Tükör, 1971. július-szeptember (8. évfolyam, 27-39. szám)

1971-07-06 / 27. szám

B­udapestnek, minden ellen­kező elképzeléssel szem­ben, egyetlen kiváltsága van. Hogy mindenki figyel rá, ahogy Pesten mondják: „oda­figyel”. Saját lakosai azért, mert budapestiek, az ország­ban másutt élők pedig azért, mert nekik is csak egy Pest­jük van, s valamiképpen ez a mérce, mindenféle viszo­nyítás alapja. Ebből követ­kezőleg a fővárosnak talán nyilvánvalóbbak az erényei, a fényei, de a bajai, az ár­nyékos oldalon is. Olykor irigyeltek a lehetőségei, de a megoldásra váró gondjai is az ország majd negyedrész­nyi népességének, egy roha­mosan megduzzadt metropo­lisnak a gondjaival arányo­sak. Mindezt tudva, szinte magá­tól értetődő, hogy az ország­­gyűlés most lezajlott kor­mányprogram-tanácskozá­sán sokat foglalkozott a fő­várossal; volt, aki egész fel­szólalását e témának szen­telte, mások egy-két fontos megjegyzéssel járultak hozzá a Budapest-vitához. Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács nemrég hivatalba lé­pett elnöke is felszólalt, és fontos bejelentéseket tett. BUDAPEST ma és holnap Miután több tízezer család hosszú ideje várja, hogy megoldhassa lakásgondját, igen nagy jelentőségű elhatá­rozás: az 1975-ig országosan felépítendő 400 ezer lakásból 91 ezer Budapesté lesz. (Az elmúlt öt évben nem egészen 60 ezer épült.) És hadd te­gyük nyomban hozzá: éppen 91 ezer lakásigénylést számol­tak össze a tanácsok. Csak­hogy az új lakásoknak egy része a teljesen elavult, le­bontásra nagyon is megérett városrészekben épül, s a sza­nálandó házakból kereken 25 ezer családot, megközelítőleg százezer embert kell megfe­lelő lakásokba költöztetni. Hogy mennyien szerepelnek közülük az említett igénylési listán, e pillanatban nem le­het tudni. Mint ahogy az is bizonytalan, vajon az építők közül — több tízezer lakás ugyanis társasházban, illető­leg magán-, vagy részben ma­gánerőből épül — most meny­nyien „igénylők” és milyen lakást hagynak hátra. Tehát SZ honosság, a két „91 ezer”, bár biztos, de még koránt­sem a teljes megoldás kulcsa. Arról nem is szólva, hC£y öt év múlva, objektív és szub­jektív okokból, ismét nagyobb lesz az igény, a szükséglet is. Mindenesetre, eddig példa nélkül álló elhatározás: öt év alatt 350 ezer ember költözik Budapesten új lakásba, kü­lönös tekintettel arra, hogy — ugyancsak érdekes „egye­zés” — egy-egy fővárosi la­kás bruttó építési költsége, el­sősorban a növekvő mértékű szanálás folytán, átlag 350 ezer forint! Aki szeret szá­molni, megszorozhatja ezt a 350 ezret a 91 ezerrel, és 30 milliárdnál is nagyobb ösz­­szeget kap eredményül. A növekvő költségeken túl­menően, nem kevés nehézsé­get okoz a szükséges bölcső­dék, óvodák, iskolák, üzletek, áruházak és kórházak meg­teremtése: négyezer bölcső­dei, 14 ezer óvodai férőhely, 770 új tanterem és több száz­ezer négyzetméter elárusító­­hely létesítését határozta el a Fővárosi Tanács. Megépül az új nagyáruház és további, modern szállodákat emelnek a fővárosban. Erőteljes bírálat érte a fővá­rosi kórházépítés terveit. Né­meth Károly, a budapesti pártbizottság első titkára el­rettentő példaként említette, hogy a dél-pesti kórház épí­tési költségeit kezdetben 5­600 millió forintra „becsül­ték”, s ma — bár még meg sem indult az építkezés — 1200 milliónál tartanak. Ugyancsak ő tette szóvá, hogy a magasházakhoz több kor­szerű felvonóra lesz szükség, s a licencvásárlással és gyár­tással megbízott vállalatnak — nem titok: a Ganz- MÁVAG-ról van szó — már a jövő évben száz liftet kel­lene szállítania. De még min­dig csupán a tárgyalásoknál tartanak, pedig a gyártás megszervezéséhez másfél-két év szükséges . Említhetnénk még a buda­pesti közlekedést, úgy is, ahogy a miniszterelnöki be­számoló hozta szóba — „a metró jelenlegi vonalának építési idejét igyekszünk le­rövidíteni, hogy mielőbb nagy erőt fordíthassunk az újabb vonal építésére” — és az autóbuszközlekedés vonatko­zásában, amiről az illetékes szakszervezet főtitkára be­szélt igencsak kizárólag. Azt mondotta: száznál több autóbuszt nem lehet forga­lomba állítani szerelőhiány miatt. A miniszterelnök említette, hogy bár a buda­pesti üzemekben évek óta csökken a létszám, az üze­mek egyre újabb létszámnö­velést terveznek, ami per­sze, nem valósul meg, s így ma már