Új Tükör, 1988. július-szeptember (25. évfolyam, 27-39. szám)
1988-07-03 / 27. szám
ják mindazt, ami eddig hiányzott az életükből. Csak remélni lehet, hogy ha felébrednek (ha felnőttek lesznek), akkor sem felejtik el mindezt. James Matthew Barrie meséje egyszerre hat bánatos szomorúságával és viháncoló jókedvével. Demeter Sára (Wanda), Simándi Anna (Robi), Turcsányi Erzsébet (Miki) mesterhármasának gyerekei Ambrus Imre bábjainak segítségével még könnyeket is csalnak a kis nézők és az óvónénik szemébe. Dörögdy Miklós (Kampó Jácint) az elmaradhatatlan gonosz figurát játszva pedig igazán jóízűeket gonoszkodik. Balogh Géza rendezésében nincs semmi újdonság. Egyszerű, világos, élvezetes, profi munka. Ez is nagy hiánycikk manapság. Bóta Gábor Kiállítás 100 ÉVES A GRAMOFON Budapesti Történeti Múzeum A gramofon nem fegyver — a századik születésnapjára rendezett kiállítás viszont telitalálat. Az Országos Műszaki Múzeum és az értékes tárgyakkal rendelkező Nagyszombati Múzeum összefogásából jött össze. A kicsiny anyag egész elrendezését az ismeretterjesztő komolyság mellett egészséges humorérzék jellemzi. Ipartörténeti érdeklődésnek megtudhatják, hogy Edison úr már 110 év előtti ónfóliás fonográfia idején (ez recsegte a világba az ismertté vált gyermekdalt: Mary had a little lamb), és később is heves harcokban volt más feltalálókkal, Charles Cross-szal, Emil Berlinerrel. Megismerkedhetnek az 1907-es első, tölcsér nélküli gramofonnal, amely a magyar Preszter Rezső találmánya. Kevésbé precíz ismeretekre törekvők élvezhetik a századelő mára groteszkül ható képeit és hirdetésszövegeit, amelyek a „beszélőgépet” reklámozzák. „Spricht, spielt und singt, wie die grössten Künstler der Welt!” (Beszél, játszik és énekel, mint a világ legnagyobb művészei) hirdetik nálunk még a monarchia „fénykorában”, ki tudja miért, egy néger fej frappáns látványával az Euront. Azután itt vannak a legfőbbek: az öreg gramofonok, sőt, még a kintorna is, valamint a koldusverkli, amely persze csak alaki, s nem elvi előzmény. De az 1910-ből való réztölcséres gramofon már abszolút előzménye az egésznek, a szenzációt és énekespánikot keltő Caruso-lemezeknek, a mai aranylemezeknek, a Wurlitzernek, a „long play”-nek, a sztereónak, a lézeres, digitális technikával működő lemezjátszásnak, a magnónak is. A kor technikai fejlődésének tempóját ismerve valószínű, hogy a kiállítás lebontásakor sajnálkozhatunk majd: a legeslegújabb technika lemaradt. Rajk András BURGENLANDI MAGYAR MŰVÉSZEK Megyei Könyvtár, Szombathely Alig félezer lelket számlál a burgenlandi magyarság. Hetven esztendeje élnek, fogyatkoznak a szomszédos tartományban, s őrzik lelkes vezetők ösztönzésétől áthatva őseik halványuló nyelvét, kultúráját. Papjaik, tanítóik, énekeseik, táncosaik igyekeznek a hitet, a pislákoló lángot erősíteni. Nem maradnak el a magyarságtudat kifejezésében a festők sem. Mert e maroknyi népcsoport képzőművészeket is képes alkotásra serkenteni. Teljesítményükről szombathelyi közös tárlatuk ad hiteles képet. A tizenegy alkotó többsége autodidakta, szorgalmuk és bizonyítási kényszerük azonban határtalan. Sorsuk jelkép, hiszen többségük Pestről, Erdélyből, Pozsonyból, a magyar nyugatról sodródott a „szigetmagyarok” közé. Gyökereik a természetelvűségből táplálkoznak, ecsetjük nyomán megőrződik az Őrvidék sajátos arca, hangulata. Erdők, hegyek, ormokon ülő várak, a Fertő nádasai, falusi utcák meghittsége kínál témát. Ritkábban a gyermekkor emlékei, a letűnt paraszti élet pillanatai kívánkoznak vászonra, papírra. Különösen az akvarellisták technikai biztonsága és könnyedsége meglepő. Legerősebb egyéniség Borsos-Prihroda Anikó. Tanulmányai rajzi biztonságról tanúskodnak. Nagy vásznának sugárzása feszítő indulatokat sejtet. Gneisz Éva tekintetét a kelet felé párásodó, határon túli szülőtáj köti le. A soproni erdők varázsára emlékezik Buda György, amikor a burgenlandi táj részleteibe temetkezve fest. A paraszti munka szépsége foglalkoztatja Karai Violát és Gyenge Imrét. Krizsán György meg tán Erdélyre gondol — szülőhazájára —, amikor a pincék, parasztudvarok, falusi részletek megörökítésével foglalatoskodik. Két fotós egészíti ki a „csapatot”. Hans Gusztáv Edőcs ismert kiállító itthon is. Nagy technikai tudása jól érvényesül típusokat ábrázoló portréin. Színvonalas képeket mutat be Joós György is. Salamon Nándor ségekéi mellett a magyar falvak eltűnésével is fenyeget. Most még nemcsak a festményeken, de Erdélyben járva a maguk valójában is megnézhetjük a hegyek koszorúja közé szorult, belterjes életű kis településeket, házaikat, malmaikat, gémeskútjaikat, temetőiket, és