Typographia, 1891 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1891-10-09 / 41. szám
41. szám. — XXIII. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1891. október 9. ELŐFIZETÉSI ÁRA: |T ■ ^ W ~T------W'W W "W k W ^ ------W" A HIRDETÉSEK ........H I ' %/ If I II | NI A 1 JAB I A árszabály 4 111 JA- JA- Jl_ JL _A_ JA___JHL JL_ .JL __^A_ 4. nem adatnak vissza. Szerkesztőség VIII., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VIII., Stéhly-utcza 1. sz. KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. Szaktársak! Gyüjtsetek folytonosan az árszabály-bizottság alapja javára. Az önképző-osztály bizottsága. Az árszabálymozgalom. A 39. számban fönti czimmel egy czikk jelent meg, mely helyteleníti azt, hogy a szegedi kerület szeptember hó 6-án tartott rendkívüli közgyűlésén ellentétes állást foglalt el a Temesvárott elfogadott árszabály-tervezettel szemben. Nagy tisztelője voltam mindenkor bárki személyes meggyőződésének, azt teszem most is, de ez nem zárja ki azt, hogy viszont a magamét meg ne kísértsem igazolni, különösen ha az, mint a jelenben is, egy sajnálatos tévedés következtében nagyon megingatottnak látszik. Először is tehát e tévedést igazítom helyre. Én ugyanis a fönt nevezett közgyűlésen nem érveltem azzal az indítványom mellett, hogy a Temesvárott elfogadott árszabálytervezet már csak a hírlapok számolásban való előállítása miatt is lehetetlen, mert mielőtt ott indítványt tettem, nemcsak hogy a kongresszus jegyzőkönyvét olvastam, de olvastam már azt mint egyszerű tervezetet ugyan a lap augusztus 7-iki számában, és abban sem találtam s nem találok még ma sem egyetlen szót sem a lapok számolásáról; következéskép teljesen ismertem a tárgyat, miről beszéltem, s meglehetősen borzankodtam rajta, hogy a jegyzőkönyvben olyan szavak lettek nekem tulajdonítva, melyekkel nem éltem, s ha elfoglaltságom engedte volna, szándékom volt azt helyre is igazítani. De én nem tekintem ezt oly nagy bajnak, már csak azért sem, mert így alkalmam van a szegedi kerület tervbe vett eljárását ismertetni s amennyire csekély erőmtől telik, annak az általam fölhozandó érvek alapján jogalapot is teremteni. Tökéletesen osztom a »Typographia« ama nézetét, hogy az egész árszabálytervezet csak nevetségesen csekély vagy épen semmi árjavítást sem eredményez s az egyetlen vívmány abban a kilencz órai munkaidő volna, de én nem tehetek róla, ha ezt a csekélynek látszó eredményt is oly nagyra becsülöm, hogy kivívhatatlannak tartom , mert én úgy fogom föl a dolgot, hogy ha komolyan hozzáfogunk a vidéki árszabályügy rendezéséhez, úgy, tekintetbe véve a kezdet nehézségeit, olyan követeléssel kell föllépnünk, melynek méltányossága kizárja az előre várható nagy ellenállást, de kizárja egyszersmind azt is, hogy abból valamit lealkudni engedjünk. Igaz ugyan, hogy az elfogadott árszabály - tervezet lényegesen megcsonkított része csak az Aradon szintén elfogadott hasonló tervezetnek, melynek ellenében állította föl a szegedi kerület ismeretes indítványát, de mégis van abban még most is egy pont, mely halomra dönti majd az egész, amúgy sem valami szilárd alapon álló építményt. Ez a bizonyos pénz minimumának megállapítása. Nagyon tévesnek tartom én azt a hiedelmet, hogy annak keresztülvitele nagyon is lehetséges, legalább a kerületi központokban és nagyobb városokban, mert azokban a kerületi központokban és nagyobb városokban is, kivéve egy-kettőt, és oly mostoha díjazásban részesülnek a munkások, mint a kis városokban, s nem mondok valami nagyon hihetetlen dolgot, ha azt állítom, hogy átlag 7—10 fitos minimummal éjjen a kétszeresét követeljük annak, amiben jelenleg részesülünk. Ez, szerintem, nagy és veszedelmes ugrás s egyszerre és könnyen nyakát szegheti benne az egész ármozgalom. De vegyük a dolgot másik oldaláról. A vidéken a 7—10 fitos minimumot megfizeti most is minden tisztességes princzipális, még a kisebb városokban is, így is a »Typographia«. Én még hozzáteszem ehhez : többet is fizetnek — de csak azoknak, akik megérdemlik. Mert ne tessék ám elfeledni, hogy a vidéken nagyon sok tanulatlan, s munkáját csak immel-ámmal végző, leghelyesebben szólva, gyerekek vannak, kiknek munkája nagyon sok esetben nem hajt az üzletnek hetenkét 10 f hasznot. Ha bárkit azzal vert volna meg a sors, hogy vidéki nyomda üzletvezetője lenne, úgy tudom nem rázná most fejét kétkedősé«?, hogy én ezt állítom, hanem készséggel csatlakoznék ama nézetemhez, hogy valóban kár lenne azt a kevés jót, mit az