Tükör, 1971. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)
1971-01-05 / 1. szám
iga kezd vitathatóvá válni, hogy a tenyérjóslásnak nem járna-e ki akadémiai rang a vásári mutatvány kétes státusza helyett. Az is kérdéses, vajon az álmodozás csakugyan az élet megrontója-e, mivel manapság a legmagasabb szakkörökben vonják kétségbe a költői állítást, hogy kancsaiul festett egekbe néz... Annyi bizonyos: az idő dimenzióját mind vakmerőbben kezeljük. A jövő mint valóság, mint kezünk alá szelídíthető realitás, évezredekig nem létezett. Legfeljebb biblikus-babonás jövendölések tárgya, horoszkópok mitikus matériája, legjobb esetben H. G. Wells semmire nem kötelező fantáziálásának irodalmi anyaga volt. Manapság a jövő méltóságteljesen bevonul a tudományos intézmények falai közé. Ha a holnap szakértői tolmácsgépes csevegésre ülnek össze, nem átallják társalgásukat nemzetközi szimpozionnak nevezni, és döntéseiket a fantasztikus könyvek kiadócégei helyett kormányhivatalok elé terjeszteni. Újságírói szaknyelven blikfangnak nevezik a cikkek meghökkentő, érdeklődést ébresztő indítását. Ezúttal szó sincs erről; a sallangmentes valóság közlésére szorítkozunk. Helyesebben : mindazt, amit eddig előadtunk, voltaképpen megismételhetjük a kopár tény közlés modorában is. Álmodozás és kancsaiul festett egek ..." Nos, a gazdasági kutató intézetekben terjed az úgynevezett delphi módszer (amely csak hangzásában emlékeztet az ógörög jósintézményre). A modern jósda eme doktorrá avatott váteszei bonyolult kérdőíveket szerkesztenek, és kitöltésére felszólítják egy-egy szakterület kiváló szakembereit; a választ a várható tervezhető jövőre vonatkozóan kell az íven megjelölni. Az eltérő ellentmondásos jóslatokat azután egybevetik, új kérdőíveket szerkesztenek, egészen addig, amíg a kutatott iparág vagy gyártmány jövője határozott arcéllel kirajzolódik az elektronizált jósműhelyekben .. . Erre aztán beruházási döntések, piaci-értékesítési manőverek alapozódnak, ki tudja, talán sorsalakító lépések. S hogyan példálóztunk az imént a tolmácsgépes csevegéssel? Nos, ezt is megtartották az idén, az ősi japán császárvárosban, Kyotóban; háromszáz nemzetközileg jegyzett jóstekintély — köztük magyar is — tanácskozott nyolc szekcióban efféle témákról: a genetikai változások következményei, az új technológiák jogi-filozófiai hatásai, az ember jövője... De hát miről van itt szó voltaképpen? Miféle tudományos társasjáték, jól fizetett időtöltés terjed viharos sebességgel a világban? A történelem-év közeli ok: a gazdaságfejlesztés annyira tőkeigényessé vált, a gyártásra tervezett termékek olyan mértékű piaci hátteret feltételeznek, hogy nemcsak vállalatok, de nemzetek is kénytelenek üzembe helyezni a jövőt kutató periszkópokat. Távolabbi ok (ha egy-két évtized annak számít): a társadalmat fel kell készíteni az elképesztő változások befogadására és elviselésére. Az emberiség történetében soha nem volt szükség a várható változások tervszerűtudatos elfogadtatására, viszont nem is került még az emberiség átváltozási képessége ekkora erőpróba elé. Tekintsük át két elképesztőnek tűnő, de a valóság szövetéből vett fantázia-számsorral a múltat és a futurologizált jövendőt. Az emberiség történetének mintegy harmincezer esztendejét egy francia tudós egyetlen év határai közé szorította, és a következő sort írta fel: képzeletbeli esztendőnkben október 18-án kezdődött a vaskorszak, december 30-án éjfél után 8 perccel szerkeszti meg Watt a gőzgépet, 16 órakor indul az első vasút, 31-én 5 óra 30 perckor találja fel Edison a villanylámpát, 14 óra 12 perckor repüli át Blériot a La Manche-csatornát, és 24 órakor véget ér a színjáték első felvonása: kezdődik a história új korszaka, napjaink atomkora. S mit ígér ez a kor, miféle változásokkal ijesztgetnek a tudósok? Egy amerikai kutatóintézet körkérdéses vizsgálata, amely korunk szaktekintélyeinek válaszait sűríti, a következő — már laboratóriumokban érlelődő — eseményeket idézi a jövő képernyőjére: automatikus fordítás, 1970—1976; megbízható időjárás-prognózis, 1972—1978; mesterséges szervek, 1975—1989; gyógyszerek a személyiség megváltoztatására, 1980—2000; ellenőrzött termonukleáris reakció, 1980—2000; a baktérium- és vírusbetegségek legyőzése, 1980— 2000; gyógyszerek az intelligencia szabályozására, 1984—2020; intelligens állatok tenyésztése munkavégzésre, 2000. Abba is hagyhatjuk, a jövő periszkópjába pillantó értelem káprázik ... Csakhogy: mit kezdjen a jövő tervezésével a változások sugárözönében élő kis ország? Csatlakozzék-e a futurológiai világdivathoz? Miért, hiszen bizonyos, hogy nem oldja meg sem tíz, sem ötven év múlva a bolygóközi közlekedés vagy az emberpótló automata problémáit. A lényeg nem ez; a jövő megfogalmazása nem a világ befolyásolása, hanem a várható hatásokhoz való alkalmazkodás miatt nélkülözhetetlen a glóbusz mégoly kis szegletén is. Sőt, ha lehet, a kis országokban még fontosabb ez, mint a nagyokban: itt az alkalmazkodás feltételeinek időbeni kidolgozása valóban a megélhetés elemi feltétele. Tegyük hozzá: arányaink emlegetése, a hivatkozás tízmilliós méretünkre korántsem a „kis ország vagyunk a népek tengerében” című diszkreditált búskomorság felelevenítése, hanem olyan gazdasági tény, amivel ma is, a jövőben is számolnunk kell. Az iparilag fejlett kis országok gazdaságpolitikájának markáns sajátossága: a behozatalnak a kivitelnél gyorsabb növekedése, más szóval a krónikus külkereskedelmi mérleghiány. A kis országoknak minden centiméternyi gazdasági előrehaladásért a behozatal növekedésével kell fizetniük, amiért cserébe azután tovább szorítják az exportprést, és a körforgás szakadatlan. Következésképp: ezek az országok csak akkor fejlődhetnek holnap, holnapután s a távlati jövőben, ha vigyázó szemüket a világra vetve, a várható fejlődési irányzatokat jó előre felmérve, valóban csak arra költik a fejlesztésre úgy, öt, tizenöt év — a jövőhöz vezető terveink lépcsősora .