Tükör, 1970. január-március (7. évfolyam, 1-13. szám)

1970-01-06 / 1. szám

A Libit’­ Arab Köztársaság megállapodott Nagy-Britanniával, hogy Anglia felszámolja líbiai katonai támaszpontját. Hasonló értelmű tárgyalásokat folytatnak Libia új vezetői az Egyesült Államokkal is. Képünk hátterében jobbról a Sir Percivale nevű brit hajó látható, amely megkezdte az angol katonai felszerelések elszállítását MTI Telefotó Évekig öt korszerű ágyúnaszád vesztegelt a franciaországi Cherbourg kikö­tőjében. Izraeli megrendelésre gyártották, ám közben a francia kormány embargót rendelt el az izraeli fegyverszállításokra. Az izraeliek karácsony­kor „kicsempészték" Cherbourgból a­­ képünkön látható­­ hajókat LŐNI VAGY TÁRGYALNI? „Barátságos légkörben fejeződött be a két nukleáris világhatalom, az USA és a Szovjetunió első SALT-megbeszélése. A szuperhatalmak nyilvánvalóan va­lamiféle érdekazonosságot fedeztek fel. Ez következik az atomtöltetű rakéták száguldó technikai fejlődéséből." (Schweizer Illustrierte Zeitung) „Lehet mondani, hogy tárgyalni jobb, mint elejétől fogva lemondani a tár­gyalásokról. Ez stimmel. Amíg tárgyalnak, addig semmi sem veszett el végle­gesen. Addig még mindig felmerülhet valami mentőötlet, vagy változhat vala­mi a tárgyalás résztvevőinek érdekeiben, pozíciójában.” (Sebastian Haffner, az egyik vezető nyugatnémet publicista Tárgyalni jobb, mint lőni című cikké­ből) (Stern) NIXON ZSÁKUTCÁI „Nixon elnök kétlépcsős vietnami politikájából - a háború vietnamizálása és a béketárgyalások folytatása — most már csak az első lépcső maradt meg. Mr. Nixon gyakorlatilag­­leírta­ a Hanoival és a DNFF-fel folyó párizsi tár­gyalásokat, és most a dél-vietnami hadsereg szerepének megnövekedésében bízik, azt gondolván, hogy ez majd lehetővé teszi számára az amerikai csa­patok Vietnamból való lassú kivonásának folytatását. Kétségtelenül szeretné, hogy az Egyesült Államok teljesen kiszabaduljon a vietnami mocsárból, de azt még nem tisztázta, hogy az amerikai visszavonulás politikai megegyezés nélkül is teljes lesz-e, vagy hátra hagy-e amerikai segélycsapatokat, mindenekfelett nagy lóerejű amerikai bombázókat és helikoptereket. Amennyiben ez az utób­bi áll szándékában, és nem jön létre tárgyalásos politikai megegyezés, akkor a háború éveken át tovább folyhat, ha csak az amerikai közvélemény nem kényszeríti arra az elnököt, hogy gyors és teljes visszavonulást határozzon el." (The Observer) Spiro Agnew, az Egyesült Államok alelnöke ázsiai körúton van. Fogadtatása nem mondható a legszívélyesebbnek. Ez a felvétel útja első állomásán, a Fülöp-szigeteken, Manilában készült, ahol hatalmas tömeg tüntetett az amerikai követség épülete előtt Agnew és az amerikaiak vietnami politiká­ja ellen. A tüntetést a rendőrség gumibotokkal és könnygázbombákkal osz­latta fel MÉG EGYSZER MY LAI Dr. Robert Lifton, egy vezető amerikai pszichiáter válaszolt a U. S. News and World Report című amerikai hetilap My Lai-jal kapcsolatos kérdéseire. A töb­bi között ezeket mondotta: „Sajnos az a véleményem, hogy a kérdés faji vo­natkozásai nagyon fontosak. Ez világosan kitűnik abból, hogy a My Lai-i in­cidensben részt vett emberek a dél-vietnamiakról úgy beszélnek, mintha nem is lennének emberek . . . Véleményem szerint erős ellenséges érzelem alakult ki igen sok amerikai katona és dél-vietnami között és ez kölcsönös. Sok dél­vietnamival beszéltem, aki ugyancsak haragudott az amerikaiakra, mert ott vannak, mert megrontják az egész társadalmat és elpusztítják az ország je­lentős részét. A nyers igazság: az amerikai katona többé-kevésbé megkülön­böztetés nélkül gyűlöli a dél-vietnamiakat ... A harcoló amerikaiak sok tekin­tetben jobban lenézik a dél-vietnamiakat, mint a Vietkongot, vagy az észak­­vietnamiakat. Persze nem szeretik a Vietkongot és az észak-vietnamiakat, hi­szen azok ellenségeik. Ugyanakkor tisztelik őket, mint olyan embereket, akik jól harcolnak, veszélyes és erős ellenfelek." (U. S. News and World Report) AZ ÉHES AMERIKAIAK „Amerika rekordtermést aratott 1969-ben. Iowa és Nebraska gabonaraktárai már annyira tele vannak, hogy a további szállítások gondot okoznak. Amerika egyéb részeiben pedig 15 millió egyén éhes - sokan közülük valósággal éhez­nek — most, hogy már komolyra fordult a tél és túl vagyunk az első havazá­sokon. Az amerikai éhezés oly könnyen elfelejtett tényei most újra felmerültek, mert a Fehér Házban élelmezési és egészségügyi konferenciát rendeztek. Flo­ridai víkendjéről napbarnítotton megérkezve, Nixon elnök ismét megerősítette azt az eltökéltségét, hogy ,örök időkre véget vet az éhezésnek Amerikában’. Kijelentésének hitelességét némiképp megingatta egy új könyv, amelynek Hadd egyenek ígéreteket a címe, s amely ismerteti Nixonnak mezőgazdasági miniszteréhez eljuttatott direktíváit, amelyek szerint­­használjuk fel a legszebb szavakat, mindaddig amíg nem kerül pénzbe­. Az elnök egyébként ezen a kon­ferencián egy fillérrel több pénzt sem ígért az éheseknek." (New Statesman) HOVÁ HULLT A DOLLÁRESŐ? „Az USA 1946-tól 1969. július 1-ig 122 milliárdnyi dolláresőt permetezett a vi­lágra. Átlag számítás szerint huszonhárom év alatt egy külföldire 35 dollár jutott! Az amerikaiak kedvencei, a dél-koreai bábrezsim képviselői kapták a legnagyobb összeget, 7,8 milliárd dollárt. Az olaszországi és törökországi NATO-támaszpontokra, valamint az antikommunista előretolt helyőrségekre, Formozára (Tajvan) és Dél-Vietnamra 5 milliárd dollár jutott. A legtöbb pénzt általában mindenütt a jobboldalnak adták. Ashbrook szenátor szarkasztikusan meg is jegyezte: Ugyan ki felejtheti el Duvalier Haitiját? Ezt természetesen nem tehetjük. Az ő egy emberből álló demokráciáját a jövőben is támogatni fogjuk. A haiti diktátor eddig 108 millió dollárt kapott az USA-tól." (Der Spiegel) □ 3

Next