Új Tükör, 1981. július-szeptember (18. évfolyam, 27-39. szám)

1981-07-05 / 27. szám

egészen kivételes, rendkívüli do­log, mással soha meg nem esett. Az már nem annyira jó, ha később, fel­nőttként is ugyanezt képzeli ifjúsá­gáról, hiszen lényegében mindanny­­nyian egyformán esünk át ezen a nehéz korszakon. Bernard Revon­nak első filmjével az a szerencséje, hogy önéletrajzi elemekből építkező történetét, amely 1942-ben a meg­szállt Franciaország egyik kollégiu­mában játszódik, egészen másként, m­ás hangon, más tónusban meséli el, mint ahogyan a filmek és a re­gények általában beszélni szoktak a kamaszokról. A téma hagyomá­nyos ábrázolataiban az ifjú úgy ér­zi, ellenséges világ veszi körül, a felnőttek szemben állnak vele, leg­főbb céljuk, hogy őt meggyötörjék, kínozzák, tönkretegyék. Revon kol­légiumában nyoma sincs ennek az ellenségeskedésnek, az eltorzult, ka­­m­aszos indu­lataiknak, forróságinak. A­z iskola nem a pokol, a tanárok nem szatírába vagy elmegyógyinté­zetbe való figurák; a film legfeljebb egy-két ironikus megjegyzést enged meg magáénak ezzel kapcsolatban. Nem gúnyolódik a célratörő lányo­kon sem, akik bonyodalmakat is vállalva, roppant szakszerűen és tárgyilagosa­n vezetik be a náluk jó­val ügyetlenebb fiúkat a szerelem titkaiba. Valami halk, lírai tónusú megrendülés húzódik végig a fil­men, minden szentimentalizmus nél­kül, a diá­khősök kissé ijedt csodál­kozása: ilyen hát a világ? Revon kiaimiasz története e kérdést szokatlan hangon fogalmazza­ meg, de mintha bagatellizálna: nincs igazi ereje, lendülete. Ökrös László Naplemente előtti csendes szerelem­ben adja férjhez korosodó hősnőjét az idős mester, Joszif Hejfic. Talán egy kicsit maga is meghatódott a történettől és elfogódottab hangján meséli el az asszony hányatott sor­sát. Aki a nehéz munkásévekben lányanyaként szülte meg és nevelte kislányát a munkásszálláson, mert csélcsiap szerelme elhagyta. Aztán később már a cseperedő gyerek ön­ző, kisajátító szeretete miatt mon­dott le egy kedves fiatalember köze­ledéséről, így maradt mindig egye­dül, társtalalm­l, egyetlen cél éltette csupán, hogy a lánya legalább bol­­dog legyen. Ám ahogyan az életben, lenni szo­kott, a jóság általában nem nyeri el jutalmát, az anya önfelál­dozásáért hálátlanság a fizetség. Lá­nya csak addig igényli a gondosko­dást, amíg szüksége van rá, s mi­helyst férjhez megy, hirtelenében útjában lesz a mama. A lélektelen önző ifjak és az ön­feláldozó öregek erkölcsi példázatát talán túlságosan is kiélezte a rende­ző. Kortársai iránt érzett rakonszen­­vétől vezérelve csupa hányaveti, üresszívű fiatallal népesíti be a vásznat. Pedig a tapasztalt, neves mester bizonyára jól tudja, az élet­ben soha semmi sem csak „ilyen”, vagy csak „olyan”. Például nagyon sok gonosz öregasszony és rengeteg egészen jóérzésű fiatal ember jár s kel a világban. Biztosan még abban az orosz városban is. Székely Gabriella hősi karakterű, küzdelmes hangula­tú művet tár elénk. Végzetes beteg­ségének tünetei a komponálás ide­jén már megrémítették a zeneszer­zőt — ezzel magyarázható a Beetho­vent idéző heroikus küzdelem zené­be öntése. A szimfónia előadásának nehézségei meg abból adódnak, hogy a karmesternek nemcsak a drámai folyamattal kell törődnie, hanem­ érzékenynek kell lennie a Schumannin-zene jellegzetes rezdülé­sei iránt is: nagy íveket kell raj­zolnia, de nem hagyhatja figyelmen kívül a bennük rejlő finomságokat sem,. A­ nálunk főként operakarmes­terként is­mert és ünnepelt Giuseppe Patané éppen, a­zért produkált ilyen jelentős felvételt, mert rendelkezik valamennyi kívánatos tulajdonság­gal, s­ mert sodróan szenvedélyes tolmácsolásából végül is a hősi küz­delem és a győznivágyás hangja csendül ki. (Hungaroton) Feuer Mária ELŐSZÖR FÉRJNÉL Színes szovjet film Hanglemez SCHUMANN II. SZIMFÓNIÁJA Van ennek a szimfóniának egy rész­lete, amelyet Magyarországon úgy­szólván mindenki ismer. Ugyan há­nyan tudják közülük, hogy a Tévé­híradó szignálja e viszonylag ritkán játszott Schum­ann-kompozíció scer­­zójából való? A nyugtalan-zaklatott téma persze akkor érthető