Új Tükör, 1977. július-szeptember (14. évfolyam, 27-39. szám)
1977-07-03 / 27. szám
képezte a cseh új hullám szinte valamennyi nagy filmjét, meg Lindsay Anderson Ha című alkotását.) A színhely a Hotel Pacific, cselédlépcsőivel, konyhájával, tálalójával — a „nagy élet” másik oldala. Janusz Majewski egy lengyel bestsellert vitt filmre, Henryk Worcel regényét, mely egy pincérfiú karriertörténetét meséli el tempós lassúsággal és komoly tanulságokkal. Megtudhatjuk belőle, hogy az élet — mint a pincérsors a Hotel Pacificben — kemény harc, sok pofont kap tőle az ember (többnyire a főpincér személyében), sok igazságtalanság, csalódás éri, de ha az ember kitartóan megdolgozik, még főpincér is lehet belőle Majewski hőse azonban kezdettől fogva haladó gondolkodású fiatalember, odadobja a sok izzadtsággal megszerzett főpincéri státust, nem akar a Hotel Pacific „farkastörvényei” szerint élni. Veszi a kis pakkját, kezet szorít az utcaseprővel és kilép a húszas évek szép díszletvilágából. Mert tudja, hogy végül is a mának készítette filmjét a lengyel filmrendező. Székely Gabriela lési módja: ellesítéte ez minden bel cantónak, de rokona érdes hangú nagy öreg négerek hangjának. Vujicsics Tihamér komoly oldala nemcsak egy lemezoldalnyi. Jó volna ezt nekünk, utókornak, észben tartani. (Qualiton) Vargha Balázs HANGLEMEZ VUJICSICS TIHAMÉR DALAI ÉS ZENÉS PARÓDIÁI Meghódította az országot Az árgyélus kismadár paródia-változatával. Akkor is milliókhoz szólt, mikor azok nem is tudták, hogy a rádió (ma már nem hallható) szignáljának, vagy a Magyar Hirdető fanfárjának ő a szerzője. Ahol megjelent — akár képernyőn, akár „élőben” — kivirultak az arcok. Várták a mutatványt, a merész zenei szaltót. Ezekkel a szökellésekkel emelkedett ki a középszerűségnek abból a nemzedékéből, aminek örök egyetlen példaképe Kodály Kállai kettőse volt. Hatásosan, sikeresen tréfálni nem könnyű. (Hányan savanyodtak meg saját humorukban!) Megsértenénk az utolsó útjára is nagy tervekkel indult zeneszerző emlékét, ha zenei parodistának sorolnánk be. A lemez sem teszi ezt. Első oldalán megzenésített versek hallhatók (Arany János, Dzore Drzic, Petőfi, Byron, Machaut, Villon). Harangozó Teri a Falu végén kurta kocsma magyar—szerb kollázsváltozatát kedves bizalmassággal adja elő, s Keönch Boldizsár is remekel Drzic Búcsúzójával, ami fájdalmasan emlékeztet a búcsúzatlan, örök eltávozásra. A nagy élmény mégis a szerző ének SCHUMANN ÉS REGER ORGONAMŰVEI Ella István játszik A több nemzetközi orgonaversenyen első díjat nyert kitűnő, fiatal magyar orgonaművész, Ella István első lemezét jelentette meg a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, és ezzel ismét bizonyságát adta annak, menynyire szívén viseli a fiatal tehetségek sorsát. Ella István lemeze így bemutatkozásnak tekinthető, és ezért is fokozott figyelmet érdemel. Ezenkívül azonban felfigyel a hallgató a ritkán hallható művekre is: a lemez egyik oldalán Robert Schumann hat fugája hallható, amelyeket a zeneköltő a B.A.C.H témára írt, míg a másik oldalon Max Reger egyik hatalmas méretű és arányú korálfantáziáját játssza Ella István. Ella különlegesen biztos technikával, igen színes regisztrálással orgonál, és nemcsak a kisebb méretű Schumann-fugákat építi fel figyelemre méltó biztonsággal, de kitűnően igazítja el a hallgatót a Reger-mű igen bonyolult polifónikus világában is. A lipcsei Bachverseny második díja, majd a linzi Bruckner-verseny és a brüggei Bachorgonaverseny első díja méltán indított el egy nagy reményekre jogosító nemzetközi karriert, ezt a hatást erősíti meg Ella István első hanglemezfelvétele is. (Hungaroton) Meixner Mihály Kill Banerjee, Khan Sahib Imrat Khan, egyformán mély és hiteles tolmácsai e távoli föld zenéjének, s élnek még bizonyára avatott előadók Indiában, akiknek híre — és lemeze — nem jutott el hozzánk. Ravi Shankar neve akkor vált világszerte ismertté, amikor — jó pár évvel ezelőtt — Yehudi Menuhin és az azóta elhunyt David Ojsztrah társaságában adott emlékezetes „világkoncertet”. Szokatlan hangzásokat szólaltatott meg a két ismert hegedűvirtuóz mellett, tapasztalhattuk, hogy az Európa-méretű India ősi zenéje, e zenének mai formája egyszerre milyen közeli és távoli. Új lemezén, mely több indiai lemez társaságában váratlanul tűnt fel