Turul 2018 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
2018 / 1. füzet - Kisebb cikkek, adattárak - Kiss Gergely: IV. Béla két okleveléről
diploma eredetiségében. Ezt támasztja alá az oklevél méltóságsora is, amely jól illeszkedik a korabeli oklevelekből ismert archontológiai adatokhoz. A magyar szakirodalom ennek az oklevélnek nem szentelt különösebb figyelmet, pedig mint látható, szövege Fejér és az erdélyi szászok történetére vonatkozó források kiadói jóvoltából ismert volt. Békefi Rémig használta fel a magyarországi apátságok és rendi nagykáptalanok közötti kapcsolattartás illusztrációjaképpen, illetve később Keglevich Kristóf is hivatkozott az adatra.23 Tekintettel arra, hogy a Dijonban fellelt két eredeti oklevél szövege nem azonos, érdemes őket összevetni, és választ keresni arra a kérdésre, miért volt szükség néhány nap különbséggel két külön oklevél kiadására. A két diploma szövege számos ponton egyezik: azonos az intitulatio, az arenga és a méltóságsor. Eltér azonban a megpecsételés módjára vonatkozó rész. Míg az első, eddig ismeretlen oklevél királyi aranypecsétet, addig a második királyi kettőspecsétet említ.24 Ezen kívül a rendelkező részben van markáns eltérés. Az 1240. március 17-i diplomában a király a citeaux-i monostor konventjének adományozott négy egyházat, jövedelmeiket, tartozékaikat, valamint a kegyuraságot is átadta, kiemelve, hogy a megyéspüspök joghatósága ezekre az egyházakra nem érvényes, ill. az itt létesítendő újabb egyházak, kápolnák, oltárok és temetők esetében az apátság élhetett az incorporatio jogával. Az adomány célja a ciszterci rend évente Citeaux-ban megtartott általános káptalanjának költségeihez való hozzájárulás volt. Az első oklevél rendelkező része itt véget is ér, ám a március 21-i diploma szövege bővebb. Anélkül, hogy a négy nappal korábbi rendelkezésre bármilyen utalást tenne, szóról szóra megismétli annak dispositióját, majd fontos kiegészítést tesz hozzá. Az említett négy egyház betöltetlensége okán a jövedelmek beszedői egyházanként évi 1 márkát fizetnek a citeaux-i szerzeteseknek (képviselőjüknek), és a tényleges birtokba vétel idejére a király további évi 100 márkát biztosít nekik. Azaz, amíg az egyházak új vezetői el nem nyerték hivatalukat - amelynek betöltése immár az új kegyurakat illette -, addig is az apátság emberei birtokolták azokat Citeaux nevében és fizettek neki. Mivel pedig ez az összeg - évi 4 márka - valójában nem jelentett tényleges anyagi segítséget a rendnek, a király ezt egészített ki arra az átmeneti időre, amíg a szerzetesek a tényleges bevételeket meg nem szerzik. Nyilvánvaló, hogy a második rendelkezés az első kiegészítése volt, valószínűleg azért, mert hamar tudatosult, hogy az üresedés miatt a szerzetesek csak lassan jutnak hozzá a bevételekhez. Az utólagos kiegészítés pedig mindenkinek igen előnyös volt: az apátság nevében az egyházak birtokjogát élvező személyek életük végéig megkapták ezt a jogot és ezért egy viszonylag alacsony összeget kellett fizetniük, a burgundiai apátság biztosan hozzájutott a támogatáshoz, a király pedig megnyugtató módon gondoskodhatott az ekkor már szép számban létező magyarországi ciszterci közösségek képviselőinek eljutásáról az általános káptalanra, és ezáltal is kifejezhette erős kötődését a rendhez.25 Remélhetőleg az 1240 tavaszán megszületett királyi rendelkezés forrástani hátterét sikerült tisztázni e rövid írással és az oklevelek szövegének és képének közlésével. FÜGGELÉK: AZ OKLEVELEK SZÖVEGE 1240/1. IV. Béla 1240. március 17-én Budán kelt oklevelében a citeaux-i monostor konventjének adományoz a rend éves általános káptalanának