ármozgalomtól várunk, azért tenni koczkára, hogy mindazoknak, kiknek egyéb érdemük sincs, csak az, hogy fölszabadultak és most testületünkhöz tartozva, tőlünk várják a sült gesztenyének a parázsbóli kikaparását. Meg aztán az a minimum kétélű fegyver is, amely még egyrészt sérti a munkaadót, nem kevéssé sérti a képzett, törekvő munkást is, mert kénytelen elvállalni nagyon sok esetben a munkát a megállapított minimumért; s ha önérzetes és érzi, hogy azért többet érdemel és követeli is azt, utal a munkaadó az általa fizetett minimum nagyságára, s megtagadja kérelmét, s ő kénytelen tovább dolgozni a minimumért, mert hiszen kilépés esetén sem az egylet, sem az árszabály-bizottság nem segélyezheti. Azzal a 8-ik ponttal pedig, mely az egész árszabálynak, leghelyesebben nevezve, szégyen-paragrafusát képezi, nagyon jó lenne hallgatni, ha már letörölni nem lehet onnan. Hiszen ez nemcsak nevetségessé teszi az egészet, de ha valami előre nem várt csoda következtében csakugyan sikerülne ez árszabályt keresztülvinni, úgy ez lenne az, mely azt egy év leforgása alatt teljesen megsemmisítené. Azt hiszem ezt fölösleges magyaráznom bővebben, épen úgy, mint azt, hogy a szegedi kerület tagjaiban sokkal több önérzet van, semhogy azt valaha igénybe venni csak meg is kísértenék, így tehát nekem az indítvány megtételénél gondolni sem volt szabad arra a pontra, bár épen olyan jól elolvastam és megfontoltam azt is, mint az árszabály többi pontjait. De gondoltam valami másra, és ez az, hogy mindaz, ami ez árszabály-tervezetben a kilencz órai munkaidőn és az újságszedők helyzetének némi javításán felül foglaltatik, merő ezafrang és csak félelmetessé teszi azt a munkaadók előtt, s így annak simán, minden erőszak alkalmazása nélküli keresztülvitelét legjobb meggyőződésem szerint lehetetlennek tartom, a háborúhoz pedig, amint már Montecuccoli régen megmondá: pénz, pénz és pénz szükséges, már pedig ez most nincsen, sem arra az időre, melyet az akczióra legalkalmasabbnak vélek, "ezt előteremteni nem is lehetséges (lévén a vidéki tagok »áldozatkészsége« nagyon ismeretes, amiről különben majd meggyőződést szerezhet mindenki a napokban), de még helytelennek is tartom az összesség áldozatkészségét folyton ilyen kétes eredményű experimentácziókra zsákmányolni ki, és különösen, mert az első lépés sikerültét annyira fontosnak és kívánatosnak tartom, hogy hajlandóbb vagyok ma megelégedni egy verébbel, mint holnap egy túzokkal, s mert végül az előrelátható bukás okvetetlen reakcziót szülne, s mi ennek következtében még évekig csigáztatnók magunkat a 10 órai munkaidővel, azt hiszem, nem cselekszem helytelenül, ha megmaradok szilárdan a szegedi kerület által fölállított indítvány mellett és csekély erőmhöz képest elkövetek mindent, mi tőlem telik, hogy az a mondott időben meg is valósuljon. Ruzicska Gyula: * A szabad vélemény-nyilvánítás a legszebb dolgok egyike, de az még szebb aztán, ha valaki, véleményének nyilvánítása után, a többség nézetét elfogadja: az ehhez vagy ahhoz konokul való ragaszkodás soha sem szült jót, mert ez csak ellenségeskedésre vezet. Reméljük, R. úr is belátja ennek igazságát és elfogadja azt, amit a temesvári kongresszus kimondott és amelyért a többség küzdeni is kész ; a kudarcznak előre való jósolgatása sem helyes dolog, mert ez nem lelkesít, hanem lelohasztólag hat, amit pedig kerülni kell. Az egész czikk lényegére különben csak az a megjegyzésünk van, hogy a minimum megállapítása nemcsak hogy nem helytelen, de nagyon is helyes; elismerte ennek igazságát egész Németország, Ausztria és Magyarország is, csak m.ár nem akarja elismerni; ha minimum nincs, úgy akkor még csekélyebb összeget kínálnak a munkaadók, mint jelenleg, amit bizonyít a fővárosban a minimum előtti kor ideje is,, midőn 6—6 frtot is fizettek a fiatal szedőknek, az öregebbnek pedig 8—10 frtot, míg jelenleg legalább megfizetik 10—12 forintot. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a kiválóbb szedők többet ne kapjanak, amint tényleg kapnak is ; a minimum csak azt jelenti, hogy azon alul nem köteles senki sem munkát vállalni, de nem egyúttal azt is, hogy azért köteles dolgozni; aki magában több tehetséget érez és tehetségét nem hajlandó olcsón áruba bocsátani, az kivánhat többet is és az egylet e kívánságában mindig támogatja, amint eddig is támogatta. — Nem kell félni és nem kell különösen reményeinket már előre ijesztgetésekkel elrontani: küzdelem az emberélete s küzdelem nélkül nem ér el sohasemmi jót. Szerk.