mindezek lelkét, az ott élő embereket. Ám a kiállítás katalógusában az előszót író Tamás Menyhért már „fogyatkozásra ítélt földnek” nevezi Erdélyt, a vidéket, ahol Szinte képei fogantak és értelmet nyernek, holott amikor erre a kiállításra előkészült a művész és a munkásságát méltató barát, talán még nem is volt ismeretes a rendelkezés, amely szerint az élet formájának megszüntetésével talán magának az életnek kellene eltűnnie egy magyarok lakta vidékről. Milyen ez az élet a festő interpretációjában? Egyszerű, szerény, szegényes is. Évszázados utakat róva vezeti az idős parasztasszony szekeret húzó két ökrét, ki tudja hányadik nyárvégén, őszön került a szőlőlugas rúdjára újra a gyümölcsszedő kosár? Aki odatette, már nem él — Valaki elment, mondja a kép címe is —, csak hiánya lengi be a békésnek látszó lugast, s a kérdés, fölteszi-e valaki újra ugyanoda, ugyanazt a kosarat a következő szüretkor is? Az egyszerű kérdés most valahogy nagyon drámainak és keserűnek tűnik, holott Szántó inkább líraian, mint a feszültségeket felfokozva ábrázolja a körülötte lévő világot. Ám mégis úgy, hogy a néző nemcsak magukra a művekre, hanem azoknak a — történelmi — keretére is figyelmeztessen. Acsay Judit SZINTE GÁBOR FESTMÉNYEI Vigadó Galéria Szívbe markolóvá teszi Szinte Gábor csöndes realizmusát a kor, amelyben élünk, s amely más nemzeti Film RITZ FÜRDŐHÁZ Amerikai film Valahányszor társadalmi kisebbségi csoportokon akad meg a vígjátékkészítők poénforrások után kutató szeme, bennem gyanú támad, ki fog erre ráfizetni? A filmesek bizonyára nem, hiszen nem készülhet olyan rossz komédia, amire ne mennének be a nevetni vágyók, viszont legtöbbször sikerül tovább erősíteni a többség előítéleteit az öregek, fiatalok, idegenek, furcsák stb. rovására. Persze manapság már korszerűtlennek hat nyári vígjátékok kapcsán moralizálni, de Richard Lester még a humort sem veszi komolyan; filmjében mindenre képes, csak hogy bejöjjön a soron következő poén. Nincs az a logikai fegyelem, sem megérné egy jó duma kihagyását, a Warner Bros filmírói meg is tették a magukét — szinte halljuk, ahogy az angolszász Szinte Gábor: Tar havas TÁJKÉP BÚTOROKKAL Csehszlovák film A kies vidéki környezetben vidáman zajlik az élet. Zdenék, a szünidei postás amolyan csetlő-botló nyurga kamasz, akivel mindig történik valami. A levelek és újságok kézbesítése során a falu aprajával nagyjáral szót vált, beles mások életébe, és bár néha a postai szolgálat előírásszerű teljesítése csorbát szenved, csodálatos harmónia lengi be a falusi hétköznapokat. A kitűnően zongorázó ifjú konzervatorista úgy él, ahogy bárki a kortársai közül. Karel Smyczek rendező életképek sorozatával indítja filmjét. A biciklin száguldozó alkalmi postás kalandjai felhőtlen szórakozást ígérnek. A Tájkép bútorokkal második fele azonban hirtelen tónust vált. A könnyű nyári kalandnak induló flört a közeli táborban időző lánnyal — ahogy a nagykönyvben meg van írva — Zdenék sorsát alaposan megváltoztató közjátékká válik. Éva terhessége ugyanis véget vet a fiú gondtalan ifjúságának. Az apai szerep és az együttélés átformálja hősünk gondolkodásmódját, egész életvitelét. Addig ismeretlen problémákkal, a megélhetés és a családról való gondoskodás szorító gondjaival kénytelen megbirkózni a családfői szerepbe kényszerült fiatalember. A rendező azonban nem elégedett meg ennyivel, hőseit tipikus, bár művészi eszközökkel alig hitelesített helyzetekbe erőlteti. A két fiatal kapcsolata végleg zátonyra fut, amikor kiderül, hogy Zdenéket a lány alaposan rászedte: a gyerek valódi apja másvalaki. A szégyenében világgá futó Éva helyett az évek során komoly felnőtté érő egykori kamasz egyedül neveli a kisfiút. A hosszú idő múlva hirtelen megjelenő anya végül erkölcsileg meg hagyományok szerint két poén között a közönség beleröhög a filmbe. Ezúttal a homoszexuálisok kerültek sorra, hiszen az Őrült nők ketrece sikere óta tudja mindenki, mennyire harapnak erre a témára az emberek. Lester a garniszálló, a kupleráj és a fürdő előnyeit egyesítő Ritz fürdőházba zárja őket, hogy a szerteágazó sztorit együtt tarthassa, továbbá kívülállókat terem közéjük, teljessé teremtve ezzel az egyneműek tévedéseinek vígjátékát. A homokosok egyfolytában egymás után kajtatnak, az olasz természetesen maffiózó és machós, a mexikói díva vérbően temperamentumos, a magándetektív idióta (hová jutott a Hair egykori Bergere!), és így további skatulyába kerül mindenki. Lesternek még arra is marad energiája, hogy poénkáoszát végül happy endbe vezesse át, így a sok-sok fiúról kiderül, a szívük is meleg. A többi pedig móka és kacagás. Torma Tamás