Új Tükör, 1987. január-március (24. évfolyam, 1-13. szám)
1987-01-04 / 1. szám
asztalkák körül foglalnak helyet, hogy a tenyérnyi színpad a helyiség fókuszában álló ringlispilszerű alkotmány, s hogy a nyolctagú zenekar ingujjasan játszik a bejárattal szemközti emelvényen. S hogy milyen a két darab ? Az első, ha úgy tetszik, kabaréjelenet — de én inkább abszurd komédiának nevezném a koldulás mesterségét iparszerűen űző két nyomorult csaló kegyetlen versengését a „placcért”, a várva várt, ám sosem adakozó járókelőtől hiába remélt fillérekért. A második pedig groteszk pamflet — vígoperának álcázva; csúfondáros tanmese azokról a történelmi hazugságokról, melyeknek közös talaja a családi érdek (a dinasztiának fiúutód kell, tehát a lányt is férfinak nevelik, a háborútól rettegő katonafeleség viszont fodros szoknyában járatja legényéveit taposó magzatát). A szellemesen megkonstruált játéktér és az ötletes jelmezek (Huros Annamária munkái) nemcsak a közönség tetszését nyerték meg, hanem a szereplőkét is: szemmel láthatóan élvezték, hogy új oldalukról mutatkozhatnak be. Az est sztárja Kovács Attila volt ellenállhatatlanul mulatságos ..szoknyaszerepében” — számomra ő a pécsi ,,orfeumoperák’' első számú felfedezettje. Herényi Mária A SEMMI ÁGÁN A József Attila Színház Stúdiószínpada Siposhegyi Péter darabja beharangozásakor megígérte, hogy hajat mos, nyekkendőt köt és lesz katarzis. S valóban, a bemutató előadás közönsége meggyőződhetett a szerző szavahihetőségéről, legalábbis ami a hajmosást és a nyakkendőt illeti. Mert sajnos a katarzis elmaradt. Ahhoz ugyanis dráma kell, anélkül legfeljebb a halak tisztulnak meg, a lelkek nem. Pedig a történet századunk egyik legtragikusabb bukásáról szól. A fiatal szerző József Attila utolsó napját állította színpadra, s ezzel tulajdonképpen lehetetlenre vállakozott. Mivel a végkifejlet mindenki előtt ismert, a drámai feszültséget az jelenthette volna, hogy átéljük, hogyan jut el az öngyilkosságig egyik legnagyobb költőnk. A feladat azért kilátástalan, mert ebben a témában nem nagyon lehet fallengetően újat mondani. A szerzőnek az a szép szándéka sem valósult meg, hogy József Attila tragikus sorsán keresztül egy általánosabb, kelet-közép-európai sorsot, a „honukat nem lelök” tragédiáját felmutassa. A nővére őrizete alatt sínylődő költő megidézi azt a három embert, aki a legtöbbet jelentette a számára. Gyengébbek kedvéért a falat helyettesítő lepel mögül lépnek elő, melyre sejtelmes, színes diaképeket vetítenek, s szépen, higgadtan felmondják a viszszaemlékezések idevágó passzusait Kovács Titusz és Fehér Anna Talán csak Illyés Gyula emeli fel kicsit a hangját, de ez érthető, emberi becsülete és művészete lett megkérdőjelezve. Egyébként a külvilágot képviselő Judit, Flóra és Gyula mind jóindulatú, segítőkész és tisztában van mindennel. A színészek becsülettel helytállnak. Zsámboki Péter Kiállítás NAGY ISTVÁN KÉPTÁR Baja Az 1830 körül klasszicista stílusban épült Vojnich-kúriában talált otthonra nemcsak Nagy István mintegy negyven alkotása és Teles Ede hagyatéka, hanem számtalan Rudnay-kép is, Miskolczi Ferenc és Oltványi Imre gyűjteményéből. Majd 1982-ben ide került Márton Aurélné örökségeként Egry József öt mesterműve, Berény Róbert, Uitz Béla, Aba Novák Vilmos és Szőnyi István több festménye. Újabb gyarapodást jelentett Dési Huber István öreg csősz című képe, továbbá Telepy Károly, Brocky Károly, Czigány Dezső, Barcsay Jenő, Martyn Ferenc, Farkas István, Márffy Ödön, Ferenczy Noémi, Bene Géza, Tornyai János munkái, életművük jelentős darabjai. Baja képzőművészeti életének kibontakozásában fontos szerepet vállalt B. Miks Ferenc festőművész, aki Rudnay Gyula tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán, ő hívta Rudnayt 1946-ban Bajára, ahol szabadiskolát alapítottak, indítást adva nemcsak Szurcsik Jánosnak, Széchenyi Lenkének, Udvardi Erzsébetnek, Cs. Nagy Andrásnak, képzőművészetünk jeles alkotóinak, hanem amatőrök százainak is. A foglalkozások több évtizedig a Vojnich-kúriában voltak Rudnay Gyula vezetésével, aki Bajára Tápiószeléről érkezett, a felszabadulás utáni első művésztelepről. A hajdani szabadiskola épületét felújították, a Vojnich-kúria múzeum lett, ahol Rudnay Gyulától is több mű látható, nemkülönben az egykori bajai szabadiskola tanáraitól: Kun Istvántól, P. Bak Jánostól, Iványi Ödöntől és B. Miks Ferenctől, aki ma is töretlen lendülettel vezeti a bajai Rudnay-kört. Losonci Miklós szített súlyából, mert a képzőművészek (még a meghívottak egy része is) távol maradtak, nem küldték el a munkáikat, így aztán a hajdan országos tárlat