Turul 1925 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló cikkek - Holub József: Nagy Iván emlékezete
zotta annyira a volt szabadságharcost, a nemrég családot alapított fiatal ügyvédet a könyvtárosi pályára? Írói hajlama s érdeklődése nagy nemzeti múltunk iránt korán megnyilvánult már : alig 24 éves korában jelentek meg első történeti tárgyú cikkei a Honderűben és az Akadémiai Értesítőben, igazi élethivatására azonban csak olaszországi tartózkodásai vezették rá. A gazdag velencei állami levéltár s a Bibliotheca Marciana csodás kincseiből áradó sugarak az alvó mag életét megindították ; érdeklődése, hajlama, mint a virág nyílt ki s fordult teljes odaadással a múlt emlékei felé. Hálás feladat volna, épp Nagy Ivánnál, a genealógiával oly szoros kapcsolatban álló átörökléstan útmutatása mellett azt vizsgálnunk , honnan eredtek e hajlamai, hol találhatjuk meg lelki prediszpozíciójának gyökereit, de sajnos, erről megfelelő adatok hiányában le kell mondanunk. Elég azonban a családi házhoz visszamennünk s azt a miliőt közelebbről szemügyre vennünk, amely a lelkialkat kiformálásánál a magával hozott prediszpozíciók mellett oly nagy szerepet játszik. A régi vármegyeház levegője, a nagy fascikulusokkal megrakott polcos levéltár, ahol nem volt nap, hogy meg ne fordult volna, kellett, hogy erősen hassanak a minden iránt érdeklődő gyermekre. De ezek a benyomások elraktározódtak s észrevétlen szunnyadoztak benne s csak olaszországi tartózkodása alatt törtek elő a kedvező körülményektől segítve és megerősítve. Ő maga is beismeri ezt egy 1860-ban Beke Gáborhoz írt levelében, amelyben azt hangsúlyozza, hogy fiatalabb éveiben nem igen állt módjában a vármegyei levéltárban kutatnia, «noha legközelebbjeim voltak — írja — eme levéltár kezelői ; de azt tudni kell — folytatja — hogy 1850-ig részint diák, részint egyéb fontosb közpályán távol működtem, mintsem hogy e búvárkodást űzhettem volna ; add hozzá, hogy mindkét levéltárnok sokkal szigorúbb hivatalnok volt, hogy sem bár mint legközelebbieknek is az ama korban kincs gyanánt őrzött irományokban búvárkodnom engedtetett volna, de nekem is akkor még ifjúnak sem hajlamom, sem kellő képességem ahhoz éppen nem vala ; csak 1850 után, a viszonyok változtával tágult tehát ama hivatalos féltékenység, mely alkalmat nyújta nekem, hogy néhány elembe tett vagy véletlenül künn megkaparított jegyzőkönyvből jegyzeteket tehessek magamnak.» Velencei levéltári kutatásai folytán azonban, amelyeket először saját kedvteléséből kezdett meg, majd az Akadémia megbízásából folytatott, a múlt emlékeibe való elmélyedés nagy erővel ragadta meg lelkét ; hazatérvén, mint láttuk, ügyvédeskedni kezd ugyan, de csak kényszerűségből és siet megragadni az első kedvező alkalmat, hogy a tudományos élet központjában teremtsen magának elhelyezkedést s nagy örömmel fogadta el az egyetemi könyvtár első tiszti állását. Ez a kitüntetés nem előlegezett bizalom s bíztatás volt . Nagy Iván neve ekkor már ismert volt szélesebb körökben : számos kisebb tanulmánya látott már napvilágot : olaszországi kutatásairól az Akadémiai Értesítő köteteiben számolt be, olaszországi szellemes és tanulságos levelei pedig a Hölgyfutár olvasóit gyönyörködtették. Pesten s új állásában mindent megtalált, amire történetkutatói munkájában szüksége lehetett : a szerényebb keretek közt mozgó, de azért gazdag egyetemi könyvtár anyagát kiegészítette a M. T. Akadémia, főkép azonban a II. Múzeum Hungaricum könyvtára és értékes kéziratgyűjteménye. Szinte megdöbbentő az a féket nem ismerő munkakedv, amellyel új miliőjében dolgozni kezdett ; kisebb-nagyobb önálló tanulmányok, adatgyűjtemények, forráskiadványok egész sora került ki tolla alól s amit legelőször kellett volna említenünk: 10 év alatt 1857—1867-ig monumentális és alapvető munkában — 13 kötetben — megírta a magyar nemes családok történetét. Ennek a munkájának eredménye lett az, hogy szerzőjének neve fogalommá vált, melynek köre a magyar családtörténet egész területét felöleli. Ennél a rendkívüli munkánál meg kell állnunk egy pillanatra! Az volt a célja e munkájával, hogy «nemzetünk történetéhez kalauzt adjon, mely a szerepelt személyek eredetével, családi összeköttetéseivel ismertet meg». A magyar nemesség rendi állása ekkor már megszűnt volt, a történettudóst tehát munkájában már nem akadályozhatta meg semmiféle külső zavaró befolyás Ezt hangsúlyozta műve