Typographia, 1891 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1891-09-11 / 37. szám
37. szám. — XXIII. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1891. szeptember 11. ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre..........................1 forint Fél évre..............................2 forint Égés évre..........................4 forintTYPOGRAPHIC Szerkesztőség: Vili., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Vili., Stáhly-utcza 1. sz. Szaktársak! Gyüjtsetek folytonosan az árszabály-bizottság alapja javára. Az önképző-osztály bizottsága. Skandalum. A napilapok mindig örömmel foglalkoznak oly dolgokkal, amit a közönség szeret olvasni, a közönség pedig olyan, hogy nem a tárgyilagos módon leírt eseményeket óhajtja, hanem azokat, amelyek szenzácziósan írattak. — Az is köztudomású, hogy a mi lapjaink nem igen kultiválják az igazság előadását, hanem úgy adják elő közleményeiket, hogy azoknak fele sem igaz; mindegy az nekik, igazság-e vagy nem, csak vegye a közönség a 3—4 krajczáros lepedőket. Így történt az most is, midőn kaptak az alkalmon egyletünk föloszlatásának hírével. Első ki lett volna más, mint Bródy német szerkesztő, ki már hétfőn hozta a hírt, természetesen tévesen; utána ment aztán a többi lap, de ezeknek nem oly nagy a bűnük, mert közleményeik azért voltak hibásak, hogy a forrás is rossz volt. Ehhez járul aztán még az, hogy Bródy úr közleményére az általunk beküldött választ nem közölte. Beszélnek sró tisztességről, a sajtó pártatlanságáról stb., de ez mind hazug frázis ; csak oly dolgot közölnek, ami nekik tetszik, nem pedig olyant, ami az igazságnak megfelel. úgy adták elő . az egyletünk föloszlatásáról szóló hírt, mint egy rablógyilkossági hírt; nagy hatáshajhászat, ez a főczél: kutyába sem veszik azt, hogy mily kár háramolhatik egy nagy testületre közleményük következtében és nem kell védelmünkre egy sem. Ha az ő »Otthon«-jukat bántaná a szabadelvű belügyminiszter, akkor föllármáznák az egész országot, de hát mással nem törődnek: nekik 2500 ember szerzett jogai semmi, másnak 100,000 írt vagyona hadd vesszen el, csak az ő érdekük ne szenvedjen. De különben hagyjuk őket és adjuk elő a dolgot röviden úgy, amint történt, habár ezt csak mi olvassuk is, de a nagyközönség nem. Két héttel ezelőtt a belügyminiszter — talán már ötödször — ismét leküldte a már majdnem két év óta nála levő alapszabályokat a negyedik kerületi elöljárósághoz, azzal a megjegyzéssel, hogy a fővárosi princzipálisok által még áprilisban beadott ama kérvény alapján, amelyben ezek az egylet föloszlatását kérik, indítsa meg az egylet ellen a vizsgálatot. Ez a tény, és ebből csinálták a Bródy úr lapjai a skandalumot. Aki ebből már az egylet föloszlatását látja, az vagy vak, vagy rosszakaratú szenzáczióhajhász. Ha olyanért is föl lehet az egyletet oszlatni, amit mi már többször is tettünk, úgy akkor furcsa jogállam ez a szegény Magyarország. Mit szólna ahhoz Szapáry miniszter, ha följelentenék lovag Falk Zsigmondot azért, mert ez eljárásunkat ő is szentesítette? Vagy mit szólna ehhez maga lovag Falk Zsigmond ? Bizony az nem valami lovagias eljárás egy királyi tanácsostól, hogy az általa elkövetett tettért most, mikor már nem elnök, régi választóin akar boszul állani; november 1-én leköszön tíz éves tisztségéről és áprilban egy kérvényt ad be, elsőnek aláírja, hogy a többi princzipális kövesse példáját, a melyben annak az egyletnek föloszlatását kéri, a melyről azelőtt mindig úgy nyilatkozott, hogy páratlan Magyarországon. Ezt teheti egy nyílt ellenség, de lovag Falk Zsigmondhoz nem illik, mert hisz ő mindig nyílt barátunk volt, velünk küzdött, velünk élt és soha sem adta