Turul 1947-50 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

I. Értekezések és önálló cikkek - Szentpétery Imre 1878-1950

SZENTPÉTER­Y IMRE 1878—1950 Ez év július 14-én tudományos eredmények­ben gazdag s szorgalomban példaszerű tudós élet­fonala szakadt ketté: Szentpétery Imre, — akit alig néhány nappal azelőtt még jó egészség­ben s üde munkakedvben láthattak kortársai és tanítványai, — 72. életévében váratlan hir­telenséggel elhunyt, értékes alkotásoknak egész sorát hagyva hátra s egy nagyjelentőségű mun­kájának befejezés előtt álló utolsó kötetét. Hét évtizedből öt évtized — még a történelem nagy méreteiben is tekintélyes idő! — állandó, szakadatlan, szinte napokra sem szünetelő tudo­mányos munkában telt el, mindjárt az ifjúkor kezdetétől kezdve, egészen a halált közvetlenül megelőző napokig. Eötvös­ Collegiumban eltöl­tött szorgalmas egyetemi évek után, — melyek éppen a „századvég" idejére estek­ —, külföldi tanulmányút következett, melynek ideje alatt személyes kapcsolatba jut Harry Bresslauval.Ezután másfél évtizeden át középiskolai tanári működés, melynek tartamára esik többek között az Oklevéltani Naptár (1912) elkészítése és kiadása. Ezután öt évig, 1918-tól 1923-ig egye­temi katedra Debrecenben, majd 1923-tól — huszonhét éven át — a múlt tanév végéig, az oklevél- és címertan tanszéke Budapesten. Ezek Szentpétery Imre pályafutásának főbb állomásai. 1917-ben — még gimnáziumi tanári működése idején — a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta, ugyanott 1929-ben rendes tag lett s több éven keresztül az Akadémia Történettudományi Bizottságának is elnöke volt. Rendes tagsági helyét a mult év­ben újonnan szervezett Akadémiában is meg­tartotta. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1932-ben Áldásy Antal halála után szintén elnökévé választotta s Ő ezt a munka­körét mindvégig különös szeretettel és ügybuz­gósággal látta el. Életének külső eseményei szervesen egybe­kapcsolódtak tudományos munkásságával. Tudományos működését bizonyos harmónia és folyamatosság jellemzi. Legelső munkáihoz ugyan a történetelmélet területéről vette tár­gyát (Az újkor kezdete, 1901., Individuális és kollektív történetírás, 1908.), később azonban az ú. n. történeti segédtudományok területén találta meg a maga működési körét, ott is első­sorban ama tudományágak között, melyek a középkori oklevelekkel — a középkorban kiala­kuló írásbeliség eme legterjedelmesebb ágával — foglalkoznak. Az oklevéltan, pecséttan, címertan, valamint az ezek megismeréséhez oly fontos chronológia Szentpétery Imrében egyfor­mán avatott művelőre találtak. Művei közül kétségtelenül legjelentősebb alkotása, a Magyar Oklevéltan 1930-ban jelent meg. Tulajdonképpen azonban egész addigi mű­ködése — a tanulmányok egész sora (A bors­monostori apátság Árpádkori oklevelei, 1916., Szent István király pécsváradi és pécsi alapító­levele, 1918., stb.), sőt maga a Kritikai Jegyzék is, melynek első füzete 1923-ban jelent meg, — azt mondhatnánk, hogy a Magyar Oklevéltanhoz való előkészület volt. A munkán meg is látszik a ráfordított idő és fáradság: két évtized mun­kája. A magyar történettudománynak az utolsó évtizedekben egyik legjelentősebb alkotása, mely középkori kultúránknak egyik — addig elmellőzött és alig ismert — területét fedezte fel: az írásbeliséget, illetőleg annak legterjedel­mesebb s legfontosabb ágát, a jogi írásbeliséget. Míg a magyar oklevéltan előbbi művelőinél — s nagyrészt a külföldi diplomatikusoknál is — az oklevéltan csak oklevélkritika, csak forráselő­készítés az ,,igazi" történettudomány számára. Szentpétery oklevéltana már az ,,okleveles gya­korlatot" a maga teljes egészében és a kultúra egészével való organikus összefüggésében veszi vizsgálat alá. Ezt már művének alcímében is igyekszik kifejezni: „A magyarországi közép­kori okleveles gyakorlat ismertetése", s a munka bevezetésében álláspontját részletesebben is ki­fejti. Az írásbeliségről, mint önálló tudomány­ról való felfogását még világosabban kifejtette a Magyar Oklevéltan után kevéssel később meg­jelent tanulmányában, ahol a „Történelmi segéd­tudományok" -ról ad összefoglaló képet. Fel­fogásának kialakulásában kétségtelenül hatással voltak Szentpéteryre az 1920-as évek legkivá­lóbb diplomatikusai, munkája azonban sok tekintetben továbbvitte az írásbeliségről kiala­kult modren felfogást s azt egy egész korszak okleveles gyakorlatán szintetikusan végigve-

Next