bizonyos, hogy a süllyesz­tett térszintben félkör- vagy kör­alakú üzletsor, újságos pavilonok is lesznek. A két terv is, amely jelenleg rendelkezésünkre áll, még csak elképzelés. Hogy melyik lesz a végleges, azt a már emlí­tett szempontok döntik el. A liftaknához indulunk. Feltűnik, hogy nem öltöznek át, és nekem sem kínálnak ruhát, sisakot, gu­micsizmát, pedig tapasztalatom szerint enélkül bajos lent közle­kedni. El is mondom aggályaimat a technológusnak. Müller József: — Ide már utcai ruhában is lejöhetnek. A Baross téri Metróállomás mélyépítési ré­szét befejeztük. Amivel még hát­ra vagyunk, s ami pillanatnyi­lag lent történik, az már a szige­teléshez és a belső vasbetonkö­peny építéséhez tartozik. Közben a lift hangtalanul süllyed a 30 méteres mélységbe, majd az akna alján kis zökkenéssel meg­áll. Az első kép, amely elénk tá­rul, meglep. A keszonos — túl­nyomásos — munkahelyekre, csak az úgynevezett zsilipkamrá­kon keresztül lehetett bejutni. Itt meg éppen ezeket bontják. Müller József: — Az alagútban folyó szigetelési munkálatok most már normális légtérben foly­nak. Ezért szétszedjük a két teher- és a személy­zsilipet. Tovább megyünk. Vaslemezekkel, gerendákkal megrakott csilléket tolnak el mellettünk. Néhány méter után eltűnnek az alagút­ban. Sötétjével a 34 wattos, gyen­gefényű égősorok nem tudnak megbirkózni. Beérünk az állo­másra. Impozáns látvány a három egymás mellett tátongó, hatalmas „cső”. A középső a tulajdonkép­peni állomás, ahonnan különös alakú boltívek alatt, úgynevezett „áttöréseken” érhetjük el a két irányba közlekedő vonatok pe­ronját. Paulovits Ferenc: — Az egymás mellett elhelyezkedő három nyolc és fél méter átmérőjű tübing alag­út teljesen kész. Hátra vannak még a szigetelési, a belsőépíté­szeti, a gépészeti és a vágányfek­tetési munkák. Körülbelül két év múlva ez is meglesz. A középső állomás-alagúthoz csatlakozik a felszín alatti csar­nokból 30 fokos szögben lenyúló hatalmas betonműtárgy. Ebben az állomási alagutakba torkollik a Fehér út irányába haladó vonalalagút . □

Next