Typographia, 1891 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1891-10-09 / 41. szám

41. szám. — XXIII. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Budapest, 1891. október 9. ELŐFIZETÉSI ÁRA: |T ■ ^ W ~T------W'W W "W k W ^ ------W" A HIRDETÉSEK ........H­ I ' %/ If I II | NI A 1 JA­B I A árszabály 4 111 JA- JA- Jl_ JL _A_ JA___JHL JL_ .JL __^A_ 4. nem adatnak vissza. Szerkesztőség VIII., Stáhly-utcza 1. sz. A MAGYARORSZÁGI Kiadóhivatal: VIII., Stéhly-utcza 1. sz. KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. Szaktársak! Gyüjtsetek folytonosan az árszabály-bizottság alapja javára. Az önképző-osztály bizottsága. Az árszabálymozgalom. A 39. számban fönti czimmel egy czikk jelent meg, mely helyteleníti azt, hogy a szegedi kerület szeptember hó 6-án tar­tott rendkívüli közgyűlésén ellentétes állást foglalt el a Temesvárott elfogadott ársza­bály-tervezettel szemben. Nagy tisztelője voltam mindenkor bárki személyes meggyőződésének, azt teszem most is, de ez nem zárja ki azt, hogy viszont a magamét meg ne kísértsem iga­zolni, különösen ha az, mint a jelenben is, egy sajnálatos tévedés következtében nagyon megingatottnak látszik. Először is tehát e tévedést igazítom helyre. Én ugyanis a fönt nevezett közgyűlésen nem érveltem azzal az indítványom mellett, hogy a Temesvárott elfogadott árszabály­tervezet már csak a hírlapok számolásban való előállítása miatt is lehetetlen, mert mielőtt ott indítványt tettem, nemcsak hogy a kongresszus jegyzőkönyvét olvas­tam, de olvastam már azt mint egy­szerű tervezetet ugyan a lap augusztus 7-iki számában, és abban sem találtam s nem találok még ma sem egyetlen szót sem a lapok számolásáról; következéskép tel­jesen ismertem a tárgyat, miről beszéltem, s meglehetősen borzankodtam rajta, hogy a jegyzőkönyvben olyan szavak lettek nekem tulajdonítva, melyekkel nem éltem, s ha elfoglaltságom engedte volna, szán­dékom volt azt helyre is igazítani. De én nem tekintem ezt oly nagy bajnak, már csak azért sem, mert így alkalmam van a szegedi kerület tervbe vett eljárását is­mertetni s a­mennyire csekély erőmtől telik, annak az általam fölhozandó érvek alapján jogalapot is teremteni. Tökéletesen osztom a »Typographia« ama nézetét, hogy az egész árszabály­tervezet csak nevetségesen csekély vagy épen semmi árjavítást sem eredményez s az egyetlen vívmány abban a kilencz órai munkaidő volna, de én nem tehetek róla, ha ezt a csekélynek látszó eredményt is oly nagyra becsülöm, hogy kivívhatat­­lannak tartom , mert én úgy fogom föl a dolgot, hogy ha komolyan hozzáfogunk a vidéki árszabály­ügy rendezéséhez, úgy, tekintetbe véve a kezdet nehézségeit, olyan követeléssel kell föllépnünk, melynek mél­tányossága kizárja az előre várható nagy ellenállást, de kizárja egyszersmind azt is, hogy abból valamit lealkudni engedjünk. Igaz ugyan, hogy az elfogadott ársza­bály - tervezet lényegesen megcsonkított része csak az Aradon szintén elfogadott hasonló tervezetnek, melynek ellenében állította föl a szegedi kerület ismeretes indítványát, de mégis van abban még most is egy pont, mely halomra dönti majd az egész, amúgy sem valami szilárd alapon álló építményt. Ez a bizonyos pénz minimumának megállapítása. Nagyon tévesnek tartom én azt a hie­delmet, hogy annak keresztülvitele nagyon is lehetséges, legalább a kerületi köz­pontokban és nagyobb városokban, mert azokban a kerületi központokban és na­gyobb városokban is, kivéve egy-kettőt, és oly mostoha díjazásban részesülnek a munkások, mint a kis városokban, s nem mondok valami nagyon hihetetlen dolgot, ha azt állítom, hogy átlag 7—10 fitos minimummal éjjen a kétszeresét követel­jük annak, a­miben jelenleg részesülünk. Ez, szerintem, nagy és veszedelmes ugrás s egyszerre és könnyen nyakát szegheti benne az egész ármozgalom. De vegyük a dolgot másik oldaláról. A vidéken a 7—10 fitos minimumot meg­fizeti most is minden tisztességes princzi­­pális, még a kisebb­ városokban is, így is a »Typographia«. Én még hozzáteszem ehhez : többet is fizetnek — de csak azok­nak, a­kik megérdemlik. Mert ne tessék ám elfeledni, hogy a vidéken nagyon sok tanulatlan, s munkáját csak immel-ámmal végző, leghelyesebben szólva, gyerekek vannak, kiknek munká­ja nagyon sok eset­ben nem hajt az üzletnek hetenkét 10 f­ hasznot. Ha bárkit azzal vert volna meg a sors, hogy vidéki nyomda üzletvezetője lenne, úgy tudom nem rázná most fejét kétkedősé«?, hogy én ezt állítom, hanem készséggel csatlakoznék ama nézetemhez, hogy valóban kár lenne azt a kevés jót, mit az ármozgalomtól