Tükör, 1971. július-szeptember (8. évfolyam, 27-39. szám)
1971-07-06 / 27. szám
Budapestnek, minden ellenkező elképzeléssel szemben, egyetlen kiváltsága van. Hogy mindenki figyel rá, ahogy Pesten mondják: „odafigyel”. Saját lakosai azért, mert budapestiek, az országban másutt élők pedig azért, mert nekik is csak egy Pestjük van, s valamiképpen ez a mérce, mindenféle viszonyítás alapja. Ebből következőleg a fővárosnak talán nyilvánvalóbbak az erényei, a fényei, de a bajai, az árnyékos oldalon is. Olykor irigyeltek a lehetőségei, de a megoldásra váró gondjai is az ország majd negyedrésznyi népességének, egy rohamosan megduzzadt metropolisnak a gondjaival arányosak. Mindezt tudva, szinte magától értetődő, hogy az országgyűlés most lezajlott kormányprogram-tanácskozásán sokat foglalkozott a fővárossal; volt, aki egész felszólalását e témának szentelte, mások egy-két fontos megjegyzéssel járultak hozzá a Budapest-vitához. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács nemrég hivatalba lépett elnöke is felszólalt, és fontos bejelentéseket tett. BUDAPEST ma és holnap Miután több tízezer család hosszú ideje várja, hogy megoldhassa lakásgondját, igen nagy jelentőségű elhatározás: az 1975-ig országosan felépítendő 400 ezer lakásból 91 ezer Budapesté lesz. (Az elmúlt öt évben nem egészen 60 ezer épült.) És hadd tegyük nyomban hozzá: éppen 91 ezer lakásigénylést számoltak össze a tanácsok. Csakhogy az új lakásoknak egy része a teljesen elavult, lebontásra nagyon is megérett városrészekben épül, s a szanálandó házakból kereken 25 ezer családot, megközelítőleg százezer embert kell megfelelő lakásokba költöztetni. Hogy mennyien szerepelnek közülük az említett igénylési listán, e pillanatban nem lehet tudni. Mint ahogy az is bizonytalan, vajon az építők közül — több tízezer lakás ugyanis társasházban, illetőleg magán-, vagy részben magánerőből épül — most menynyien „igénylők” és milyen lakást hagynak hátra. Tehát SZ honosság, a két „91 ezer”, bár biztos, de még korántsem a teljes megoldás kulcsa. Arról nem is szólva, hC£y öt év múlva, objektív és szubjektív okokból, ismét nagyobb lesz az igény, a szükséglet is. Mindenesetre, eddig példa nélkül álló elhatározás: öt év alatt 350 ezer ember költözik Budapesten új lakásba, különös tekintettel arra, hogy — ugyancsak érdekes „egyezés” — egy-egy fővárosi lakás bruttó építési költsége, elsősorban a növekvő mértékű szanálás folytán, átlag 350 ezer forint! Aki szeret számolni, megszorozhatja ezt a 350 ezret a 91 ezerrel, és 30 milliárdnál is nagyobb öszszeget kap eredményül. A növekvő költségeken túlmenően, nem kevés nehézséget okoz a szükséges bölcsődék, óvodák, iskolák, üzletek, áruházak és kórházak megteremtése: négyezer bölcsődei, 14 ezer óvodai férőhely, 770 új tanterem és több százezer négyzetméter elárusítóhely létesítését határozta el a Fővárosi Tanács. Megépül az új nagyáruház és további, modern szállodákat emelnek a fővárosban. Erőteljes bírálat érte a fővárosi kórházépítés terveit. Németh Károly, a budapesti pártbizottság első titkára elrettentő példaként említette, hogy a dél-pesti kórház építési költségeit kezdetben 5600 millió forintra „becsülték”, s ma — bár még meg sem indult az építkezés — 1200 milliónál tartanak. Ugyancsak ő tette szóvá, hogy a magasházakhoz több korszerű felvonóra lesz szükség, s a licencvásárlással és gyártással megbízott vállalatnak — nem titok: a Ganz- MÁVAG-ról van szó — már a jövő évben száz liftet kellene szállítania. De még mindig csupán a tárgyalásoknál tartanak, pedig a gyártás megszervezéséhez másfél-két év szükséges . Említhetnénk még a budapesti közlekedést, úgy is, ahogy a miniszterelnöki beszámoló hozta szóba — „a metró jelenlegi vonalának építési idejét igyekszünk lerövidíteni, hogy mielőbb nagy erőt fordíthassunk az újabb vonal építésére” — és az autóbuszközlekedés vonatkozásában, amiről az illetékes szakszervezet főtitkára beszélt igencsak kizárólag. Azt mondotta: száznál több autóbuszt nem lehet forgalomba állítani szerelőhiány miatt. A miniszterelnök említette, hogy bár a budapesti üzemekben évek óta csökken a létszám, az üzemek egyre újabb létszámnövelést terveznek, ami persze, nem valósul meg, s így