Turul 2015 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

2015 / 1. füzet - ÉRTEKEZÉSEK - Katona Csaba: Háború után: egy esztergomi ügyvéd és katonatiszt sorsa a második világháborút követő években

Lehel, / Kürtünk rekedt hangja a forró mezők fölött / Nem riadt már többé, sem hűvös hegyek között. / A rónaság felé a bércek már nem visszhangozták tovább. / Lettünk nyájőrző nép, pásztor katonák. / S kőhalom lett a házunk, s Hazánk sík vidék, / Mert tatár pusztított, török, dragonyos vitéz.”­ Azaz: amikor a jászok törtek rá ellenségeikre, azt a múlt nagyszerű részeként idézi fel a költemény, de amikor a jászokat leigázó „török” és „dragonyos” tette ugyanezt a jászokkal, az bizony szomorú idők emlékezete. Ezek a példák kellően megvilágítják, hogy az érzelmi/ erkölcsi megítélés mennyire relatív, az így kialakított érté­kelés pillére törékeny, megalapozott érvekkel szemben köny­­nyen sérülhet. Mark Twain az irodalom eszközeivel élve Ima háború idején című művében világított rá erre az ellentmon­dásra. Alant idézett novellájában Twain az amerikai polgárhá­ború idején örökített meg egy templomi gyülekezetet, amely harcba indult fiai győzelméért imádkozik. A templomba betér egy titokzatos idegen, aki - elmondása szerint - az Úr üzene­tét hozza és a „kimondott”, „szavakba foglalt” imádság mellett megfogalmazza az elhangzott fohász ki nem mondott elemeit is. Ez pedig így hangzik: „Ó, Egek Ura, segíts bennünket, hogy ágyúink véres cafatokra tépjék az ellenség katonáit, adol, hogy virágzó rétjeiket hazafias halottaik tetemei borítsák, kínja­ikban fetrengő sebesültjeik saját elfojtsa az ágyúdörej, hogy szerény otthonukat a pokol tüze hamvassza el, hogy ártat­lan özvegyeik szívét gyógyíthatatlan fájdalom gyötörje, hogy hajléktalanul bolyongjanak gyermekeikkel, száműzöttként és testvértelenül, letarolt földjük pusztaságain, rongyokban, éhesen, szomjasan, nyáron az égető nap, télen a jeges viharok játékaként, összetört lélekkel, minden kínszenvedés kísérte­tei, akik a sír menedékéért esdekelnek hozzád, de Te nem adod meg nekik - miértünk, ó, Uram, akik imádunk Téged, miér­tünk törd le utolsó reményüket, szívd ki utolsó vércseppjüket, hosszabbítsd meg keserű zarándoklatukat, ólomnak érezzék minden tagjukat, könnyeikkel áztasd útjaikat, és felsebzett lábuk vére fesse vörösre a havat nyomukban!”. A gyülekezet döbbenten hallgatja e szavakat, majd arra a meggyőződésre jut, hogy az idegen őrült, hiszen „semmi értelme nem volt annak, amit mondott”.­ Nem véletlen, hogy a (büntető)jog a kezdetektől kano­nizálta a bűn fogalmát, kiküszöbölendő a bűn megítélésé­nek és megtorlásának kisajátítását, illetve a szubjektív elemek túlsúlyát. A jogi bűnösség kategóriájának máig sarokköve a „Nullum crimen sine lege” elve, azaz: csak az a bűn, amit a törvény annak nyilvánít (és ekként a törvénybe foglaltaknak megfelelően - és csak úgy! - szankcionálható). Ugyanak­kor máig párhuzamosan létezik egymás mellett, sőt gyakorta épp egymás ellenében az erkölcsi és a jogi bűnös (ekképp az áldozat) fogalma is. Szemléletes példája ennek a közelmúlt­ban elhunyt Képíró Sándor esete, akit nagyon sokan eleve bűnösként kezeltek a bíróság ítéletétől függetlenül, miköz­ben a hatóságok - természetesen - jogi kérdésként kezelték Képíró ügyét. Ellenpéldája ennek, hogy az 1958-ban kivég­zett Nagy Imre miniszterelnököt a magyar társadalom több­ségének értékítélete jóval