várunk, azért tenni koczkára, hogy mindazoknak, kiknek egyéb érdemük sincs, csak az, hogy föl­szabadultak és most testületünkhöz tar­tozva, tőlünk várják a sült gesztenyének a parázsbóli kikaparását. Meg aztán az a minimum kétélű fegyver is, a­mely még egyrészt sérti a munkaadót, nem kevéssé sérti a képzett, törekvő munkást is, mert kénytelen elvállalni nagyon sok esetben a munkát a megállapított minimumért; s ha önérzetes és érzi, hogy azért többet érdemel és követeli is azt, utal a munka­adó az általa fizetett minimum nagysá­gára, s megtagadja kérelmét, s ő kény­telen tovább dolgozni a minimumért, mert hiszen kilépés esetén sem az egylet, sem az árszabály-bizottság nem segélyezheti. Azzal a 8-ik ponttal pedig, mely az egész árszabálynak, leghelyesebben ne­vezve, szégyen-paragrafusát képezi, nagyon jó lenne hallgatni, ha már letörölni nem lehet onnan. Hiszen ez nemcsak nevetsé­gessé teszi az egészet, de ha valami előre nem várt csoda következtében csakugyan sikerülne ez árszabályt keresztülvinni, úgy ez lenne az, mely azt egy év leforgása alatt teljesen megsemmisítené. Azt hiszem ezt fölösleges magyaráznom bővebben, épen úgy, mint azt, hogy a szegedi kerület tagjaiban sokkal több önérzet van, sem­hogy azt valaha igénybe venni csak meg is kísértenék, így tehát nekem az indít­vány megtételénél gondolni sem volt sza­bad arra a pontra, bár épen olyan jól el­olvastam és megfontoltam azt is, mint az árszabály többi pontjait. De gondoltam valami másra, és ez az, hogy mind­az, a­mi ez árszabály-tervezet­ben a kilencz órai munkaidőn és az újság­­szedők helyzetének némi javításán felül foglaltatik, merő ezafrang és csak félel­metessé teszi azt a munkaadók előtt, s így annak simán, minden erőszak alkal­mazása nélküli keresztülvitelét legjobb meggyőződésem szerint lehetetlennek tar­tom, a háborúhoz pedig, a­mint már Montecuccoli régen megmondá: pénz, pénz és pénz szükséges, már pedig ez most nincsen, sem arra az időre, melyet az akczióra legalkalmasabbnak vélek, "ezt előteremteni nem is lehetséges (lévén a vidéki tagok »áldozatkészsége« nagyon ismeretes, a­miről különben majd meg­győződést szerezhet mindenki a napok­ban), de még helytelennek is tartom az összesség áldozatkészségét folyton ilyen kétes eredményű experimentácziókra zsák­mányolni ki, és különösen, mert az első lépés sikerültét annyira fontosnak és kívá­natosnak tartom, hogy hajlandóbb vagyok ma megelégedni egy verébbel, mint holnap egy túzokkal, s mert végül az előrelátható bukás okvetetlen reakcziót szülne, s mi ennek következtében még évekig csigáz­­tatnók magunkat a 10 órai munkaidővel, azt hiszem, nem cselekszem helytelenül, ha megmaradok szilárdan a szegedi ke­rület által fölállított indítvány mellett és csekély erőmhöz képest elkövetek min­dent, mi tőlem telik, hogy az a mondott időben meg is valósuljon. Ruzicska Gyula: * A szabad vélemény-nyilvánítás a legszebb dol­gok egyike, de az még szebb aztán, ha valaki, véleményének nyilvánítása után, a többség nézetét elfogadja: az ehhez vagy ahhoz konokul való ragaszkodás soha sem szült jót, mert ez csak ellenségeskedésre vezet. Reméljük, R. úr is be­látja ennek igazságát és elfogadja azt, a­mit a te­mesvári kongresszus kimondott és a­melyért a többség küzdeni is kész ; a kudarcznak előre való jósolgatása sem helyes dolog, mert ez nem lelke­sít, hanem lelohasztólag hat, a­mit pedig kerülni kell. Az egész czikk lényegére különben csak az a megjegyzésünk van, hogy a minimum megállapí­­tása nemcsak hogy nem helytelen, de nagyon is helyes; elismerte ennek igazságát egész Német­ország, Ausztria és Magyarország is, csak m.­ár nem akarja elismerni; ha minimum nincs, úgy akkor még csekélyebb összeget kínálnak a munka­adók, mint jelenleg, a­mit bizonyít a­ fővárosban a minimum előtti kor ideje is,, midőn 6—6 frtot is fizettek a fiatal szedőknek, az öregebbnek pedig 8—10 frtot, míg jelenleg legalább megfizetik 10—12 forintot. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a kiválóbb szedők többet ne kapjanak, a­mint tényleg kapnak is ; a minimum csak azt jelenti, hogy azon alul nem köteles­ senki sem munkát vál­lalni, de nem egyúttal azt is, hogy azért köteles dolgozni; a­ki magában több­­ tehetséget érez és tehetségét nem hajlandó olcsón áruba bocsátani, az kivánhat többet is és az egylet e kívánságában mindig támogatja, a­mint eddig is támogatta. — Nem kell félni és nem kell különösen reményeinket már előre ijesztgetésekkel elrontani: küzdelem az ember­élete s küzdelem nélkül nem ér el soha­­semmi jót. Szerk.

Next