Typographia, 1890 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1890-02-14 / 7. szám
7. szám. — XXII. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1890. február 14. ELŐFIZETÉSI ÁRA : Negyedévre.......................1 forint Fél évre...........................2 forint Egész évre.......................4 forint TYPOGRAPHY Szerkesztőség : Vill., Stáhly-utcza 1. sz. A M A G Y A R O R S Z A G 1 KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. HIRDETÉSEK árszabály szerint számítatnak. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: ViliStáhly-utcza 1. sz. SZAKTÁRSAK ! Gyűjtsetek és egy mulatság vagy összejövetel alkalmával se feledkezzetek meg az árszabály-bizottságról. MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK és BETŰÖNTŐK EGYLETE A »Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egylete« tagjait tisztelettel meghívjuk a folyó évi márczius 23-án, délelőtt 10 órakor, a vigadó éttermében tartandó rendes évi közgyűlésre, melynek tárgyai a következők : 1. Évi jelentés. 2. Három számvizsgáló és három jegyzőkönyvhitelesítő választása. 3. Szavazatszedő bizottság választása. 4. A választmány indítványa: »Fogadja el a közgyűlés az országos gyűlésen hozott határozatokat.« 5. Az egyleti tisztikar, az ellenőrző-bizottság és a választmány választása. b. Esetleges interpellácziók. Budapest, 1890 február 2. A választmány. A központ és a kerületek. Minden intézmény életbeléptetésekor az intézők kísérletet tesznek annak vezetését illetőleg, s ha e kísérletek nem válnak be, mindaddig újakkal próbálnak szerencsét, míg ez újak valamelyike jónak bizonyul vagy legalább használhatónak tűnik föl. Így tettünk mi is, midőn 07 nv7átri« egylet megkezdte működését: a vezetést illetőleg a régi kerületi egyleteket meghagytuk, amennyiben az országot annyi részre osztottuk föl, ahány kerületi egylet volt azelőtt. Minden egyes kerületnek megmaradt szabad önrendelkezési joga: fölvette és kitörölte a tagokat, beszedte az illetékeket és kifizette a segélyeket, szóval a központtól függetlenül járhatott el mindenben, csak számadásait. volt, köteles félévenkint beterjeszteni és az esetleges fölösleget beküldeni. Ez a szabad rendelkezési jog azonban csak részben bizonyult jónak; helyes az, hogy fölveszik és kitörlik a tagokat, hogy beszedik és kifizetik a segélyt, de az már nem helyes, hogy minden évben csak kétszer vagy egyszer (mint ez évben is) számolnak le a központtal, mert ez által, mint a tények bizonyítják, a legnagyobb zavart idézik elő a központi számvitelben. De beszéljenek a tények. — A múlt évben megjelent évi zárszámadás ellen egyik-másik kerület pénztárnoka most kifogást tesz, vagy azt helyteleníti, elismervén, hogy ő volt a hibás; elképzelhető, hogy milyen munka a régi tévedés helyreigazítása egy jól vezetett s rendesen könyvelt üzletnél; utána kell nézni a tavalyi tévedés igaz voltát, s midőn ez megtörtént, kijavítási módot kell keresni. Ez azonban még nem minden, ennél hathatósabban szól a kerületi évi számadás ellen a jelen zárszámadás készítésének alkalmával kitűnt számos hanyagság. Dl. A temesvári és szegedi kerület még most sem küldte be zárszámadását, s így az nem lévén idő a felülvizsgálásra — az évi jelentésbe már nem jöhet be, továbbá a kolozsvári kerület, daczára az országos gyűlésen hozott határozatnak és a választmány fölszólításának, vagyonát nemcsak hogy még most sem küldte be, de még levélben sem válaszolt, hogy mikor hajlandó ezt tenni; egyszerűen