Turul 2017 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).

2017 / 1. füzet - ÉRTEKEZÉSEK - Draskóczy István: A sókamarák igazgatása és tisztségviselői, 1440-1457

Draskóczy István: A sókamarák igazgatása és tisztségviselői (1440-1457) Magyarországon a 14-15. században királyi sómonopólium érvényesült. Mind a bányahelyeket, mind pedig azokat a hi­vatalokat, amelyek árusították a királyi bányák termékét, ka­marának nevezték. Zsigmond 1397. évi rendelkezése szerint a máramarosi sóbányák értékesítési területét a Tisza és Zagy­va vonala által határolt országrész képezte, míg az ország más tájain Erdély ezen ásványi kincsét árusították. 1397-től kezdve 1426-ig a kamarák az országos sókamaraispán irányítása alatt álltak. Ezt a tisztséget 1401-1426 között Ozorai Pipo töltötte be. Az ő érdeme a sóigazgatás újjászervezése, annak a rend­szernek a kialakítása, amely 1521-ig, a királyi monopólium felszámolásáig működött. Halála után felléptek a firenzeiek ellen, többeket letartóztattak, s így a Scolarik legfeljebb 1427- ben tudták egy ideig kezükben tartani a sókamarákat. Ezután az egységes irányítás megszűnt.1­429 és 1436 között több só­hivatalt (1429-1436: Dés és Szék, 1433: Szolnok, Várad, Sza­­lárd, Pest, 1436: Szalárd, Debrecen) felügyelt Kusalyi Jakcs Já­nos, majd Mihály székelyispán, ám országos hatáskörrel nem rendelkeztek.2 1435-ben lett Szentgyörgyi Vince László és Já­nos Máramaros megye ispánja, akik egyben az itteni kamara vezetését is ellátták.3 Ozorai halála után a déli végvárak vé­delmében mind nagyobb szerep jutott a Tallóciaknak. A fel­adathoz szükséges pénz biztosítása érdekében Zsigmond só­kamarákat bízott Tallócira. Mind több sóhivatal került így az ellenőrzésük alá. Ám az egész szervezet irányítását csu­pán Habsburg Albert uralkodása idején, 1438-ban vehette át Tallóci Matkó. 1440 végéig tartoztak hozzá a sóval kapcso­latos ügyek.­ A kettős királyválasztással új korszak kezdődött a királyi bevételek kezelésében. Az ország nagyobbik részét I. Ulászló király birtokolta, így az általa ellenőrzött területen található kamarákat azok ellenőrizték, akiket ezzel ő megbízott.­ A kialakuló belső háború nem hagyta érintetlenül a kama­rai szervezetet sem. 1440 áprilisában Losonci Dezső erdé­lyi vajda arról értesítette Papé dési kamarást, hogy Tallóci Matkót a királyné lefogatta, és ezért azt tanácsolja neki, hogy Désről a sót mihamarabb Udvarhelyre szállíttassa. Ugyanő 1440 júniusában arról biztosította Matkót, hogy a tordai kamarás kérésének megfelelően mindent megtesz a kama­rák védelme érdekében. A levélből mellesleg azt is megtud­juk, hogy az idő tájt áradás és pestis pusztított Erdélyben. Utóbb a nyájas viszony megváltozott, hisz ugyanő, ki Erzsé­bet királyné híve volt, elvette a dési kamarát Papé és Giovanni Manini sókamarásoktól, akik az Ulászló párti kamaraispán, Tallóci emberei voltak. A két olasznak sóban 1675 aranyfo­rintnyi kárt okozott.6 Újlaki Miklós és Hunyadi János I. Ulászló pártjára álltak. Mindkettőjüket a király erdélyi vajdává nevezte ki, és ezzel együtt reájuk ruházta a sókamarák felügyeletét is. Hunyadi Erdélybe sietett, és a lengyel származású uralkodó mellé állí­totta az országrészt. Újlaki az ország nyugati részén, Hunyadi a Tiszától keletre igyekezett magának hatalmi bázist kialakí­tani. Szeged várának élére a két főúr nevezett ki várnagyokat. A két vajda 1441-ben kapta meg a máramarosi ispán tiszt­ségét is. Újlaki Miklós embere 1442-ben tűnt fel a megyé­ben. Hunyadi 1441 novemberében adott utasítást szalárdi és váradi kamarásainak.7 * * Mind a két főúr vett át szakembere­ I * A szerző az MTA BTK Lendület Középkori Magyar Gazdaságtörténet Len­­dület Kutatócsoport (LP 2015-4/2015) tagja. 1 Teke Zsuzsa: Firenzei kereskedőtársaságok, kereskedők Magyarországon Zsigmond uralmának megszilárdulása után (1404 -1437). Századok, 129 (1995) 207, 213.; István Draskóczy: Das königliche Salzhandelsmonopol in Ungarn in der ersten Hälfte des 15. Jahrhunderts. In: Das Zeitalter König Sigismunds in Ungarn und im Deutschland. (Hrsg. Tilmann Schmidt, Peter Gunst) Debrecen, 2000,133-139. 2 Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (a továbbiakban: MNL OL) DL 12518., 12519., 12551., 29240., 54901., 55060., 55061., DF 247250., 253326., 253327. A zichi és vásonkeői gróf Zichy család idős­ ágának okmánytára I -XII. (Szerk. Nagy Imre-Nagy Iván-Véghely Dezső.) Pest, Bp., 1871-1931., XII. 171. 3 Engel Pál: Magyarország világi archontológiája I—II. Bp., 1996 (História Könyvtár. Kronológiák, Adattárak 5.), I. 154. 4 Mályusz Elemér: A négy Tallóci fivér. Történelmi Szemle, 23 (1980) 542- 543.; Draskóczy Das königliche i. m. 140. 5 A belháborúra ld. újabban: Pálosfalvi Tamás: A Rozgonyiak és a polgár­­háború (1440-1444). Századok, 137 (2003) 897-928. 6 MNL OL­DL 55202., 55213.; Oklevéltár a Tomaj nemzetségbeli losonczi Bánffy család történetéhez I—II. (Szerk. Varjú Elemér, Iványi Béla) Bp., 1908-1928. I. 638-641.; Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen I-VII.(Hrsg. Franz Zimmermann, Carl Werner, Gustav Gündisch etc.) Hermannstadt - Bukarest, 1892-1991. V. 2335.sz. 7 Kubinyi András: A kaposújvári uradalom és a Somogy megyei familiári­sok szerepe Újlaki Miklós birtokpolitikájában. (Adatok a 15. századi feudá­lis nagybirtok hatalmi politikájához). Somogy megye múltjából. Levéltári

Next