Turul 1925 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló cikkek - Holub József: Nagy Iván emlékezete

zotta annyira a volt szabadságharcost, a nemrég családot alapított fiatal ügyvédet a könyvtárosi pályára? Írói hajlama s érdeklődése nagy nemzeti múl­tunk iránt korán megnyilvánult már : alig 24 éves korában jelentek meg első történeti tárgyú cikkei a Honderűben és az Akadémiai Értesítőben, igazi élethivatására azonban csak olaszországi tartózkodásai vezették rá. A gazdag velencei állami levéltár s a Bibliotheca Marciana csodás kincseiből áradó sugarak az alvó mag életét megindították ; érdeklődése, hajlama, mint a virág nyílt ki s fordult teljes odaadással a múlt emlékei felé. Hálás feladat volna, épp Nagy Ivánnál, a genealógiával oly szoros kapcsolatban álló át­örökléstan útmutatása mellett azt vizsgálnunk , honnan eredtek e hajlamai, hol találhatjuk meg lelki prediszpozíciójának gyökereit, de sajnos, erről megfelelő adatok hiányában le kell mondanunk. Elég azonban a családi házhoz visszamennünk s azt a miliőt közelebbről szemügyre vennünk, amely a lelkialkat kiformálásánál a magával ho­zott prediszpozíciók mellett oly nagy szerepet játszik. A régi vármegyeház levegője, a nagy fasci­kulusokkal megrakott polcos levéltár, ahol nem volt nap, hogy meg ne fordult volna, kellett, hogy erősen hassanak a minden iránt érdeklődő gyermekre. De ezek a benyomások elraktározód­tak s észrevétlen szunnyadoztak benne s csak olaszországi tartózkodása alatt törtek elő a ked­vező körülményektől segítve és megerősítve. Ő maga is beismeri ezt egy 1860-ban Beke Gá­borhoz írt levelében, amelyben azt hangsúlyozza, hogy fiatalabb éveiben nem igen állt módjában a vármegyei levéltárban kutatnia, «noha leg­közelebbjeim voltak — írja — eme levéltár ke­zelői ; de azt tudni kell — folytatja — hogy 1850-ig részint diák, részint egyéb fontosb köz­pályán távol működtem, mintsem hogy e búvár­kodást űzhettem volna ; add hozzá, hogy mind­két levéltárnok sokkal szigorúbb hivatalnok volt, hogy sem bár mint legközelebbieknek is az ama korban kincs gyanánt őrzött irományokban bú­várkodnom engedtetett volna, de nekem is akkor még ifjúnak sem hajlamom, sem kellő képességem ahhoz éppen nem vala ; csak 1850 után, a viszo­nyok változtával tágult tehát ama hivatalos félté­kenység, mely alkalmat nyújta nekem, hogy né­hány elembe tett vagy véletlenül künn meg­kaparított jegyzőkönyvből jegyzeteket tehessek magamnak.» Velencei levéltári kutatásai folytán azonban, amelyeket először saját kedvteléséből kezdett meg, majd az Akadémia megbízásából folytatott, a múlt emlékeibe való elmélyedés nagy erővel ra­gadta meg lelkét ; hazatérvén, mint láttuk, ügyvédeskedni kezd ugyan, de csak kényszerű­ségből és siet megragadni az első kedvező alkal­mat, hogy a tudományos élet központjában te­remtsen magának elhelyezkedést s nagy örömmel fogadta el az egyetemi könyvtár első tiszti állá­sát. Ez a kitüntetés nem előlegezett bizalom s bíztatás volt . Nagy Iván neve ekkor már ismert volt szélesebb körökben : számos kisebb tanul­mánya látott már napvilágot : olaszországi kuta­tásairól az Akadémiai Értesítő köteteiben szá­molt be, olaszországi szellemes és tanulságos le­velei pedig a Hölgyfutár olvasóit gyönyörköd­tették. Pesten s új állásában mindent megtalált, amire történetkutatói munkájában szüksége lehe­tett : a szerényebb keretek közt mozgó, de azért gazdag egyetemi könyvtár anyagát kiegészítette a M. T. Akadémia, főkép azonban a II. Múzeum Hungaricum könyvtára és értékes kéziratgyűjte­mény­e. Szinte megdöbbentő az a féket nem ismerő munkakedv, amellyel új miliőjében dolgozni kez­dett ; kisebb-nagyobb önálló tanulmányok, adat­gyűjtemények, forráskiadványok egész sora ke­rült ki tolla alól s amit legelőször kellett volna említenünk: 10 év alatt 1857—1867-ig monumen­tális és alapvető munkában — 13 kötetben — megírta a magyar nemes családok történetét. Ennek a munkájának eredménye lett az, hogy szerzőjének neve fogalommá vált, melynek köre a magyar családtörténet egész területét felöleli. Ennél a rendkívüli munkánál meg kell állnunk egy pillanatra! Az volt a célja e munkájával, hogy «nemze­tünk történetéhez kalauzt adjon, mely a szerepelt személyek eredetével, családi összeköttetéseivel ismertet meg». A magyar nemesség rendi állása ekkor már megszűnt volt, a történettudóst tehát munkájában már nem akadályozhatta meg semmi­féle külső zavaró befolyás Ezt hangsúlyozta műve

Next