a pesti kirakatokban, a szitár puha, vibráló hangszínei uralkodnak. Ravi Shankar nem akar a zene rovására divatos és „korszerű” lenni. Egyetlen dallamot játszik, de úgy, hogy magát a motívumot egyszer sem „mondja ki”: elrejti, körüljárja, hangfüggönnyel letakarja, s ha ezt a láthatatlan hangfüggönyt olykor fellebbenti, a várt motívum már elmozdult: mindig jelen van, anélkül, hogy egyszer is hallható volna. A távoli India zenéje — ahogy a zene általában — képeknél és szavaknál többet mond arról, milyennek látják, tudják a világot az ott élő és valaha élt emberek. (Dum Dum, India) Szepesi Attila azt is érteni fogja, mily hatalmas tisztulás munkált ebben a plasztikai világban, lepusztítván a múlandót és az esendőt a művek testétől, hogy e burok alól előtűnjék a dolgok és az emberek igazi, benső lénye, ereje, súlya, és megmutatkozhassék bármilyen anyagban. (Mert oly sok próbálkozó közt Vigh volt az, aki a hajlított, olykor meggyűrt lemezekből is tömeget — szobrot — formált— nézzük csak meg a termekben a Magvetőt, az 1972-es Torzót, vagy a Kürtösök szabadon álló csoportját! És ismét csak ő az, aki újabb munkáiban — Krúdy- és Ady-emlékműveiben például — ezt a súlyos emberséget valódi jelentőséggé képes emelni.) HGy SZITÁRON JÁTSZIK: RAVI SHANKAR A szitár, e sok húrú indiai pengetés hangszer legismertebb mestere Ravi Shankar. Hogy a legkiválóbb-e, eldönteni nem tudom. Az általam ismert előadók: Ali Akbar Khan, Nik- Ravi Shankar HETI AJÁNLAT KIÁLLÍTÁS VIGH TAMÁS SZOBRAI Tihany, Múzeum Különös alakja a magyar szobrászatnak Vigh Tamás. Egyéniség, aki külön utakon jár a kezdet kezdetétől fogva, s aki ezeken a külön utakon mégis mindig az egységbe érkezik. De hát sajátos volt már az indulása is. Medgyessy Ferenc tanácsára lett munkásból szobrásznövendéke és Ferenczy Béni tanítványa (s mivel mestere igen rövid ideig tanított a főiskolán, tulajdonképpen egyetlen tanítványa). Majd a tanítványból hűséges követő, aki érzékeny plaketteket és finoman jellemzett portrékat formált Ferenczy stílusának útmutatása nyomán. Ám ezek a Ferenczy Béni szellemét is megcsillantó művek már tudtak valamit, ami sajátosan Vigh Tamásé volt: tömeget prezentáltak, mintegy előre jelezve a hatvanas években született művek lehetőségét. Aki itt, a tárlaton, a tihanyi múzeum három szobájában Mária arcmása elé lép, egykönnyen megláthatja, mit jelent ez a fönti állítás. S ha tovább haladva eljut az Alföld népe műtörténeti jelentőségű csoportjához, már BERNÁTH AURÉL MŰVEI Tihany, Múzeum Szűkszavú, de pontos és hiteles portrét rajzoló antológia a tihanyi Múzeum Bernáth Aurél munkásságának fél évszázadát prezentáló kiállítása. Szobáiban harminckét kép és húsz kisebb apunka — akvarell és rajz — sorakozik. Együttesük, valóban, számra csekély, ám kvalitásban igen erős; summa summárum, a tárlat nem szerencsés, hanem jó válogatás. Ha valamit mégis hibájául kell fölrónunk, az kései indítása. Ennek rendezői sem nyúltak hátrébb az időben, mint a Budapesti Történeti Múzeum pár esztendeje nyitott Bernáth Aurél kiállításának válogatóit most is a Starenbergi tó című, az expresszionista korszak utáni friss kezdeteket jelentő kép indítja, majd a Riviéra folytatja az életmű panorámáját. Választásukba azonban nemcsak beletörődni lehet. Meg is okolható, s így el is fogadható. A lírikus Bernáth Aurél ugyanis valóban ezekkel a kompozíciókkal született , s művészi és emberi temperamentuma fényében a megelőző évtized útkeresése, majd több kitörése már valóban véletlen inkább, mint valóságos előzmény. Mindenesetre, a tihanyi Múzeum szobáiban felsorakozó munkák — így a Reggel, a Tél, a Vénusz, az Önarckép sárga kabátban, a Hegedűművésznő, a Vidéken, a Halász, illetve a Nyár, a Petróleumlámpa, a Brissago, hogy az akvarellek közül is fölemlítsünk párat — a Riviérát követő logikus folyamat majd’ minden állomásáról híven beszámolnak. Értéküket azonban nem csupán ez — tehát az életmű egészéhez való korrekt viszonyuk — adja. Lényeges minőségük is: soruk Bernáth Aurél főműveinek (ha nem is teljes, de igen bőséges) listáját írja. Csoportjuk végén különös és fölöttébb figyelemreméltó pont a tavalyra datált Napnyugta gólyával című festmény — fémfestékei először bukkanván föl Bernáth munkásságában, tán új kör megnyitására készítenek Horváth György