ma már negyvenszázalékos „munkaerőhiányt” mutatnak ki. De a tervüket teljesítik, és ez a leglényegesebb, hiszen a továbbiakban sem lehet a foglalkoztatottság növelésére számítani. Kitért a miniszterelnöki válasz a fővárosi autóbusz-közlekedésről elhangzottakra is. Valóban, páratlan fejlődés előtt áll Budapest. Az elmúlt években is nagyot lépett előre, és most még nagyobb tervek megvalósítására tör. Ám az ilyen óriás város, már csak bonyolult viszonylatai miatt is, rendkívül érzékeny szerkezet, tehát esetenként még inkább gyorsan kell cselekedni. Mégpedig — Németh Károly szavaival — nem eggyel magasabb fórumon, mint kellene, hanem a megfelelő helyen; és akinek intézkednie kell egy ügyben, az ne várakozzék, hanem intézkedjék felelősséggel, íme, követelmények a várossal, önmagunkkal szemben, miközben Budapest már legalább 1975-re, de még meszszebbre is, előretekint. B. J. 4. A Kossuth Zsuzsa Gimnázium IV./e angol szakos osztályában érettségizett diákokat kérdeztem legközelebbi terveik felől. Nem válogattam közöttük, nem kerestem meg az okosabbját, az érdekesebbjét: mind a harminchét érettnek nyilvánított fiatalt kifaggattam. Az érdekelt, merre irányítják első lépéseiket? Íme, az eredmény. Szamay Ilona: „Magyar— angol szakra adtam be a felvételimet. Otthon is azt mondják, négyes érettségivel ne nagyon reménykedjem. Fogalmam sincs, mit fogok szeptember elsején csinálni, az mindenesetre biztonságérzetet ad, hogy többé-kevésbé tudok angolul. Tovább tanulok angolul és megpróbálkozom a fordítással. Egy novellám már megjelent az iskola újságjában, a Diákszemmelben. Kolonics Katalin: „Nem tudtam, mit csináljak. Stefi néni, az osztályfőnök elküldött egy pszichológushoz, pályaválasztási tanácsadásra. Felsőfokú építőipari technikumot javasolt. Mindenki csodálkozott, merthogy én ilyen kicsi vagyok. A pszichológusnő azt mondta, ha nem vesznek fel, menjek vissza hozzá, elhelyez makettezőnek. Talán lemegyek anyuékkal a Balatonra ...” Pétervári László: „Először is szeretem a Dunát, másodszor is szeretek vízről, tengerekről olvasni, harmadszor is a matek, a fizika elég jól ment, azonkívül a vízépítő tanszakon, tudomásom szerint, nincs túljelentkezés, így aztán, remélem felvesznek. A felvételi után a legközelebbi programom, hogy megszerzem a jogsit. Ha ugyanis felvesznek, szeptember elsején behívnak tizenegy hónapra. Jogsival a zsebemben a gépkocsizókhoz kéretem magam .. Remetei Éva: „Tessék képzelni, én vagyok az egyik, aki nem jelentkezett továbbtanulásra. Nem jelentkezett még a Balog Juli, a Drapos Katalin, a Fischer, aki a vendéglátóiparban akar elhelyezkedni, a Sinka Ágnes, a Kiss Vilmos... Ki is a hetedik? Ja, a Szikszai Ágota, pedig ő kimondottan jó tanuló. Dolgozni fogok, mert pénzt akarok keresni, most, mindjárt. Anyámnak egy kolléganője ajánlotta, hogy segít bejutni az egyik külkerű vállalathoz, ahol az angol tudásomat hasznosíthatom. Meg kellene tanulni gépelni. Majd a nyáron. Nem tetszik tudni, hat hét alatt megtanul az ember gépelni?” Meiszner Károly: „Nem vagyok nagyon boldog, hogy leérettségiztem. Nincs abban semmi öröm, ha az ember befejez valamit. Emlékszem, mikor általánosból gimnáziumba kerültem, akkor sem voltam vidámabb. A szülők nem szólnak bele, mi legyek, mint ahogy a gimnáziumi évek alatt is rám bízták a tanulást. Anyagi segítséget adtak, pénzt kaptam különórákra, a többi az én dolgom volt. Hát, többre is mehettem volna. Hármas az érettségim. Nyolcvan százalékig biztos vagyok benne, hogy felvesznek Miskolcon a Nehéziparba. Azért egy másik vasat is tartok a tűzben: elmennék három évre munkásnak az NDK-ba. Legalább megtanulok németül. Addig pedig lemegyek egy barátomhoz a Balatonra.” Fiedler Ernő: „A tájékoztatóban olvastam, hogy Pécsett a legkisebb túljelentkezés a jogi karra. Az osztályból Hajnal Zsuzsa, meg még két barátom ugyancsak a pécsi jogra megy, ha felvesznek, nem leszek egyedül. Négyes tanuló vagyok, azaz voltam, de a felvételi tárgyakból, magyarból, történelemből végig ötöst kaptam. Különben, apám is jogász. Nálunk valahogy elvárják, hogy az embernek diplomája legyen. Nem? Én különben dolgozni is elmennék. Ez a kép az érettségi utáni percekben készült a szomszédos játszótéren