Typographia, 1891 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1891-09-11 / 37. szám

37. szám. — XXIII. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1891. szeptember 11. ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre..........................1 forint Fél évre..............................2 forint Égés évre..........................4 forintTYPOGRAPHIC Szerkesztőség: Vili., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Vili., Stáhly-utcza 1. sz. Szaktársak! Gyüjtsetek folytonosan az árszabály-bizottság alapja javára. Az önképző-osztály bizottsága. Skandalum. A napi­lapok mindig örömmel foglalkoznak oly dolgokkal, a­mit a közönség szeret olvasni, a közönség pedig olyan, hogy nem a tárgyi­lagos módon leírt eseményeket óhajtja, hanem azokat, a­melyek szenzácziósan írattak. — Az is köztudomású, hogy a mi lapjaink nem igen kultiválják az igazság előadását, hanem úgy adják elő közleményeiket, hogy azoknak fele sem igaz; mindegy az nekik, igazság-e vagy nem, csak vegye a közönség a 3—4 krajczáros lepedőket. Így történt az most is, midőn kaptak az alkalmon egyletünk föloszlatásának hírével. Első ki lett volna más, mint Bródy német szerkesztő, ki már hétfőn hozta a hírt, ter­mészetesen tévesen; utána ment aztán a többi lap, de ezeknek nem oly nagy a bűnük, mert közleményeik azért voltak hibásak, hogy a forrás is rossz volt.­­ Ehhez járul aztán még az, hogy Bródy úr közleményére az álta­lunk beküldött választ nem közölte. Beszélnek sró tisztességről, a sajtó pártat­lanságáról stb., de ez mind hazug frázis ; csak oly dolgot közölnek, a­mi nekik tetszik, nem pedig olyant, a­mi az igazságnak megfelel. úgy adták elő . az egyletünk föloszlatásáról szóló hírt, mint egy rablógyilkossági hírt; nagy hatáshaj­hászat, ez a főczél: kutyába sem veszik azt, hogy mily kár háramolhatik egy nagy testületre közleményük következté­ben és nem kell védelmünkre egy sem. Ha az ő »Otthon«-jukat bántaná a szabadelvű bel­ügyminiszter, akkor föllármáznák az egész országot, de hát mással nem törődnek: nekik 2500 ember szerzett jogai semmi, másnak 100,000 írt vagyona hadd ves­szen el, csak az ő érdekük ne szenvedjen. De különben hagyjuk őket és adjuk elő a dolgot röviden úgy, a­mint történt, habár ezt csak mi olvassuk is, de a nagy­közönség nem. Két héttel ezelőtt a belügyminiszter — talán már ötödször — ismét leküldte a már majdnem két év óta nála levő alapszabályo­kat a negyedik kerületi elöljárósághoz, azzal a megjegyzéssel, hogy a fővárosi princzipáli­­sok által még ápril­isban beadott ama kér­vény alapján, a­melyben ezek az egylet föl­­oszlatását kérik, indítsa meg az egylet ellen a vizsgálatot. Ez a tény, és ebből csinálták a Bródy úr lapjai a skandalumot. A­ki ebből már az egylet föloszlatását látja, az vagy vak, vagy rosszakaratú szenzáczió­­hajhász. Ha olyanért is föl lehet az egyletet oszlatni, a­mit mi már többször is tettünk, úgy akkor furcsa jogállam ez a szegény Magyarország. Mit szólna ahhoz Szapáry mi­niszter, ha följelentenék lovag Falk Zsigmon­­dot azért, mert ez eljárásunkat ő is szente­sítette? Vagy mit szólna ehhez maga lovag Falk Zsigmond ? Bizony az nem valami lovagias eljárás egy királyi tanácsostól, hogy az általa elkövetett tettért most, mikor már nem elnök, régi vá­lasztóin akar boszul állani; november 1-én leköszön tíz éves tisztségéről és áprilban egy kérvényt ad be, elsőnek aláírja, hogy a többi princzipális kövesse példáját, a melyben an­nak az egyletnek föloszlatását kéri, a melyről azelőtt mindig úgy nyilatkozott, hogy páratlan Magyarországon. Ezt teheti egy nyílt ellenség, de lovag Falk Zsigmondhoz nem illik, mert hisz ő mindig nyílt barátunk volt, velünk küzdött, velünk élt és soha sem adta