más tanújelét, mint jóságát és egyleti s társadalmi törekvéseink iránt való érdeklődését. Azt mi tudjuk, hogy a kormány előtt nagyot nyom az, ha elsősorban lovag Falk Zsigmond, másodiknak Gerő Lajos, aztán Légrádi stb. gazdag emberek kérnek valamit a szegény munkások ellen, de azért mégsem hisszük, hogy bajunk lenne most az egyszer jó munkaadóink kérvénye miatt; mi is megtettük a magunkét és az alábbi választ adtuk be az illetékes elöljáróságnak, ahol azt minden bizonnyal figyelembe is veszik, mert máskép illuzóriussá válik az alapszabálymegerősítés és az egész szabad egyesületi élet. Válasz a fővárosi nyomdatulajdonosok folyó évi ápril havában beadott ama kérvényére, melyben a »Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyleté«-nek föloszlatását kérik. Ismeretes dolog az, hogy a fővárosi nyomdatulajdonosok és munkásaik a múlt évi október 25-én kitört nyomdai munkások sztrájkja következtében egymással meghasonlottak, amely meghasonlás később még élesebbé vált és a munkaadók részéről az említett kérvényben nyilvánult; de hogy ez a kérvény mennyire nem állja meg a helyét —■ különösen most, hónapok múltával —, annak bizonyításául álljanak itt az alulírott választmány által fölhozott indokok : 1. Ápril hó óta a fővárosi nyomdatulajdonosok és munkásaik között a viszony annyira megjavult, hogy a kérvényt aláírt munkaadók közül ma már tekintélyes szám nem kívánja a kérvényben foglaltak teljesítését; ennek legfényesebb bizonyítéka a nyomdatulajdonosok részéről az, hogy ismét fizetnek segédeik után az egyletbe hetenkint 10 kft s így hozzájárulnak most amaz egylet föntartásához, amelynek föloszlatását korábban kérték , de másrészről is nyilvánult a kérvény tarthatatlansága : a segédek ugyanis oly munkaadót választottak az egylet elnökéül, ki szintén aláírta a föloszlatást kérő kérvényt és a rája eső választást mégis elfogadta, bebizonyítván ez által azt, hogy ma már ő sem kívánja — a legtöbbel együtt — a föloszlatást. 2. De csodálatos is a fővárosi nyomdatulajdonosok kérvénye, mert hisz az egylet nemcsak budapesti, hanem magyarországi; mit szólnának hozzá, ha Magyarország többi 400—500 nyomdatulajdonosa ellenkező véleményt nyilvánitana, a mint hogy azoknak ellenkező is a nézete, arról az alulírott választmány — tapasztalása után — határozottan meg is van győződve; de csodálatos azért is, mert a tagok magatartása miatt való első fölhevülésükben oly egylet föloszlatását kérik, amelynek fölvirágzását ők is előmozdították és előnyeit ők is élvezték : ha kérvényük teljesülne, az ő üzleteikben dolgozó 1500 fővárosi és 750 vidéki nyomdász ki lenne téve annak, hogy 10—20—30 év alatt szerzett jogaitól elesnek és rokkantság vagy betegség esetén nyomornak esnek áldozatul s az elhunytak özvegyei és árvái sem kapnák meg az alapszabály által nekik biztosított segélyt. •— Nem ! Ezt nem akarhatják ! Nem különösen most, midőn a viszony köztünk és közöttük — mint már említők — meglehetős jóra fordult. De ha akarnák is, nincs, nem lehet oly kormány, mely oly egylet föloszlatását elrendelné, mint a mi egyletünk, mely a jótékonyság gyakorlásában páratlanul áll Magyarországban. Nézzük csak, mit tett egyletünk 29 éves fönállása alatt ? Mennyivel segélyezte tagjait s így közvetve mennyivel járult az állam és egyes községek terheinek viseléséhez és hogyan áll jelenleg is? Alakulása óta (1862) betegsegélyre 196,509 frt 24 krt, temetésekre 22,873 frt 38 krt, rokkantsegélyre 49,535 frt 98 krt, özvegysegélyre 6340 frtot, árvasegélyre 15,124 frtot, munkanélküliek segélyezésére 39,306 frt 31 krt, utasok segélyezésére 16,602 frt 91 krt, önképzésre és a tagok anyagi érdekeinek védésére 187,524 frt 99 krt, összesen 533,866 frt 81 krt adott ki s jelenlegi vagyona mégis 118,391 frt 52 krt, az ország különböző városaiban több mint 10,000 kötetet számláló könyvtár és tagjainak száma közel 2500. — Ily egylet föloszlatását egy kis tévedésért vagy az alapszabályoktól való csekély eltérésért meggondoltan kérni nem lehet, vagy ha már meggondolatlanul kérik is, a kérést senki sem teljesítheti. 