negyvenszázalékos „munkaerőhiányt” mutatnak ki. De a tervüket teljesítik, és ez a leglényegesebb, hi­szen a továbbiakban sem le­het a foglalkoztatottság nö­velésére számítani. Kitért a miniszterelnöki válasz a fő­városi autóbusz-közlekedés­ről elhangzottakra is. Valóban, páratlan fejlődés előtt áll Budapest. Az elmúlt években is nagyot lépett elő­re, és most még nagyobb ter­vek megvalósítására tör. Ám az ilyen óriás város, már csak bonyolult viszonylatai miatt is, rendkívül érzékeny szer­kezet, tehát esetenként még inkább­ gyorsan kell csele­kedni. Mégpedig — Németh Károly szavaival — nem eggyel magasabb fórumon, mint kellene, hanem a meg­felelő helyen; és akinek in­tézkednie kell egy ügyben, az ne várakozzék, hanem intéz­kedjék felelősséggel, íme, követelmények a város­sal, önmagunkkal szemben, miközben Budapest már leg­alább 1975-re, de még mesz­­szebbre is, előretekint. B. J. 4.­ ­ A Kossuth Zsuzsa Gimnázium IV./e angol szakos osztályában érettségizett diákokat kérdez­­­­tem legközelebbi terveik felől. Nem válogattam közöttük, nem kerestem meg az okosa­bbját, az érdekesebbjét: mind a har­minchét érettnek nyilvánított fiatalt kifaggattam. Az érde­kelt, merre irányítják első lépé­seiket? Íme, az eredmény. Szamay Ilona: „Magyar— angol szakra adtam be a felvételimet. Otthon is azt mondják, négyes érettségi­vel ne nagyon reményked­jem. Fogalmam sincs, mit fogok szeptember elsején csinálni, az mindenesetre biztonságérzetet ad, hogy többé-kevésbé tudok ango­lul. Tovább tanulok angolul és megpróbálkozom a for­dítással. Egy novellám már megjelent az iskola újságjá­ban, a Diákszemmel­ben. Kolonics Katalin: „Nem tudtam, mit csináljak. Stefi néni, az osztályfőnök elkül­dött egy pszichológushoz, pályaválasztási tanács­adásra. Felsőfokú építőipari technikumot javasolt. Min­denki csodálkozott, mert­hogy én ilyen kicsi vagyok. A pszichológusnő azt mond­ta, ha nem vesznek fel, menjek vissza hozzá, elhe­lyez makettezőnek. Talán lemegyek anyuékkal a Ba­latonra ...” Pétervári László: „Először is szeretem a Dunát, má­sodszor is szeretek vízről, tengerekről olvasni, har­madszor is a matek, a fizi­ka elég jól ment, azonkívül a vízépítő tanszakon, tudo­másom szerint, nincs túlje­lentkezés, így aztán, remé­lem felvesznek. A felvételi után a legközelebbi progra­mom, hogy megszerzem a jogsit. Ha ugyanis felvesz­nek, szeptember elsején be­hívnak tizenegy hónapra. Jogsival a zsebemben a gép­­kocsizókhoz kéretem ma­gam .. Remetei Éva: „Tessék kép­zelni, én vagyok az egyik, aki nem jelentkezett to­vábbtanulásra. Nem jelent­kezett még a Balog Juli, a Drapos Katalin, a Fischer, aki a vendéglátóiparban akar elhelyezkedni, a Sinka Ágnes, a Kiss Vilmos... Ki is a hetedik? Ja, a Szikszai Ágota, pedig ő kimondottan jó tanuló. Dolgozni fogok, mert pénzt akarok keresni, most, mindjárt. Anyámnak egy kolléganője ajánlotta, hogy segít bejutni az egyik külkerű vállalathoz, ahol az angol tudásomat hasznosít­hatom. Meg kellene tanulni gépelni. Majd a nyáron. Nem tetszik tudni, hat hét alatt megtanul az ember gépelni?” Meiszner Károly: „Nem va­gyok nagyon boldog, hogy leérettségiztem. Nincs ab­ban semmi öröm, ha az em­ber befejez valamit. Emlék­szem, mikor általánosból gimnáziumba kerültem, ak­kor sem voltam vidámabb. A szülők nem szólnak bele, mi legyek, mint ahogy a gimnáziumi évek alatt is rám bízták a tanulást. Anyagi segítséget adtak, pénzt kaptam különórákra, a többi az én dolgom volt. Hát, többre is mehettem volna. Hármas az érettsé­gim. Nyolcvan százalékig biztos vagyok benne, hogy felvesznek Miskolcon a Ne­héziparb­a. Azért egy másik vasat is tartok a tűzben: el­mennék három évre mun­kásnak az NDK-ba. Leg­alább megtanulok németül. Addig pedig lemegyek egy barátomhoz a Balatonra.” Fiedler Ernő: „A tájékozta­tóban olvastam, hogy Pé­csett a legkisebb­­ túlje­lentkezés a jogi karra. Az osztályból Hajnal Zsuzsa, meg még két barátom ugyancsak a pécsi jogra megy, ha felvesznek, nem leszek egyedül. Négyes ta­nuló vagyok, azaz voltam, de a felvételi tárgyakból, magyarból, történelemből végig ötöst kaptam. Külön­ben, apám is jogász. Ná­lunk valahogy elvárják, hogy az embernek diplomá­ja legyen. Nem? Én külön­ben dolgozni is elmennék. Ez a kép az érettségi utáni percekben készült a szomszédos játszótéren

Next