más tanújelét, mint jóságát és egyleti s társadalmi törekvéseink iránt való érdeklődését. Azt mi tudjuk, hogy a kormány előtt nagyot nyom az, ha első­sorban lovag Falk Zsigmond, másodiknak Gerő Lajos, aztán Légrádi stb. gazdag emberek kérnek valamit a szegény munkások ellen, de azért még­sem his­szük, hogy bajunk lenne most az egyszer jó munkaadóink kérvénye miatt; mi is meg­tettük a magunkét és az alábbi választ adtuk be az illetékes elöljáróságnak, a­hol azt min­den bizon­nyal figyelembe is veszik, mert máskép illuzóriussá válik az alapszabály­­megerősítés és az egész szabad egyesületi élet. V­álasz a fővárosi nyomdatulajdonosok folyó évi ápril havában beadott ama kérvényére, melyben a »Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyleté«-nek fölo­szlatását kérik. Ismeretes dolog az, hogy a fővárosi nyomdatulaj­donosok és munkásaik a múlt évi október 25-én kitört nyomdai munkások sztrájkja következtében egymással meghasonlottak, a­mely meghasonlás később még élesebbé vált és a munkaadók részéről az említett kérvényben nyilvánult; de hogy ez a kérvény mennyire nem állja meg a helyét —■ külö­nösen most, hónapok múltával —, annak bizonyí­tásául álljanak itt az alulírott választmány által föl­hozott indokok : 1. Ápril hó óta a fővárosi nyomdatulajdonosok és munkásaik között a viszony annyira megjavult, hogy a kérvényt aláírt munkaadók közül ma már tekintélyes szám nem kívánja a kérvényben foglal­tak teljesítését; ennek legfényesebb bizonyítéka a nyomdatulajdonosok részéről az, hogy ismét fizetnek segédeik után az egyletbe hetenkint 10 kft s így hozzájárulnak most amaz egylet föntartásához, a­melynek föloszlatását korábban kérték , de másrész­ről is nyilvánult a kérvény tarthatatlansága : a se­gédek ugyanis oly munkaadót választottak az egylet elnökéül, ki szintén aláírta a föloszlatást kérő kér­vényt és a rája eső választást mégis elfogadta, be­bizonyítván ez által azt, hogy ma már ő sem kí­vánja — a legtöbbel együtt — a föloszlatást. 2. De csodálatos is a fővárosi nyomdatulajdonosok kérvénye, mert hisz az egylet nemcsak budapesti, hanem magyarországi; mit szólnának hozzá, ha Magyarország többi 400—500 nyomdatulajdonosa ellenkező véleményt nyilvánitana, a mint hogy azok­nak ellenkező is a nézete, arról az alulírott választ­mány — tapasztalása után — határozottan meg is van győződve; de csodálatos azért is, mert a tagok magatartása miatt való első fölhevülésükben oly egylet föloszlatását kérik, a­melynek fölvirágzását ők is előmozdították és előnyeit ők is élvezték : ha kérvényük teljesülne, az ő üzleteikben dolgozó 1500 fővárosi és 750 vidéki nyomdász ki lenne téve annak, hogy 10—20—30 év alatt szerzett jogaitól elesnek és rokkantság vagy betegség esetén nyomor­nak esnek áldozatul s az elhunytak özvegyei és árvái sem kapnák meg az alapszabály által nekik biztosított segélyt. •— Nem ! Ezt nem akarhatják ! Nem különösen most, midőn a viszony köztünk és közöttük — mint már említők — meglehetős jóra fordult. De ha akarnák is, nincs, nem lehet oly kor­mány, mely oly egylet föloszlatását elrendelné, mint a mi egyletünk, mely a jótékonyság gyakorlásában páratlanul áll Magyarországban. Nézzük csak, mit tett egyletünk 29 éves fönállása alatt ? Mennyivel segélyezte tagjait s így közvetve mennyivel járult az állam és egyes községek terheinek viseléséhez és hogyan áll jelenleg is? Alakulása óta (1862) beteg­segélyre 196,509 frt 24 krt, temetésekre 22,873 frt 38 krt, rokkantsegélyre 49,535 frt 98 krt, özvegy­segélyre 6340 frtot, árvasegélyre 15,124 frtot, munka­­nélküliek segélyezésére 39,306 frt 31 krt, utasok segélyezésére 16,602 frt 91 krt, önképzésre és a tagok anyagi érdekeinek védésére 187,524 frt 99 krt, összesen 533,866 frt 81 krt adott ki s jelenlegi va­gyona mégis 118,391 frt 52 krt, az ország külön­böző városaiban több mint 10,000 kötetet számláló könyvtár és tagjainak száma közel 2500. — Ily egy­let föloszlatását egy kis tévedésért vagy az alap­szabályoktól való csekély eltérésért meggondoltan kérni nem lehet, vagy ha már meggondolatlanul kérik is, a kérést senki sem teljesítheti. 