Turul 1901 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló czikkek - Fejérpataky László: Szilágyi Sándor
SZILÁGYI SÁNDOR. (1827—1898.) Emléket nyitok föl, egy férfiú emlékét, úgy a hogy lelki szemeim előtt látom őt : a történetírót és az embert. Az elsőnek emléke tiszteletet, a másodiké szeretetet ébreszt föl bennem és mindenkiben, ki a szakadatlan munkásságot, a szépért, nemesért lelkesülő törekvéseket, a jónak és igaznak szeretetét meg tudja becsülni. Felmerül előttem a hetvenes évek Szilágyija, az örökké tevékeny, dolgozó és lelkesítő, a fiatalságot szerető és tanító férfiú, kifáradhatatlan munkássága mellett időt, alkalmat és módot talál a hazai történetírásnak hasznos munkásokat nevelni ; s utána a kilenczvenes évek testben törődött, lélekben erős és változatlan öregje, ugyanazokkal a termékeny eszmékkel agyában, ugyanazzal a szeretettel és lelkesedéssel szívében ; és elgondolom, ime egy férfiú, ki becsülettel futotta meg pályáját, a ki nemes hivatást töltött be, s a ki azzal a meggyőződéssel hunyhatta le szemeit örök álomra: »Non omnis moriar ; emlékem élni fog tovább a magyar történetírás történetében, élni fog tovább azok lelkében, a kiket szerettem és a kik engem szerettek.» Tegyük le mi is, kik őt tiszteltük és szerettük, a kegyelet koszorúját immár csaknem két éve elköltözött másodelnökünk emlékére. * * * A sors és a véletlen huszonöt évvel ezelőtt hozott szorosabb kapcsolatba megboldogult mesteremmel. A kezdő előtt ekkor tárult föl a tér-Turul. 1901 Inténetírás műhelyének titka. Ő vezetett be a levéltári dolgozás módszerébe, ő hivta fel figyelmemet a külföldi előrehaladt állapotokra, megismertetett az eredményekkel. Ez az oka, hogy bizonyos subjectiv érzés vesz erőt rajtam, mikor reá gondolok s ezt a subjectivitást fogja mutatni emlékbeszédem is. Akkoriban az volt feladatom, hogy a bécsi állami levéltár kimeríthetetlen anyagát az ő számára nézzem át. Az Erdélyi Országgyűlési Emlékekhez gyűjtötte az anyagot, ehhez a monumentális műhöz, melynek huszonegy kötetéhez hasonlót egy ország irodalma sem mutathat föl. Ez egy alkotása fentartja emlékét minden időkre. Az ő vezetése mellett az akkor még fiatal historikusoknak hosszú sora tanult e munkán történelmet, palseographiát, históriai érzéket és gyakorlati levéltári ismereteket, és nincs egy is, ki örömmel ne gondolna vissza e tanulóévekre s a szeretetteljes mesterre, kiben már akkor is a magyar történetírás régi érdemes munkáját tiszteltük. A történelem szeretetét családjától, a környezettől örökölte. Nagyatyja a kolozsvári ev. ref. kollégiumon évtizedeken át tanította a históriát; atyja Klio czimen, 1832—1836 közt történelmi zsebkönyvet adott ki, oly időben, mikor fia, Sándor, mint serdülő gyermek már érzékkel bírt régi idők viselt dolgai iránt. A gyermekkori olvasmány, az atyának, a hivatott történetirónak példája és a családi traditio megtette hatását az egész életre. Első irodalmi kísérletei: Felolvasva a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1900 deczember 20-ikán tartott nagygyűlésén