Turisták Lapja, 1929 (41. évfolyam)
Lakner Károly: Útjelzéseink
24 Egyesületi élet EGYESÜLETI ÉLET A Magyar Turista Egyesület 1928 december 4-én tartott választmányi ülésén dr. Cholnoky Jenő elnökölt. Főtitkár jelenti, hogy az Egyesület régi tagja, jelenleg választmányi tagja, dr. Traiber Vince elhunyt. Jelenti, hogy az Egyesület testületileg vett részt és koszorút helyezett el a síron. A választmány felállással fejezi ki részvétét és az elhunyt emlékét jegyzőkönyvileg örökíti meg. Főtitkár felolvassa az alapszabályok eddigi szövegétés a tervezett módosításokat, melyet a választmány elfogad és a december 18-i rendkívüli közgyűlés elé terjeszt. Lakner Károly jelenti, hogy a csévi üggyel foglalkozva, a Szövetség utasította a Természetbarátok Turista Egyesületét, hogy Koch Keresztély ellen vezesse le a vizsgálatot és 30 napon belül tegye meg a jelentést. Ötven tag indítványozza, hogy tagsági díjaink 8 és 6 pengőre való leszállítását indítványozza a választmány a közgyűlésnek. Rohrmann István az indítványozók nevében megindokolja a javaslatot, majd Teasdale Ottó és dr. Cholnoky Jenő felszólalása után élénk helyeslés közben visszavonja az indítványt.Stadler István jelenti, hogy Börzsönyben menedékház építkezés van készülőben, dr. Cholnoky Jenő elnök vállalja, hogy sürgősen eljár az ügyben és felhívja az illetékesek figyelmét a Magyar Turista Egyesületre. Az Országos Leventeegyesület kérésére a választmány Dobogókőn ugyanazt a kedvezményt adja meg a leventéknek, mint a cserkészeknek. Ámon Zoltán bemutatja a Fecske-estély végleges eredményét, mely szerint 437 pengő maradt az Egyesület székházalapja javára. A Magyar Turista Egyesület 1928 évi december 4-én tartott rendkívüli közgyűlésén dr. Cholnoky Jenő elnök megállapítja, hogy az alapszabályok szerint előírt kétharmad taglétszám nincs jelen s ennélfogva a közgyűlést határozatképtelennek nyilvánítja és közli,, hogy december 18-án rendkívüli közgyűlést tart az Egyesület, mely tekintet nélkül a megjelent tagok számára, az Egyesület alapszabályainak 33. §-a alapján határozatképes lesz. Elnök a rendkívüli közgyűlést bezárja. A Magyar Turista Egyesület 1928 december 18-án tartott rendkívüli közgyűlésén Cholnoky Jenő dr. elnök ismerteti a napirendre tűzött tárgy fontosságát és az ülést megnyitja. Megállapítja, hogy a közgyűlés egyedüli tárgya a választmány által elfogadott és javaslatba hozott alapszabály módosítás. — Paulitsek Géza főtitkár ismerteti az újabb alapszabálytervezetet. E szerint az első fejezet 6. §. f) pontja utolsó mondata után még felveendő: „Az egyesület által szervezett cserkészcsapat tagjai, minden fizetési kötelezettség nélkül az egyesület ifjúsági tagjai." g) pontnak: „Az ifjúság turista szellemben való nevelésének előmozdítására az egyesület ifjúsági csoportot szervez, mely csoportnak tagja lehet minden oly 21 évet be nem töltött ifjú, ki a 4. §-ban foglalt feltételeknek megfelel." A második fejezet 4. §-ának régi szövegezése helyett: „Az egyesület tagja lehet minden feddhetetlen jellemű önálló egyén (magyar állampolgár, férfi vagy nő), továbbá jogi személyek (hatóság, testület, intézet stb.). Kiskorúak az egyesület tagjául csak szülői vagy gyámi, az iskolafegyelem alatt állók pedig az igazgató, tanár beleegyezésével vehetők fel. Tagok ötfélék, úgymint tiszteletbeli-, alapító-, rendes-, és ifjúsági tagok. A hetedik. második bekezdése régi szöveg helyett: „Az egyesület tagjai kérhetik, hogy hitvesük, valamint 21 évnél ídesebb kiskorú gyermekeik, kik önálló keresettel nem rendelkeznek, az évi tagdíj felének befizetése ellenében „Családtag" igazolvánnyal láttassanak el. Ez az igazolvány a tagokat megillető kedvezmények élvezetére és igénybevételére jogosítja fel őket. Az Egyesület lapját azonban nem igényelhetik. A közgyűlésen csak tanácskozási jogaik vannak. A tag jogaival megszűnnek a család tagjainak innen származó jogai is." A nyolcadik. utolsó mondata után: „Az ifjúsági tagok tagsági díjuk fejében az Egyesület igazolványával láttatnak el. Ez az igazolvány a tagokat megillető menedékház és egyéb P. G.