3. A magyarországi nyomdász-segédek egész szer­vezkedése, egyleti és társadalmi élete a legtisztább önsegélyen alapszik; nem szorultunk segély dol­gában soha senkire és a bőségesen nyújtott segély mellett még oly intézményeket is alapítottunk, a­melyek bármely gazdag emberekből álló testületnek is büszkeségére válhatnának : van 40,000 frt tőkével bíró s az egylettől külön álló hitelszövetkezetünk, van külön könyvnyomdánk és számos más oly intéz­ményünk, a­melyek nemcsak a tagoknak, de magá­nak az államnak is hasznára vannak ! Ki akar ilyen tagokból álló testületet büntettetni és ki az, ki haj­landó büntetni ? Ezek után nézzük, alapos-e az az ok, a­melyet a fővárosi nyomdatulajdonosok az egylet föloszlatását kérő beadványukban fölhoznak ? Azt hozzák föl okul, illetőleg az egylet föloszla­tását azért kérik, mert az egylet eltért az alapsza­bályoktól és az önképző­ osztály vagyonát a sztrájk következtében kilépettek segélyezésére fordította. Mi meg erre azt válaszoljuk, hogy erre nemcsak az alapszabályok adták meg a jogot, hanem egy korábbi közgyűlés és maga a gyakorlat is. 1. Az alapszabályok 2. §-ának /) pontja azt mondja, hogy az egylet czéljai közé tartozik a tagok anyagi érdekeinek óvása is; továbbá az 54. §. azt is mondja, hogy az önképző-osztály kötelessége a megállapított munkadíjakat ellenőrizni és hogy az ebből származó költségeket az önképző-osztály viseli. Mi — és velünk együtt minden igazságosan gondol­kodó ember — ezt úgy értelmezzük, hogy jogunk volt az önképző­ osztály pénztárából a tagokat segé­lyezni ; de nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is volt ez, mert az egylet — humanitárius egylet is lévén — nem nézhette behunyt szemmel a — akár meggondoltan, akár meggondolatlanul —a nyomorban levő tagok helyzetét. — De hogy erre alapszabály­adta jogunk volt és hogy korábban az alapszabályo­kat mindenki, még volt elnökünk, lovag Falk Zsig­mond is így értelmezte, azt bizonyítják a követ­kezők : a) Az 1886 február 7-én tartott választmányi ülés, a­melyen lovag Falk Zsigmond elnökölt és a­mely­nek jegyzőkönyvét hitelesirásul alá is írta (bármikor becsatolhatjuk), szintén megszavazott és tényleg ki is adott az akkori sztrájkolók segélyezésére 1000 frtot: miért nem emeltek ekkor a fővárosi nyomdatulajdo­nosok panaszt az alapszabályoktól való eltérés miatt és miért nem kérték az egylet föloszlatását ? Bizo­nyára azért nem, mert belátták, hogy az alapszabá­lyok értelmében járt el az akkori választmány és elnök , ha pedig ez az eljárás akkor jogos volt, úgy jogos az most is. b) Az 1888 február 28-án tartott rendes évi köz­gyűlés, a­melyen szintén lovag Falk Zsigmond elnö­költ s a­melynek jegyzőkönyvét (ezt is ide csatol­hatjuk bármikor) hitelesítésül szintén aláírta, az alapszabály adta jogokon kívül még arra is fölhatal­mazta a választmányt, hogy az önképző­ osztály vagyonából — 2000 frt alaptőke érintetlen hagyása mellett — mindig segélyezheti a sztrájk következté­ben munka nélkül levőket. Ekkor sem tettek sem panaszt, sem följelentést a fővárosi nyomdatulajdo­nosok, mert ekkor is elismerték, hogy az eljárás alapszabályszerű. Indokolatlan tehát a fővárosi nyomdatulajdonosok panasza, mert a választmány az alapszabályok értel­mében jóhiszeműleg járt el és eljárását szentesíti az 1886. évi gyakorlat és az 1888­­­ évi közgyűlési ha­

Next