mára területi jellegűvé (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyére) szűkült. Hogy mégsem vált provinciálissá, arra éppen a régióban élő művészek, az itteni alkotóműhelyek jelentenek garanciát. Miben jelent újat ez a mostani kiállítás, s vet fel nem kis szakmai vitát? Nos, a 75 kiállító művész csaknem fele amatőr, azaz nem kenyérkereső szakmájaként műveli választott műfaját. A dolog paradoxona azonban az, hogy ebből a laikus tárlatlátogató mit sem vesz észre. Természetesen az országosan is közismert művészek (néhány példa: Bazsonyi Arany, Csikszentmihályi Róbert, Dohnál Tibor, Feledy Gyula, Lóránt Zsuzsa, Réti Zoltán, Szurcsik János stb.) markáns stílusának jegyei rögtön fölismerhetők, és rangot adnak a kiállítás egészének. A kiállítás zsűrije azonban, gondosan ügyelve az egyenletes színvonalra, az amatőr munkákból is tudott érett, kiállításra méltó műveket válogatni. Ennek ellenére igaz, hogy a kiállítás összképe heterogén. De nem minőségileg, hanem stilárisan, hiszen a klasszikus táblaképfestészettől az absztraktig terjed a skála, így aligha túlzás az az állítás, hogy az itt bemutatott anyag fölmutat valamit nemcsak a kortárs magyar képzőművészet útkereséséből, hanem eredményeiből is. Horpácsi Sándor MISKOLCI TÉLI TÁRLAT Miskolci Galéria Olykor előfordul, hogy a katalógus bevezetője nem elemez, nem értékel, hanem magyaráz. Ezt teszi Baranyai Judit is, az immáron tizenkilencedszer megrendezett miskolci téli tárlatról szólván. Oka van rá. Ez a nagyhagyományú fórum hajdan országos volt, amelyen rangot jelentett kiállítani, díjat nyerni. Az elmúlt évtizedben azonban a seregszemle fokozatosan ve FÁBRY PÉTER FOTÓI Vác, Madách Művelődési Központ Fábry Péter? Ehhez a névhez filmcímek kapcsolódnak, a Térmetszés és a Nyom nélkül, nem pedig fotóművészeti tevékenység. Mi oka lehet, hogy egy kiváló filmes fotózik, fotókiállítást rendez? Bontsuk kétfelé a kérdést. Azt, hogy fotografál — természetes. A filmes gondolkodásmód egyaránt kíván szöveges dramaturgiai és képi skicceket. Miért ne lehetne ez utóbbi épp fotó? Gaál István, Sára Sándor, Gothár Péter és egy sor kitűnő pályatárs igazán kvalitásos fényképeket készít anélkül, hogy fotóművészként lépne föl. Fábry Péter képei is ilyesfajta feljegyzések. Nem bajlódik sokat a kompozíció finomságaival, nem használja a tónusok széles skáláját, nem törekszik stílusegységre. Minden felvétele egyetlen erős hang vagy szó, egy határozott leütés, egy karakter, Fábry Péter fotója □ 3 éles belehasítás a mindennapi, szürke reménytelenségbe. Ha fotós lenne, a „feketére lakkozók” közé tartozna. A lerohadt tűzfalak, lepusztult hátsó udvarok, hajnali zsúfolt buszjáratok, perifériára szorult tengődök fotósai közé. Ám filmes: a fotók egy dramaturgiai vázlat hangulatképei. Rosszkedvű hangulatképei. A kérdés másik fele: akkor vajon miért rendez fotókiállítást? Nyilván, mert már rég nem jut hozzá, hogy filmet csináljon. Bán András A FOGADÓ Lengyel film Jerzy Kawalerowicz, olyan jeles filmek alkotója, mint a Mater Johanna, az Éjszakai vonat vagy A fáraó, ismét jelentős művel lépett a nagyvilág nézői elé. (Semmi kétségem ugyanis, hogy A fogadó öt világrész érdeklődésére tarthat számot.) Néhány döbbenetesen nagy jelenete van a filmnek, a legutolsó — a folyóban fürdők legépfegyverezése, a vörössé vált víz áramlása — kiváltképp szívszorító de az egész filmet mégsem lehet igazán nagynak nevezni, bár érzésem szerint hajszál híján az. Nehéz meghatározni, mi mindent tartalmaz az a „hajszál”, amely A fogadót a nagyságtól elválasztja, amely miatt ..csak’’ (csak?) jó, sőt igen jó ez a film. Talán abban hibázik, hogy az 1914 nyarán, a világháború kitörésének első napjaiban játszódó, a pogromlovagokként rettegett, kozákok elől menekülő galíciai (tehát akkor osztrák—magyar uralom alatt élő) zsidók futásának és megállapodásának, bánatának és örömének, visszafordulásának és pusztulásának ábrázolása megrázóan nagy jeleneteket eredményez ugyan, de mégsem eléggé világos vonalvezetésű, nem eléggé érthető, a kelleténél talán valmivel több liturgikus és folklorisztikus elemet vonultat fel. Így is nem mindennapi, megrázóan művészi, csodálatosan rendezett és kimagasló színészi alakításokban bővelkedő film A fogadó: Barabás Tamás VÉGTELEN TÖRTÉNET Színes NSZK—olasz film Misztikus fantáziaországi körutazásra invitál a Johnson—Petersen „utazási iroda”, Brian Johnson, a különleges effektusok szakavatott mestere és Wolfgang Petersen. A tengeralattjáró neves rendezője azonban nem bizonyul jó „idegenvezetőnek”. Végtelen történetcímű „vállalkozásuk”, amely Michael Ende nemrégib