beküldi számadását, és vagyonkimutatását, amit azonban — pénz nélkül — semmiféle üzletben sem fogadnak el készpénzül. Mindezeknél még furcsább a pécsi kerület számadása: az itteni pénztárnok kimutatása szerint 13 p Írttal több volt a kiadás a bevételnél, de hogy mikép fölötte e tekintélyes deficzitet, arról nem szól számadása; előleg nem volt nála a központtól, lehet, hogy az elnök adta kölcsön, de ezt talán csak tudnunk kellene. Ez talán tévedés vagy tájékozatlanság, de az már hanyagság, hogy a központtól ez ügyben hozzá intézett kérdésre még csak nem is válaszol. Mindezekből eléggé látható tehát (nem is szólva más apróbb hanyagságokról, mint pl. hogy a szegedi kerület egy elhunyt, tag 50 írt temetési pénzét még két hét múlva sem fizette ki, sőt a központ sürgető levelére még csak a nem is válaszolt), hogy módot kell találnunk kerületekkel való számadás korrektebbé tétele érdekében. Az igaz, hogy ez nem szól minden kerületre, de jó részére ráillik. Az aradi, brassói, debreczeni, győri, és kassai pénztárnokok oly korrekt számadást küldtek be, hogy azon a leglaikusabb ember is eligazodhatik, de a többié - mint említők — vagy nem is érkezett be, vagy hibás: hát, még mi szóljunk a tagok névsoráról? Ezt a tíz kerület közül eddig, midőn az évi jelentést már nyomni kell, csak öt küldte be. Hogyan tudjuk ily körülmények között a tagok számát és hogyan ismerjük azokat név szerint? Ez a slendrián állapot így nem maradhat, ezen változtatni kell. Az új választmány feladata, hogy az ügykezelést megbízhatóbbá, pontosabbá tegye. Talán jó volna, ha a kerületek a központtól minden év elején tagjaik számához képest bizonyos összeget kapnának külön a beteg-, rokkant- és munkanélküli segélyre, ami ha esetleg elfogy, újabb összeget kapnának és ebből fedeznék a kiadásokat, míg a bevételeket és kiadásokat, a fizető és hátralékos tagok névjegyzékével együtt, öt hetenkint felküldenék a központba, s ez itt is rendesen elkönyveltetnék. Ennek két haszna volna: 1. tudná a központ, hogy hol dolgozik minden egyes tag és mennyi a hátraléka; 2. könnyebb volna a könyvvezetés és ami a fő, könnyű volna az évi számadás elkészítése, mert a kerületi pénztárnokok a kifizetett segélyekről csak a nyugtákat küldenék be a főösszeg megnevezésével. Nem kellene külön elkönyvelni a központi és kerületi bevételeket és kiadásokat, hanem együtt, mint egy egylet ügyeit A jelen rendszer szerint a zárszámadás még mindig olyan, mint midőn az egylet csak budapesti volt: nincs feltüntetve abban személyenkint a kerületekben kifizetett segély, csak az, amit a központban fizettek ki, de ez most nem is lehet máskép, mert csak egyes pénztárnokok küldtek be részletes számadást. Vegye az uj választmány figyelembe az általunk itt elmondottakat s intézkedjék e szerint; ezt kívánja a jó ügykezelés, az egylet egységes volta és a segély gyors kiszolgáltatása. Tisztul a láthatár. A németországi szocziáldemokráczia, sőt az egész nemzetközi szoczializmus nagy győzelemmel áll szemben. Vilmos német császár két, rendeletet bocsátott ki, melyekben szocziálpolitikai szándékait kifejti. A császár a munkás-véd törvényhozás azon pontjainak megvalósítását tűzte ki czéljául, melyeket a legutóbbi párisi nemzetközi szoczialista kongresszus állapított meg, mint a munkásosztály legközelebbi követeléseit, és ezzel a lépéssel szakított a Bismarck által eddig követett szociálpolitikával; szakított a kormánya által egy évtized óta föntartott reakczionárius