Turul 2011 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

1. füzet - 1. Értekezések - PÁLFFY GÉZA: Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után

a humanista püspök is hús-vér, esendő ember volt. Ezek kö­zött kiemelt helyen szerepelt a vele szemben tanúsított egyre erősödő bizalmatlanság, mert észrevette, hogy Mária király­né pozsonyi udvarában fontos döntéseket titkolnak el előle. Végül talán a legfontosabb személyes érvként azt említet­te, hogy tudomására jutott, miszerint Szapolyai tervezett or­szággyűlésén - amely a levél kelte előtti napon, március 17-én valóban meg is nyílt Budán - mint királyi kancellárt hazaáru­lással akarják megvádolni az ország pecsétjével elkövetetett állítólagos visszaélések miatt. Ezen - mint más forrásokból tudjuk - alaptalan vádak alól pedig személyesen kívánta tisz­tázni magát, hogy elkerülje a Szapolyai-pártiak száműzést ki­mondó határozatát. Tegyük hozzá: ennek megtörténte esetén a János királyhoz való átállásra már kevés esélye lett volna, így a budai eseményekről jól informált kancellár pártváltása gon­dos előkészítésével - hiszen ezekről a vádakról levele szerint az előző nap (március 17-én) még Mária királynéval és a ma­gyar tanácsosokkal is értekezett - valójában egyfajta megelő­ző, tovább nehezen halasztható lépéseket is tett. A különleges búcsúlevélből összességében tehát azt olvas­hatjuk ki, hogy Brodarics egyrészt erkölcsi és elvi aggályai, valamint az ország megmaradásért érzett aggodalma miatt el­lenezte a Ferdinánd trónigényét biztosítani hivatott Magyaror­szág elleni fegyveres támadást, másrészt a Pozsonyban 1526 ősze óta töltött hónapok alatt fokozatosan kiszorult a Habs­burg-párti magyar kormányzat belső köréből. A pozícióvesz­tés ráadásul egyre komolyabb anyagi következményekkel is járt számára, miközben János-párti ellenfelei fenyegető vád-és rágalomhadjáratot kezdtek ellene. Mivel úgy érezte, Ferdi­nánd már nem tart igényt kellő mértékben szolgálataira, ezen­kívül a pozsonyi udvarban személyes sérelmek is érték, sőt a Habsburg uralkodó ottani gyalogosai még házára is rátörtek, nem volt oka vállalni az őt Budáról fenyegető megbélyegzést, így inkább elhagyta Ferdinánd pártját. Mindezek megerősítik a szakirodalomban a kortárs vé­lemények - legyenek azok akár Ferdinánd-, akár Szapolyai­pártiak - alapján Brodarics István becsületességéről megraj­zolt képet. Jóllehet a búcsúlevél állításainak egy része nem vagy nem teljesen tükrözte a valóságot és érthetően önigazo­ló szándékkal született, a Magyarország boldogulása és bé­kéjének megmaradása iránt érzett aggodalmat a humanista főpap esetében kétségkívül őszintének tarthatjuk. Ám ugyan­erről írt immár János király pártjáról, közel egy hónappal ké­sőbb, április 12-én Budáról kelt levelében Andrzej Krzycki przemysli püspöknek (a neves krakkói püspök és lengyel al­kancellár, Piotr Tomicki [1464-1535] unokaöccsének) is, aki­vel ekkor már több esztendeje baráti kapcsolatban állt: „soha semmi mást nem akartam, mint azt, amiről úgy véltem, hogy hazám javát szolgálja.. .". Sőt ezt igazolta későbbi életpályája és kitartó diplomáciai működése is, amely a két király közöt­ti tartós - bár valójában szinte megvalósíthatatlan - béke lét­rehozására irányult.­ Ezzel valójában ugyanúgy a ritka kevés jellemes politikus közé tartozott, mint magával búcsúlevelével. Amennyiben Brodarics döntésének gyakorlati hátterét kí­vánjuk megérteni, először is le kell szögeznünk, hogy Mo­hács előtt a több királyi titkári poszt egyikének betöltése da­cára sem tartozott tartósan az udvar befolyásosabb, különösen Habsburg Mária királyné vagy Báthory István nádor köré cso­portosuló szűkebb köreihez. 