Turul 1901 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló czikkek - Fejérpataky László: Szilágyi Sándor

SZILÁGYI SÁNDOR. (1827—1898.) Emléket nyitok föl, egy férfiú emlékét, úgy a hogy lelki szemeim előtt látom őt : a történet­írót és az embert. Az elsőnek emléke tiszteletet, a másodiké szeretetet ébreszt föl bennem és mindenkiben, ki a szakadatlan munkásságot, a szépért, nemesért lelkesülő törekvéseket, a jó­nak és igaznak szeretetét meg tudja becsülni. Felmerül előttem a hetvenes évek Szilágyija, az örökké tevékeny, dolgozó és lelkesítő, a fiatal­ságot szerető és tanító férfiú, ki­fáradhatatlan munkássága mellett időt, alkalmat és módot ta­lál a hazai történetírásnak hasznos munkásokat nevelni ; s utána a kilenczvenes évek testben törődött, lélekben erős és változatlan öregje, ugyanazokkal a termékeny eszmékkel agyában, ugyanazzal a szeretettel és lelkesedéssel szívé­ben ; és elgondolom, ime egy férfiú, ki becsü­lettel futotta meg pályáját, a ki nemes hivatást töltött be, s a ki azzal a meggyőződéssel huny­hatta le szemeit örök álomra: »­Non omnis mo­riar ; emlékem élni fog tovább a magyar tör­ténetírás történetében, élni fog tovább azok lelkében, a kiket szerettem és a kik engem szerettek.» Tegyük le mi is, kik őt tiszteltük és szeret­tük, a kegyelet koszorúját immár csaknem két éve elköltözött másodelnökünk emlékére. * * * A sors és a véletlen huszonöt évvel ezelőtt hozott szorosabb kapcsolatba megboldogult mes­teremmel. A kezdő előtt ekkor tárult föl a tér-Turul. 1901 In­ténetírás műhelyének titka. Ő vezetett be a levél­tári dolgozás módszerébe, ő hivta fel figyelmemet a külföldi előrehaladt állapotokra, megismerte­tett az eredményekkel. Ez az oka, hogy bizo­nyos subjectiv érzés vesz erőt rajtam, mikor reá gondolok s ezt a subjectivitást fogja mutatni emlékbeszédem is. Akkoriban az volt feladatom, hogy a bécsi állami levéltár kimeríthetetlen anyagát az ő szá­mára nézzem át. Az Erdélyi Országgyűlési Emlé­kekhez gyűjtötte az anyagot, ehhez a monu­mentális műhöz, melynek huszonegy kötetéhez hasonlót egy ország irodalma sem mutathat föl. Ez egy alkotása fentartja emlékét minden időkre. Az ő vezetése mellett az akkor még fia­tal historikusoknak hosszú sora tanult e mun­kán történelmet, palseographiát, históriai érzéket és gyakorlati levéltári ismereteket, és nincs egy is, ki örömmel ne gondolna vissza e tanuló­évekre s a szeretetteljes mesterre, kiben már akkor is a magyar történetírás régi érdemes munkáját tiszteltük. A történelem szeretetét családjától, a környe­zettől örökölte. Nagyatyja a kolozsvári ev. ref. kollégiumon évtizedeken át tanította a históriát; atyja Klio czimen, 1832—1836 közt történelmi zsebkönyvet adott ki, oly időben, mikor fia, Sándor, mint serdülő gyermek már érzékkel bírt régi idők viselt dolgai iránt. A gyermek­kori olvasmány, az atyának, a hivatott történet­irónak példája és a családi traditio megtette hatás­át az egész életre. Első irodalmi kísérletei: Felolvasva a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1900 deczember 20-ikán tartott nagygyűlésén

Next