Turul 2003 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
1-2. füzet - 1. Értekezések, önálló cikkek - Gross, Lidia: A Szent Lélek-rend ispotályai Erdélyben (13-16. század) (Fordította Pap Ferenc)
képet alkothassunk magunknak a világi és az egyházi hatóságok viszonyáról. 1309-ből származó okleveles adat hívja fel a figyelmünket arra, hogy ez évben per folyt le a gyulafehérvári káptalan és néhány szász dekanátus között. Az oklevél Waltherus testvért említi, mint a nagyszebeni ispotály magisterét/vezetőjét (ego frater ordinis sancti spiritus magister hospitalis in Cibinio...).7 A század végén, 1386-ban arról tudósítanak, hogy javították az ispotály épületét, s megemlítik „Nicolaus pictor, vitricus hospitalis" nevét.8 A következő, 15. századból fennmaradt néhány oklevél arról tanúskodik, hogy a város vezetése és az ispotály vezetősége között nem volt felhőtlen a viszony, ugyanis a magisztrátus önkényesen nevezte ki avagy távolította el az ispotály rektorát. E század közepén a város vezetői lemondatták a baseli (Basiles) Petrus Kempfet, és helyette Nicolaust nevezték ki az ispotály élére. Kempf nem hagyta annyiban a dolgot: fellebbezett Rómába, egyenesen Petrus Matheushoz, a Rend magiszteréhez és ügykezelésének vezetőjéhez. Matheus felkérte Erdély püspökét, aki a nagyszebeni ispotály főbírója és védnöke is volt (...tamquem judex et commissarius ac protector hospitalis sancti spiritus in Cibinio...), járjon közbe a nagyszebeni városvezetésnél és helyeztesse vissza Petrus Kempfer tisztségébe. Miklós erdélyi püspök közbenjárása (1466) eredménytelennek bizonyult, ugyanis a magisztrátus jelöltje, Nicolaus testvér maradt az ispotály rektora. Legalábbis erre utal az az 1469-ben kiadott oklevél, amelyben Matheus gyulafehérvári (Karlsburg/Alba Iulia) kanonok és István kelneki (Kelling/Câlnic, Fehér megye) plébános az elhunyt „Nicolaus presbyter" helyett a pettyéni (Petri, Szatmár megye), Johannes de Bazana-t ajánlja a nagyszebeni városvezetőségnek az ispotály elöljárójának tisztségébe.10 Nem tudjuk, hogyan döntött a város vezetősége. Azt tudjuk, hogy 1475-ben a bécsi Szent Lélek-rendi ispotály magisztere, Rupertus Tannhoffer felkérte a nagyszebeni városvezetőséget, közölje vele azt, hogy van-e vezetője a városban működő rendháznak.11 Egy 1503-ban kibocsátott oklevél árulja el, hogy e korábbi kérést az érvényben lévő hierarchikus viszony indokolta, ugyanis a nagyszebeni rendház közvetlenül a budai rendház alárendeltségébe tartozott, s ez utóbbi pedig a bécsinek volt alárendelve. Az 1503-as oklevél azt is közli, hogy a nagyszebeni rendháznak évi 1 márkát, azaz 4 dukátot kellett fizetnie a bécsi rendháznak.12 A 15. század vége felé egyre gyakoribbak a viszályok, a város irányítói és az ispotály vezetői között. 1484-ben maga Mátyás király kellett, hogy közbelépjen, olyannyira elmérgesedett a két hatóság között a viszály, mivel a város vezetősége lemondásra kényszerítette Gasparust, az ispotály rektorát. A király a magisztrátust hatalmazza fel arra, hogy a rend tagjai közül valaki mást nevezzen ki rektornak.13 1493-ban II. Ulászló király lép közbe a város és az ispotály közti vitába, mivel az előbbi eltávolította hivatalából Ludwig Drepperket, az ispotály vezetőjét, azzal az indoklással, hogy Drepperk túl sokáig tartózkodott Nagyszebentől távol, Rómában, s világi egyházfival helyettesítette magát. A király felszólította a nagyszebeni káptalant, lépjen közbe azért, hogy Drepperket visszahozzák. Úgy tűnik, közbelépését siker koronázta, ugyanis egy 1495-ben keltezett oklevél „Ludwig ordinis sanctis spiritus"-t mint „prior domus hospitalis in Cibinio"-t említi.14 A város és az ispotály között meglévő feszültséget az idézte elő, hogy a Szent Lélek-rend szervezeti alapjai meglehetősen ingatagok voltak. Ez nemcsak a nagyszebeni helyzetre jellemző, hanem más, németországi területen szervezett rendházak belső szervezetére is. Ennek az lett a következménye, hogy Nagyszebenben - de máshol is Erdélyben - a városvezetőség beleszólt a Rend ügyeibe. R. Virchow, e viszályokkal foglalkozó szakember megállapítása szerint 15 ennek tulajdonítható, hogy a 15. században püspökök, királyok - akik tulajdonképpen teljesen kívül álltak a renden - beavatkoztak a Szent Lélek-rend belügyeibe. Idővel a helyzet odáig fajult, hogy a városvezetésnek sikerült a vallási tényezőkre korlátoznia a Rend hatókörét. E korlátozást az 1495-ös oklevél tanúsítja: e szerint a rend Nagyszebenben csupán vallásilag irányíthatja az ispotályt.16 Az alárendeltség mellett szólnak az anyagiak is. Nagyszeben városának 1380 és 1506 között vezetett számadáskönyve azt mutatja, hogy az ispotálynak szántóföldből, mezőből és szőlőből álló majorsági birtoka volt. A városvezetőség anyagilag is támogatta, vagyonát adományok és végrendeleti hagyatékok gyarapították. Mindezt a „vitricus" kezelte, s őt segítette a „procurator" is, akinek valószínűleg ügyviteli és gazdasági feladatai voltak.17 1424-ben, amikor megszüntették a nagyszebeni prépostságot, a vagyon egy része az ispotály templomának jutott, azzal a céllal, hogy ebből naponta bűnbocsánati szertartást tartsanak.18 Friedrich Müller megállapítása szerint a nagyszebeni lepratelepet a 15. században létesítették. Nem tudjuk, hogy e lepratelepet a Szent Lélek-rend gondozta-e, vagy sem.19 2