Új Tükör, 1977. január-március (14. évolyam, 1-13. szám)
1977-02-13 / 7. szám
„ ,vf ff ff//ott kórust Kecskeméten 99 E cikk nyomdába adása után érkezett a tragikus hír: Vásárhelyi Zoltán meghalt. Életének és munkásságának maradandóságát ez az írás is példázza. Utak, sorsok, jó ügyek valahol összefutnak .. . Csodálnák a régi vásártér között megbúvó halk utcák a csupa üveg, csupa beton, csupa márvány új művelődési központot, az új városközpont palotáit, ha a terjeszkedő Kecskemét nem szippantja föl valamennyit. Csak a térképek őrzik emléküket. Bontócsákányokkal szétverték a Népkör hajdan nevezetes épületét is. Száz esztendeje itt nézegette a külföldi lapokat s fogyasztotta Jaloveczky Ferenc bérlő-kocsmáros finom kadarkáját Horváth György mérnök úr. Cervantes híres művének egyik legelső magyarítója, a kör vezérférfija. Hová tűntek Kodály anyai nagyapjának, „a vendégek igényeinek mindenben eleget tenni tudó derék kocsmárosnak” jó borára szomjas jogakadémiai tanárok, s a hazafias nótákat oly lelkesen harsogó dalárok? Vásárhelyi Zoltán Kossuthdíjas karnagy köszöntésére gyülekeztek nemrég az emberek ott, ahol pontosan 76 és fél éve Kodály Frigyes vasúti tiszt így szólt szülővárosával ismerkedő, frissen maturált Zoltán fiához: „Itt láttam meg édesanyádat.” ,,Ha semmi egyéb, az az érzés, mely e pillanatban atyámat elfoghatta, kecskemétivé tesz engemet”, idézte föl később az ötvenesztendős zeneszerző a szívszorító élményt. Kecskemét és Kodály Zoltán gyönyörű egymásra jutásának, szövetségének egyik szorgalmazója, leghivatottabb mozgatója Vásárhelyi Zoltán, a Művészklubban áradó örömmel mutatja a tanácstól kapott Kodály-plakettet. Méltó érdemeket jutalmazott a városi tanács, tanúsítják a vörösre tapsolt tenyerek, a csillogó szemek, a ki-ki vérmérsékletétől függő ölelések, kézszorítások. A kitűnő karnaggyal felemelkedő, majd távozása után vidéki középszerbe süppedő Városi Dalárda volt titkára inti csendre a kórusvezetővel negyven év után találkozókat. Nincsenek sokan, a legfiatalabb is túl a hatvanon. Vásárhelyi szinte mindenkit névről szólít. S mint lefelé borított bőségszaruból, ömlenek a hajdani közösség derűs élményei. Az optimisták sem gondolták századunk harmadik évtizedének második felében, hogy Kecskemétet példaként emlegetik majd zenei, irodalmi kezdeményezéseiért. S Nemesszeghy Lajos, a jó barát, a harcostárs idézi föl először a múltat. — Kodály nevét 1922-ben írták le először a helyi sajtóban. Utána csönd. A Psalmus Hungaricus bemutatásáról tudomást sem vettek. Gyanús embernek tekintették, mint Móriczot, kinek egyik színdarabját betiltották? Mit törődött ezzel annak idején Vásárhelyi Zoltán! Ittzés Mihály, a Kodály Intézet adjunktusa a rögtönzött kiállítás vitrinjéből kiemel egy levelet és felolvas néhány mondatot Kodálynak az első kecskeméti gyerekkar-estre küldött üzenetéből: „ Szívből gratulálok, hogy ezt sikerül megszerveznie. Nem személyes okból, de úgy érzem, ha ennyi közönytörő ereje van, akkor még sok jóra tudja annak hasznát venni.’’ — A lényegre tapintott megint a tanár úr — bizonygatja Hujber Józsefné volt dalos, volt népművelési felügyelő, volt bábcsoportvezető. — Tízszer ilyen jó muzsikus lehetett volna Vásárhelyi Zoltán, semmire sem jut, ha nem hiszi hittel, amit csinál, ha nem vállalja a szervező, a mozgató, a propagandista feladatait. Cikkeket írt az új magyar zene népszerűsítésére és cikkeket íratott, szövetségese volt az új értékeket elfogadtatóknak. Dr. Héjjas Pálné nyugdíjas zenetanár: — Mást akart, parazsat gyűjtött fejére. Amíg a növendékek kórusát vezette, hagyták, de amikor átvette 33-ban a Városi Dalárdát, jött a szurkapiszka. Vegyes kart szervezett az addigi férfikar helyett, új énekeseket toborzott. Jöttek is, mert addigra mégis csak híres emberré vált. A zeneiskola vegyes karával sorra vállalkozott magyarországi bemutatókra. A volt kottatáros Szabó Lajosnét az emlékezés mindig meghatja. — Évekig nyolcvan-százszázhúsz ember járt a próbákra, pedig azelőtt fele, harmada ha ott volt. Ki nem érezte, hogy különleges légköre volt ezeknek a közös énekléseknek, a karnagy úr magyarázatainak. A lelkes ember mindenkit magával ragad, legalább egy időre. Igaz, kegyetlenül szigorú volt. Magam is megfogadtam olykor, hogy a lábam se teszem be többé. Másnap én voltam az első. A siker mindig elhallgattatja a kishitűeket. Bizony én is büszkén mesélem fiatalabb ismerőseimnek, amikor itt volt Ko- Vásárhelyi Zoltán. Azt hiszem, teljesítettem a feladatot Bartók Béla és Sergio Failoni (elöl középen) az Éneklő Alföld ünnepélyén 30 □