rendszerrel és jóakarólag óhajt a német munkásosztály sorsán — a német ipar fölvirágzása és versenyképessége érdekében — javítani. Ez nyílt elismerése annak, hogy a németországi szocziáldemokráczia és a nemzetközi szoczializmus törekvése teljesen jogosult s hogy nem üldözésekkel, nem középkori barbársággal és nem a hatalom ellensúlyozó vad eszközeivel, hanem törvényhozási intézkedésekkel kell a társadalmi kérdést megoldani, oly tényezőkkel tehát, a minőkkel maga a szociáldemokrácia is követeli. A német birodalomban néhány nap múlva mennek végbe az általános képviselőválasztások. A németországi munkáspárt nagy erővel és igen jól szervezve ment bele a választási mozgalomba, melyből csak megizmosodva kerülhet ki ismét. Ezt tudják Németországban, tudják mindenütt, ahol a német viszonyokat ismerik. épúgy tudja azt mindenki, aki a közügyek fejlődését szemmel tartja, tehát tudomással bír erről a német császár is. És épen a választások küszöbén bocsátja ki munkás-barát rendeleteit; épen ez alkalommal adja komoly jelét elhatározásának, hogy a munkás-osztály helyzetének javítására segédkezet akar nyújtani és határozottan követeli, hogy a munkás sorsa megkönnyíttessék. — Tavaly még azt mondta a vesztfáliai sztrájkoló bányamunkásoknak, hogy halomra löveti őket, ha a »rendet« megzavarják, pedig akkor helyzetük javítása végett a szénbárókkal akartak dacolni. — Igen rövid időközben tehát a német császár megváltoztatta saját fölfogását, saját álláspontját a nagy szocziális kérdéssel szemben és mindez majdnem 24 órával a választások előtt jut kifejezésre. Akárhogyan forgatjuk a dolgot, akármelyik oldaláról bíráljuk, mindig csak azon számítási eredményre jutunk, hogy a német császár bizony a maga felséges személyével és természetesen császári taktikával — belement a választási agitáczióba — a szocziál-demokráczia ellen. Ez azonban vajmi keveset változtat a dolgok rendes folyásán és a szocziál-demokráczia győzelmén. Tíz évig reakczionárius törvénnyel segítették a német szocziáldemokrácziát erősíteni, pedig megsemmisíteni akarták, hogy az ellenkezőt érték el, azt tudják be — akár Bismarck érdeméül. A következőkben bemutatjuk szaktársainknak a két legfelsőbb rendelet szövegét: I. A birodalmi kanczellárhoz. Elhatároztam, hogy a német munkások helyzetének javításához kezemet nyújtom, amennyiben ezt azok a határok lehetővé teszik, melyek az Én gondoskodásomat is megkövetelik a német ipar versenyképességét a világpiaczon föntarthatni és ez által úgy az ipar mint a munkások eszintencziáját biztosítani. A hazai ipar hanyatlása a külföldön elvesztett piaczok által nemcsak a vállalkozókat, hanem azok munkásait is megfosztaná kenyerüktől. Munkásaink helyzetének javítása ellen fönnálló nehézségek a nemzetközi versenyben gyökereznek, és azok csakis a világpiacz fölötti uralomban résztvevő országok nemzetközi egyetértése útján küzdhetők le, vagy legalább gyöngíthetők meg. Azon meggyőződésben tehát, hogy más kormányok is ama kívánalomtól vannak áthatva, hogy közös vizsgálat tárgyát képezzék a munkások törekvései, melyek fölött ők ezen országokban már maguk közt nemzetközileg tanácskoznak, akarom, hogy legelőbb Francziaországban, Angliában, Belgiumban és Svájczban ottani képviselőim által hivatalosan kérdés intéztessék a kormányokhoz az iránt, vajjon hajlandók-e velünk tanácskozásokba bocsátkozni nemzetközi intézkedések foganatosítása végett a munkások azon szükségleteire és kívánságaira nézve, melyek az utóbbi években