Turul 2003 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

1-2. füzet - 1. Értekezések, önálló cikkek - Gross, Lidia: A Szent Lélek-rend ispotályai Erdélyben (13-16. század) (Fordította Pap Ferenc)

képet alkothassunk magunknak a világi és az egyházi hatóságok viszonyáról. 1309-ből származó okleveles adat hívja fel a figyelmünket arra, hogy ez évben per folyt le a gyulafehérvári káptalan és néhány szász dekanátus között. Az oklevél Waltherus testvért em­líti, mint a nagyszebeni ispotály magisterét/vezetőjét (ego frater ordinis sancti spiritus magister hospitalis in Cibinio...).7 A század végén, 1386-ban arról tudósí­tanak, hogy javították az ispotály épületét, s megem­lítik „Nicolaus pictor, vitricus hospitalis" nevét.8 A következő, 15. századból fennmaradt néhány oklevél arról tanúskodik, hogy a város vezetése és az ispotály vezetősége között nem volt felhőtlen a vi­szony, ugyanis a magisztrátus önkényesen nevezte ki avagy távolította el az ispotály rektorát. E század kö­zepén a város vezetői lemondatták a baseli (Basiles) Petrus Kempfet, és helyette Nicolaust nevezték ki az ispotály élére. Kempf nem hagyta annyiban a dolgot: fellebbezett Rómába, egyenesen Petrus Matheushoz, a Rend magiszteréhez és ügykezelésének vezetőjé­hez. Matheus felkérte Erdély püspökét, aki a nagy­szebeni ispotály főbírója és védnöke is volt (...tam­quem judex et commissarius ac protector hospitalis sancti spiritus in Cibinio...),­ járjon közbe a nagysze­beni városvezetésnél és helyeztesse vissza Petrus Kempfer tisztségébe. Miklós erdélyi püspök közben­járása (1466) eredménytelennek bizonyult, ugyanis a magisztrátus jelöltje, Nicolaus testvér maradt az ispo­tály rektora. Legalábbis erre utal az az 1469-ben ki­adott oklevél, amelyben Matheus gyulafehérvári (Karlsburg/Alba Iulia) kanonok és István kelneki (Kelling/Câlnic, Fehér megye) plébános az elhunyt „Nicolaus presbyter" helyett a pettyéni (Petri, Szat­már megye), Johannes de Bazana-t ajánlja a nagysze­beni városvezetőségnek az ispotály elöljárójának tisztségébe.10 Nem tudjuk, hogyan döntött a város ve­zetősége. Azt tudjuk, hogy 1475-ben a bécsi Szent Lélek-rendi ispotály magisztere, Rupertus Tannhof­fer felkérte a nagyszebeni városvezetőséget, közölje vele azt, hogy van-e vezetője a városban működő rendháznak.11 Egy 1503-ban kibocsátott oklevél árul­ja el, hogy e korábbi kérést az érvényben lévő hierar­chikus viszony indokolta, ugyanis a nagyszebeni rend­ház közvetlenül a budai rendház alárendeltségébe tartozott, s ez utóbbi pedig a bécsinek volt alárendel­ve. Az 1503-as oklevél azt is közli, hogy a nagyszebe­ni rendháznak évi 1 márkát, azaz 4 dukátot kellett fi­zetnie a bécsi rendháznak.12 A 15. század vége felé egyre gyakoribbak a viszá­lyok, a város irányítói és az ispotály vezetői között. 1484-ben maga Mátyás király kellett, hogy közbelép­jen, olyannyira elmérgesedett a két hatóság között a viszály, mivel a város vezetősége lemondásra kényszerítette Gasparust, az ispotály rektorát. A ki­rály a magisztrátust hatalmazza fel arra, hogy a rend tagjai közül valaki mást nevezzen ki rektornak.13 1493-ban II. Ulászló király lép közbe a város és az is­potály közti vitába, mivel az előbbi eltávolította hiva­talából Ludwig Drepperket, az ispotály vezetőjét, az­zal az indoklással, hogy Drepperk túl sokáig tartóz­kodott Nagyszebentől távol, Rómában, s világi egy­házfival helyettesítette magát. A király felszólította a nagyszebeni káptalant, lépjen közbe azért, hogy Drepperket visszahozzák. Úgy tűnik, közbelépését si­ker koronázta, ugyanis egy 1495-ben keltezett oklevél „Ludwig ordinis sanctis spiritus"-t mint „prior domus hospitalis in Cibinio"-t említi.14 A város és az ispotály között meglévő feszültséget az idézte elő, hogy a Szent Lélek-rend szervezeti alapjai meglehetősen in­gatagok voltak. Ez nemcsak a nagyszebeni helyzetre jellemző, hanem más, németországi területen szerve­zett rendházak belső szervezetére is. Ennek az lett a következménye, hogy Nagyszebenben - de máshol is Erdélyben - a városvezetőség beleszólt a Rend ügyei­be. R. Virchow, e viszályokkal foglalkozó szakember megállapítása szerint 15 ennek tulajdonítható, hogy a 15. században püspökök, királyok - akik tulajdonkép­pen teljesen kívül álltak a renden - beavatkoztak a Szent Lélek-rend belügyeibe. Idővel a helyzet odáig fajult, hogy a városvezetésnek sikerült a vallási ténye­zőkre korlátoznia a Rend hatókörét. E korlátozást az 1495-ös oklevél tanúsítja: e szerint a rend Nagysze­benben csupán vallásilag irányíthatja az ispotályt.16 Az alárendeltség mellett szólnak az anyagiak is. Nagyszeben városának 1380 és 1506 között vezetett számadáskönyve azt mutatja, hogy az ispotálynak szántóföldből, mezőből és szőlőből álló majorsági birtoka volt. A városvezetőség anyagilag is támogat­ta, vagyonát adományok és végrendeleti hagyatékok gyarapították. Mindezt a „vitricus" kezelte, s őt segí­tette a „procurator" is, akinek valószínűleg ügyviteli és gazdasági feladatai voltak.17 1424-ben, amikor megszüntették a nagyszebeni prépostságot, a vagyon egy része az ispotály templo­mának jutott, azzal a céllal, hogy ebből naponta bűn­bocsánati szertartást tartsanak.18 Friedrich Müller megállapítása szerint a nagysze­beni lepratelepet a 15. században létesítették. Nem tudjuk, hogy e lepratelepet a Szent Lélek-rend gon­dozta-e, vagy sem.19­ 2

Next