3. A magyarországi nyomdász-segédek egész szervezkedése, egyleti és társadalmi élete a legtisztább önsegélyen alapszik; nem szorultunk segély dolgában soha senkire és a bőségesen nyújtott segély mellett még oly intézményeket is alapítottunk, amelyek bármely gazdag emberekből álló testületnek is büszkeségére válhatnának : van 40,000 frt tőkével bíró s az egylettől külön álló hitelszövetkezetünk, van külön könyvnyomdánk és számos más oly intézményünk, amelyek nemcsak a tagoknak, de magának az államnak is hasznára vannak ! Ki akar ilyen tagokból álló testületet büntettetni és ki az, ki hajlandó büntetni ? Ezek után nézzük, alapos-e az az ok, amelyet a fővárosi nyomdatulajdonosok az egylet föloszlatását kérő beadványukban fölhoznak ? Azt hozzák föl okul, illetőleg az egylet föloszlatását azért kérik, mert az egylet eltért az alapszabályoktól és az önképző osztály vagyonát a sztrájk következtében kilépettek segélyezésére fordította. Mi meg erre azt válaszoljuk, hogy erre nemcsak az alapszabályok adták meg a jogot, hanem egy korábbi közgyűlés és maga a gyakorlat is. 1. Az alapszabályok 2. §-ának /) pontja azt mondja, hogy az egylet czéljai közé tartozik a tagok anyagi érdekeinek óvása is; továbbá az 54. §. azt is mondja, hogy az önképző-osztály kötelessége a megállapított munkadíjakat ellenőrizni és hogy az ebből származó költségeket az önképző-osztály viseli. Mi — és velünk együtt minden igazságosan gondolkodó ember — ezt úgy értelmezzük, hogy jogunk volt az önképző osztály pénztárából a tagokat segélyezni ; de nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is volt ez, mert az egylet — humanitárius egylet is lévén — nem nézhette behunyt szemmel a — akár meggondoltan, akár meggondolatlanul —a nyomorban levő tagok helyzetét. — De hogy erre alapszabályadta jogunk volt és hogy korábban az alapszabályokat mindenki, még volt elnökünk, lovag Falk Zsigmond is így értelmezte, azt bizonyítják a következők : a) Az 1886 február 7-én tartott választmányi ülés, amelyen lovag Falk Zsigmond elnökölt és amelynek jegyzőkönyvét hitelesirásul alá is írta (bármikor becsatolhatjuk), szintén megszavazott és tényleg ki is adott az akkori sztrájkolók segélyezésére 1000 frtot: miért nem emeltek ekkor a fővárosi nyomdatulajdonosok panaszt az alapszabályoktól való eltérés miatt és miért nem kérték az egylet föloszlatását ? Bizonyára azért nem, mert belátták, hogy az alapszabályok értelmében járt el az akkori választmány és elnök , ha pedig ez az eljárás akkor jogos volt, úgy jogos az most is. b) Az 1888 február 28-án tartott rendes évi közgyűlés, amelyen szintén lovag Falk Zsigmond elnökölt s amelynek jegyzőkönyvét (ezt is ide csatolhatjuk bármikor) hitelesítésül szintén aláírta, az alapszabály adta jogokon kívül még arra is fölhatalmazta a választmányt, hogy az önképző osztály vagyonából — 2000 frt alaptőke érintetlen hagyása mellett — mindig segélyezheti a sztrájk következtében munka nélkül levőket. Ekkor sem tettek sem panaszt, sem följelentést a fővárosi nyomdatulajdonosok, mert ekkor is elismerték, hogy az eljárás alapszabályszerű. Indokolatlan tehát a fővárosi nyomdatulajdonosok panasza, mert a választmány az alapszabályok értelmében jóhiszeműleg járt el és eljárását szentesíti az 1886. évi gyakorlat és az 1888 évi közgyűlési ha