előbb „rehabilitálta” (pontosabban: eleve nem is tekintette bűnösnek!), semmint hogy arra jogilag sor került volna 1989. július 6-án, amikor a halálos ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa hatályon kívül helyezte és Nagy Imrét bűncselekmény hiányában felmentette. Az, hogy a jog mit kodifikál bűnként, számos szubjektív dologtól függ (például az állam jellegétől), továbbá attól, hogy a bíróság mit lát bizonyítva, ugyancsak szubjektív elemek függ­vénye is (pl.: milyen alapos a bizonyítási eljárás). Bonyolítja a helyzetet annak az eshetősége, amikor egy-egy diktatúra törvényekkel bástyázza körül magát, ekképp pedig az alap­vető emberi jogok egy része adott államban kodifikáltan bűn­­cselekménynek minősül. Ilyen volt például a közelmúltban a „népi demokratikus államrend elleni izgatás”. Egyértelmű, hogy ezekben az esetekben - jogállamiság híján - a jogi és az erkölcsi bűnösség nem fedi, nem fedheti egymást, ami - lévén az egyik merev, a másik viszont nagyon is rugalmas fogalom - még jogállamokban sem valósul meg maradéktalanul, ám a kétféle értelmezés közötti rés mégis jelentősen szűkebb. A legtöbb ember szemében a vétkes és az áldozat, miként Hollywood filmjeiben is, feketén és fehéren elválik egymás­tól. A részleteiben árnyaltabb történeti valóságban ez termé­szetesen nem ilyen egyszerű kérdés. Figyelembe kell venni azt az érzelmileg nehezen feldolgozható, de nagyon is reális lehetőséget, miszerint lehet valaki vétkes és áldozat egyaránt. Már szinte klasszikus példával élve: Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián kötetében­ is hangoztatja, hogy a Politikai Rendé­szeti Osztály személyi állománya „(főként) zsidó származású munkaszolgálatosokból verbuválódott”.­ Vagyis az illető egy­felől holokauszt-áldozat volt, majd pedig az állampárt végre­hajtója. Bár a kötetet recenziójában­ * * éles gúnnyal kritizáló Nagy-Csere Áron rámutat arra, hogy konkrét kutatásokat még senki sem végzett erre nézve, sőt a szerzőpáros sem tesz hivatkozást, hogy miből táplálkozik állítása, e helyt csupán a kettősség példázata okán idéztem a fentieket Nem véletlen, hogy Szabó István A napfény íze című filmjében is felbukkan ez a motívum (bár természetesen egy történeti szakkönyv és egy művészi alkotás nem vehető egy kalap alá). Nagy-Csere Áront idézve: „Ez a megközelítés a haláltáborból/munkaszol­­gálatból visszatérő, bosszúra szomjazó zsidó ávós narratíváját erősíti, aminek megértéséhez azonban nem szükséges törté­neti szövegeket olvasni, elég csupán megnézni Szabó István didaktikus filmjét, A napfény ízét.” E ponton pedig felhívnám a figyelmet a leegyszerűsítő megközelítés egyik legnagyobb csapdájára. Arra­­ maradva a fenti példánál­­, hogy PRO-s/ÁVO-s/ÁVH-s tisztnek lenni önmagában még nem bűncselekmény, ahogy nem az a Wermachtban vagy a Waffen-SS-ben töltött szolgálat sem. 2 http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A1sz_himnusz. 3 Mark Twain: Ima háború idején. 21 rémes történet. (Vál. Borbás Mária.) Bp., 1969. 180. 4 Uo. 181. 5 Tabajdi Gábor-Ungváry Krisztián: Elhallgatott múlt. A pártállam és a bel­­ügy. A politikai rendőrség működése Magyarországon. 1956-1990. 1956- os Intézet. Bp., 2008. 6 Uo. 515. 7 Nagy-Csere Áron: A múltfeltárók esete a posztmodernnel. Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián könyvéről, Betekintő 2008/2. [http://www.betekinto. hu/2008_2_nagy_csere]. 2

Next