Turul 1910 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló czikkek - Áldásy Antal: Schönherr Gyula emlékezete

jának intenziói szerint, a magyar történelem és kultúra emlékeinek összegyűjtése, megőrzése s az utódokra való átszármaztatása. A könyvtár levéltári osztályának falai között folyt le Schön­herr Gyula hivatalos életpályája, a magyar tör­ténelem, de különösen a magyar történelmi segédtudományok e kincsesbányájában, mely az ott léteményezett családi levéltárak hosszú soro­zatával a magyar családtörténet, a heraldikai és pecséttani tudományoknak szinte kiapadhatatlan forrását képezi, s a mely mindenkit, kiben csak némi fogékonyság rejlik a hazai múltnak e néma és mégis oly ékesen szóló emlékei iránt, a tudo­mányos kutatásra ellenállhatatlanul ösztönöz. Schönherr Gyulának a múlt emlékei iránt fogé­kony lelkét is megragadták e levéltár kincsei, belemerült azok tanulmányozásába, a külső és belső körülmények egész sorának kedvező be­hatása mellett. Hivataloskodásának idejére esik a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárának, főleg a letéteményezett családi levéltáraknak rohamos gyarapodása, mely e levéltárat az országos levél­tár mellett az ország egyik legjelentősebb levél­tárává tette. Azok a különböző magángyűjte­mények, családi levéltárak, melyek ekkor a múzeumi levéltár anyagát gyarapították, nagy­részt csak megszerzésükkel, letéteményezésükkel váltak a tudományos kutatás részére hozzáfér­hetővé, tartalmuk javarészt ismeretlen volt és belőlük a magyar történelemnek, a családtörté­netnek, heraldikának és pecséttannak mindig ujabb és újabb emlékei kerültek napvilágra. Schönherr Gyula, ki hivatalos állásából kifolyó­lag e levéltári kincseket rendezte, s a tudomá­nyos használatra előkészítette, egyike volt azok­nak, kik ehhez a jóformán teljesen érintetlen anyaghoz, mint elsők hozzájutottak, és így meg volt adva neki a lehetőség arra, hogy mindig ujabb, s addig ismeretlen anyagot vehessen fel­dolgozó tolla alá. Tudományos munkálkodása folyton újabb tápot nyert, mindig ujabb és újabb kérdések tárultak fel előtte, látóköre, ismeretei folyton tágultak, gyarapodtak és egy felszínre került tudományos kérdés nem ritkán egész sorozatát a különböző kérdéseknek vetette fel. Ehhez a mondhatnók tárgyi hatáshoz járult még az a személyes impulzus is, a­mely szintén hiva­talos állásával függött össze. Majláth Béla, Fejér­pataky László, a magyar családtörténetnek, a hazai heraldikai és pecséttani tudományoknak ez elsőrangú szaktekintélyei voltak közvetlen hiva­tali főnökei. A velük való mindennapi érint­kezés, a közös munka a reájuk bízott levéltári és könyvtári anyagban, az ebből folyó folytonos tudományos eszmecsere mély nyomokat hagyott Schönherr Gyula tudományos fejlődésében. Tu­dományos egyénisége ezenkívül még más oldal­ról is erős behatás alatt állott. A magyar csa­ládtörténet és heraldika legjelesebb művelői, báró Radvánszky Béla, Nagy Iván, Nagy Imre, Csergheő Géza, báró Nyáry Albert, hogy csak néhányat említsünk közülök, gyakori, némelyi­kök úgyszólván mindennapos látogatói voltak a múzeumi levéltárnak, mely így lassan mint a tudo­mányos heraldikai és genealógiai kutatás egyik központjává vált. A sűrű érintkezés e férfiakkal nem maradt Schönherre hatás nélkül. A­míg egyrészt mindig újabb tudományos kérdésekre és szempontokra hívta fel figyelmét, másrészt korán összeköttetésbe hozta őt társaságunkkal is, mely ép e férfiak fáradozásai folytán alakult meg, a magyar történelmi segédtudományok művelésére. Mint társaságunknak igazgató-vá­lasztmányi tagja, jegyzője, majd titkára és folyó­iratunk szerkesztője folyton genealógiai, heral­dikai és pecséttani kérdésekkel kellett foglalkoz­nia, és így valóban érthetetlen lett volna, ha Schönherr Gyula ily egyéni és tárgyi hatás alatt nem adta volna magát a történelmi segédtudo­mányok behatóbb művelésére. Schönherr Gyula nem volt tulajdonképeni, vérbeli genealógus. A magyar családtörténet, a régi magyar nemzetségek történetének bonyo­dalmas kérdései nem gyakoroltak reá oly vonzó­erőt, hogy kizárólag azoknak művelésére adta volna magát, jóllehet a genealógiai kutatások elől nem zárkózott el teljesen, hiszen dolgoza­taiban nem egyszer foglalkozott egyes családok­nak középkori, sőt újabbkori történetével. A he­raldika és pecséttan voltak azok a tudomány­szakok, melyek reá nagyobb vonzóerőt gyako­roltak, s a­melyeknek behatóbb művelése felé fordult. Ez is összefüggött jórészt hivatalos állá­sával és viszonyával társaságunkhoz. A magyar heraldika, főleg a középkori heraldika emlékei­nek felkutatása, nyilvántartása és szakszerű fel­dolgozása társaságunknak kezdettől fogva egyik fő feladatát képezte és e törekvésünkben a Ma-

Next