1526. tavaszi királyi kancellári és szerémi püspöki kinevezését a római Szentszék erőteljes nyo­mása tette lehetővé, ahol 1525-ig több esztendőn át magyar kö­vetként tevékenykedett. A csatavesztést követően így inkább bizonyos tehetetlenségi erő, mint sziklaszilárd udvar- vagy Habsburg-hűség vitte Pozsonyba: ő volt a kancellár, az ország közepén azonban időlegesen már a török volt az úr, azaz nem nagyon mehetett másfelé, mint Mária királyné és a Pozsony­ba menekült udvartartás után. A rendelkezésünkre álló források alapján mégis úgy tű­nik, 1526 decemberéig Brodaricsnak stabil helye volt a Habs­burg-párti magyar táborban. Az októberi hainburgi tanácsko­zásra, az osztrák főherceg és húga (Mária magyar királyné) egyeztetésére ugyan nem hívták meg, amit fájlalt, ugyanak­kor hűségnyilatkozatot tett Ferdinánd mellett. Hogy a főher­ceg fontosnak tartotta megnyerni a kancellár Brodaricsot, bi­zonyítják 1526 őszén hozzá írott levelei, valamint az a tény is, hogy a Ferdinánd által híveinek kiállított iratokon előkelő he­lyen, közvetlenül Báthory nádor és Szalaházy Tamás veszpré­mi püspök (egyben királynéi kancellár) után említették. Úgy tűnik, ez idő tájt még Mária királyné bizalmát is élvezte, leg­alábbis 1526 novemberében Pozsonyból Lengyelországba írt levele ezt bizonyítja. Brodarics István 1526 decemberéig tehát bizonyosan Fer­dinánd elkötelezett híve és a Habsburgok trónigényének tá­mogatója volt. Hogy ez esetben tudatos döntésről volt szó, azt jól mutatja, hogy a kancellár annak ellenére sem jelent meg a Szapolyait magyar királlyá választó, novemberi székesfehér­vári országgyűlésen, hogy értesült róla: a távolmaradókat az új uralkodó hívei a koronázó diétán hűtlenséggel fogják vá­dolni, sőt vagyonvesztéssel sújtják. Pedig nemcsak meghívót kapott a gyűlésre, hanem maga írta, hogy az erdélyi vajda kör­nyezetében élő barátai az értésére adták, a trón megszerzésé­re készülő János király tárt karokkal fogadná, és fenntartaná számára korábbi kancellári posztját. Szapolyai megkoronázása után azonban úgy tűnik, foko­zatosan megváltozott Brodarics véleménye. 1526. november 14-én kelt levelében már megfogalmazódott benne a fenye­gető polgárháború miatt a hazájáért érzett aggodalom, hi­szen a Habsburg királyjelölt pártján álló magyarok táborá­ban nyilvánvalóan érezte, hogy János királlyal szemben ők akár a fegyveres küzdelemre is képesek. 1526. november 14. és 1527. március 18., vagyis az elpártolást bejelentő levél kelte közötti időszakban ugyanakkor konkrét állásfoglalását megle­hetősen nehéz követnünk, hiszen ezekből a hónapokból ez ide­ig egyetlen levelét sem ismerjük. Más források alapján ugyan­akkor megállapítható, hogy részt vett Ferdinánd december közepi pozsonyi királyválasztó gyűlésén, bár - márciusi leve­le alapján - jelenleg kérdéses, hogy akkor miként viszonyult ahhoz. Nagyobb ellenállást azonban feltehetően nem tanúsít­hatott, hiszen Ferdinánd király egy 1527. január 10-én kelt le­velében még köszönetet mondott neki addigi hűséges szolgái . Ez és az alább idézett levelek a Brodarics-levelezés Kasza Péter által készü­lő kritikai kiadásából valók, amelyek használatát neki ehelyütt is köszönöm. 3 Erre részletesen ld. Oborni Teréznek a diplomata Brodaricsról írott alábbi tanulmányát. 5

Next