Tündérvásár, 1929 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1929-01-06 / 1. szám
ELSŐ FEJEZET. Amelyben egy búcsúzkodás története van megírva. A kocsira felrakták az utolsó podgyászt és Berti bácsi, a kocsis, mélyen a szemébe húzta cifra, pörge kalapját, hogy senki se lássa a szeméből kibuggyanó könnyeket, aztán fátyolos hangon biztatta a lovakat: — Gyi, te Fakó! Gyi, te Sárga! Az állomásra vezetett útja. Hej, sokszor hajtotta oda lovait, de milyen más hangulatban, mint most! Akkor vagy az uraságért, ment, vagy vendégeket hozott a hélyi udvarházba. A kocsiján ülő utasok vidámak voltak, gondtalanok és vidám meg gondtalan volt ! ő maga is. Most mázsányi súly nyomta lelkét. A célyi uraságot viszi az állomásra. De nem úgy, mint máskor, hogy visszavárhassa őket! Célyiék örökre mennek el innen. Az udvarház dobra került és gazdát cserélt. Cély Ákos pedig csekélyke megmaradt pénzével felmegy a városba, sovány hivatalba, hogy eltartsa feleségét és két gyerekét. Jaj, de rossz erre még csak gondolni is! Azok az édes, drága gyerekek! Nem csoda, ha Berti bácsinak a szíve szakad meg éret tűk, hiszen ott ringatta őket térdén, mikor karonülő kis babák voltak még csak! Aztán meg később, mikor nőttek, vele tették meg az első lépéseket. Meg, hogy szerették, ha ő mesélt nekik! Nyáron odaültek melléje az istálló elé, ahol ő a lovakat kefélte és tartotta rendben, csak hogy meseszavát hallhassák. Télen meg, Istenkém, hányszor hívták be a szobába, csak hogy velük legyen. Berti bácsi, ha arra gondolt, hogy ennek most már örökre vége, alig bírta visszanyomni a szeméből előbuggyanó könnyet. Hiszen ha úgy tehetne, ahogy ő akarná! De mikor arról volt szó, hogy Délyiék felköltöznek a városba, ő szentül meg volt róla győződve, hogy magukkal viszik. Mindenre inkább tudott volna gondolni, mint arra, hogy ők ennyi esztendő után el tudjanak szakadni egymástól. Annál nagyobb volt meglepetése, mikor gazdája egy napon magához rendelte a hivatalszobába, ahol egyébkor a fizetését szokta kikapni és kissé elfogódott hangon adta tudtára, hogy a jövőben nincs többé kocsisra szükségük. Akkor Berti még egész egykedvűen vette a hírt és csak ezt mondta: — Nem baj, jó uram, tudom, hogy a városban nem kell a kocsis, de hál' Istennek, értek én egyébhez is. Leszek inas vagy háziszolga, pesztra vagy szakács, de a gazdámtól el nem válók. De Célyi úr szomorúan rázta fejét: — Nem kell nekünk oda se inas, se háziszolga, se pesztra, se szakács, kedves Berti. Berti bácsi tágra nyitotta szemeit: Célyi úr megszorította Bér