Turul 1938 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló cikkek - Főglein Antal: Dubéczy György, Zólyom vármegye notáriusa. (Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság 1938. április 28-án tartott közgyűlésén.)
új vicenotáriust, bár polgári származású volt s nem volt még nemeslevele, hites ülnökké (iuratus assessor , a későbbi táblabíró) és a számadások átvizsgálására kiküldött bizottság tagjává is megválasztották. Ez a közgyűlés egyébként arról is nevezetes, hogy a vármegye, amelyet a török közelsége és a martalóc csapatok gyakori becsapása s nem utolsó sorban a politikai zavarok is állandóan izgalomban tartottak, ez alkalommal új kezekbe tette le sorsának intézését. Az eddigi, az alispáni székben egymást váltogató idősebb nemesek : Gyürky Benedek, Radvánszky Ferenc, Osztroluczky Menyhért, Hudoba Ábrahám mellőzésével, akik különben sem törték magukat e nehéz és ebben az időben felelősségterhes tisztségre, fiatal, tevékeny és gyorskezű férfit akart az alispáni székben látni. A választás az ekkor 37 éves Asgúthy Istvánra esett, aki azonban még a szokásos sport büntetés terhe mellett sem volt hajlandó a tisztséget elvállalni. A márc. 18-iki közgyűlésen azután, amelyre a nagybirtokosok s az elkedvetlenedett tehetősebb nemesek már el sem jöttek, Esterházy Miklós főispán és a köznemesség sürgető nyomására Asgúthy végre vállalta az alispánságot és ettől kezdve — az akkori időben szinte példa nélküli — hosszú időn, 23 esztendőn át intézte vármegyéje ügyeit. E működésében leghűségesebb munkatársa és osztályosa a vele egy napon tisztségbe lépett Dubéczy György maradt. A most már hármas tisztsége révén tekintélyes és becsült vicenotáriust 1625 év őszén ott láthatjuk már Sopronban, a nádorválasztó országgyűlésen is, mint a városok követét. Itt is csakhamar a legnépszerűbb emberek egyike lett. Nemcsak a délelőtti komoly tárgyalásokon, a zöld asztalnál, az ész, logikas latin eloquentia fegyvereivel felszerelten állta meg a helyét, hanem az esti fehér asztalnál is. Az országgyűlésre mindenünnen felrándult nagyszámú vidéki nemességnek ezek az esti baráti összejövetelek voltak a legkedveltebb szórakozásai. A víg poharazásnak nélkülözhetetlen kisérői voltak Dubéczy György szellemes, okos társalgása, elsősorban magyar és latin költeményei. Mindenkinek udvarolni s kedvében járni óhajtván, emlékversekkel, felköszöntőkkel, lelkes ódákkal kedveskedett. Névnapi ünnep elképzelhetetlen volt Dubéczy verses felköszöntői nélkül. Ebből az időből két ilyen ünnepi versét őrzi a vármegye levéltára, amelyeket András napján Bene András nógrádi és Keczer András sárosi követtársai tiszteletére szerzett és olvasott fel. Az öreg Ruttkay János nótárius, a «főjegyző», a turócvármegyei Felsőrutkán lakott. Innen járt négy vármegye közgyűlésére és ítélőszékére s innen hordozta magával gyakori útjain a vármegyék jegyzőkönyveit és iratait. Zólyom vármegye szomorúan tapasztalta, hogy iratai sorra elkallódnak ; tehát tennie kellett valamit. 1626 márc. 26-án levelet írt a nádorhoz, mint főispánjához és arra kérte, engedje meg, hogy Ruttkayt tisztségéről lemondassa és jegyzőkönyveit visszaszerezhesse. A notáriusságra pedig Dubéczy Györgyöt ajánlotta, akinek körükben van «residentiája» és teljes mértékben alkalmas erre a tisztségre. A nádor-főispánnak nem volt semmi kifogása a vármegye terve ellen és elfogadta Dubéczy elültetését. Dubéczy ugyanazon év április havában levelet írt az öreg Ruttkaynak és felkérte, jöjjön át Zólyomba a legközelebbi ítélőszékre s hozza el magával a jegyzőkönyveket s adja át azokat.4 De még mielőtt Dubéczy átvehette volna a vármegyének e féltett kincseit, súlyosan megbetegedett. Már a végét érezte közeledni és április 18—19. közti éjjel megírta saját sírfeliratát.5 Ebben megnevezvén tisztségeit, önérzettel hangsúlyozta költői, jogászi és fogalmazói tehetségét és kiválóságát : . . . «Cultor Sacrorum, studii studiosus honesti Atque peridoctus carminé, jure, stylo. Nobilis gratus Solii Zoliensis et una Scribendi acçeptus civibus arte fuit. Casibus humanis obnoxius hinc quoque morti Deditus ut moritur, sic tumulatur hurni. Si quis adhuc forsan desiderat amplius in me Si vivum multis ipse carere sciat Te precor o Clemens mihi clementissime Christe Sis misero miserans et miserere mei, Sanguine parce tuo precioso gaudia Coeli Absque meo merito Regnaque celsa fave!» 1 Várm. prot. No. 7 : 208. 2 Várm. prot. No. 9 : 60., 61. 3 Foglein id. tanúim. Levélt. Közl. 1936. 158. 4 Várm. prot. No. 8:13. 50. o. 69—71.