megtartása kapcsán felmerülő költségekhez való hozzájárulásként négy erdélyi, barcasági egyházat, Földvárat, Szentpétert, Hermányt és Prázsmárt a hozzájuk tartozó jövedelmekkel, jogokkal és tartozékaikkal együtt. In nomine sancte Trinitatis et individue Unitatis. Bela Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame, Servie, Galicie, Lodomerie Cumanieque rex universis Christi / fidelibus presentem paginam inspecturis salutem in vero salutari. Quia bone rei consensum prebere et presentis vite subsidium et future generacionis expectat premium, ut divini operis fructum circa pietatiis opera propensius exequentes temporalia felici commercio sempiternis commutemus, et ut regularium virorum, qui iuxta evangelicam veritatem et regulam beati Benedicti relictis omnibus Christo spretis dividarum inctandiis iugiter inherentes mente devota famulantur, utilitatibus providentes eorumdem / precibus nos ac nostri successores una cum regnis nostre iurisdicioni subiectis, in pace perpetua perseverent, sancto ac venerabili conventui monasterii Cistercii in subsidium expensarum, quas annis singulis ad usum generalis capituli todius ordinis sunt facturi, quasdam ecclesias in Burca, in partibus Transsilvanis, videlicet castrum Sancte Marie, montem Sancti Petri, montem Mellis et Tartilleri, in quibus diocesanus episcopus 23 Békefi R.: i. m. 103-104. Keglevich Kristóf: A ciszterci nagykáptalan és a magyar apátságok a középkorban. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 20 (2008) 1-2. sz. 9-41. (kül. 37.). Félreértés, hogy a király 100 márkás támogatására amiatt volt szükség, mert az esztergomi érseki szék üresedése miatt nem élvezhették a szerzetesek az adományba kapott egyházak bevételeit. A szövege szerint az egyházak voltak betöltetlenek. A félreértés forrása az lehetett, hogy a méltóságsorban az esztergomi egyház üresedése (is) szerepel. Hervay F. Levente 1991-es rövid áttekintése és Koszta László a rend korai hazai történetét tárgyaló tanulmánya nem tér ki részletesen a nagykáptalannal való kapcsolattartás kérdésére. Hervay F. Levente: A ciszterci rend története Magyarországon. In: Lékai Lajos: Ciszterciek. Eszmény és valóság. Bp., 1991.470-492. Koszta László: A Ciszterci Rend története Magyarországon a kolostoralapításaik idején (1142-1270) (Áttekintés a rend magyarországi megtelepedésének 850. évfordulójára). In: Uő.: írásbeliség és egyházszervezet. Fejezetek a középkori magyar egyház történetéből. Szeged, 2007. (Capitulum III.) 261-274. A forrás ugyanakkor nem szerepel a Hervay által összeállított repertóriumban sem. Ferenc L. Hervay: Repertorium historicum Ordinis Cisterciensis in Hungaria. Roma, 1984. (Bibliotheca Cisterciensis 7). 24 Ezt a második oklevél hátlapján olvasható első bejegyzés is alátámasztja, amely megemlíti a király másik, aranypecsétes oklevelét. Azt ma már természetesen lehetetlen megállapítani, hogy ez az utalás a pecsét fizikai létezésre vagy csupán a másik oklevél szóhasználatára vonatkozik. A korabeli királyi pecséthasználatra vonatkozó szakirodalom szerint a kétféle pecsét alkalmazása nem jelent kirívó esetet. Kumorovitz L. Bernát: A magyar pecséthasználat története a középkorban. Bp., 1993.253-54. 25 Békefi R.: i. m. 271; Gerevich László: A pilisi ciszterci apátság. Szentendre, 1987.9-11., 12.; Koszta L.: i. m. 267; Benkő Elek: Temetkezések a középkori pilisi apátságban. In: Pilisi gótika. II. András francia kapcsolatai. A Ferenczy Múzeumban Szentendrén megrendezett, 2016. május 16. és június 30. közötti kiállítás katalógusa. (Szerk. Bárány Attila-Benkő Elek-Kárpáti Zoltán.) Debrecen-Szentendre, 2016. 112-121. 3