meg, ha előzményeit és következményeit is meghallgatjuk, ha ,a zeneszerző élet­művében oly ritkán előforduló szim­fonikus építkezésre, annak drámai történés­ére figyelünk. Mert a schu­­manini zene a személyes közlendők intim világá­ban, a csapongó érzel­mek, indulatok és ábrándok világá­ban otthonos, szeszélyes felvillaná­sai, a romantikára jellemző gesztu­sai és álmodozásai az apró formák között érzik jól magukat. A II. szim­fónia nála ritkán tapasztalt drámai folyamatossága természetesen nem nélkülözi ezeket a jellegzetes fordu­latokat, mégis egy más, alapvetően Kiállítás RAMON MURIEDAS SZOBRAI Műcsarnok kamaraterme, V., Dorottya utca Ramón Muriedas spanyol szobrász 1975-ben szerepelt először Budapes­ten,­­akkor díjat nyert a III. nemzet­közi kisplasztikai biennálén. Most önálló ki­állításon mutatkozik be. Zöldre vagy rozsdabarnára színezett bronzszobrai első pillantásra egy antik kultúra régészeti leleteinek tűnnek, ám más művészettörténeti képzettársításokat is ébreszt a for­mavilág: a fodrozódó felületek nö­vényi burjánzása az impresszionista szobrászat emlékét idézi, jóllehet a felületi hatások tudatos kiaknázása nincsen híjával az expresszív szán­dékoknak sem­. Nemcsak a hullámzó ruharedőzés és két szobrán a moz­galmasan, érzékenyen mintázott ku­tyaszőrzet kapcsolja Mukiedast az i­mpresszionisztikus törekvésekhez, hanem a mindennapi jelenetek eset­legessége is, bár az alakok beállítá­sának megvan a maga belső rend­szere. A formai leírásnál többet mond­hatunk ezekről a szobrokról, ha a bennük megnyilvánuló emberi ma­gatartás oldaláról közelítjük meg őket. A babaarcú nők törékeny szépségükkel is kifinomultságukkal, nem, annyira egy úri réteg „semmit­tevő” életformájának, mint inkább egy szellemi elitnek vagy álomvi­­lágnak­ a képviselői. Magukba zár­ 1II .Heti ajánlat­ nak; nincsen szükségük senkire, el­mélyednek bensőségükben. Arról, hogy az ábrándokon kívül létezik még valami a világon, csak egy-egy töprengő férfisarc árulkodik. (Ké­pünkön a Szent Teréz és Marylin Monroe a díványon című szobor) Nagy Zoltán KADAS ISTVÁN GRAFIKAI Csók István Galéria Ábrázolásai es­amékkel sűrűk, de képekben gondolkozik, képek által sugározza gondolatait. Fő ereje a valóság rétegeinek feltárása a grafi­ka közegében, a grafika szigorú esz­közeivel­. Akár Beethoven zenéjén, akár a SALT-on elmélkedik, felis­meréseit tiszta vonalrends­zer közve­títi. A gépek fonadékának fojtogató hálózata figyelmeztet itt: még lehe­­tü­nk-miarad­hatunk emberek, még van jövőnk, ha lehánítjuk magunk­ról a fegyvert, a negatív vasat. Gul­livert léptésekülönbségekkel ellen­pontoz: hajónyi Noéja, tájméretű Aranyszarvasa. A magyar falu múltját összegező Túri Danija súlyos igazságokat fo­galmaz képbe. Móricz regényhősé­hez csatlakozva a vonalhálózat füg­gőleges síkokká rendszerezi, sűríti a kunyhókat, temetőket. Ilyen töredé­kekből épül a fej is, mintha e rajzi­­folyamat jelezné: sárból lesz arany, arany lehet a sár. Swiftet is így mó­dosítja a vonal: óriás lehet az em­ber, ha ezt határozza, el. Sőt, nem­csak az ember — az emberiség. Kár­­as István felnagyított figurái ezt a távlatot érzékeltetik. (Képünkön az Aranyszarvas című metszet) Losonci Miklós GALAMBOS TAMÁS KÉPEI Csepel, Iskolagaléria Sokan kalandoztak már a „naiv” és „tanult” festészet határterületein — keveseknek sikerült meghódítani ezt. Galambos Tamás ez utóbbiak közé tartozik: s­ikerül' 'eltérképez­­nie egy, a Berki Vioh­oz hasonló, de mégis egyéni festői világ tarto­mányait. Egyfajta rafinált egyen­súlyérzék itt a siker első számú ko­vácsa. Szinte minden képnél nyo­mon követhető, hogyan válogatja ki a művész azokat az eszközöket, amelyek révén a mű biztosan meg­áll az említett keskeny határmezs­gyén. Borotvaélen való tánc: a Ga­lambos-képek látszólagos naivságá­­hoz ugyanis intellektuális mondani­való járul. Galambos nem forma- és motí­vumkincset vesz át a naiv művé­szettől, hanem annak síkszerű, de­koratív képi eszményét mint festé­szeti modellt; ebbe helyettesíti be aztán saját tárgyait, szimbólumait. S mivel Galambos osztja Shakes­ □ 3

Next